Nem a 19 széksoros, nem a barna műbőrös billenős ülőkéjű, nem a mozivászon, a színpad és a kazán felé lejtő padlózatú, nem úgy lesz, hogy a kisebbség ül az első sorokban, bár, lehet, középen a kisebb gyerekek, egészen hátul a nagyok, akik már alföldi papucsban és piros címkés farmerokban járnak, főleg rockerek, van barátnőjük és már cigiznek, nem. Nem lesz már ott a szélen az a hatalmas lécpad, amire nagyon sokan fértek, ha vége lesz, nem az udvarra engednek ki bennünket, hogy a kapualjból távozzunk. Nem lesz filmszakadás, nem lesz ott a néni, aki ha kellett elemlámpával ment előre rendészkedni, ha kellett, sem Éva néni, de ő lehetne. Ahogy Zoli, a gépész is lehetne. Nem lesznek akkora visító röhögések, pedig lehetnének, amikor az ember már azt neveti inkább, hogyan nevet a másik - de nincs kizárva. Nem lesz kinn a havi műsor a kirakatban, de ettől még elmehetünk mozizni a moziba.  Minél nagyobb igényt mutat Bicske, annál valószínűbb, hogy rendszeres lesz.