A szülőföld szeretetéről és kedves lényéről ismert Horváth Péter 2015. február 4-én, otthonában, családi körben adta vissza lelkét teremtőjének - a jó halál kegyelmét megkapván -  szeretett családjától elköszönve. Péter bácsi 1926-os születése óta Bicskén él. Édesapja Horváth Ferenc, korai haláláig Bicskén tanított. Anyai nagyapja Izing Kristóf (1875-1951), aki három alkalommal volt Bicske község bírája. Péter bácsi 2003-ban Bicskéért Emlékérem kitüntetést vette át.

Horváth Péter lelki üdvéért tartandó gyászmise időpontját is közölni fogjuk, amint rendelkezésünkre áll.  

Horváth Péter az Iparművészeti Főiskolán reklámgrafikusként végzett. 1947-től 1949-ig Bicskén az Iparostanonc Iskolában tanított rajzot és ifjúsági vezető volt. 1949-86 között a budapesti Cipőbolt Vállalat dekorációs osztályát vezette.

1986-ban nyugdíjba vonult és bekapcsolódott a bicskei közéletbe. Helytörténeti, honismereti írásai és fotói jelentek meg, amikkel több ízben is segítette a könyvtár és a művelődési ház kiállításait.

Az 1990-es választásokon a szavazatszámláló bizottság elnöke volt, később is elnökölt választásokon, mert hiteles, megbízható és elfogadott személyiség volt.

Felsége, Klára 1948-83 között tanította és nevelte az alsó tagozatos bicskei gyerekeket. Több mint 60 éve éltek harmonikus-boldog házasságukban. Három fiúgyermekük, hat unokájuk, és három dédunokájuk született.  

Péter bácsi szerette-gyűjtötte-rendezte Bicske történetének relikviáit. De nem magának akart birtoklásukkal örömet szerezni, hanem a közösséget szolgálta vele. Minden felfedezését a Vajda János Könyvtár és a Nagy Károly Városi Könyvtár  helytörténeti gyűjteményébe vitte szeretett szülővárosának ajándékozva, ahol számos alkalommal találkozhattam személyesen Ővele vagy nevével fémjelzett dokumentumok által a szülőföld szeretettéért végzett munkáival. Azon a képen, ahol Péter bácsi mellett a kedves emlékű  Gazsiné Estélyi Katalin, Mohainé Fejes Ágnes és Antal Kata áll - ő a Antal Éva református lelkész testvére -, éppen egy Péter bácsi és Estélyi Kati által összehozott kiállítást ábrázol.

Emlékszem, amikor ennek az 1920-as térképnek a különös kivitelű példányát asztalra terítve mutatta nekem lelkesen és örömmel fedeztem fel, hogy Nagyegyháza akkor még Nagy Németegyháza és Kis Németegyháza, Tükrös, hogy Vasztélyon a Várhegy külön jelölve. S hogy Új-barok kötőjeles. És ezen a térképen az is jól látszik, hogy a zsámbéki út a Galagonyás dűlőinek keleti felén, a Rózsika-villa mellett halad - régi bicskeiek így is emlegették: a zsámbéki út.  

Gyerekként édesapám arcáról - térkép nélkül - le tudtam olvasni, milyen emberrel beszél. Péter bácsit nagyra becsülte, itt van előttem a tekintette, ahogy minden szót megfontolva komolyan és kedvesen tiszteli mint ifjú az idősebbet, mert az édesapám édesapjánál mindössze öt évvel volt fiatalabb Péter bácsi és annak az 1973-ban elhunyt Izing Kristóf bácsinak volt első unokatestvére, akit édesapám fiatalként nagyon tisztelt.

Péter bácsi aztán megkereste édesapámat azzal, hogy a teljes bicskei Izing família családfáját szeretné papírra vetni és hogy adjunk meg neki minden segítséget a mi águnkról. Apukám természetesen megtisztelve érezte magát és minden féltve őrzött okmányt-iratot sorjában bemutatott ott a Kistószegen, mert ő maga is szerette ezt a témát gyerekkora óta. Eta néném, Izing Etelka pedig mint egy élő családi vagy bicskei lexikon  - én pedig csak pislogtam. Két barátságos és értelmes férfi beszélgetésére emlékszem ott a tisztaszobában, amit harminc éves korom körül már tudtam értékelni.  

Ahogy ma is pislogok itt a nappaliban a mögöttem lévő asztal üveglapja alatt tartott Péter bácsi által nagy munkával, például először családi elmondások avagy plébániai anyakönyvek, levéltári kutatások alapján készített családfára. Ami egy A/3-as méretű lap. Ha jól számoltam több mint 150 élő és már nem élő tagot számlál. Természetesen nemcsak Izing nevűek. Jól is néznénk ki.... Kell a vérfrissítés... Készült 2003-ban. Azóta már növekedett a lombja, az ágazata, jönnek a rügyek-levelek, ma például láttam egy félévest - szóval csak neki kellene állni az adatgyűjtésnek. És ezt Péter bácsi nem interneten intézte. Hanem személyesen. De így is hatalmas ajándék ez, hiszen Péter bácsi és Klári néni dédunokái is vissza tudnak majd tekinteni ideje jöttén, ami pedig hiányzik, ők is fel tudják deríteni. Ahogy a mi gyerekeink is látnak a pályán ettől a műtől. Én magam az ükapámat-ükanyámat látom ezen a nagy lapon születési és halálozási évszámmal, a szépapámék már évszámok nélkül, de névvel szerepelnek. Hát még majd az unokám milyen messzi, hány szinten visszalát felmenői lombkoronájába.

Mélységek és magasságok.

Vigyázunk rá. Köszönjük Péter bácsi.

Péter bácsi nagyapja szintén Izing Kristóf (1875-1951), aki házasságot kötött Pirkhofer Franciskával (1879-1957). Egyik lányuk, Izing Mária (1901-1978) - Horváth Ferenchez (1902-1959) ment feleségül,  ebből a házasságból született a blogunk által méltatott férfiú - Horváth Péter (1926-2015).  

 A Szülőföldünk című antológiákban több írása megjelent, de a Bicske Napló című, Mohainé Fejes Ágnes által szerkesztett, már a Magyar Köztársaság kikiáltása után megjelent hivatalos városi havilapnak is rendszeres szerzője volt.  

Ezeket a szovjet tankokat a harmincéves Horváth Péter (szerintem az életét reszkírozta) - Bicskén, saját házuk padlásáról készítette, az 1956-os bicskei képeken a Kinizsi utca 3. számú ház látható.  Ezek negatívjait megőrizni a körömleszaggatós kommunista megtorlások - még finom mozzanat -, idején,  hasonlatos ahhoz, amit Bicske 1956. őszéről Soltész József fényképészmester megőrzött - de ő szinte ipari mennyiségben.

Van itt egy régi fotó a bicskei leventékről. Középen tanárként - Prockl Gyula igazgató urat látjuk. Nem akárhol, az igazgató  jobbján ül Horváth Ferenc (1902-1959) levente-oktató, Péter bácsi édesapja.

Később Horváth Ferenc megmentette a leventéket az elhurcolástól, a haláltól, Vértes Vilmos jegyző ezért mond köszönetet Horváth Ferencnek 1947-ben, amikor is Péter 21 éves és képzelhetjük, milyen nagyon büszke édesapja hőstettére. Vértes Vilmos jegyző magánlevelét szintúgy mellékeltük. Mert bizony, amikor hírét vettem Horváth Péter halálának, azt kellett mondanom a családfára tekintve, hogy irány a Péter bácsi által is bőven gazdagított bicskei könyvtár helytörténeti gyűjteménye - ahol mint minden olvasóval így történik, a könyvtárosok most is nagyon sokat segítettek nekem.  

Előbb a történet Péter bácsi tollából a Bicskei Naplónak készült kézirat a kilencvenes évek elején:

Aztán pedig Vértes Vilmos jegyző köszönőlevelének eredetije. Ha vesszük a fáradságot és kissé kinagyítva végigolvassuk, láthatjuk, hogy a Jegyző Úr nemcsak egyszerűen a Bicskei Levente Ifjak életéért mond köszönetet Horváth Ferencnek, hanem bizony saját gyermeke megmentéséért is, aki szintén levente volt. Mivel pontosan tudom, mennyire büszke volt Péter bácsi az édesapja tettére, úgy gondolom, ezt a levelet látná itt legszívesebben. Ha megkérdezhetném és válaszolhatna, biztosan Vértes Vilmos levelét kérné közölni:

            I.A.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.