Megütötték Berlusconit

2009.12.13. 19:50

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt vérző szájjal tuszkolták gépkocsijába a testőrei, miután egy fiatal férfi megütötte egy milánói téren vasárnap este.

A kormányfőt kórházi kezelésre vitték - tájékoztatta a Reuters brit hírügynökséget Berlusconi egyik embere. A tettest őrizetbe vette a rendőrség.

A BBC szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy az olasz miniszterelnök ellen tiltakozó férfi megütötte, vagy valamilyen tárgyal támadt rá, esetleg követ dobott Berlusconi felé.

Index, MTI

 


Kövér László

Kövér László elnökletével hétfőn délelőtt ül össze a Fidesz országos választmánya, hogy megszavazza a párt 2010-es egyéni választókerületi jelöltjeit. Az előterjesztett 176 aspiráns névsora hosszú processzus során állt össze. Orbán Viktor és csapata a magyarországi politikában szokatlan módon, egyenként „vizsgáztatta” szeptember óta a kiválasztottakat az elnök felcsúti házában. Az akkurátus előkészületek és az elnöki szigor alapján nem valószínű, hogy a testület komolyabb módosításokat indítványozna a javasolt listában, ráadásul még az utolsó pillanatokban bizonytalan kerületek esetében is kizárt, hogy többes jelölés kerülne a választmány elé.

Több választókerületben pedig sokáig még az érintettek sem tudhatták, végül ki nyerte el Orbánék tetszését. Úgy tudjuk, néhány helyen a hétvégén is folyt az egyeztetést.

A jelölési folyamat legvégén vált csak biztossá, hogy Miskolcon, a BAZ megyei 2-es választókerületben nem, a párt alelnöke, nőtegozati elnöke, és parlementi alelnöke kap lehetőséget, hogy megméresse magát.


Pelczné Gál Ildikó

Helyette Zsiga Marcell, a Fidelitas jelöltje indulhat a képviselőségért. Egyes forrásaink szerint a döntést maga Pelczné is támogatta, kiesése mégis meglepetést keltett a pártban. Pelcznét a női vonal erősítése érdekében fedezte fel magának a pártvezetés, hirtelen karrierje azonban nem hozott számára népszerűséget, 2006-ban sem tudta szállítani a győzelmet kerületében, sőt az MSZP-s Simon Gábor 52 százalékkal első körben lellépte, miközben a Fidesz-alelnök csupán 38 százalékot szerzett.

Csak listán indul majd a Fidesz egykori titkosszolgálati minisztere, Demeter Ervin is. Az egri egyéni választókerületben Habis László polgármester lesz a jelölt.


Demeter Ervin

Az egyéni képviselői körből távozó Pelczné helyett a nőkvótát erősítheti majd Rónaszékiné Keresztes Mónika a fővárosi VII. kerületben. A Deutsch Tamás távozásával keletkezett űrt betöltő erzsébetvárosi választókerületi elnök hétgyermekes anya, a tavasszal egy babakocsis tüntetéssel hívta fel magára a figyelmet.


Orbán Anita

A XI. kerületben is új nővel erősíthet a párt: az eddig esélyesnek tartott Schneller Domonkos helyett a végén – úgy tudjuk – Orbán Anita lett a befutó, aki a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese.

Érdekes fordulat, hogy a zsidó világösszeesküvésről szóló nyilatkozatával nagy botrányt keltő edelényi polgármester, Molnár Oszkár helyett egy Magyarországon élő palesztint szervezett be a Fidesz. A hírek szerint magyarul jól beszélő, keresztény vallású Pierre Daher a helyi kórház igazgató főorvosi posztját tölti be. A párt korábban sem idegenkedett az etnikai és más kisebbségek képviseletének megjelenítésétől, a parlamentben több roma képviselő is helyet kapott a frakcióban, Brüsszelbe pedig egy siketnéma képviselőt delegált a Fidesz.

Molnárhoz hasonlóan kifejezetten a pártvezetés döntése alapján esett ki a jelölti körből Nógrádi László, lenti polgármester és Kékkői Zoltán, baranyai képviselő. Az ő tevékenységükkel régóta elégedetlenek voltak a Szentkirályi utcai pártközpontban.

Index


 

Gyurta Dániel hatalmas világcsúccsal, 2:00.67 perces idővel fölényesen győzött erősebbik számában, 200 méter mellen. A döntőbe is a legjobb idővel került, ezen több mint három másodpercet javított a fináléban.

Már az első 50 méteren nagyon bekezdett, hamar elhúzott a többiektől, féltávnál közel egy testhosszal vezetett. A táv második felében tovább növelte előnyét, egyértelmű volt, nem lehet már utolérni, új világcsúccsal győzött. A szám másik magyar indulóját, Molnár Ákost kizárták.

A normálmedencés világbajnok és olimpiai ezüstérmes, 25 méteres medencében pedig immáron háromszoros Európa-bajnok Gyurtának ez a második érme az isztumbuli Eb-n, pénteken gyengébbik számában, 100 mellen lett második.

400 méter női vegyesen Jakabos Zsuzsanna jól kezdett, és bár mellúszásban visszacsúszott a negyedik helyre, az utolsó száz méteren, gyorsúszásban jól hajrázott és hatalmas országos csúccsal (4:28.46) bronzérmes lett.

Verrasztó Evelyn 200 méter gyorson 1:52.61-gyel ezüstérmes lett a világcsúcsot úszó Frederica Pellegrini mögött. A magyar úszónőnek ez már a harmadik érme az  Eb-n: 200 vegyesen világcsúccsal győzött, 100 vegyesen pedig második volt.

Cseh László 200 méter gyorson mindössze 12 századdal maradt le a dobogóról, 1:41.64 perces nagy országos csúcsot úszva 4. lett. Nagyon erősen kezdett a 400 vegyesen világcsúccsal aranyérmes magyar és bár a táv második felében többen utolérték, nagyon kevés hiányzott neki a bronzéremhez.

Szepesi Nikolett 200 méter háton 6. helyen végzett 2:04.68 perces idővel, pár tizeddel elmaradva a délelőtt úszott országos csúcsától.

Dara Eszter 50 méter női gyors középdöntőjében 24.90 másodperces új országos csúccsal 19. lett, 100 méter pillangón hetedikként ért célba.

A magyar úszók így összesen három arany, négy ezüst és egy bronzérmet szereztek az isztambuli rövidpályás Eb-n. Mindhárom Európa-bajnok úszónk (Verrasztó Evelyn, Cseh László, Gyurta Dániel) világcsúccsal győzött.

Eredmények

férfiak
200 m mell,
Európa-bajnok:
GYURTA DÁNIEL 2:00.67 p - világcsúcs (régi: 2:01.98, Christian Sprenger, ausztrál, 2009.08.10., Hobart)
2. Grigorij Falko (Oroszország) 2:02.50
3. Makszim Scserbakov (Oroszország) 2:03.76

200 m gyors,
Európa-bajnok:
Paul Biedermann (Németország) 1:39.81 p
2. Danyil Izotov ((oroszország) 1:40.08
3. Nyikita Lobincev (Oroszország) 1:41.52
4. CSEH LÁSZLÓ 1:41.64

nők
200 m gyors
Európa-bajnok:
Federica Pellegrini (Olaszország) 1:51.17 p - világcsúcs (régi: 1:51.85, Pellegrini, 2008.12.14., Rijeka)
2. VERRASZTÓ EVELYN 1:52.61
3. Femke Heemskerk (Hollandia) 1:54.20

400 m vegyes,
Európa-bajnok:
Hannah Miley (Nagy-Britannia) 4:25.66 p
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:27.60
3. JAKABOS ZSUZSANNA 4:28.46

100 m pillangó,
Európa-bajnok:
Inge Dekker (Hollandia) 55.74 mp
2. Diane Bui Duyet (Franciaország) 55.93
3. Jeanette Ottesen (Dánia) 56.02
...7. DARA ESZTER 57.48

Index


function sendEmail(encodedEmail)
{
var email = "";
for (i=0; i < encodedEmail.length;)
{
var letter = "";
letter = encodedEmail.charAt(i) + encodedEmail.charAt(i+1)
email += String.fromCharCode(parseInt(letter,16));
i += 2;
}
location.href = email;
}

function setFaceSize()
{
lineHeight = fontSize + Math.round(.3*fontSize);

for (i = 0; i < 2; i++)
{
obj = document.getElementById("articleBody" + i);
if (obj)
{
obj.style.fontSize = fontSize+"px";
obj.style.lineHeight = lineHeight+"px";

if (obj.childNodes.length > 0)
{
for (j=0;j {
if (obj.childNodes[j].style!=null)
{
obj.childNodes[j].style.fontSize = fontSize+"px";
obj.childNodes[j].style.lineHeight = lineHeight+"px";
}
}
}
}
}
}

function eventFaceLarger()
{
fontSize = fontSize+2;

if (fontSize > 18) {fontSize = 18;}

setFaceSize()
}

function eventFaceSmaller()
{
fontSize = fontSize-2
if (fontSize < 9) fontSize = 9;

setFaceSize();
}
// -->

Vasárnap országszerte megindult a gyenge havazás, hószállingózás. Budapesten, Szegeden és Győrben is esett a hó, vagy volt némi hószállingózás. Somogyban két-három centis hó hullott Iharosberény környékén.



Havazás Somogy megyében, Iharosberény környékén
© MTI - Varga György


 

 

MTI

http://hvg.hu/itthon/20091114_budapest_varos_varosfejlesztes_schneller.aspx




Petőfi Sándor szobrát avatták fel szombaton Kijevben az Ukrajnai Magyar Napok rendezvénysorozat részeként.
A magyar szabadságharc költőjének bronz mellszobrát, Kutas László Magyarországon készült alkotását Kijev belvárosában, a Vorovszkij utcában lévő parkban állították fel. A budapesti polgármesteri hivatal megrendelésére öntött szobrot és kő talapzatát Ukrajna budapesti nagykövetségének a közreműködésével még februárban az ukrán fővárosba szállították és átadták a Magyarok Kijevi Egyesületének (MKE).

Vass Tibor, az MKE elnöke az MTI-t telefonon arról tájékoztatta, hogy Petőfi Sándor kijevi szobrának a felavatása részét képezi az idei Ukrajnai Magyar Napoknak és az MKE fennállása 20. évfordulójának szentelt rendezvénysorozatnak.

A kijevi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint Szerhij Rudik polgármester-helyettes a Petőfi-emlékművet avató beszédében hangsúlyozta: Petőfi Sándor, a költő és szabadsághős a magyarok számára olyan sokat jelent, mint Tarasz Sevcsenko nemzeti költő az ukránságnak. A magyar költő emlékének kijevi megörökítése az ukrán és a magyar főváros közös ügye, a két testvérváros közötti szoros együttműködés újabb bizonyítéka – tette hozzá.




MTI


A volt agrárminiszter szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szlovákiai tokaji borokon nem lehet a Tokaj védjegyet használni, csupán a „Tokajský“, a „Tokajské“ és a „Tokajská“elnevezéseket.

Ez csak a jövő évi termésre vonatkozik, tehát az idén Szlovákiában palackozott borokon még szerepelhet a Tokaj elnevezés. A szlovák törvényhozás épp ellenkező módon változtatta a jogszabályt, mint Magyarország, melynek területén található a Tokaj borvidék 90 százaléka. Azután pattant ki újabb vita a borvidék elnevezése körül, miután Magyarország 2009 júliusában a Tokaji helyett a Tokaj megnevezést rögzítette. Szlovákia ennek ellenkezőjét tette, s a világban közismert Tokaj elnevezést „Tokajský“-ra és annak ragozott formáira cserélte.

A szlovák földművelési minisztérium a magyar védjegy jóváhagyását kifogásolta az EU földművelési és vidékfejlesztési biztosánál, mondván: a változásról Szlovákiát előre tájékoztatni kellett volna. A magyar változtatást már az Európai Bizottság is jóváhagyta. Szlovákia hasonló módosítást követelt a bizottságtól még márciusban, azt viszont nem hagyták jóvá.

Simon Zsolt meggyőződése, hogy a borvidék elnevezésével és a védjeggyel összefüggő problémákért az agrárminisztérium tehet. „Ahány miniszter állt a tárca élén, annyiféle probléma volt a borvidékkel. Szeptemberig az említett szőlővidék a Szlovák Köztársaság Tokaj elnevezést viselte, de Tokaji Szőlészeti Térségre nevezték át.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Szlovákia egy jogszabályra sem hivatkozhat, ha az említett vidékről származó borokat Tokaj megnevezéssel akarja forgalomba hozni“ - magyarázta Simon. Hozzátette: a tárca dilettáns hozzáállása miatt Szlovákia jelentős gazdasági hátrányba került, mivel nem árulhatja borait a külföldön közismert Tokaj néven.

Új Szó

A Deák Ferenc Országos Középiskolai Történelem Versenyt a Szent István Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara írta ki. I. helyezettként  Fecske Ivett, Izing Mónika, Tompa László csapata végzett, felkészítő tanáruk Illés Szabolcs, Vigyikánné Horák Andrea. A diákok fejenként 100 ezer ft-ot nyertek. Amennyiben a győri egyetem jogi karára jelentkeznek  és a költségtérítéses képzésre veszik őket fel, akkor az első évben nem kell fizetniük vagy ingyenes kollégiumi ellátást kapnak  egy teljes éven át.

Az 5lett pályázatot a Külügyminisztérium írta ki Magyarország  EU-csatlakozásának 5. évfordulóján. A regionális döntőt 2009. november 6-án Egerben tartották.  Az első helyet a bicskei Gimit képviselő  "Szentek csapata" érte el  - Illés Szabolcs, Nagy Enikő, Polgár Nóra, Vajda Tímea. Felkészítő tanár: Illés Szabolcs.  

II. helyezettként - szintén a Vajdások csapata  lett: Bene Olivér, Pataki Zsuzsanna, Farkas Kinga, Izing Mónika. Felkészítő tanár: Vigyikánné Horák Andrea

A döntőt november 28-án Kecskeméten vívták. III. helyezettként végzett: Illés Szabolcs, Nagy Enikő, Polgár Nóra, Vajda Tímea. Mindössze  0,6 ponttal maradtak le a 2. helyezettől és csak 3 ponttal az elsőtől. Felkészítő tanár: Illés Szabolcs, aki egy Brüsszeli tanulmányút lehetőségét kapta.

VIII. helyezett a Vajdások csapata: Izing Mónika, Farkas Kinga, Pataki Zsuzsanna, Balla Orsolya Felkészítő tanár: Vigyikánné Horák Andrea.

A 60 éves NATO és 10 éves csatlakozásunk kapcsán írták ki az az országos NATO vetélkedőt is, melyen november 25-én Cegléden  II.helyezést ért el Fecske Ivett, Pertl Réka, Szopkó Dóra alkotta kiváló társulat. Felkészítő tanáruk Illés Szabolcs volt és 2 ponttal maradtak le az első helyezettől.

IzingAntal

 

 

Zsohár Melinda

A kemencét Felgyői Károly építette, aki kályha- és kemenceépítő dinasztia leszármazottja. A felfűtését óvatosan végzik napok óta, hogy december 12-én első ízben bátran süthessenek benne.


Ribli Ilona és a kemence (Fotó: Szabó László)

A közösségi kemence a falubelieknek készült, bárki igénybe veheti a későbbiekben családi vagy baráti összejöveteleken, étel készítéséhez. Egy kis tetőt is emeltek föléje, s megtoldják üstházzal, katlannal, csikótűzhellyel a sütő alkalmatosságot, amely egyszerre tíz kenyeret képes befogadni! A most szombati karácsonyi hangverseny első felében a bicskei zeneiskolások muzsikálnak, betlehemeznek, verseket mond Jakabné Borostyán Rozália. A szünetben kemencében sült meleg kenyérrel és lángossal kedveskednek mindenkinek a vacsora mellé. A második részben Mozart oboanégyese és Bach 84. szoprán szóló kantátája hangzik el. Közreműködnek : Bazsinka Zsuzsa (szoprán), Horváth Béla (oboa), Koppándi Jenő(hegedű), Miklós Adél (hegedű), Ribli Ilona (cselló). Óbarokról az önkormányzat épületétől busz indul Nagyegyházára
16 óra 30-kor és 20 órakor vissza Óbarokra !

fmh.hu

 

13.20 perckor Székesfehérvár, Szekfű Gyula utcában egy gyalogjárdán kerékpározó 19 éves várpalotai férfi a Virág Benedek utcai kereszteződéshez érve, egy az úttesten szabályosan haladó személyautó elé hajtott. Az autó vezetője már nem tudott megállni, a kerékpár hátsó kerekének ütközött. A kerékpáros elesett. Könnyen sérült.

22.00 órakor a mentők tettek bejelentést balesetről. Ismeretlen személyautó ismeretlen női sofőrje 21.30 perc körül a Várkörúton haladt a Budai út felől a Rákóczi út irányába, majd a kanyarodó sávba sorolt és megkezdte a Rákóczi útra történő jobbra kanyarodását. E közben elsodort egy 46 éves gyalogost, aki neki jobbról a Romkert irányába akart áthaladni. A balesetet követően a sofőr kiszállt, megkérdezte megsérült-e a gyalogos, aki az ütközéstől hanyatt esett. A gyalogos azt válaszolta, hogy nem, így a nő visszaült az autójába és tovább hajtott. Nem sokkal később a gyalogost kórházba vitték, ahol kiderült, hogy sérülése súlyos. A gyalogos, az alkalmazott szonda alapján ittas volt. A rendőrség keresi az ismeretlen járművezetőt, aki feltehetően egy szőke hölgy, halványzöld Opel tip. gépkocsival. A rendőrség kéri a sofőrt, hogy jelentkezzék a baleset tisztázása miatt, illetve esetleges további tanúk jelentkezését várjuk a 22-541-600-as központi számon. Kérjék a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályát. Bejelentés tehető a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén is.

Székesfehérvári Rk.:

Délelőtt 11.00 órakor érkezett bejelentés, hogy ismeretlen tettesek több sírt megrongáltak a székesfehérvári Óvoda utcában lévő izraelita temetőben. A megállapítás szerint 12 sírt, egy kriptát, a ravatalozó oldalát és egy szobor talapzatát fújták le festékkel. A sírokra áthúzott Dávid keresztet festettek az ismeretlen rongálók. A rongálási kárról a sértett később nyilatkozik. A rongálás feltehetően 9-én 10.-16.00 óra között történt. A rendőrség kéri, akinek bármilyen információja van a bűncselekménnyel kapcsolatban legyen segítségükre az elkövetők mielőbb felderítésében és felelősségre vonásában.

Abai körzeti megbízott Szabadbattyán Csíkvár téren vont ellenőrzés alá egy 48 éves helybéli sofőrt. Az ellenőrzés során kiderült a férfi 2011. január 13-ig nem vezethetnek, egy korábban vele szemben hozott határozatában a Székesfehérvári Városi Bíróság a vezetéstől eltiltott. A sofőrt szabálysértési őrizetbe vették.

22.00 órakor ittas állapotban lévő elfekvő férfihez kértek mentőt a Lövölde útra a járőrök. Az 50 éves lakcímmel nem rendelkező férfit biztonsága érdekében a mentők kórházba vitték.

Dunaújvárosi Rk.:

Szórád Márton Általános Iskola Magyar úton található használaton kívüli helyiségébe kísérelt meg behatolni ismeretlen tettes. Az ajtó zárszerkezetét és az ajtó melletti vakolatot rongálta meg a tettes, de nem sikerült bejutnia. A rongálással 30.000,-Ft. kárt okozott.

10.40 perckor négy személyt fogtak el és állítottak el a járőrök az Ercsi Rendőrőrsre a járőrök, akik közül két személyt azzal gyanúsítottak meg, hogy Ercsi külterületéről alkalmi lopással 23,2 mázsa akácfát vittek el. A helyszíntől távolabb vonta őket a járőr intézkedés alá, így a teljes 55.000,-Ft-os lopási kár megtérült. A két személlyel szemben eljárás indult.

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 31 éves férfit, akit csütörtökön hajnalban fogtak el a Budai Nagy Antal úton lévő Volán telepi garázssoron. A férfit azzal gyanúsítják, hogy az egyik garázsból kb. félmillió forint értékben vitt el kisgépeket, egy másikból kisgépeket, színesfémet tulajdonított el kb. 30.000,-Ft. értékben. Ugyancsak gyanúsítják azzal, hogy egy harmadikban megkísérelt behatolni, de nem járt eredménnyel.

14.00 órakor elfogtak egy 56 éves férfit a járőrök egy Papírgyári úton történt intézkedést követően. A férfiről kiderült, hogy a FM Bíróság BV csoportja elfogató paranccsal körözi. A férfit őrizetbe vették.

Biztonsági intézkedés kórházba szállíttattak a járőrök egy 69 éves férfit, aki lopásról tett bejelentés 18.20 perckor. Megállapítást nyert, hogy nem tisztázott, hogy tűnt el a pénze, amit a bejelentésében említett. Ugyanakkor ruházatátvizsgálása során megtalálták nála az iratait és valamennyi készpénzt is. A férfi erősen ittas volt, magatehetetlen állapotban feküdt a földön. Mentőt hívtak hozzá, akik kórházba vitték. 18.30 perckor egy nő kért segítséget, mert volt élettársa öngyilkossággal fenyegetőzött. A felek összevitatkoztak, a férfi kitörte az ablakot és közölte öngyilkos lesz. A mentők a kórház pszichiátriájára szállították ellátásra. Este Dunaújváros, Szabadság úti lakásban intézkedtek a rendőrök. A bejelentésben szereplő 48 éves férfi ittasságából adódóan agresszíven viselkedett. Tört-zúzott a lakásban. Összefüggéstelenül, artikulálatlan hangon beszélt. Állapotára tekintettel a helyszínre kért mentő gépkocsi kórházba szállította.

19.06 perckor egy édesanya tett bejelentést lánya eltűnése miatt. A 17 éves ercsi lány volt barátjával távozott ismeretlen helyre csütörtökön délután. A lány titokban találkozgatott volt barátjával és aznap önként szállt be a férfi autójába. Az eltűnt lány 170 cm magas, vékony, kerek arcú, egyenes félhosszú hajú. Haja vége ki van szőkítve. Szája felett jobb oldalon piercinget visel. Eltűnésekor térdig érő fehér csizmát, fehér csípőig érő kabátot viselt. A lány felkutatása eddig nem járt eredménnyel.

Az összefoglalóban szereplő időszak alatt három ittas járművezetővel és öt ittas kerékpárossal szemben intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.





 

 

 

Gyertyagyújtás 10.30-tól, a Szt. László Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorával együtt. Ezután Tamás atya mond köszöntőt, a bicskei plébános szavai és az imádság  után a bicskei karácsonyfa közös díszítése kezdődik el.

14 órától indul a Bicskei Betlehemes Találkozó  bemutatása és értékelése, 16 órától a Száncsengő című darab látható a budapesti Cseppszínház kiváló társulatának előadásában a Zeneiskolában. A társulatban nyolc és tizenhat életév közötti színészek játszanak, köztük bicskei tehetség is. A társulat minden költségét a rendezvény önkéntes, bicskei szponzorai tették lehetővé.

17 órától várható az betlhemes alkotások értékelése - írja a város hivatalos portálja.

(ia)

 

Szekler Earth – viccelődik a legújabb virtuális Székelyföld-Źtérkép leendő nevével a Google internetes keresőóriás szolgáltatására épülő honlap kitalálója és kivitelezője, Fazakas Szabolcs. A székelyudvarhelyi vállalkozó ugyanis közelebbről a világszerte elterjedt, több mint félmilliárd felhasználó által letöltött, de ezeknek csupán mintegy fele által aktívan használt Google Earth felületén teszi elérhetővé Székelyföld nevezetességeit, turisztikai célpontjait vagy történelmi helyszíneit. A még tesztelés alatt álló honlap Fazakas szerint kitűnő lehetőséget nyújt majd arra, hogy a külföldi – elsősorban nyugati – turisták kedvet kapjanak ahhoz, hogy ellátogassanak vidékünkre.

„A programozás része nagyjából elkészült, most próbálgatjuk a honlapot, és természetesen feltöltjük tartalommal” – magyarázza a weboldalnak Iránytű nevet adó Fazakas, akinek elképzelései szerint a térség valamennyi panziójának, szállodájának helyet kell kapnia az oldalon. „Ezért is célozzuk meg a turisztikai irodákat, hiszen ők tudják majd ajánlani a külföldi turisták számára a térséget, azok pedig az oldalon megnézhetik egy-egy videón vagy fotóalbumban, mi az, amivel Székelyföld várná őket” – teszi hozzá a vállalkozó.

Székelyföld egyik gyöngyszeme: Énlaka

Az oldal emellett azt a lehetőséget is megteremti a potenciális turista számára, hogy az pontosan megtervezze útvonalát a Székelyföldre, érkezzen akár New Yorkból vagy Párizsból. Ha pedig már van kiválasztott szálláshelye, a program a vendég számára a környék látnivalóit, éttermeit vagy szórakoztató programjait is ajánlani tudja. „Első fázisban a panziókat, szálláshelyeket tesszük fel a honlapra, ezt a szolgáltatást viszont egy egyszeri és kis összeg fejében rendelheti meg a vendéglátóhely tulajdonosa. Következnek aztán a kulturális, történelmi helyszínek, örökségek, aztán gyakorlatilag minden, ami él és mozog a Székelyföldön” – sorolja a terveket a Konnertfilm vezetője, azt azonban leszögezi: „szemetet” nem akar látni az oldalon, ezért nem lesz interaktív felülete az oldalnak, ahová bárki bármit feltölthet.

A kezdeményezésben egyébként Hargita Megye Tanácsa is látott fantáziát, és támogatta, akárcsak más ötleteket. „Számos civil vagy céges kezdeményezéssel keresnek meg minket, és ezek közül nagyon soknak tudunk segíteni akár saját forrásból, akár pályázatok révén – magyarázza Borboly Csaba megyeitanács-elnök, miért karolták fel az Iránytű-ötletet. – Szükség van a klasszikus portálokra is, de ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy igény van az újszerű alkalmazásokra, megoldásokra.” Az elöljáró szerint így sikerül ismertté és közkinccsé tenni a székelyföldi védett értékeket, az épített örökséget, és az egyéni családi vállalkozásokra épülő turizmust is fel lehet lendíteni.

A magyar, angol, német és román nyelven elérhető iranytu.ro, illetve arrival.ro oldalak működtetői és támogatói ugyanakkor azt remélik, öt-tíz év alatt sikerül elérni azt, hogy azok a turisták, akik még nem jártak a Székelyföldön, eljöjjenek.

Honline.ro

Újságírás


1. Hétvégén telefonon és /vagy emailben zaklat

Egy rendkívüli telefon, vagy mail természetesen elmegy, de vannak főnökök, akik a legjelentéktelenebb részletek, vagy egy két hét múlva esedékes találkozó miatt is képesek szombat este, vagy vasárnap reggel zavarni.

2. A Csukott Ajtók politikáját folytatja

Mindig"éppen házon kívül van", de ha mégis benn ül, akkor "vannak nála", "nem lehet zavarni,  szerkeszt", vagy "fontos telefonja van".  Semmi esélyed átjutni az előszobában ülő idomított, emberevő titkárnőjén. (A legrosszabb változat: Emaileket nem olvas - az arra érdemeseket titkárnője kinyomtatja -, telefonon pedig ne is próbálkozz!)

3. Mindent tud az írásról, de azt maga nem gyakorolja

Nehéz egy olyan főnök véleményét elfogadni, akinek a munkáival soha, sehol nem találkoztál

4. Megöli a kreativitást

Nehéz úgy dolgozni, ha mindig írott, vagy íratlan szabályokat kell követned. Az eredmény: unott emberek unott munkája

5. Ambíciógyilkos

Minden alkalommal, ha végre valami igazán izgalmas dologba kezdtek, belelkesedtek, azonnal kaptok egy jó hideg főnöki zuhanyt. "Nem így kellett volna". "Ki adott erre utasítást?"

6. Hajcsár

Ki szeret úgy dolgozni, hogy a főnöke a háta mögött állva állandóan csak kérdezgeti: Mikor lesz kész? Mikor adod le? Hol tartasz? Mit vacakolsz annyit?

7. Átírós

Nincs annál szörnyűbb, mint amikor a szerkesztőd / főszerkesztőd egyetlen megjegyzés, észrevétel nélkül átírja a cikkedben szereplő tényeket. Ráadásul rosszul.

8. Újraírás

Ha a 7. pontnál mégis van rosszabb az az, ha a szerkesztő átírja az egész cikket. A saját stílusában. (Amiért te nem igazán lelkesedsz.)

9. Szerkesztőtúltengés

Egyszerre több szerkesztővel dolgozni olyan, mint egy kutyafalkát sétáltatni. Mindegyik pontosan tudja, merre akar menni...és  mindegyik más-más irányba húz. (Ráadásul még ugatnak is.)

10. Csak azonnal elintézendő dolgok vannak

A te főnököd is képtelen fontossági sorrendet felállítani? Naponta több ezer "ez a legsürgősebb" üggyel áll elő? Menekülj, amíg nem késő!

MédiaBlog


A 200 méteren olimpiai második, a nyári, római nagymedencés világbajnokságon pedig aranyérmes magyar versenyző a délelőtti selejtezőben elért 56.89 másodpercéből a csütörtök esti elődöntőben pontosan egy tizedet faragott le: a célba érkezésekor 56.79-nél állt meg az óra.

"Nagyon jó erőben érzem magam, örülök, hogy sikerült jobbat úsznom, mint délelőtt - nyilatkozott Gyurta. -  Azt gondolom, még mindig maradt bennem, és a száz továbbra is csak felvezetése a kétszáznak."

Váratlan, és magyar szempontból kellemetlen meglepetést keltve Cseh László csak a hetedik lett a 200 m-es vegyesúszás csütörtöki döntőjében az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon. A szám Európa-rekordere (1:52.85 p) pillangón harmadik volt, háton az élre állt, mellen azonban fokozatosan visszaesett, gyorson pedig még inkább hátrébb sodródva végül hat vetélytársat is maga elé engedve, esetében igen gyengének mondható, 1:54.31 perc alatt teljesítette a távot. Amióta a felnőttek között szerepel, ennyire hátul egyetlen világversenyen sem zárt vegyesúszó-számban, ráadásul már nem övé az Európa-csúcs, melyet a győztes osztrák Markus Rogan 1:51.72-re módosított.

"Fogalmam sincs, mi történt... - lihegte nem sokkal később. - Féltávnál láttam, hogy elöl vagyok, gondoltam, nincs baj, ehhez képest mellen azt éreztem, hogy egyszerűen nem haladok. A gyorsúszásnál pedig akkora hullámokat kaptam, különösen Rogantól, hogy azt sem tudtam, merre vagyok... Nem értem, egyszerűen nem értem... Reggel az egésztestes ruhába ment bele a víz, ezért váltottam biciklinadrágra, de ebbe is belement... Úgy rossz ez, ahogy van..."



MTI

MTI

Az MSZP 2007-2008-ban az új székház mellett további 51 ingatlant vásárolt, összesen 1,7 milliárd forintért, olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon jelentésének összefoglalójában, amelyben a szocialista párt elmúlt két évének gazdálkodását elemzi.

A jelentés összefoglalóját csütörtökön közölték, a teljes dokumentumot pénteken hozzák nyilvánosságra honlapjukon.

A számvevők a jelentés végén leszögezi, rendszeres vizsgálatuk a pártok esetében elsősorban prevenciós jellegű; a pártok gazdálkodása átláthatóságának megteremtéséhez, az egységes követelmények és szankciók érvényesüléséhez - a múlt heti sikertelen szavazás ellenére - továbbra is elengedhetetlen a párttörvény módosítása.


Az ÁSZ az MSZP gazdálkodásáról azt közölte, hogy a párt bevételei 2007-2008-ban szabályozott tagdíjfizetésből, egyéb hozzájárulásokból és adományokból, a párt tulajdonát képező ingatlan értékesítéséből, tárgyi eszközei hasznosításából, költségtérítésből, valamint kamatbevételekből álltak.

A bevételek meghatározó része - 2007-ben 41 százalék, 2008-ban 68 százalék - állami támogatásból származott. Az egyéb bevételek 2007-es magas hányadát - 44 százalékot - a párt kizárólagos tulajdonában lévő Köztársaság tér 26. alatti székház értékesítése eredményezte.

Az MSZP 2007-2008-ban új székházat és további 51 ingatlant vásárolt, összességében 1,7 milliárd forint értékben; az ingatlanok közül 39-et a vagyontörvényben szabályozott feltételekkel, részben a törvény által biztosított kedvezményes hitellel vásárolt. Az MSZP-nek, az APEH folyószámla kivonat szerint, befizetési késedelme, költségvetési tartozása nem volt.

A jelentés egyebek mellett megállapította, hogy az MSZP a 2007-2008. évi gazdálkodásának beszámolóit a párttörvényben előírt határidőn belül és formában nyilvánosságra hozta, de a hatályos számlarendi előírástól és az előző évek gyakorlatától eltérően, mindkét évben az egyéb bevételek között tette közzé az önkormányzatoktól kedvezményes bérleti díjú ingatlanhasználat formájában kapott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás 21,7 milliós, illetve 23,3 millió forintos értékét, a belföldi jogi személyektől kapott egyéb hozzájárulások helyett.

A nevesítési értékhatárt meghaladó támogatást nyújtó önkormányzatokat nem nevesítették, illetve a 2008-as beszámoló - konszolidálási hibából eredően - mind a bevételi, mind a kiadási oldalon 10,2 millió forint összegű halmozódást tartalmazott.

Az MSZP módosított beszámolói - a lényegesség figyelembevételével - megbízható és valós képet mutatnak a gazdálkodásról, hangsúlyozza az ÁSZ. Hozzáteszik, a párt elnökének azonban megfelelő belső kontrollt kell működtetnie azért, hogy érvényt szerezzen a beszámolók megbízhatósága érdekében a következetesség és lényegesség számviteli elveinek.

A jogerős ítélet ötről hét évre súlyosbította Farkas Péter büntetését. A vád szerint Barcelona birkózó bajnoka, testvére és egy harmadik társuk több mint fél évtizede marihuána előállítására szolgáló növényt termesztett egy XVII. kerületi ingatlanon.

Farkas Péter ismeretlen helyen tartózkodik, sajtóhírek szerint Délkelet-Ázsiában, Thaiföldön bujkálhat.



MTI

 

14.50 perckor óbarki lakásba látta bemenni a járőr azt a férfit, akiről információja volt, hogy tartózkodási hely megállapítása miatt kollégái körözik. A férfi a járőr többszöri felszólítására volt hajlandó kijönni a lakásból. Előállították a kapitányság épületébe, ahol nyilatkoztatták tartózkodási helyével kapcsolatban. 18.35 perckor etyeki kmb-s állított elő egy csabdi férfit, akinek a Bicskei Városi Bíróság tárgyalási őrizetét rendelte el. Őrizetbe vették és a fogdába átszállították.

police.hu



A politikusokat arra kell sürgetni - hangsúlyozta -, hogy minél jobban és erőteljesebben ítéljék el az antiszemitizmust és a rasszizmust mind a közéletben, mind az egyéb megnyilvánulásokban, így például a publikációkban is. Hatvanöt éve először a szavakban nyilvánult meg a gyűlölet, aztán váltott át a szörnyű tettekre - emlékeztetett a konferencia díszvendége.

Mint Elie Wiesel közölte, a legfontosabb ugyanakkor az, hogy az emberek tiszteljék egymást, és a másik félelmét, örömét, illetve emlékét érzékenyen kezeljék. Az emlékek közül kiemelte, hogy a magyarországi zsidóság tevékenyen részt vett a történelmi Magyarország nagy eseményeiben, az ő nagyapja például az Osztrák-Magyar Monarchia felcsere volt az első világháborúban.

Arról is beszélt a ma Romániához tartozó Máramarosszigeten született író, hogy 1940-ben, Erdély egy részének Magyarországhoz való visszacsatolásakor az ottani zsidóság örömmel fogadta a magyar katonákat, és bíztak bennük és a magyar államban. Ezzel szemben az országgyűlés megszavazta a kirekesztő zsidótörvényeket, és a második világháború alatt a magyarországi zsidóságnak üldöztetés volt a része, pedig még a gettóba vonuláskor is meg voltak győződve arról, hogy a magyar állam megvédi őket - hívta fel a figyelmet.

Az író arra is emlékezett, hogy a deportáláskor látta sírni jóformán egyetlen alkalommal az édesapját, melynek során a katonatiszt elvette hivatalos papírjaikat és a kukába dobta azokat. Ennek ellenére - mint mondta - a mai Magyarország iránt nem érez gyűlöletet, "a mi rémületünk és szomorúságunk nem az új generációk felé irányul", mert az azóta felnőtt nemzedékek nem vettek részt a holokauszt borzalmaiban.

A mai magyar társadalom viszont felelős a múlt emlékeinek ápolásáért, azért, hogy ne felejtsék el soha azokat a rémtetteket, amelyeket a vészkorszak idején a zsidóság ellen elkövettek. A közönynek, a közömbösségnek ugyanis megvan a maga veszélye - tette hozzá.

A magyarországi zsidóságnak szánt mondataiban kitért arra: "ma is közétek tartozom, veletek vagyok", majd rámutatott: "együtt vagyunk felelősek egymásért".

A Nobel-díjas író arra is felhívta a figyelmet, hogy az emlékezés a múltra nagyon fontos, ezt pedig elősegítheti a vészkorszak szörnyűségeit taglaló oktatás színvonalának emelése. Az Egyesült Államokban egyetemeken, főiskolákon, illetve a közép- és általános iskolákban is külön programok alapján tanítják a vészkorszakot. Ugyanígy fontos a korabeli archívumok megnyitása is a tisztánlátás érdekében - mutatott rá.



MTI

http://8ker.blog.hu/2009/12/09/trefas_helyzetek

Index, MTI

Magyarországon is televízióadót akar indítani Sorin Ovidiu Vantu román médiamágnás, aki reméli, hogy már a jövő évben megvalósulhat a beruházási terve. Vantu a tavalyi újságírói becslések szerint Románia ötödik leggazdagabb embere.

A Realitatea-Catavancu román médiabirodalom főrészvényese a Hotnews című romániai hírportálnak adott interjújában kifejtette: terjeszkedni akar a Moldovai Köztársaság, Magyarország és Szerbia audiovizuális médiapiacán. Az üzletember elmondta, ez utóbbi  két országban elsősorban hírtelevíziót alapítana.

Realitatea-Catavancu cégcsoportnak Romániában négy tematikus adója, három fizetős prémiumcsatornája, három rádiója és számos nyomtatott kiadványa van. A cégcsoport működteti a Chello Zone-nal közösen a Magyarországon is fogható Romanticát, amin főleg dél-amerikai szappanoperák futnak.

A cégcsoportnak két hírcsatornája van Romániában, a Realitatea Tv, az ország legnagyobb hírcsatornája, és a The Money Channel nevű gazdasági adó, ami leginkább gazdasági híreket dolgoz fel, és nevével ellentétben nincs nemzetközi háttere, csak Romániában létezik. Úgy tudjuk, a román cégcsoport ez utóbbi adót hozná Magyarországra, de várhatóan leghamarabb 2010 második felében jelenhet meg a hírcsatorna a magyar kábelhálózatokon.

Egy-egy percre elsötétülhet a Magyar Televízió mindkét csatornája a menedzsment és a sztrájkbizottság csütörtökön kezdődő egyeztetéseinek ideje alatt is -nyilatkozta Lázár András, a sztrájkbizottság elnöke.

A sztrájktörvény szerint hét napjuk van a feleknek megegyezni, de a három reprezentatív érdekképviselet alkotta testület már most vizsgálja, milyen figyelmeztető akciókkal léphetnének fel ez idő alatt. Az egyik lehetséges lépésként a rövid műsorkimaradásokat, másikként a dolgozói nagygyűlést említette Lázár András. A sztrájktörvény értelmében az egyeztetések alatt legfeljebb két órás figyelmeztető sztrájkot lehet tartani.

Készülnek már arra az esetre is, ha nem sikerül megegyezniük a menedzsmenttel; "építjük fel magát a sztrájkot" - fogalmazott a sztrájkbizottság elnöke. Az MTI köztévés érdekképviseleti forrásból úgy értesült: várhatóan fokozatosan vezetik be a munkát leállító lépéseket.
hirdetés

Az Index úgy tudja [1], hogy a sztrájk alatt az MTV ismétléseket adna, hogy a nézőknek is feltűnjön a munkabeszüntetés, ugyanazt a riportműsort sugároznák újból és újból. A műsorban értelmiségiek beszélnének a közszolgálati televíziózás fontosságáról.

Lázár András szerint a csütörtök délelőtti első egyeztetés napirendjére kívánják vetetni azt a témát is, hogy a menedzsment a csoportos leépítés létszámhatárát el nem érő elbocsátásokba kezdett, vagyis harminc naponként kevesebb mint harminc embert akarnak elküldeni az intézményből, de több hónap alatt közel ötven embertől válnának meg.

Index, MTI

A European Green City Index a városoknak a környezet és az éghajlat védelmében nyújtott teljesítményét, illetve vállalásait veszi figyelembe, méghozzá olyan kategóriákban, mint a szén-dioxid-kibocsátás, energiaellátás, épület-, közlekedés-, víz- és levegőminőség. A felmérés a hulladékfeldolgozást és a környezetkezelést is elemezte.

A vizsgált szempontok alapján Zürich a hatodik a rangsorban, a svájci várost Helsinki, majd Berlin követi. Az első tíz listáját Brüsszel és Párizs teszi teljessé. Budapest a tizenhetedik, az utolsó, harmincadik helyre Kijevet sorolták. Kijev egy kategóriában teljesített az átlag felett, itt jár a legtöbb ember tömegközlekedési eszközzel. A nagyvállalat összeállítása szerint a skandináv városok előnye abból is fakad, hogy évek óta nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre.

A kelet-európai városok viszont az átlag alatt teljesítenek - Prága, Belgrád, Zágráb, Bukarest és Szófia is az utolsók között foglal helyet, ami az egy főre jutó GDP alacsonyabb szintjéből és a "történelmi hátrányokból" is fakadhat.

Összességében a rangsorolt városok vezetők a környezetvédelem terén. Csaknem mindegyikben az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás alatta maradt az európai uniós tagországokban mért átlagnak - közölte James Watson az Economist Intelligence Unit (EIU) részéről. A kibocsátást tekintve Oslo kapta a legjobb értékelést, a norvég fővárosban az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás évente mindössze 2,2 tonna, ez pedig messze alatta van a 8,5 tonnás EU-átlagnak.

A kutatásból kiderült, hogy a városok túlnyomó része kidolgozott és részben valóra is váltott környezetvédelmi stratégiákat, de még így is nagy kihívások állnak előttük. "A megújuló energiaforrások jelenleg mindössze az ellátás hét százalékát fedezik, noha az EU célkitűzése szerint 2020-ra ennek az aránynak 20 százalékosnak kellene lennie" - hangsúlyozza a beszámoló.


MTI

www.eselyegyenloseg.eu/kerdoiv

Az erről szóló, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításához benyújtott módosító indítványt az Országgyűlés a kormány ellenében fogadta el hétfőn. A törvényjavaslat zárószavazása várhatóan jövő héten lesz.

Az elfogadott indítvány szerint a pénzügyi intézmény egy naptári évben ugyanannak az ügyfélnek egy alkalommal nyújthat olyan kölcsönt, amelynek teljes hiteldíj mutatója meghaladja a hatvanöt százalékot és összege nem haladja meg a kétszázötvenezer forintot. A kölcsön lejárata egy alkalommal legfeljebb hat hónappal hosszabbítható meg.

Egy másik, a kormány által nem támogatott, de elfogadott SZDSZ-es javaslat pedig jelentősen lecsökkenti a bankkártyás fizetések tranzakciós díjait. A kiskereskedő által a pénzintézetnek fizetett díj a jelenlegi egy százalékról az indítvány szerint 0,3 százalékra csökken.

Az MTI úgy tudja, ez nem a végleges formája a tranzakciós díjra vonatkozó szabályozásnak, azt az MSZP a zárószavazás előtt még módosító indítvánnyal "tovább csiszolja".

MTI

A férfit Eric Gordon Douglasnek hívták, de sem Eric, sem Gordon nevű városok nem részesülnek pénzéből, csupán a Douglas nevű települések. Összesen húsz város kapott a 220 ezer fontból szerte a világban. Az Edinburghban élt örökhagyó nem kötötte ki, hogy mire költhetik a települések adományát - adta hírül a Sky News brit hírtelevízió.                                                    Forrás: HVG

süti beállítások módosítása