Az FMRFK Kommunikációs Szolgálatának válasza az eltűnt idős személlyel kapcsolatban:  

"Alcsútdobozon, 2019. november 2-án 14 óra 15 perckor egy embert holtan találtak. Ezzel összefüggésben, mivel bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján folytat közigazgatási hatósági eljárást. További információt nem áll módunkban közölni."

Október 31-én 16 óra tájban érkezett az olvasói levél. Az is benne volt, hogy melyik utcában találták. De azt nem tartom szerencsésnek közölni. Nem gondolom, hogy naponta kulcscsomók tucatjait hagynánk el. A leírás fontos az átvételért. Egyeztessen a megtaláló egy kicsit, barkochbázzanak a helyszínért, ha kell. Annyit megsúgok, hogy Kertváros.    Aki érdekelt lehet az ügyben,  Krisztiánnak írjon. 

Az esemény részletei, amiket légyszíves ismertess másokkal, hogy minél többen tudjanak róla....

Kedves Bicskeiek és környékbeliek!

Fogjunk össze mi is Leviért! ♥
Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen fogyasztana egy kis házi finomságot és ezzel támogatna egy beteg kisfiút!

Becsületkassza található majd a helyszínen, melynek teljes bevételét Levinek utaljuk! A felajánlott süteményeket előre köszönjük!

Tudjuk, hogy ez a nap másról szól, de a gyűjtés időszaka hamarosan lezárul, és Leventének most van szüksége az összefogásra!

Számítunk Rád! ♥
Támogassuk Levit a gyógyulásban!

A bicskei rendőrök keresik a 79 éves idős hölgyet.

A Bicskei Rendőrkapitányság 07020/157/281/2019. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Sárik Jánosné eltűnése ügyében.

Az idős hölgy 2019. október 31-én délelőtt az alcsútdobozi idősek otthonából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, és a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Sárik Jánosné 170 centiméter magas, normál testalkatú, fekete hajú. Eltűnésekor barna nadrágot, fekete kockás kötött kardigánt viselt.

Sárik Jánosné

A Bicskei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Sárik Jánosnét felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Bicske belterületén forgalmirend-változásra kell számítani a gépjárművezetőknek mindenszentek és halottak napja idején.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy 2019. november 1-jén és november 2-án 8 órától 20 óráig Bicskén, a Prohászka Ottokár utcában – a Táncsics Mihály utca és a Vörösmarty utca közötti útszakaszon – megváltozik a forgalmi rend. Az utcában csak a Táncsics Mihály utca irányába lehet közlekedni.

Kérjük a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Békés, nyugodt megemlékezést és balesetmentes közlekedést kívánunk!

A Tündérszépek megyei döntőjének második helyezettje Nagy Csilla

Öt napja fordultam a Zöld Bicske Kft.-hez kérdéseimmel, amire sajnos még annyi formaválasz sem érkezett automatikusan, hogy szíves türelmemet kérik. Kivárnám egyébként, de mivel két mai poszt is foglalkozik a Tessely Zoltán által megálmodott Zöld Bicske tevékenységével az Ír az olvasó című kiváló rovatunkban, úgy gondoltam, hogy ez az alapvetően jó hír is idetartozik. Most azonnal. 

A jó hír az, hogy új hulladékszállító autót láttam október 22. táján. Úgy vélem, ha vásárolta volna Bicske, akkor tele lenne vele a magyar média is. Úgy vélem, bérelik attól a cégtől, aminek a Zöld Bicske munkáját kiadják, miután gyakorlatilag kudarcot vallott ez az önkormányzati cég, aminek telephelyén nagy mennyiségű hulladék halmozódott fel anyagi okokból.    

A levél így szólt, továbbra is várják a választ a Bicskei Szó olvasói.   

"Szíves segítségüket kérem két kérdésben.

Láttam 22-én déltájt a Kossuth tér közelében egy jó állapotú hulladékszállítót Szelektív Hulladékgyűjtés oldalfelirattal. Ez a Zöld Bicskéé? Az önkormányzat vette? Vagy a Vertikálé? Több is van?

A www.bicske.blog.hu Fb-csoportjában közzétettem egy kerti hulladékégetés ártalmairól szóló anyagot.

Azt kérdezte valaki, mi lesz a sok nejlonzsákkal? Hogyan kezelik azt? Voltaképpen a kérdés vonatkozhat mindenféle hulladék zsákjára.

Válaszukat előre is köszönöm."

(A zsákokról gondolkodva, két lehetőség van.
Az egyik a lebomló zsák, de ezt a helyszínen nehéz eldönteni, hogy valóban az-e. Ezért kellene olyan lebomló zsákokat gyértatni és értkesíteni az itt élőknek, amilyet a fővárosban is vehetnek, illetve megkapnak a szerződésben foglaltak szerint. Aki nejlonba csomagolja, mindenhogyan fizetnie kell érte. Ha lebomlót terjeszt a cég, akkor tartja magát igazán a nevéhez, a papírforma szerinti elveihez. 

A másik, hogy kiürítik belőle a (zöld)hulladékot és a zsákot külön, megfelelően kezelik.

A harmadik a második slendrián kezelése lehet, de ugye olyan itt nincs, nem lehet, ki van zárva :) Mert a műanyag és a szelektív zöld nem kompatibilis egymással. Ilyet láttunk hajdan Csákvár felé tartván a Justice for Hungary! emlékhelytől kicsit visszább, mára felszámolták.)

 

 Előtte- utána kép!! - írja olvasónk.  "Ez a Csákvári úti (volt laktanya) mikor ma vagyis okt.29-én - amikor elvitték a szemetet. Előtte október 14-én szállitottták el.15 lakás 2 heti kommunális hulladéka volt itt.

Ami nyilván már nem fért bele azt az itt élők mellétették,amit aztán kukázók szétszórtak.  Két lakásnak saját kukája van,amit a múlthéten ki is üritettek, de előtte azt is csak kettő hetente), de ezt a nagy közös kukát azt nem.Sajnos szeptember óta így van valamiért, csak 2 hetente téved erre a kukásautó! Úgy kell könyörögni, hogy ugyan vigyék már el a szemetet,ha már fizetve van

Amúgy a szelektívet hiába gyűjtik külön a lakók, azt soha nem viszik el.Előbb vagy utòbb bekerül a kommunális közé!

Kérdem én hogy akkor minek a szelektív gyüjtés?! Vagy ha nincs nagy kocsi, hogy kiürítsék a bobot, akkor szóljanak, hogy mindenki vegyen saját kukát! 

 

csakvari.jpg

 

cs2.jpg

 

cs3.jpg

"Rászóltam ma a Kisállomáson két pont-agyúra, mert szemeteltek..." című posztunk szerzője a Magyar Államvasutak Zrt. ügyfélszolgálatához fordult. Ezt a választ kapta: 

"Köszönettel vettük elektronikus megkeresését. (...)

 

A dohányzási szabályok betartását a MÁV Csoport vezetősége kiemelten kezeli. A szolgálati vezetők területi ellenőrzéseik alkalmával erre fokozott figyelmet fordítanak. Amennyiben a dohányzási szabályszegést a MÁV Csoport munkavállalója követi el, úgy annak bizonyítottság esetén a legsúlyosabb munkajogi következménnyel kell számolnia.

 

A nem vasúti alkalmazottak esetében a vasútőrök munkaköri kötelessége, hogy amennyiben az utasforgalomra megnyitott állomási területen dohányzást észlelnek, felhívják a figyelmet a dohányzási szabályok betartására, a dohányzás azonnali beszüntetésére. Állomási tiltott dohányzás esetén szankciót az ÁNTSZ, a vonat fedélzetén a jegyvizsgáló alkalmazhat.

 

Továbbá itt szeretnénk jelezni, hogy a megállóhelyi utastájékoztatásért felelős MÁV Zrt. illetékes szervezeti egysége már tett intézkedéseket – elrendelte rendkívüli közlemény élőszavas bemondását az említett kellemetlenség megakadályozása érdekében.

 

Az egészség védelme közös érdekünk, így bízunk benne, hogy a törvényi szabályozás a társadalom részéről mielőbb elfogadásra és széles körű támogatásra talál.

 

A tapasztalt kényelmetlenségekért Társaságunk nevében szeretnénk szíves elnézését kérni. Megkeresését köszönve, ügyfélszolgálatunk a jövőben is áll szíves rendelkezésére."

Csabdiban a Free-WiFi

Címkék: csabdi

2019.10.28. 15:59

Részletek...

free_wifi.jpg

 

 

n1.jpg

 

sorozat.jpg

Szentmiséket az oratóriumban is bemutatnak kedden és szerdán este hat órától.  A Bicskei katolikusok című Facebook-csoportban október 11-én keletkezett egy bejegyzés a bezárt katolikus templom jövőjéről. Ez azért is fontos volt, mert hosszú ideig semmi biztosat, nyilvánosat nem lehetett tudni az intézkedésről. 

bajmoczy_gyuri_latkep.jpg

Fotó: Bajmóczy György  

Varga Imre c. esperes, plébános ott írja:

"2018. szeptemberében, amikor felmerült annak a gyanúja, hogy a templomépület tornya valamilyen okból megmozdulhatott, a Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatalhoz (Püspökség) fordultam, mivel a helyzet kiértékelése, az okok feltárása, a vizsgálatok koordinálása és - ha valóban probléma van - a veszély elhárítása meghaladja a bicskei katolikus közösség erejét.

Októbertől kezdve, bár a tornyot fagerendákkal belülről alátámasztották, a "menekülési útvonal" részleges elzárása miatt a templomot be kellett zárnunk a tömeges használat elől, bár az alátámasztást követően semmiféle elmozdulás, deformálódás, süllyedés nem mutatkozott a tornyon.

Az Egyházmegyei Hivatal által megbízott mérnökök minden tekintetben vizsgálták az esetleges okokat, és ez sajnos elhúzódott. Végül a különféle vélemények és megoldási elképzelések közül kikristályosodott a legjobbnak ítélt módszer, amely hosszú távra biztosítja, hogy a templom továbbra is megőrizze ezt az elmozdulásmentes állapotot. Ehhez olyan építészeti megoldásra van szükség, amely kiváltja az alágerendázást.

2017_templom.jpg

(Ez egy 2017-ben készült kép) 

Mivel a tervezés már célegyenesben van, megkértem a tervező mérnököt, hogy egy átlátható, időrendi sorrendbe szedett feljegyzésben mutassa be nekünk, hogy milyen feladatok voltak eddig, és milyen terveik vannak folytatásként.
Mérnök úrtól az alábbi feljegyzést kaptam." 

mefnoki_utemterv.jpg

Muskátli

Címkék: temető

2019.10.23. 18:51

"Akinek van muskátlija, de nem tudja hol teleltetni, a katolikus temetőben (a várost eddig díszítő mellett), biztosan elfér még! Ez biztosan így helyes, a városvezetés szerint, mert nem magánember hozta ide. Több 100 cserép muskátli!"

Ezt egy szerettei sírjához kilátogató bicskei ember tette közzé. Fényképeket is mellékelt ismerősei között nyilvános megosztásához, amit csak azért nem teszünk itt közzé, mert annyira felháborítóak. 

Van Bicskén önkormányzati hulladékkezelő cég telephellyel.  

A tótumfaktumát! Nem ott lenne ennek a helye? Vagy a még nem létező önkormányzati komposzttelepen?   

Ne legyen a temetőből nulladik hulladékátrakó állomás. 

Október 23-án 17 óra 5 perc körül, Bicske külterületén a 34-es kilométerszelvényben két személygépjármű ütközött össze. Az elsődleges információk alapján a balesetben érintett egyik személygépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette.


A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben. Kerülni Bicske belterületén keresztül lehet.

 

(FMRFK Kommunikációs Szolgálat válasza a Bicskei Szó kérdésére)

 

 

Közlekedési baleset (közúti baleset) Bicskénél elterelik a forgalmat.Összeütközött két személygépkocsi az 1-es főúton, Bicske határában. Hárman beszorultak a járművekbe. Őket a műszaki mentést végző bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek. Az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat elterelik.
Helyszín: Bicske 1

(BM Katasztrófavédemi Főigazgatóságának híre volt az első, amit megkaptunk, mert olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy három rendőrautó,  több mentő és tűzultó vonul az 1-es vagy az M1-es felé.) 

Az FMRFK Kommunikációs Szolgálatának összefoglalója a közúti tragédiáról, ami térképük szerint a felhajtó közelében történt: 

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset miatt lezárták a 1-es számú főutat Bicske külterületén.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. október 23-án 17 óra 5 perc körül, Bicske külterületén a 34-es kilométerszelvényben, ahol két személygépjármű ütközött össze. Az elsődleges információk alapján a balesetben érintett egyik személygépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben. Kerülni Bicske belterületén keresztül lehet.

Kérjük az arra közlekedőket, fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek!

  

December 8-ra csapatot szervezek a budaörsi mikulás futásra - derül ki Molnár Gigi tréner szavaiból. 

- Már 35-en vagyunk.
Unokáktól a nagyszülőkig. A távok jók, 500-tól 3000 méterig .
A nevezéseket egyben intézem. Bárki jöhetne, a lényeg, hogy  minél többen képviseljük Bicskét!


"Budaörsi Mikulás futás
2019. december 8., vasárnap, 9:00
Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (BVUSS)

 "Sziasztok!!

Attól függetlenül , hogy jársz-e hozzám edzeni vagy nem, futsz-e rendszeresen vagy csak foglalkozol a gondolattal - ,gyere velünk december 8-án egy igazi bulizós mikulás futásra.
Távok is igazán bulisak!!
500m-1500m és 3000m.
Mi már közel 40-en vagyunk a csapatommal várunk, csatlakozz hozzánk, ha igazán csapattal akarsz egyet futni.
A távokból eredően kis gyerkőtől egészen a nagyszülőkig részt vehettek.
A nevezéseket intézem.
Várom a jelentkezéseket..képviseljük minél többen Bicskét!!

Részletek az esemény kiírásban."

Ír az olvasó és kérdez

2019.10.22. 18:59

Olvasónk Bicske típusos gazdasági önállatlónságát és az önkormányzat politikai vezetése (illetve az országgyűlési képviselő) gazdasági eredményeinek hiányát firtató cikkünkkel kapcsolatban kérdezett. Szerinte tévedünk, mert az M1 Ipari park Bicske számára hasznosul.

Igen, meglehet. Az ún. "M1 Ipari park"-ról beszélünk, ott épül az autópálya lehajtó.

Hozhat bevételt, de hogy eddig nem azt hozta a terület, amit vártak, mert évek, vagy inkább évtized óta nincs lényegi gazdasági működés benne, ez is biztos. Csak azóta van némi mozgás, mióta a Vivien bekerült oda. A többiek vegetálnak, vagy inkább felszámolódnak, abból pedig nincs települési bevétel.

Jó néhány évvel ezelőtt, de még szabad szemmel látható az az időpont, amikor prominens, feltörekvő politikus (Tessely Zoltán), az akkori kampányban még Szárligetnek is ígért a nagy bevételből, ha ők hoznak vállalkozást oda.

Azóta csak ez az ismert vállalkozás került oda, más nem.

Csúnya, hogy erdőt irtottak és hegyeket hordtak el, de az a lehajtó egyes vélemények szerint sokat tud segíteni a teljes terület helyzetén. Mert közvetlen kapcsolata lesz a világgal az eddigi, alig egy nyomsávos, korabeli bányaút helyett, ami gyakorlatilag csak Szárligetre csatlakozott.

Az itteni iaprterület régi időkre vezet vissza, tehát nem mai fejlesztés, legfeljebb régóta meglővő újraélesztési kísérlet.

Ez ugyanis még a Kapolyi-féle EOCÉN program egyik bányaterülete volt. Az EOCÉN ismerős lehet a helyi, meghiúsult erőmű beruházás kapcsán.

www.police.hu

Kiváló döntés.  

Földmunkák közben megrongálódott egy gázvezeték, amelyből szivárogni kezdett a földgáz október 20-án délelőtt Bicskén, az Apponyi Albert utcában - tájékoztatta a Bicskei Szót Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagy,  megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A bicskei önkormányzati tűzoltók biztosították a helyszínt, amíg a gázszolgáltató munkatársai a szivárgást megszüntették. Személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

 

 

Klassz összefogás valósult meg Bicskén, a nehéz helyzetbe került család nagyon szépen köszöni.
A beteg anya 30 évig dolgozott. Rokkantsági ellátása mégis 45 ezer forint körüli. Botrányos közállapotainkat ez kiválóan jellemzi. Mozogni nem tud. Ágyhoz kötött beteg. Kerekesszék nélkül nem tud mozogni. A segédeszközt a sajátos igények miatt gyártatni kell. Emiatt a saját részük 100 ezer forintba kerül, aminek megfizetésére nem képesek.  

Ez a pénz azonban összegyűlt! Nemsokkal azután, hogy közzétettük a mi földink megsegítése érdekében az első cikket.

Egy bicskei magánszemély, kiváló üzletember - 100 ezer forintot utalt.

Bécsből 30 ezer forint érkezett egy ott élő és dolgozó bicskei szakembertől.

És Bicskéről is több adomány érkezett.

A Polgármesteri Hivatalban fogadták a nagymamát és az ott kialakult megbeszélés szerint a beteg kérelmezte  közgyógyellátását. Ez is - számukra jelentős - rendszeres kiadásoktól kíméli meg őket.

Egy bicskei házaspár felajánlotta rezsiutalványait. (Legalább megcsodálhattam könyvtárukat és finom teát ihattam náluk, amikor elhoztam. A házaspár azt kérte, tartsam titokban mindenki előtt kilétüket. Akik kapták, köszönték szépen, hiszen ami közműdíjat nem forintból fizetnek, hanem ezzel, az is megmarad számukra pénzben.)

A család motorja a beteg édesanyja, aki 70 éves kora ellenére is munkát vállal, minden munkanapon dolgozik, fizikai munkát végez, munkáját nagyra becsülik. Unokája még középiskolás.

Folytassuk az adakozást akár csak ezer forintokkal. Tényleg minden apórpénz számít, mert sok kicsi sokra megy.

A kerekesszék megvan. 

De további 150 ezer forintba kerül egy olyan műtétet előkészítő MRI, mely műtét - együttműködő betegek esetében - talán egy az egyben megszüntetheti az ágyhoz és kerekesszékhez való kötöttséget.

Adjunk egy esélyt a magunk akár ezer forintjával a gyógyulásra.

Ezúttal közöljük az OTP-s banszámlaszámot is: 11773360-30324855 Holocsi Etelka
A közleménybe írjuk, hogy "adomány"

Ez a számla nem a betegé, hanem az édesanyáé. A család szerette volna így, mert amúgy is mindent ő tart kérzben.  

Ismertek esetek, amikor sikertelenül utaltak jó szándékú bicskeiek. Nem jött létre a tranzakció. Százszor megnéztem a számsort. Álmomból felébredve elmondom, ha még nem is olyan felsőfokon, mint édesanyánk leánykori nevét. 

A név is biztos, mert egyeztettem velük a cikket. Még a bankba is bementem érdeklődni. Még egy számlalevélről is kaptam egy fotót.  

De a család igazi segítője, aki nélkül ez a gyűjtés nem jött volna létre, a Nagy Károly Városi Könyvtár vezetőjével azt is megbeszélte, hogy a Könyvtárban kihelyeznek egy gyűjtőládát  erre a célra. 

Köszönjük a Nagy Károly Városi Könyvtárnak és mindenkinek! 

holocsi_etelka.jpg 

 

 

 

A János-hegy látványa Bicskéről

Címkék: fotó

2019.10.20. 21:15

Ha kimegyünk a bicskei Táncsics utca végére, nagyjából a Bicske táblához, a tőlünk légvonalban mintegy 25 km-re fekvő János-hegy (Budai-hegység) kontúrját láthatjuk meg. Tiszta időben talán még távcső nélkül is kivehető sasszeműek számára a csúcsára épített - világos homlokzatú Erzsébet-kilátó. Budapest legmagasabb pontja van előttünk, ami ettől még nem a Budai-hegység legmagasabb hegye.  Szűcs Matyi, köszönöm a felvételt.    

Azt kérdezi, láttam-e az okospadot Bicskén. Ő nem netez. Nem tudhatja, hogy láttam.  De azt tudja, hogy az okospad a téren van. Mondom, hogy nemcsak a főtéren, hanem az uszodánál is. Szerinte az "Ó, az még jobb. hogy mindjárt két helyen is van!". Megkérdezi, hogy ez mégis mire jó. Elmondom, hogy napenergia révén lehet a közelében netezni vagy akár feltölteni a telefont. Azt mondja, hogy ez remek. Ő szeretne kérni egy okosjárdát a Táncsics utcába. De annyira okosat, hogy végig lehessen rajta menni. Nem kell wifi, nem kell USB. Semmi extra. Csak egy rendes offline-járda. Kéri, hogy írjam meg. 

A Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület sportolói valamint a tatabányai Koltai Dojo két ifjú kempókája Shihan Metzger Antal 6. danos Kempo Nagymesterrel részt vettek a VI. Katana Kupán Nagykátán. A rendezvény a Magyarországi Kempo Szervezetek Sportági Szövetségének korosztályos versenye is volt egyben. Számunkra kiemelten fontos volt a részvétel mert értékes rangsor pontokat lehetett szerezni. 

dhkse2.jpg

Az érkezést követő szükséges dokumentáció, súly- és orvosi ellenőrzés után sikeresen foglaltuk el helyünket a nagykátai Sportcsarnok kijelölt helyén. Ez az intézmény optimális, kulturált és minden igényt kielégítőnek bizonyult. 35 klub és egyesület 119 sportolója 419 nevezéssel jelezte, mennyire fontos is ez a verseny. A rendezvényt a település polgármestere, az MKSSZ és az UWKSF  európai igazgatója Papp Valér úr nyitották meg. Gigor Sándor az eseményt szervező Egyeslület elnöke, Kempo Mester sok sikert szép eredményeket, emlékeket kívánt minden jelenlévőnek. A bírók felkészültségére Kormos László Főbíró ügyelt.

dhkse.jpg

4 páston kezdődött a megmérettetés először a technikai versenyszámokban. A mieink ügyeskedtek és igen szép eredményeket értek el de a többi sportoló is  felkészült volt. Mire a küzdelmi számokra került a sor felforrt a csarnok levegője s hatalmas hangulat lett úrrá. A kempókáink jól küzdöttek, kiadták mindazt amit az elmúlt hónapokban elsajátítottak s bizony sokszor hajszálnyi előnyök döntöttek. A helyzetfelismerés, a kreativitás, a fegyelmezett, higgadt harc jellemezte tanítványainkat. A nap már rég aludni tért de a verseny még tartott. Estére aztán a pástok elhalkultak s az eredmények kiosztása vette át a küzdelmek helyét. 

dhkse4.jpg

 

Elért dobogós helyeink:

 

Technikai versenyszámok:

 

Kormos Kata

Kata(formagyakorlat): III. helyezés

 

Pónya Bálint

Fegyvereskata (formagyakorlat fegyverrel): I. helyezés

 

Udovecz Zsófia

Kata (formagyakorlat): III. helyezés

Fegyveres kata(formagyakorlat fegyverrel): I. helyezés

 

Pusztai Panna

Fegyveres kata (formagyakorlat fegyverrel): II. helyezés

 

Krajczár Péter

Fegyveres kata (formagyakorlat fegyverrel): II. helyezés

Önvédelem: I. helyezés

 

Küzdelmi vesenyszámok: 

 

Kormos Kata

Földharc: II. helyezés

 

Pónya Bálint

Stop semmi contact: II. helyezés

Földharc: III. helyezés

 

Udovecz Zsófia 

Földharc: I. helyezés

 

Lábas Roland Márió

Full BW: II. helyezés

 

Pusztai Panna 

Földharc: II. helyezés

 

Vető Csongor József 

 

Full BW: I. helyezés

 

dhkse3.jpg

 

Elért sikereink magukért beszélnek. Elmondhatjuk, hogy a felkészülési irány jó. Következő feladatunk, hogy az év végi Kempo Világbajnokságra - melynek hazánk ad otthont - csiszoljuk, javítsuk tudásunkat, hogy sérüléseinkből felépülve ismét a maximumot nyújtsuk. 

Koltai Ármin Mester, Farkas Zoltán Mester és Metzger Antal Mester erőfeszítései pozitív elismerést kaptak. 

dhkse5.jpg

Köszönöm mindenkinek akik a helyszínen illetve az internet több csatornáján bíztatták és figyelemmel követték a csapatot! 

Legyünk büszkék rájuk!  

Osu.

süti beállítások módosítása