Tegnap délután a négy gyerekes édesapa a jótevő kertvárosi családtól egy hűtőládára való húst és zöldséget kapott. 

Három csomag hozzánk került. A nem kis étkezőasztalunkat borítja be. Az adakozó elmondta, hogy őt is állította már térdre az élet, tehát pontosan tudja mit jelenthet ilyenkor egy nagy szatyor étel. 

Az első csomagot a telepre vittem ahhoz az 58 éves emberhez, aki egy fillért nem kap sehonnan semmire, miközben beteg, miközben több mint két évtized munkaviszonyt igazolni tud. Esti kopogás az ablakon, csomagátadás a kapuban, két kézzel maga előtt tartva mondja könnybe lábadva:

- De én ezt nem tudom kifizetni neked.

- Nem is kell, mert ez ajándék rendes emberektől.

Mondom a nevet. Kérdezem ismeri-e. Ismeri. Meg fogja köszönni.  

Mint később három házzal odébb megtudom, előtte való napon állapították meg félszemre való megvakulását a cukorbetegség szövődményeként.  

Fontos, hogy első helyzetével kapcsolatos közlésünk óta elindult valami, ami szegény párát havi pár tízezer forinthoz juttatja.  

A két másik csomagot kézbesítettük a két címzettnek.

A nagycsalád autó hátsó csomagtartót megtöltő önzetlen támogatása és a többi három nagy szatyornyi  ajándékban nagy doboz mangalicazsír, fagyasztott sertéscomb, lapocka, tarja, levesnek való aprólék volt. Ezenkívül zöldborsó, zöldbab, bab és még egy kis cseresznye is.

Közben az egyik megajándékozott azt üzente: "Nagyon köszönöm még egyszer! Már ettünk is a nagyon finom zöldbab főzelékből, amiből kiérződött, hogy mily odaadással nevelgették, szedték, rakták el azt a babot, jó gazda módjára."

Mi pedig köszönjük, hogy postásként, kézbesítőként részesei lehettünk e jó cselekedetnek.

 Mert "Arról ismertük meg a szeretet, hogy Ő az ő életét adta érettünk. Mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiáért. Akinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal." János közönséges első levele 3. 16-18. 

 

 

ia       

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása