A multik diktálnak?

2009.10.04. 15:45

Az európai uniós agrárminiszterek október 5-én találkoznak Luxembourgban, ahol terítékre kerül a lassan egy éve tartó tejválság ügye. A hírekből tudhatjuk, milyen kemény, egyszersmind torokszorító módon tiltakoztak a tejtermelők az alacsony felvásárlási árak miatt: millió és millió liter tejet öntöztek szét a termőföldeken.

- Másfél éve csökken a tej felvásárlási ára, jelenleg 55- 56 forint között mozog kilogrammonként - erősíti meg a tényt Istvánfalvy Miklós, a Tej Terméktanács országos alelnöke, Fejér megyei gazdálkodó. - Az önköltségi ár 20-25 forinttal magasabb ennél! - A Pusztavámi Tejszövetkezet Zrt. elnök-vezérigazgatója, résztulajdonosa szerint ugyan egy hónapja megállt a felvásárlási ár csökkenése, de a prognózisok szerint további árapadás várható. Hozzáteszi, az EU-ba történt belépésünkkor világosan látszott, hogy a régebbi tagok magas agrártámogatásokat kapnak minden ágazatban, a magyaroknak pedig így kellett versenybe lépniük. Azóta sem éri el a szubvenció a nyugati társakét, ugyanakkor a magyar piacra ömlik be a külföldi tej.

Az országban több tejtermelő vállalkozás megroppant, a megyében is négy-öt helyen felhagytak a tejelő marhák tartásával - a többi között Csákváron, s Mór környékén is. Az értékes vemhes üszőket eladják Oroszországnak, Ukrajnának, a nem vemhes állatokat pedig kivágják - mondja. - Egy év alatt tízezer állattal kisebb lett az országos állomány. Gráf József miniszter Brüsszelből hazaérkezvén nemzeti támogatást ígért a tejtermelő gazdáknak, erre a hírre viszont a felvásárlók különösen határozottan jelentették ki, hogy akkor ők semmiképpen nem emelik áraikat. A piacba tehát beavatkozás történt, de felemás módon.

- Gráf miniszter literenként 22 forintot ígért e tejtermelőknek, persze a jövő évi agrártámogatások terhére, s a kifizetés is egy évnél később történne. Nem ezt a megoldást kérjük, arról nem beszélve, hogy emiatt megint közutálatnak örvend a paraszt! - fakad ki Hegedűs Imre tejtermelő, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője, a terméktanács demonstrációs bizottságának tagja. - Magyarországon, de úgy tűnik Európában is mindenütt öt-hat multinacionális kereskedelmi lánc tartja kezében a tejpiacot, s velük még a kormányok is kesztyűs kézzel bánnak - mondja. - A tejtermelő ráfizet, a feldolgozó éppenhogy a pénzénél van, s a kereskedelem fölözi le a magas hasznot - sorolja érveit. - Az említett kereskedelmi láncok a magyarországi élelmiszerforgalom 80 százaléka fölött rendelkeznek, erőpozícióból szabják meg az árakat. Az általános gazdasági válság egyéb területein elszenvedett veszteségeiket az élelmiszerpiacon szerzik vissza a tőkeerős érdekeltségek, mert ennivalót nehéz időkben is vásárolni kell.

- A nagyáruházakban kapható ugyan gyenge minőségű külföldi tej, de a tejtermékek már nem ilyen olcsók - szögezi le Hegedűs Imre. - Viszont az olcsó tej árát megfizetjük más termékekben, efelől senkinek nem lehet kétsége...

Forrás: fmh.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása