Úgy hírlik, hogy nem. Némi kozmetika a homlokzaton és marad minden a régiben? Meddig a késés? A látványtervek csak látványtervek maradnak?document-page-001_1457352780.jpg

A többeket is foglalkoztató érdekes kérdésre hivatalos választ keresve  több mint három héttel ezelőtt kérdeztük meg erről az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóosztályát. Érdemi válasz nem érkezett.

"Tisztelt EKM Sajtó!

Szíves tájékoztatásukat kérjük.

Azt szeretnénk megtudni a két alább jegyzett fórum nevében, hogy Bicske vasútállomáson elbontják-e a régi épületet és megépül-e helyette az új?

Szeretnék arról az Önök segítségével beszámolni, hogy tételesen mi fog megvalósulni a területeken azokkal az új utakkal együtt, amit részben már át is adtak a forgalomnak.

Azért fordulunk Önökhöz, mert a projektben kivitelezőként szereplő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. január 1-től megszűnt, tudtunkkal az Építési és Közlekedési Minisztérium a jogutód.

A www.bicske.blog.hu beszámolt a területen keletkezett olajszennyezésekről. A Csákvári úton már rekultiválták, de mi lesz a Móricz Zsigmond utcai egykori ÁFOR kút környékén, ami mellett vízet szállító árkot is szennyezhet az olaj. (Pár nappal levelünk elküldése után megkezdték a munkát ott is - a szerk.)  

Tisztelettel, Gulyás Balázs és Izing Antal

https://gulyasagyumedia.hu/author/gulyasbalazs/

www.bicske.blog.hu

Mindeközben az önkormányzat kommunikációja úgy kerülgeti az épület kérdését, mint perzsa macska a forrókását, mert az elkészült parkolókról ugyan hírt ad, de az épület helyzetérőlegy szót sem ír. 

"A bicskei intermodális csomópont kivitelezési munkái abba fázisba értek, amikor biztonságosan használatba lehet venni a Csákvári úti körforgalomból elérhető P+R parkolót. A parkoló nagyobb építési munkái befejeződtek, nagyszámú, burkolt parkoló áll az utazók rendelkezésére, a parkolóból a peronaluljárón elérhetőek a vasúti peronok és a vasútállomás is.
A kivitelező a parkolót 2023. április 7. napjától megnyitja a forgalom előtt. A vasútállomás előterében - a Móricz Zsigmond utcában - folyó kivitelezési munkák elősegítése érdekében kérjük, hogy lehetőség szerint használják a déli oldal parkolóját."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása