Meghívó

Pálfi Balázs Társas magány című fotókiállításának megnyitójára és Nagy Imre Tíz év magány, avagy ne bántsátok a nyolcvanas éveket! című novelláskötetének bemutatójára

Időpont: 2010. november 29. 17.00 óra

Helyszín: Pinceszínház, 1093 Budapest, Török Pál utca 3.

A kiállítás megtekinthető: 2011. január 16-ig.

Nyitva tartás: hétfő−péntek 11.00-19.00

Pálfi Balázs: Társas magány

„Reggel a metróban megint találkoztam azzal a középkorú férfival, ugyanazzal a rezzenéstelen arccal, ugyanott sétált el és állt meg, mint mindig. Megint láttam azt az idős hölgyet, aki minden délután, amikor hazafelé sietek, ücsörög ugyanazon a padon, mintha valami régi elfecsérelt pillanatot várna. Abból a régi bérházablakból ugyanaz a dallam szolt ma is mint minden este amikor a hűvös köveken elsietek alatta…

Tömeg. Tökéletesen idegen, hömpölygőn rezzenéstelen tömeg. És a tömeg legmélyén történetek, gondolatok, érzések, emlékek. Emberek történetei, emberek gondolatai, érzései, emlékei és pillanatnyi magányaik. Olyan magányok, melyek nem egy folyamat részei, nem egy lelki állapot részei, csupán villanások, alig érezhető és észrevehető villanások életünkben. Villanások melyek, pontosan ugyanúgy jelentkeznek ezer és ezer ember között, mint amikor teljesen egyedül vagyunk. Magányaink, amik a nagyváros forgatagában is ránk törnek, amikor körülvesz minket ez a tökéletesen idegen hömpölygő, lelkileg rezzenéstelen tömeg. Mikor elsétál mellettünk a reggeli metrón az a férfi rezzenéstelen arcával. Mikor egy padon ülve valami régi elfecsérelt pillanatot várunk, vagy amikor esténként meghalljuk azt az emlékezetes dallamot úgy, hogy azok is hallják, akik bérházunk ablaka alatt sétálnak a hűvös köveken.”

Gyermekéveiben a rajzolás, faipari tanulóként egyre inkább a fotózás művészete vonzotta. Szakkönyvekből ismerkedett a technikákkal, tanulmányozta a nagy mesterek fellelhető munkáit. Leginkább Elliott Erwitt képeinek mélysége, hangulata, pillanatszerűsége nyűgözte le. Első fényképezőgépét középiskolai ösztöndíjából vásárolta. Arra törekedett, hogy minél több területen kipróbálja magát, a fekete-fehér dokumentarista képek állnak hozzá legközelebb.

„Szeretném ezt a hagyományos műfajt a saját szemszögemből megközelítve tovább vinni munkámban, emberi érzéseket, gondolatokat, a mindennapi élet pillanatait, hangulatváltozásait figyelve.” Ne haladjon el vakon az élet mellett! Pálfi Balázs Társas magány című kiállítása 2010 január 18-ig megtekinthető a Pinceszínházban, nyitvatartási időben.

Nagy Imre: Tíz év magány, avagy ne bántsátok a nyolcvanas éveket!

Önálló irodalmi kötettel jelentkezik a sportújságíró, reklámszövegíró – és nem utolsó sorban pedagógus – Nagy Imre.

Újságíróként többek között a Népsport/Nemzeti Sport, a Képes Sport és az Új Magyarország munkatársa volt, dolgozott a Magyar Televízió teljes külső és belső kommunikációjáért felelős vezetőként, valamint a reklámszakmában, olyan nemzetközi ügynökségeknél, mint a Saatchi & Saatchi, az Ogilvy and Mather, a Leo Burnett és a World Writers. Novellái megjelentek számos internetes irodalmi portálon, elektronikus és nyomtatott irodalmi kiadványban, folyóiratban, mint például a Nagyítás, a KUPÉ vagy a DunapArt Café.

Magánemberként ős-ferencvárosi, „gyógyíthatatlan lokálpatrióta”. Haza-, pontosabban kerület-szeretete írásaiban is tetten érhető, a betűk, álnevek mögé rejtett hőseiből gyakran igazi lokálpatriótát farag még abban a korban is, amikor divat az elvágyódás. „Az út elején mindenki megtippelte, hol léptek le. Én nem városra fogadtam. Hanem a hazatérésetekre.” „Akkor kellene álmatlanul forgolódnod, ha másnap idegenben játszik a Taktaharkány – ha mondjuk, odavalósi vagy –, nem hogy mi lesz a Manchesterrel Birminghamben...” Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató írásaiban mesél múltról, jelenről, vidékről, városról, sportról, szerelmekről, nagy titkokról és még nagyobb megfejtőkről, lemoshatatlan szagokról, megválaszolatlan kérdésekről. Aprólékos személyleírásaiból kirajzolódnak saját barátaink, szomszédaink, ellenségeink képei, akár mi magunk, ráismerünk osztálytársakra, rég nem látott rokonokra, környékbeli kocsmák ivócimboráira, a sarki trafikosra, szerelmekre, korokra, évekre, helyekre, ahol mi is jártunk – és Nagy Imre éleslátásával, vitriolos humorával új színt kaphatnak feledésbe merült emlékeink.

A Tíz év magány, avagy ne bántsátok a nyolcvanas éveket! című kötet novellái nem csupán egy korszakot, egy életérzést idéznek meg, hanem – szerethető, megmosolyogtató, gyűlölhető – szereplői, történetei által mindennapjaink, korszakoktól független örömeit, keserűségeit, sikereit, kudarcait helyezi sajátos stílusban egyéni megvilágításba. Akár tíz év magány, akár száz, „az idő körben forog”. A hol lírai, hol maróan ironikus hangvétel mindehhez a 80-as évek kulisszáit használja, betekintést nyújtva a történelem hátsóudvarába.„Boldog, békés időben születni a többség szerint jó ómen. Mások úgy vélik – mondván: ezt csak rosszabb követheti –, hogy nem annyira jó.” Egy biztos, a nyolcvanas éveken lehet nevetni, elgondolkodni, akár meghatódni is, csak egy valamit nem lehet: bántani egy rendszert lezáró évtizedet.

„Megeleveníti a múlt század nyolcvanas éveinek történelmen túli hangulatát.” Iszlai Zoltán

„Iszonyodhatunk, mulathatunk, szégyenkezhetünk miatta. Csak elfelednünk nem szabad.” Gyimesi László

„Az adja hitelét, hogy személyes nézőpontból beszél.” Payer Imre

„Mindig ez van, ha az ember hall mindenféléket, bennfentesként dumálnak össze-vissza, olyanról, amit nem is láttak.” – Szerzőtársai már látták. Ha Ön is látni szeretné, jöjjön el a Littera Nova gondozásában megjelent könyv bemutatójára november 29-én 17.00 órakor, a Pinceszínházba.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.