Olyan ez a Gerecse és Vértes határvidékén fekvő hegyvonulat kontúr, mint egy kapcsos zárójel, aminek csúcsa az a mészkő kúp, a "Spitzi", ami nem pici. Élőben persze szebb a napnyugta Bicskén, mint nem is olyan okos és hét éve a kiképzést bíró telefonom képecskéje.  Szebb a valóságban, amikor a Póctetőn fordulsz az Erőmű-tó felé. Háttérben a Szárliget fölötti Zuppa-tető, jó sváb nevén Spitzi, ahol először Krajczár Gyuszi bácsi kéktúra szakosztályával jártunk. Kedvcsináló, főleg derült égbolt alatt. Nekem Gomez mondta, hogy néha kijár napnyugtázni a Póctetőre, mert szép. Kösz. Magam is sokat jártam ki, ritkábban egyedül. De a napnyugtával annyira nem foglalkoztam. Az Akácfáról a tóhoz vezető úton kifelé "igyenesen", de nem mégy le a műúton a tóhoz, hanem folytatod a lejáró után azon a szakaszon, ami most le van zárva földkupaccal a járműves szemétbehordás ellen és jól be nőve lombbal-bokorral két oldalról, amitől külön vadregényesen szép, az ipari és háztartási hulladéktól eltekintve, ami rosszabb mint légy a levesben. Bringát átviszed súlyban vagy átruccansz bátran a nyeregben, az út vége vagy 600 méter, ott jobbra 25 fokban vezet egy rövid ösvény és máris mutatja magát a kaptató, föl a magaslatra, amiről úgy vélem, hogy még a Póctető utolsó bástyája. Mi anno szánkóztunk is innen a parkolóig le. Vittünk egy kukás zsákot Ervinnel, de nyélről levett hólapát is volt ott ródliként, arra ültünk, vittük kisfiainkat, akik ma már inkább szép öcséink. Az enyém is nagyon be volt bundázva a hideg miatt és eséskímélésből mint egy kis Michelin-baba anyuka által, egyszer úgy gurult le a hegyaljába, szaladtam, hason feküdt kicsit - örökkévalóság! -, fordítom, na, mi van, mire vigyorog, úgy néz ki mint egy jegesmedve és azt mondta, hogy megy még ötöt. 

Szép ez a nyár. Eső meg csak essen, (sose jég! van abból elég télen), de lehetőleg ne essen több annál, mint amit éppen el bír nyelni a jó öreg föld. 

ia