A Székesfehérvári Egyházmegye Szent Margit Általános Iskola Szent László tagiskolájában nem hivatalos információnk szerint tornaterem épül a fenntartó, a szülők és az iskola dolgozóinak összefogásából.
Arra járva látható, amint munkagéppel tesznek rendet az elbontott épület helyén, ahol már "csak" néhány tucat konténernyi törmelék emlékeztet arra az udvar jobb felén álló épületre, ahol nagyon régen talán gyakorlati órákat is tartottak nekünk, ahová főleg a barna köpenyes iskolagondnok és tanár járt ki-be annak idején, és ahová manapság a diákok azt a rengeteg papírt hordták gyűjtés idején. Az udvar bal felén szintén szülő-diák-tanár összefogásából jött létre az udvart barátságossá tévő parkosítás.
A sittet vizes tömlő segítségével locsolják éppen, hogy kevesebb legyen a por.
A tornaterem megépítését szükségessé teszi az a két ismert tény, hogy az iskola tanulói a korábbiakban a Fővárosi Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthon iskolájának tornatermébe jártak, ha az időjárás nem engedte az udvari avagy iskolai kis pálya használatát, ám az új tanrend szerint minden nap kötelező egy testnevelés óra, ehhez pedig muszáj a tornaterem megléte.
Az építkezésről igyekszünk további híreket szerezni.
Becsapta, meglopta a 89 éves bicskei asszonyt...
Címkék: rendőrség térfigyelő mentők
2012.08.17. 10:03
Ismeretlen férfi szólított meg egy idős asszonyt Bicskén a Spar parkoló és a Kossuth tér közötti járdaszakaszon csütörtökön reggel.
A férfi pénzt akart felváltatni és valószínű e közben lopta el a 89 éves sértett táskájából a pénztárcáját a benne lévő pénzzel és okmányokkal együtt. Az idős asszony a lopást valamivel később, kilenc óra után nem sokkal vette észre, amikor megérkezett a rendelőintézetbe. Az intézet egyik alkalmazottja hívta a bicskei rendőröket, akik a megadott személyleírás alapján átvizsgálták a környéket, de nem jártak eredménnyel.
Az idős hölgy a feljelentés felvétele közben rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá. A vizsgálatot követően kiderült, hogy a rosszullétet feltehetően az események okozták, további ellátást nem igényelt.
A Bicskei Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el a lopás ügyében. A rendelkezésre álló adatok alapján keresik az ismeretlen a tettest.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya korábban ajánlást adott ki
(http://www.police.hu/fejer/bunmegelozes/aktualis_01/fej20111010_05.html
)a hasonló, ún. trükkös lopások megakadályozása, a sértetté váláselkerülése érdekében. A sértettek zömében idős emberek, akiket könnyen megtévesztenek, meglopnak a csalók. A rendőrség kéri a lakosságtól, hogy az ajánlásban szereplő jó tanácsokra hívják fel idős hozzátartozóik figyelmét!
FMRFK Sajtószolgálat
Felgyői Károly Nagyegyházán élő kemenceépítő mester a Bicske Szíve parkban. A kép augusztus 12-én vasárnap készült, azóta már kész a bicskei családok összefogásából építeni kezdett kemence duplafalú búbja is, a két fal között hőszigetelővel, hogy sütéskor benn tartsa a meleget. Fotó: IA
Brutális mértékben drágul a kenyér, a hús és tej
Címkék: gazdaság árak mezőgazdaság kereskedelem élelmiszeripar
2012.08.16. 12:42
Esterházy és Dés a Tündérvölgy Fesztiválon
Címkék: zene irodalom tündérvölgy csabdi
2012.08.15. 23:10
A kormánynak a járások kialakításáról szóló döntése értelmében kilenc járási székhely lesz Fejér megyében.
A Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányrendelet melléklete szerint 2013. január elsejétől Bicskén, Dunaújvárosban, Enyingen, Gárdonyban, Martonvásáron, Móron, Polgárdin, Sárbogárdon és Székesfehérváron működik majd járási hivatal.
A járások és a járási székhelyek kialakításának alapelve az volt, hogy a megyék határaihoz igazodva az állampolgárok számára biztosítsa az államigazgatási szolgáltatásokhoz való gyors és könnyű hozzáférést.
A járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány, jövő januártól országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését.
MTI
Bicske Város kemencéjénél Vikidál Gyula augusztus 20-án! Az ünnepségen a Szent István szobornál Mészáros János Elek énekel!
Címkék: ünnep park összefogás kemence
2012.08.14. 13:46
Hat-nyolc fős brigád építi a bicskei családok és a város összefogása alapján létrejövő Város Kemencéjét a Bicske Szíve parkban, az uszoda mellett, ahol az augusztus 20-i ünnepség délutáni fejezete megrendezésre kerül. Bicske vendége Mészáros János Elek operaénekes és Vikidál Gyula. Részletes programokat is közli az önkéntes, független és civil munkával készülő Bicskei Szó.
Vasárnap is munkában láthattuk Felgyői Károly nagyegyházi kemencekészítő mestert. Valódi búbos kemence lesz, falai olyan a formát adnak, mint a hasas kancsóé, mutat is egy malterba karcolt formát róla a mester, amit aztán kedden már teljes valójában láthatunk. Akkora kemence, hogy egy sütnivaló borjú is belefér és egyszerre igen sok kenyér sülhet itt. A barátságos közösségi komplexumhoz grillező, bográcsozó és szalonnasütő is tartozik.
A kemence búbja dupla falú lesz, jó szigetelésű, hogy ha tüzet rakunk benne, ne az utcát fűtsük, hanem tartsa meg a meleget belül. A tetejébe jó öreg bicskei téglákból készült (E.B.T. ÉS B.T. feliratúak), de olyanokból, amiket kedvtelve kopogtat Felgyői Károly kemencés mester míves-kalapácsával, mert olyan hangja van mintha üveget ütne. Ez az ő fülének kedves, mert azt jelenti, hogy rendesen kiégetett téglával van dolga, ha jó öreg bicskeit kocogtat.
Augusztus 20-án biztos nem lesz – nem lehet benne kenyérsütés, mert minimálisan kettő hetet kell száradnia a kemencének és azután is csak napi rendszerességgel lehet benne kisebb tüzecskét rakni. Mindig csak venyigéből, fából, hadd segítsen egy kis tűz a belső száradásnak.
Felgyői Károly kiváló munkáit már volt szerencsém látni egy nagyegyházi tó partján és a Hangistálló mellett is az ő búbosa áll.
A kőművesek a munka egy részét Bicskéért végezték, önkéntes munkában, a nagyobb részt Hegedűs Imre családja és a Vázsonyi család állta Bicske érdekében. A kemenceajtókat a VIVBER vágta ki lézeres technológiával és Vázsonyi Zsolt lakatos rakja össze őket.
Bálint család, Bálint Imre valamint édesapjuk is igen sokat dolgozott mind a parkban, mind a kemencén, aminek alapanyaga és szorgalmazása Hegedüs Imréhez (Bicskei Mg-i Zrt.) kötődik. Bartók Krisztián és Monos István is segítik a kemence és a park ügyét.
Szabadsága idején ifj. Pálffy Károly alpolgármester téglapucolásban, falazásban, malterkeverésben segítette a munkát.
Körbetekintve a munkaterületen úgy vélem, hogy az elkészült helyi érték vandálság elleni védelme érdekében biztonsági kamera kihelyezése feltétlenül indokolt a tanuszoda tetejének megfelelő pontjára. Ez csökkenthetné a pusztító erők „bátorságát”. (ia)
Bicske Város kemencéjének támogatói:
Bicskei MG-i ZRT. Hegedüs Imre
Pekli Erika
Bernwallner Vilmos
Id. Bálint Imre
Felgyői Károly kemenceépítő mester
Ifj. Bálint Imre
Szabó Tüzép
Bartók Kft.
BAU-BER Kft.
INTERAT
Magyarmet
VIVBER
Pötördi Autószervíz
Bőcs István
BOGCA-BAU
Bicske Város Önkormányzata
Harmat György
Gótzy Kornélia
Szalai Zsolt
Bicskei Tanuszoda
Pusztai Gábor
Fábián Gábor és Fábián Zoltán
Monos István
Az építésben kétkezi munkával segítők:
Ábel László
Molnár János
Lajtai Béla
Határvölgyi Zoltán
Török György kőműves
Varga János kőműves
Trautmann Csaba
Payer Szabolcs
Szedő István
Szabó Róbert
Fábián Károly
Pálffy Károly
Izing Antal
Németh Ferenc és családja
Id. Bőcs istván
Valamint a gyerekek:
Bálint Norbert
Határvölgyi Dániel
Vázsonyi Zsolti
Vázsonyi Levente
Plank Patrik
Az újjáépülő gyülekezeti terem, a hajdani református parókia ablakában tettek kárt vandálok az elmúlt napokban Bicske főterén.
Az újonnan behelyezett szép ablak üvegét zúzták be ismeretlenek.
Hajós András és Hegyi György Csabdin, a Tündérvölgyben
Címkék: koncert tündérvölgy csabdi
2012.08.11. 17:07
Hegyi György és Hajós András: Írjunk dalt! című, az egész családnak szóló mulatságos fellépése augusztus 26-án 15 órakor lesz Csabdin, a Tündérvölgyben, a Romtemplomnál, (amit mi gyerekkorunkban mindent nagyon jól tudó édesapáink után "Törökhagyományként" emlegettünk, "De nem azért ám kisfiam, mert ez török templom volt, vagy a törökök hagyománya lenne, hanem azért - és most figyelj, mert most mondom el utoljára és köpd már ki azt a szotyolát -, hanem azért, Törökhagyomány a neve, mert itt szép nagy magyar, rendes keresztény templom volt, amiből ennyit, csak egy falat hagytak meg a törökök. Lerombolták. Érted már?
- És ezt az egy falat akkor miért hagyták meg? Miért nem döntötték le?
Talán hogy hogy a mi kevdelt biciklis magánúticélunk legyen tavaszi szünettől télig Bicskéről általános iskolás korunkban ez az erdőszéli, hegyoldalban álló templomrom. Ahol például békén voltunk hagyva és ahol mégse otthon voltunk, mégcsak nem is Bicskén. )
Zárójel bezárva.
"Az a tény, hogy az anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodok, írok; életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok." (Kosztolányi)
A XVII. Székesfehérvári Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál alkalmából francia és grúz táncegyettüsek lépnek fel Bicskén 2012. augusztus 17. (péntek) 19.00 órakor.
Vendégek: Franciaország és Grúzia táncügyettesei
A szúnyogháló tolvajok ellen nem véd!
(A tolvaj soha sem megy szabadságra!)
A nyári melegben sokan nyitott ablak mellett alszanak, nappal nyitva tartják az ajtókat is.
A betolakodó rovarok ellen a szúnyogháló megfelelő védelmet biztosít, de értékeik védelme szempontjából nem jelent megoldást
Javasoljuk, hogy nappalra, amikor nem tartózkodnak otthon, a legnagyobb meleg ellenére is zárják be az ablakokat, ajtókat.
Az illetéktelen behatolás megakadályozására az éjszakai nyitott ablak melletti alvás esetére is van már megoldás.
Biztonságtechnikai üzletekben lehet vásárolni mozgatható, mozgásérzékelővel ellátott riasztókészüléket, amely a nyitott ablak közelében elhelyezve hangjelzéssel riaszt, az esetleges behatolás esetén.
Amennyiben üdülni megy a család, kérjék meg megbízható rokonukat, szomszédjukat, hogy levélszekrényüket rendszeresen ürítse ki, ugyanis a megtelt levélszekrény árulkodó jel a tolvaj számára, hogy senki nem tartózkodik a lakásban. Azt a látszatot kell kelteni, hogy nem őrizetlen a lakás. Kertes ház esetén arra is meg lehet kérni a szomszédot, hogy az önök lakása előtt parkoljon.
Köszönettel, Bicskei Rendőrkapitányság
Szolgálatot teljesítő rendőrtől kért segítséget egy idős asszony augusztus 8-án szerdán, 14.50 perckor Bicskén a Kossuth és Kisfaludy utca kereszteződésénél.
Az asszony elmondta, hogy megelőzően egy számára ismeretlen férfi lépett hozzá az utcán és egy mozdulattal leszakította a nyakában lévő három arany nyakláncot. Az így megszerzett értékekkel ezután egy közelben álló autóba szállt és elhajtott.
Az elkövető egy szürke színű Opellel távozott. Az autót azonosítói alapján az 1. számú főúton vonták ellenőrzés alá a rendőrök. Az autóban három dunaújvárosi férfi ült, akiket előállítottak a bicskei járőrök.
A Bicskei Rendőrkapitányság tanúk jelentkezését várja! A nyomozók kérik, aki látta bűncselekményt és adatai még nem ismertek a nyomozást végző bicskei rendőrök előtt, jelentkezzék a rendőrkapitányság Bicske, Kisfaludy u. 56. számú épületében személyesen, vagy telefonon a 22-566-020-as központi számon, illetve
a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén.
A rendőrség ezúttal is köszöni a lakosság segítségét!
Székesfehérvár, 2012. augusztus 9.
R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő
(Az eset után egy órával itt olvasható hírt közöltünk - A szerk,)
A BTC csapata ismét pályára lépett ezúttal Szár ellen. A mérkőzést szép számban tekintette meg a szimpatizánsok serege. Közel kétszáz néző előtt Márton I. sípjelére kezdtek a csapatok. Küzdelmes mérkőzésen végül csapatunk - Pozsgai Misike és "Mena"Megyesi László góljaival elhúzott, az ellenfél erejéből csak a szépítésre futotta. Csapatunkat és a kedves vendéget a mérkőzés után vacsora várta, amit bizony jó étvággyal fogyasztott edző, játékos, bíró egyaránt.
Vasárnap Felcsút ellen magyar kupa mérkőzés lesz 17 00-kor a felcsúti akadémián.
Fel Felcsútra! CSAK A BICSKE!
Egy órája történt: Kitépték a hölgy nyakából a nyakláncot fényes nappal Bicske központjában
Címkék: rendőrség térfigyelő
2012.08.08. 15:29
(Az eset után egy órával közöltük ezt a hírünket, amit visszavontunk, mert jobbnak láttuk az FMRFK Sajtószolgálatának közleményét nyilvánosságra hozni, ami már szerencsére a gyanúsítható személyek előállítását is tartalmazza, akiket az 1-es főútvonalon, a Táborállás magasságában kapcsoltak le. A bicskei nyomozók tanúkat keresnek - A szerk.)
Jelen pillanatban a bicskei rendőrök tanúkat kutatnak a tetthelyen: a Kisfaludy-Kossuth utcák sarkánál, a helyszínelő fényképeket készít, az utca elején két rendőrautó áll. Valószínűsíthetően jó nyomon vannak, mert az idős és kiszolgáltatott, idős áldozat mellett egy eddig ismeretlen és most is nagyon keresett tanú a rendszám betűsoráról is beszámolt, látta amint az elkövető beugrik ebbe a kocsiba, miközben az idős hölgy segítségért kiált.
Az idős hölgy - Bicskén közismert nyugalmazott fodrászmester -, egy órával ezelőtt a Kisfaludy utcai járdán haladt gyalogszerrel a Kossuth utca felől a Kisfaludyn, menetiránya szerinti jobboldalon, azon a járdarészen, ami a könyvtár és a Kossuth utca között húzódik, melynek mentén szürke kerítés található a kertes sarokház telekhatára mentén.
A bűnöző kiszállt a Kossuth utca felől érkező autóból, áldozatához lépett és letépte nyakából ékszerét, majd visszaugrott a kocsiba és távoztak.
Az áldozat lapunknak elmondta, hogy segítségért kiáltott az éppen akkor pár percig forgalom nélküli utcán, majd egy közeli, Kossuth utcai cég irodájában ültették le, nyugtatták, adtak neki vizet. Miközben beszél az esetről, észrevehető a nyakán jobboldalon hátul-oldalt pedig szemmel látható horzsolásos véraláfutás keletkezett a nyakláncok leszakításától.
Reméljük, mielőbb kézre kerül a rabló. A rendőrök minden környező épületbe becsengettek szemtanúkat kutatva.
Mint azt olvasónk a bicske.info Facebook-klubjában fanyar iróniával megjegyezte hozzászólásában, még szerencse, hogy a régen beígért térfigyelő oly hamar létrejött és működik....
Augusztus elejétől a kerékpárral közlekedők fokozott ellenőrzését rendelte el Fejér megye rendőrfőkapitánya. A baleseti adatok tanúsága szerint a megyében az év első hat hónapjában közel nyolcvan százalékkal nőtt a kerékpárosok érintettségével végződő balesetek száma az előző év hasonló időszakához képest, de emellett az is megállapítható, hogy történt mindez zömmel a kerékpárosok hibájából. A fokozott ellenőrzés visszavonásig tart…
Fejér megyében az elmúlt év első hat hónapjában összesen 19 kerékpáros baleset történt lakott területen belül. Ez a szám 34-re emelkedett 2012. első hat hónapjában, ami 79 százalékos emelkedést mutat. A baleseti okok vizsgálatakor kimutatható volt, hogy a balesetek főként a kerékpárosokra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt következtek be, azon belül is fokozott balesetveszélyt jelent a kijelölt gyalogos átkelőhelyen kerékpárt hajtók közlekedése olyan helyen ahol nincs kerékpárút, vagy kerékpáros átvezetés. A balesetek visszaszorítása érdekében a megye rendőrfőkapitánya elrendelte a kerékpárosok fokozott ellenőrzését. Az ellenőrzés visszavonásig tart.
Az ellenőrzés során a megye településein – ott ahol kerékpárút van, illetve az úttest alkalmas a kerékpárral való közlekedésre – még nagyobb figyelmet fordít a rendőrség a szabálytalanul, a járdán kerékpárt hajtókkal szembeni fellépésre, a szabálytalankodók kiszűrésére, szankcionálására. Hatékonyan kívánnak fellépni a kijelölt gyalogátkelőhelyen áthajtó kerékpárosokkal szemben, olyan helyen, ahol nincs kerékpárút, vagy gyalogos átvezetés. Ellenőrzik a kerékpár kötelező tartozékait, különös tekintettel a világító berendezésekre, fékekre.
A szigorúbb ellenőrzéssel, valamint a kirívó szabálytalanságok szankcionálásával a balesetek csökkenését, a közlekedési morál javulását remélik a megye rendőrei.
Székesfehérvár, 2012. augusztus 7.
R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő
A Tündérvölgyben egy 22 és egy 55 kilométeres túra várja az idelátogatókat. Budapest-Bicske 31 perc vonattal, óránként indul az új piros vonat és van rajta biciklitároló. Bicskétől csak 6 km Csabdi.
- Én biztos ezt az utat választanám - összegzi Veszelovszki Zsolt szervező. http://www.tundervolgy.hu/program/index.php
A bicskei Vincze Zita egyszer hosszasan álldogált egy heidelbergi gyertyás kirakat előtt és úgy döntött, ő maga is nagyon szép gyertyákat fog készíteni. Az alcsúti arborétum kápolnájában kiállításon láthatók keze munkái.
Szombatra virradó éjjel egy járdakővel zúzták be Bicskén a Bocskay utcában lévő ékszerbolt ablakát. Az elmúlt két hét alatt nem ez volt az egyetlen betörés az üzlet sérelmére. Ezúttal azonban a visszatérő elkövetőt is elfogták a bicskei rendőrök. Mi több az ellopott bizsuékszereket és karórákat is megtalálták a rend őrei…
Hajnali háromnegyed kettőkor Bicskén a Bocskay utcából érkezett jelzés a rendőrkapitányság ügyeletére arról, hogy ismeretlenek betörték az ékszerüzlet kirakatát. A helyszíni szemle megállapításai szerint a kirakatot egy járdakővel zúzta be a tettes, majd így benyúlva bizsuékszereket és karórákat vitt el. A bicskei rendőrök adatgyűjtést követően azonosították és fogták el a feltételezett elkövetőt. Az intézkedés során előkerültek az eltulajdonított tárgyak. Kihallgatásakor elismerte, hogy megelőzően is ő tört be az üzletbe, sőt egy másik alkalommal is próbálkozott, de akkor nem járt eredménnyel.
Az elfogott férfit bűnügyi őrizetbe vették a bicskei nyomozók. A megindított eljárás mellett a férfi egyéb bűncselekményben való érintettségét is vizsgálja a rendőrség.
Székesfehérvár, 2012. augusztus 6.
R. Szabó Ágnes
FM RFK szóvivő
Első a család. Örömmel adjuk közre a bicskei családos emberek önszerveződésének legfrissebb vásári hírét.
Rossz pályán gyenge ellenféllel szemben gyenge játékkal, de nyert csapatunk 3-1 (2-1) arányban Csabdin a Magyar Kupa mérkőzésen. Nehezen indult már az elsö percben Magony góljával vezetett az ellenfél csapatunk nagyon álmossan játszott ziccereket rontott,illetve Zabos Csabát az ellenfél kapusát tettük naggyá. A félidő közepén végre megtört a jég Gulyás gurított a hálóba majd "Mena" Megyesi László lőtt 25 méterről egy szabadrúgást a hazai kapuba. A fordulás után a kispadon a vezetőedző és a szakosztályvezető is csak az idő múlásának tudott örülni egészen a 83. percig, amikor Jelinek a kifutó kapus felett kisodródva majdnem az oldalvonal mellől a hálóba emelt - kialakítva a végeredményt. Erdész Ferenc és Márton Imre közös nevezőre került a mérkőzést követően: Munka Munka Munka...
Friss kommentek