"Magyarok!

Nagy Imre miniszterelnök a ma hajnali szovjet támadáskor a szovjet követségre ment a tárgyalások folytatására, és onnan visszatérni már nem tudott.

A reggel összehívott minisztertanácson a Parlament épületében tartózkodó Tildy Zoltánon kívül már csak B. Szabó István és Bibó István államminiszter tudott megérkezni.

Mikor a Parlamentet a szovjet csapatok körülfogták,

Tildy államminiszter a vérontás elkerülése végett megállapodást kötött velük, mely szerint ők megszállják az épületet, a benne levő polgári személyek pedig szabadon távozhatnak.

Ő, a megállapodáshoz tartva magát, eltávozott.

Az országgyűlés épületében egyedül alulírott Bibó István államminiszter maradtam, mint az egyedüli törvényes magyar kormány egyedüli képviselője.

Ebben a helyzetben a következőket nyilatkozom:

Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benne akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolásmentes társadalom jegyében akarják berendezni.

A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, mintha a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be; a harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és különböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult.

A néhány napig napirenden volt utcai igazságtételeket, valamint ókonzervatív politikai erőknek minden fegyveres erőszak nélkül való jelentkezését az éppen megalakult kormány rövid úton megszüntethette volna; az az állítás, hogy evégből óriási idegen hadsereget kell az országba behívni, komolytalan és cinikus.

Éppen ellenkezőleg, e hadsereg jelenléte a nyugtalanság és a zavargások legfőbb forrása.

A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék.

Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni.

Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét.

Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében.

Megállapítom egyúttal, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna államminiszter.

Isten óvja Magyarországot!

Budapest, 1956. november 4.

Bibó István s. k.
államminiszter

A parlamentet utolsóként elhagyó Bibó István írta mindezt államminisztersége második és  egyben utolsó napján. Göncz Árpádot bízta meg azzal, hogy levelét a nyugati hatalmakhoz és az ENSZ-hez eljuttassa. 

Egy elmondásból tudtam meg, hogy van olyan önkormányzat  Magyarországon, ahol az e-mail-ekre is megpróbálnak 48 órán belül válaszolni. Ha érdemben nem is tudnak, de legalább annyit, hogy köszönik, türelmet kérnek.

Ezt a levelet 12 napja küldtem a jegyzőnek. Semmi válaszreakció. Nagy mennyiségű - nem két kupac avar -, zöld hulladék közterületen történő égetése történt meg, lakott bicskei utcák közelében. Most újabb köbméterek gyűlnek olvasói jelzések szerint. 

Az a halárus grúz asszony feketében jött a vonaton a két üléssor között. Kezében egy ezüstfürtnyi, édesvízből halászott sütnivaló hal volt. Szépek. Semmi csöpögés. A szaguk erős, a menetszél hozta, de nem volt bűzös a forró vonaton sem, hanem friss halszag. Amit lehet utálni, de én nem utálom. 

                                                                                    GALÉRIA  Videó 

                                                                                          plusz 1 db

                                                                                          Fotóalbum 

Háttérben az ultramarin Fekete-tenger. Kinézek a Batumitól a Kutaisi felé, az Építő Dávid király Airport (micsoda név!) felé közlekedő személyvonatból. Osztálytársammal fejenként 1 lariért vagyis 110 Ft-nak megfelelő összegért vettük meg teljes árú jegyeinket 120 km-re. Megyünk haza a grúz hét után.
Érettségi volt a feltétele - közvetetten -, hogy eljöhessek Georgia-ba. 2019-ben lesz 30 éve, hogy érett lett a "legendás" negyedik bé, Bicskén a Vajda János Gimnáziumban. Akkor még nem tudtuk, hogy 30 év múlva itt landolunk egy magyar tulajdonú légitársaság fapados járatával 33 ezer forintért. A júniusi 11-i utazás előtt június 4-én hívott: nézzünk meg három baltikumi fővárost egy hét alatt és menjünk Varsóba is. Varsóban jártam már. Ezért mennék megint. A Baltikumba mindig vágytam. Azt mondta, nekem csak a 150 ezer forintos jegyemet kell fizetnem, ő a szállásra és minden másra meghív. El voltam alélva.

Nagyon köszöntem, el sem hittem. De a 150 nekem luxus és szerintem ennyi nagyváros egy héten - számomra hosszútávfutás. Tallinnt és Rigát választanám.  Másnap újra hív: 33 ezres repjegy, június 14-21., Grúzia? Részemről az örömtánc. Azóta is Kaukázust hallgatok.

Kutaisiben 2 nap, Batumi városában öt. Visszautasítatlan ajánlat. Akkor is, ha ez nem a hegyvidék, ha nem a Kaukázus. Mert oda jó szerkó kell. Egyrészt nincs, másrészt szállítási díja is nagy lenne.

Ezt a halas jelenetet sosem feledem. Van egy lesifotóm is a telefonon. Semmi köze a halszaporító csodához. mégis jóleső, köznapi jelenség. Mint ez az egész. Nem csak jó-pofiztunk egy hétig, mint az attasék. Voltak egyet nem értések, mint a gimiben. Találkozás két fiatalemberrel. Két dudás egy csárdában. Gyakorlott utazó. 70  országban, a világ minden földrészén megfordult. 193 független ország van a világon, az 1933-as montevideói egyezmény alapján számolva. Van sok egyéb is, de nem rossz arány a 193/70..
A Batumi, Mardi Hotel Plaza. Negyedik emelet. Erkély, ami a kikötőre néz, palotákra és kontrasztként többszintes pléhházakra egyaránt. Lenn, a piacos utca abból nyílik. Valamikor az összes palota és felhőkarcoló helyén ilyen lehetett. Ez sem lesz itt sokáig ily frekventált és drága helyen. A férfiak néha nagyon hangosan mondják a magukét ott lenn. . Azt hinném, vér fog folyni. Idő kell, mire megértem. Addig jó, míg üvöltenek egymással. Ha némán és összeszorított foggal rohannának egymásra, akkor megállna az egyik ütő. Harcos nép. Olvasom, mindent lehet, csak a grúz történelem vérzivataros évezredeit nem illik feszegetni.Láttam, ahogy férfiak táncolnak a tengerparti sétányon, az utcán és a Makhunsteti vízesés mellett, Batumitól 30 km-re, ahol nagy a forgalom. Iszonyat gyorsaság, erő és dinamizmus a fiatal táncosokban . A kabátjuk olyan, mintha töltényeket lehetne benne tárolni. Olyan, mint a kozák kabát. Harci tánc. Virtus. Mosollyal a társakra a végén: megcsináltam, ezt csináld utánam. Versenytánc. Egy fakorláton fotózáshoz felvehető bekecsek a hegyekben, mellette puskamodellek. Mint a karikás ostor a Hortobágyon. A vízesés látványa gyönyörű. Az egyik legszebb hely volt, ahol jártunk. Makhunstetinél egy ókori kőhíd is áll. Ugyanaz tartja, mint ami a támaszkodó boltíveket. Keskeny kőhíd. Nagyon a közepén megyek. Fölvezet egy hegyi temetőbe. Több helyen láttunk hegyoldali temetőket. A grúz középkorú férfiak főleg szikárak, vékonyak, magasak. A grúz nők közül leginkább egy reptéri pultban látott maradt meg, de sok hozzá hasonlót lehetett látni: sötét, inkább göndör haj, inkább kreol bőr, fekete, szürke vagy kékeszöld szem és azt hiszem, olyan erőt sugárzó római orr, ami alatt a ragyogó mosoly azt üzeni: a hatalmamban tartalak szépségemmel. És igen. Egy pillanatra feltétlenül. Mádlóbán. Ezt a szót szeretik, hogy tudjuk. Köszönöm. 

Amire az erkélyen gondolok, hogy ennek a hotelnek a helyén is ugyanaz a kikötői szegénynegyed lehetett pléhből, amit lenn látok. Munkások lakták. Itt a hatodikon egy 10 sávos, 50 méteres versenymedence. A hatodikon. Majdnem minden nap leúsztam ezer méterem. Napi 5-10 km-es sétákban megfáradt lábaimat az úszás rehabilitálja a legjobban, a kevesebb tengeri úszással együtt.

A svédasztalos reggeli 9 óra 30-tól volt elérhető, igen sokat és jókat ettünk, így vacsoráinkat vagy a kikötőben (pl. Sanapiro) költöttük el - jó ár és jó minőség. De végül már kihagytuk a vacsorát vagy maradtunk gyümölcsnél vagy egy szelet csokinál.

Találkoztam egy magyar motoros csapattal a hotelben. Egyikük azt mondta, hogy őket lehúzták éttermekben idejövet. Vagyis próbálták. Mondtam, hogy minket meg sem próbáltak levenni sehol. Kérdezte, mit gondolok az országról. Azt feleltem, hogy szép fekvésű és különleges természeti szépségű több évezredes múlttal, egyrészt fejlődő, másrészt jelen van az igénytelenség is, de az emberek inkább jók. Ő azt mondta, hogy rengeteg szemetet láttak az árkokban. Mi nem láttunk oly sokat, de mi kb. 220 km-t autóztunk, ők pedig gondolom, jöttek végig motoron. S ha már itt tartunk, elmondom, az zavar a legjobban, hogy szerintem a közúti forgalom itt életveszély a köbön a száguldás miatt a kétsávos utakon. Bár nincsenek adataim. Balesetet sem láttunk.
Itt a vonaton, hazafelé,  a mögöttem ülő fiatal nő, elővett egy sárga zacskót a retikülből és vett pár darab halat. És sokan mások. Gondolom megkívánták az illat alapján friss árút és döntöttek: otthon majd jól megsül. Én paprikás lisztben sütném. 

Amikor mind elfogyott, a néni leült, gondosan ölébe hajtva a piros zsákot. Amíg abban hal volt, a bejáratnál tartotta. A széktérbe csak üresen hozta. Ez lehet a szabály. Abból vette és hozogatta be a fürtöket. Mintha egy régi, cvikkeres orosz írótól olvasnám és érezném grúz útjának élményét, csak hát ő és akkor gőzösön. Mert volt itt cseresznye-, hacsapuri- és snack-árus külön-külön. Utasellátó szekciók őstermelőkből. 

Ez a hacsapuri olyannyira népi eledel, mint nálunk a lángos. De csónak alakú az adzsari hacsapuri. Adzsáriában vagyunk, ami egy autonóm grúz köztársaság, Batumi a székhelye.. A hacsapuri egy remek kenyérféle. Adzsáriában azonban rombusz, hajó alakú. A közepén, a "fedélzeten", tojássárgája sül meg sajtfélékkel gazdagítva és tejföllel megkenve. Ebből többször, több helyen is fogyasztottam.

Az itteni fizetések közül a havi 50 ezer már csúcs. Ezért ülünk a vonaton 110 forintért 120 kilométeren. A kalauztól tabletet mutatva kérdezzük térképpel, hol kell leszállni a reptérhez. Ujjával kezeli a képernyőnket és jól nyomja az angolt. Megígéri, hogy előtte szól. Gyalogos felüljárón kelünk át a forgalmas főúthoz, onnan pedig a másik oldalra. Buszmegálló. Várunk, hátha jön valaki az egyébként észbontó száguldásban. Végül megáll egy buszos egészen odébb. A néni mutatja, hogy let us go. Felkapunk a sűrűn lakott busz hátuljába. Azonnal sikerül belerúgnom egy 57 év körüli pópa lábába és úgy kérek elnézést tőle, mintha ott helyben gyónnék: Excusé moi. Mentünk kb. 5 km-t. Hátraszóltak, hogy leszállás, de észrevettük mi is a reptér (magyar építésű)  jellegtornyát. Zoli mögülem kezembe nyomott egy rakás aprót, nálam is volt még pár darab. Nyújtottam a sofőrnek kilépés közben: Mádlóba! A grúz köszönöm: "Madloba". Mád magyar falu. "Ló" "-ba" Így tudtam megjegyezni. És előjött néhány orosz szó. Egy bácsi bottal, lassan ment előttem a hotelben a lépcsőn. Semmi kenájhelpjú, oroszul kérdeztem, hogy segítsek-e. Nem tudtam, hogy tudok ilyet. Oroszul válaszolt, nem, köszöni és nevetett. Nye za csto - mondtam én is visszanevetve. Ezt már egy boltostól tanultam előtte egy órával mondott orosz köszönömre: Nincs mit. Ezt is tudtam, de nem tudtam, hogy tudom. 
Batumi belvárosának vannak meseszép részei. A bordélyoknak külön utcája van, kis erkélyekkel. Gondolom estefelé itt mutatják meg magukat a nagyon ráérő nők a többé-kevésbé ráérő  érdeklődőknek. Enélkül a kikötőváros olyan, mint a futball -labda nélkül.

A városszéli fedett piacra is elmentünk Batumiban és Kutaisben egyaránt, ahol igen nagy az élet. Van egy nagyon rendezett vetőmagbolt egy szorgalmas nénivel.  Ott vásároltunk különleges dolgokat, mert útitársam különösen szereti a kertészkedést. Én anyukámnak vettem egy olyan kézi készítésű szatyrot, amit nagyszüleim neccnek neveztek. Jártunk a bazárban is, ami mintha nem kínai ruhákkal lenne tele, hanem török termékekkel.

20-40 emeletes toronyházak jellemzik, a tengerparton haladva láttunk olyan építkezést, ahol toronydaru adogatta a betonkeverőt a 45. emeletre és három ekkora objektum állt egymás mellett saját daruval. Találgattuk, orosz, kínai vagy helyi befektetés-e. Valamikor itt az ódon, ma már kissé elszomorodott világítótorony volt a legnagyobb. A belvárosi utcák kövén fekszenek a beteg gyermekkel koldulók. Nem olyan sokan, de éppen elegen.  Különösebb megvetés vagy tiltás nem övezi őket. 
A Fekete-tenger pedig királykék és gyönyörű. A legszebb hely a Petra erőd, aminek első változatát a bizánciak építették a 6. században. Egy zöld orom a legédesvizűbb, legkevésbé sós tenger felett, ami a Földközi-tenger legészakibb területe, pontosabban beltengere, Dél-Kelet Európa és Kis-Ázsia között. Jó nekem, mert a legsósabb "tengerben" is úsztam, a Holt-tengerben. Közelebbről szutykosabb a vízszín ott lenn a kavicsos partnál. A bójáig feltétlenül beúsztunk rendszerint, ahol az ember ráébred, hogy mennyire pirinyó porszem, még akkor is, ha akár átúszta a magyar tengert. Hogy egyedül van, hogy nincs ám itt úszómester és medence széle, nyílt vízi a helyzet, tempó vissza a partra. Kezeimen tenyér-ellenállás, tappancsok, lábaimon uszony. A vízből került a számba is, a rossz ízét is éreztem. 
- A Fekete-tenger területe 422 000 km², legmélyebb pontja 2210 m - szólt a bója baritonja higgadtan figyelmeztetve.  
A legfontosabb belé ömlő folyó a Duna. De mondhatnám itt az ötkereszt partján, hogy a 4D tengere, hiszen a Duna, a Dnyeper, Dnyeszter és a Don "d"orkollanak bele. Azért öt keresztnél, mert a fehér alapú grúz lobogón egy vörös kereszt negyedeli mint a Szent György keresztes angol lobogót, de Georgiában minden negyedben ott egy piros kereszt, aminek két alkotója egyenlő hosszúságú. A minden második napi esőn kívül semmi különös nem volt a nagy meleg mellett, nagy szél sem, hullámverés is főleg akkor állt be a Batumi aranyparton, amikor például nagy teherhajó hajózott be irány szerint talán a török felségvizekről. Nem baj, ha elázol, de ha beülsz valahová, legyen nálad egy száraz fölső és végezz mezcserét. Különben fázol, főleg este.

A tengerparti hegyeket csodáltuk szájtátva a sűrű mélyzöld, lombhullató erdeikkel. Eső után pár óráig tiszta volt az ég, aztán az erős párásodás miatt hófehér felhők keletkeztek, amik a hegykúpokon valóságos ködöt, azaz talaj menti felhőt jelenthettek. Nagy hegyek, nagy felhők. És ezek a daruk a kikötőben, mint ízelt lábak, egyfolytában mozogtak. Félórákig tudtuk nézni hoteltornyunkból a behajózásokkal együtt.

Tőlünk 120 méterre volt az indítópontja annak az acélkötél-pályán mozgó kabinos városnéző felvonónak, ami Batumi fölé vitt fel majdnem 3 km pályán 1500 forintos jegyért. Félórás sorban állás, de megéri.Mi egy murmanszki orosz házaspárral és kisfiúkkal kerültünk egy kabinba. A fiút is figyeltem, mennyire értékeli a helyet a murmanszki tél után, ahol bár nem fagy be a kikötő az áramlatnak köszönhetően, de Oroszország legészaknyugatibb pontja, a norvég-finn határ mellett. Itt egy ARGO nevű kávéházláncszemébe léptünk be jeges gránátalma limonádéra. Klíma. Teljes panoráma.
A grúz haza őslegendáját nagyon kedvelem. Idekívánkozik, hogy ők önmagukat nem nevezik grúznak. Önmagukat kartvelinek, országukat Szakartvelónak nevezik. A Teremtő a grúzoknak elfelejtett hazát adni. Éppen ezért az öregségére - vö. az "öreg (=nagy) isten" népi kiszólást, amivel viszonylag ritkán, de indulatos egyet nem értésünket fejezzük ki -, a saját maga részére félretett földet adta a grúzoknak. Vagyis ők kivételezett helyzetben érzik magukat és szeretik, becsülik, köszönik hazájukat. Itt a Kaukázus határhegység, ha úgy vesszük, akkor Európa legmagasabb csúcsaival az orosz határon, ahol a hírvilágot szemlélve elkeserítően szomorú dolgok zajlanak a lakosság számlájára. Vonz az a hegyvidék régóta. Oda még visszatérünk szervezett úton, vezetőkkel.
"Grúzia nagyszerű természeti adottságainak (tengerpart, hegyvidék, remek termőterületek egyaránt találhatók az ország területén) köszönhetően minden időben nyújtott táplálékot – nem is keveset – az itt élőknek, sőt az ország határain túlra is jutott az itteni kincsekből jó időkben éppúgy, mint nehéz időszakokban" - olvasom. Erre utal ez az isteni legenda. Milyet tett volna félre az Úristen öreg napjaira, ha nem ily jó földet?!
Amikor berepültünk Grúzia szárazföldi légterébe, az ablakra tapadva gyönyörködtem a vadregényes vidéken. Rengeteg hangárt véltem felfedezni, már-már militáris gondolataim támadtak csapat összevonásokról, aztán helyreigazítottam magam: az ott lenn, sok és nagy üvegház, fóliasátor. Eszembe jutott, amit olvastam Barna Béla Grúzia és a Kaukázus című útikönyvében: a partvidék közelében 4500 mm csapadék esik egy évben, a bambusz évi 8 métert nő. A grúz partot és az oroszok Fekete-tengeri partvidékét nevezték a szovjet Riviérának és a gyümölcsellátás is részben onnan terült el.
A hét közepére nagyon elfáradtam. Nem mentem el a hatalmas és gyönyörű botanikus kertbe, a tenger mellé.  Aznap csak ettem, úsztam és aludtam.
De Kutaisiben vagyunk a reptéren még érkezéskor, ahol nem vár senki, pedig a szállásadó megígérte. Éppen ezért taxiba ülünk, egy nagy fekete és új kombi Mercibe, ami 30 lariért (3 ezer Ft körül) visz el bennünket a kb. 20 km-re fekvő Kutaisibe. A szállást nehezen találjuk meg. Két taxis sem tudja, hogy hol van a mi sofőrünk kérdésére.
Már rémképeim támadnak hátul ülve, hogy senki sem tud semmit. Amihez az is hozzájárul, hogy száguldás volt végig, ami a halálom. Az útszéli árkokban, spalétokban, réteken legelő szarvasmarhák olykor komótosan besétáltak az útra.
Ott állt a rövid szarvú staek-jelölt marhánk a mi sávunkban, középen, mint egy szobor. Dudált-dudált az új mercis, de a jószág póker pofával rá se rántott. Úgy százzal mentünk el mellette egy lépésre és szemből is jöttek egy lépésre. Azt mondtam magamban, élve akarok innen hazakerülni. A marhákkal ki voltam békülve. Előbb voltak itt, mint a Merci. Vagy én. A sofőrről pedig tudni lehetett, hogy naponta járja ezt az utat.
De végig kellett gondolnom életbiztosításom működik-e külföldön, illetve a külügy hogyan szállítja haza maradványaim. Szegény családom. Ezt nem tehetem meg velük (még egyszer). Éni akarok. Ütésállónak kell maradnom. Benn a városban már jobb. Nem tudjuk, hol a cél, végül a legjobb helyen kérdez a sofőr. Az udvarból kifelé tartó asszony azt mondja, igen, itt van benn a belső udvarban a parton. A központban vagyunk.
Nusi nevű fiatal házigazda olyan szimpatikus, hogy az már szépség. Fiútestvérével viszik ezt a hotelt és egy másikat szomszédban. Ez a tesóé. a szomszéd ház az övé. Szállásunk lényege a hátsó, erkélyes homlokzat. Ott folyik a Rioni. Ez egy széles, de nem túl mély, gyors folyású hegyi folyó. Különös moraja van, ami még nem zavaró. A túlsó part ütközésig beépülve, két-három szintes régi házak az ötvenes évekből vagy még korábbról. Filmes díszlet.

Kutaisi Grúzia második legnagyobb városa, Imereti székhelye. A Rioni különösen izgalmassá teszi. Zúgása mindig jól hallik, de gondolom, amikor a hegyekben olvad a hó és tolul a víztömeg lefelé, akkor sokkal erősebb lesz a moraja. A túlsó part igen magas lábazatai is az áradásnak szólnak. Már most visszavágyom arra az erkélyre. Mondjuk olvadás idején.
Erkélyünk alatt fügefa. Ott reggelizünk és nagyon megdicsérem a fügelekvárt. A sajtra is azt kenem. Az ortodox keresztény külsőt mutató fekete szakállas, ha jól emlékszem, nyakában fából készült grúz keresztet viselő Dávid, aki felszolgálta, azt mondja: a saját családjának az ültetvényéről való gyümölcs és a lekvár is náluk készült. A lekváros tálkáról megosztok egy képet. Hazaértemben Viktor barát pedig hatalmas gesztust gyakorol és hoz nekem a sajátjából, fahéjas és gyömbéres ízesítésűt. Imádtam. Itt a Hotel Sanapiroban aztán találkoztunk egy nagyon kedves baráti társasággal, akik gyöngyösiek. Tamara nevű hölgy is volt közöttük, micsoda véletlen, Építő Dávid mellett Tamara a leginkább tisztelt uralkodó. Alattvalói szerint a „királyok királya, királynők királynője". Nagy Szent Tamara fegyverrel kényszerítette térdre Grúzia szinte valamennyi muzulmán szomszédját. Batumiben láttam, hogy a legkedveltebb hajónév a Tamar, Tamar II stb. - a partiőrség részéről különösen.
Nagy sétákat tettünk a különös városban. Voltunk a vásárcsarnokban, piacon, az operánál, a vidám parkban és a főtéren. A Bank of Georgia ATM-jéből 20 ezer forintnak megfelelő larit emeltem ki zsebpénznek. A boltok remek árakon dolgoznak. Az ARGO a legjobb kávézó. Találtunk egy nagy, domborműves tűzfalat. Népük története az ősidőktől, de alul, lábazati magasságban, e szint alatt, mintegy elásva: II. világháborús fegyverek. Guernica. Csakhogy ez realisztikus. Anyókák, szőlőfürtök, gyerekek, élet.
Időnként megálltunk inni, és a 100 %-os gránátalmalé rabja lettem. 
Hosszú hegymenetet tartottunk macskakövön azért, hogy a Kazbek hegyről elnevezett meredek utcában, a Rioni bal partján, hogy elérjük az 1003-ban épülni kezdett Bagrati székesegyházat (Istenanya elszenderedése székesegyház), ami mai formáját az évezred közepén nyerte el. Az 1003-ban épült bazilika Grúziában nem a legidősebb. Az odavezető út jobb napokat látott régi villákat mutatott, amiket viszont bőven gazdagítottak dús kertjeik. Láttam régi kőfalakat, amikből kinőtt a zöld, a pionír vegetáció, itt annyira paradicsomi állapota van a növényeknek, hogy a kőfalon is beindul az élet. 
Azt olvastam, hogy Grúziában 3 ezer éve foglalkoznak szőlészettel és borászattal, de van aki az 5 ezer évre esküszik, más pedig 7 ezerre. Noé Nagy-Ararátja sincs túl messze tőlünk az Örmény-Magasföldön, de már Törökországban.
Mikor az özönvíznek vége lett, Noé szőlővesszőkkel mérte a víz mélységét. Ezekből a talajba szúrt vesszőkből lettek az első szőlőtőkék. Ezért van az is, hogy a hegyek tetején terem a legjobb szőlő...
Itt egy  háznál kerti asztalt ültek körbe generációk, barackot magoztak a befőzéshez. Az orosz építészeti jelenlét a múlt század elején épült kúriákban jól érezhető. Voltak, persze, akik az 1917 utáni időkhöz például úgy alkalmazkodtak, hogy a kapuk alsó lemezén ötágú csillagok mutatkoznak. Ma már simán zöldek. Greenstar. Értelmezés kérdése. Grúzia kétségtelenül zöld.  Gondolom, voltak azok ott a zöld festék alatt más színűek is. Ilyen a világ. Itt sem könnyű okosnak lenni. Nem is muszáj. Ó, pihentető kívül-állóság, maradj énvelem. Egy borostyánnal befuttatott falú nagy, orosz ház szintén filmes helyszín, képzeletben egy nőnek is mutatom, aki később, Batumi közelében egy vízesésnél is feltűnik, mint 25 évvel ezelőtti hasonmása. Jamal, a mi grúz sofőrünk akkor és ott azt mondja, hogy szerinte az orosz nők a legszebbek. Mert én azt mondom, hogy a grúz nők különösen szépek. Szóval itt a borostyánnal befutott falú házban, nagy grúz író jöhetne ki elénk korhű ruhában gránátalmafái közül, akár rosszkedvűen morogva. A székesegyház csodálatra méltó hely volt, nem voltunk sokan, árnyékban és padon ülve, Budapestet ismerő ausztrálokkal pár szót váltva vártuk, hogy a pópa kulcsára visszaérjen és kinyissa a templomot. Perselypénz bedobás megvolt. Cserébe az hűvös olyan jólesett a nagy és lassú séta közben, hogy ki sem akartam menni. Megvártam, míg fázom. A hegyről semmihez sem fogható áttekintő kilátás nyílik Kutaisire a talajba állított vaskeresztfa mögül. A közelében egy akkora fenyő, amekkorát még nem láttam. A Szent Györgyről elnevezett kisebb templom a közelben fekszik, körben temetővel. Monumentális platánt láttam mellette. Egy talaj közeli, de kredencnyi hasadéka betonnal volt kiöntve. Szerintem azért, hogy merevítse. De hagyjuk, nem értem.
Szállásunkra visszagyalogolva pihentünk kicsit, aztán a főtér melletti Baraque étterembe léptünk, ami olyan volt belül, mint egy cseh söröző. Csengő szólalt meg a szakácsnál, division bell, ha kész volt az étel: jöhet a pincér. Korianderes, kapros marhagulyáshoz hasonló levest kanalaztunk borjúhúsból, hibátlan volt. Gyönyörű, nagy és finom, púpozott salátástál érkezett valódi színekkel és ízekkel, semmi átverés. A pisztráng termetes volt és olyan nagyon finom, hogy én ezt a halat sose feledem csakúgy, mint a paradicsom valódi ízét. A khinkali volt a főszám, ami a leveshez hasonlóan szintén grúz specialitás. A youtube mutatja hogyan készül ez a fűszeres darát húsos vagy más töltelékkel bíró hajtogatott tészta, ami batyu. Van vega változata is. És kértünk a biztonság kedvért egy sajtválogatást a katartikus lakomához, hogy nehogy éhesek maradjunk a nagy túra után egészen reggelig. A sajtjaik is nagyon jók, a juhsajt sajátos, a legjobb, mindegyik sós. Grúz söreinkkel, grúz üveg borunkkal és a grúz források vizeivel együtt 7500 Ft-nak megfelelő összeg volt a számla összesen. A híres-neves Colchis szökőkút teréről, a főtérről nyílik a Tamar királynőjükről elnevezett utca, annak az első, vagy első előtti épületében van ez a Baraque Khinkali. A saláta megmutatta, mekkora kertészek. Nem hangárokat láttam, hanem fóliákat. 
Vagyis milyen jót hoznak ki a földjükből, ami a regéjük szerint Isten ajándéka, aminek gyümölcseit ajándékból tapasztalhattam. 

A rendőrök Bicskén, a Szent László utcában ellenőriztek egy Opel típusú személygépjárművet és annak vezetőjét 2018. november 2-án délután. Az intézkedés során a járőrök megállapították, hogy a személygépjárművet vezető 41 éves férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, mivel azt már egy korábbi időpontban bevonták tőle, valamint a nála alkalmazott légalkoholmérő készülék is pozitív értéket mutatott. Az annavölgyi lakost a járőrök elfogták és további mintavételre előállították. Az eset miatt járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult az illetékes rendőrkapitányságon.(FM Rfk)

szia, írtad is már, hogy járdafelújítás zajlik a Rózsa utcában, majd az Apponyiban is.

A családbarát képviselőék szíves figyelmébe ajánlanád-e, hogy a gyalogosok az útra kényszerülnek, de még héló! vigyázz tartalmú tábla sincs az úton az autósoknak, nemhogy esetleg sebességkorlátozás?!  Közöm nincs hozzá, de szerintem jogszabály kötelezően előírja ilyen műveletek esetén, de úgy tűnik, Bicskén lehet tekinteni  ettől.

Milyen alapon? Itt lakom a közvetlen közelben, látom, mi megy. 

Meg aztán alig egy méter széles az új járda. Igaz, vannak korlátok pl. villanyoszlop, de ahol lehet, miért nem szélesítenek rajta?  Nem az a baj, hogy nem férünk el egymás mellett egy irányban, hanem az, hogy szemben sem.

Tudom, hogy eddig is ennyi volt, de miért kell a régmúltat koppintani, ha az éppen nem volt jó? Emlékszem még babakocsit toló időinkre.  

Vagy ez megint csak arról szól, hogy kipipáljanak valamit? Ha valamit csinálnak végre, azt csinálják meg rendesen. Azt nagyjából tudjuk, hogy a választott megrendelők egyike sem közlekedik gyalog ezen a járdán. Kicsit körül kellene nézni. 

Bicske Város Önkormányzata - megihletve talán bicskei civilek korábban megvalósított, Bicskei Mentőket segítő igyekezetétől vagy pusztán attól az elismeréstől, ami a Bicskei Mentők szakmai munkáját övezi - jótékonysági bált szervezett a város mentőállomásának támogatására. Az összegyűlt pénzadomány meghaladja a 6 millió forintot.

Ez a kép az önkormányzat honlapján jelent meg a közösségi díj átvételekor.  

A Bicskei Szó Kutenics Péter mentőállomás-vezető mentőtiszthez fordult kérdéseivel, például azzal, hogy az életmentők bázisán mire használja fel ezt az összeget:   

"Országos szinten is példaértékű, megtisztelő és irigylésre méltó városi és kistérségi összefogásnak lehettünk tanúi, melyet nem győzünk eléggé megköszöni az Önkormányzatnak és a szervezés lebonyolítását végző gépezet motorjának, Bálint Istvánné Alpolgármester Asszonynak.

"Sokak életéhez van közünk. Némelyekéhez kevesebb, némelyekéhez nagyon is sok. De nem fogják tudni a nevünket. Azt sem, hogy mit tettünk értük. A mi munkánk rejtett és névtelen"

A sorok dr Felkai Tamás mentőorvostól, a magyar mentéstörténet kiemelkedő alakjától származnak.

Valóban, a mi munkánk ilyen, igyekszünk megfelelni annak az elvárásnak, amit az emberek támasztanak a Mentőszolgálat felé. Érjünk ki gyorsan a helyszínre, adjuk a maximális szakmai tudást, empátiát a bajbajutott felé, majd gyorsan, kíméletesen szállítsuk kórházba. Ez így leírva egyszerűnek tűnhet, de a valóságban rengeteg munkát, szervezést, felkészülést, elhivatottságot jelent. Ezt ismerte fel Bicske Város Önkormányzata és mi büszkék vagyunk, hogy a város büszke ránk.

A jelenlegi támogatásból elsősorban olyan célokat szeretnénk megvalósítani, melyekre az elmúlt években nem sikerült belső forrást találni. Itt elsősorban a mentőállomás épületének belső korszerűsítését, élhetőbbé tételét gondoljuk például a vizesblokkok, tusolók, vagy a konyha felújításával. Az éjszakai pihenőben az Önkormányzat segítségével lecserélhettük a 20 éves műbőr priccseket kényelmes ágyakra. Ne felejtsük el, hogy a mentőállomás 25 ember második otthona.

Régi vágyunk, hogy a munkánk során szennyeződött munkaruhánk ne otthon kerüljön mosásra, a családi mosógépben, ez is megvalósulni látszik.

Számos, vállalkozói felajánlás is érkezett. Így lett közösségi számítógépünk, nyomtatóval, elektromos kapunk, LED világításunk, festés a garázsban.

Köszönjük az Önkormányzat, a környező települések, helyi- és környékbeli vállalkozók, magánemberek támogatását, reméljük soha nem szorulnak a mi segítségünkre, de ha mégis, akkor azt kívánom,hogy a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, csakúgy mint mindenki az elmúlt 49 évben"  - zárta köszönetnyilvánító sorait  Kutenics Péter. 

Minden olvasónk nevében kívánunk minél több eseménymentes szolgálatot (ilyen a gyakorlatban sajnos nincs) a saját jól felfogott érdekünkben is. 

Szeretik ezt a várost és mivel a mozgás az életük, régi nagy álmuk valósul meg.  A kép alatti szövegben ott láthatjátok az útvonalat is. 

"Vasárnap éjszaka érkeztünk meg, minden rendben. Kedden már futottunk is, ma pedig felvettük a rajtszámot. Az idő eddig nagyon szeles, tegnap viszont gyönyörű idő volt. Sokat sétálunk, Manhattenben a látnivalókat csodáljuk. A finish line(célvonal) is már majdnem készen áll az országok zászlóival" - írja Tolnai Éva és Agyagási Ákos, - a New York Marathon 2018 két bicskei résztvevője.  

Az alsó kép alapján 2018. november 4-én 9 órakor lesz a nagy new york-i start, ami azt jelenti, hogy magyar idő szerint 15 óra 50 perctől szurkolhatunk a két bicskei sportolónak. Tízezrek indulnak a versenyen, vagyis szakaszos rajtban kell gondolkodni, a bicskei erők ott a metropolisban november 4-én, vasárnap 9 óra 50 perckor vagyis 15.50-kor kezdenek. 

Jelenleg Staten Island, Brooklyn, Quenns, Bronx és Manhattan az edzési területük. Egyben városnézés, a NYC nevű bolygó atmoszférájával való ismerkedés. 
A város öt kerületéből a 283 négyzetkilométeres, 2,3 milliós Quennsben laknak, a piros metró végállomása közelében.

Start a Staten Island Bridge-től, itt a térkép. 

Felötlik egy régi dal, küldjük a versenyzőknek: ".... nekem a 44. utca sarka olyan, mint a Kresz Géza vége, ahol fordul villamos"  Látlak, Amerika! 

A felső kép október 25-én délután készült. Már informálisan munkaterületté volt nyilvánítva a szalagokkal, lehetett gondolni, hogy itt készülnek valamire. A bontási felvétel ma bukkant fel az Fb-n. 

Ma, november 1-én azt hallottam, hogy Bicskén járt a MÁV vezérigazgató-helyettes úgy két hete volt Talán annak eredménye lehet a változás. Arról nincs hír, hogy Bicske alsó sínpárjai közötti szalagkorlát kerítésre cserélése - ezt  majdnem egy évtizede - mentők, tűzoltók, helyi lakosok kérték a polgármestertől nyílt levélben -, megtörténik-e.    A héten voltak MÁV-hidászok a gyalogos felüljárónál és két másik hídnál, illetve lesz kaszálás és talán valami növény ültetés is. Jó esetben ez rendszeres is lehet, főleg, hogy itt vagyunk egy fontos kisvasút közelében.  

A Szentháromságról elvezett bicskei római katolikus templom főbejáratánál repedéseket észleltek. Az Egyházmegye főépítésze statikai vizsgálatot kért, a szakértők jelenleg is a torony vizsgálatát végzik. 

A főbejárat belső boltíve, ami statikailag rendkívül fontos, hiszen a  torony alap fölötti alsó pontja - bő két hete beállványozták. Erről úgy értesültem, hogy a Bicskei katolikusok elnevezésű Facebook csoportban október 14-én, több mint két hete készült fényképeket vettem észre, amiket id. Pálffy Károly készített és amiket meg is osztottam a Bicskei Szó csoportjában. Egyúttal Varga Imre esperes úr tájékoztatását kértem, aki órákon belül eljuttatta válaszát a Bicskei Szó olvasóinak. A három közterületi, külső kép - ma 13 óra tájban készült, saját fotók, telefonnal. Ekkor munkálatok zajlottak odabenn, a templom épületét, különösen a tornyot (laikusként írom) geodéziai, optikai (Leica) mérőműszerrel, speciális stativon, állványon használatos eszközzel, három pontról vizsgálták mérnökök, szakemberek. Lehet ún. mérőállomásnak, de talán  lézerszkennernek is nevezni az eszközöket. Később azt is hallottam, hogy prizmákat szereltek a torony különböző pontjaira és egész nap mértek. Az egyik a plébánia kapuja, a másik az 56-os emlékmű, a harmadik a méterárú bolt előtti ponton  volt felállítva, amikor arra jártam. Az alábbiakban vastag betűvel Varga Imre címzetes esperes, bicskei plébános úr kérdésemre adott válasza olvasható:  

"A nyár végén, kora ősszel felhívták a figyelmemet arra, hogy néhány helyen, a templom főbejárata felett eddig nem volt vékony repedéseket észleltek, ami persze most jobban látható, hiszen frissen felújítottak a falak.

Ilyenkor az ember annak a segítségét kéri, aki ért hozzá. Így jutott el a levelem az Egyházmegyei Hivatalhoz, ahol természetesen megtalálható az Egyházmegye főépítésze. A főépítész úr speciális szakértői statikus csapatot kért fel, hogy vizsgálják meg a templom (főleg a torony) állapotát. A statikusok úgy döntöttek, hogy a torony számára egy ideiglenes belső alátámasztás szükséges, amit hamarosan el is készítettek. Ezt követően tovább folytatják majd a méréseket. Talán arra is sor kerül, hogy meg tudják állapítani, hogy a változások miért történtek, ha történtek. Ennek eredménye november közepére várható.
Mindenesetre úgy döntöttek a szakértők, hogy a templomot biztonsági okból nem szabad használni.
Az eddigi tevékenység költségeit az Egyházmegyei Hivatal állja. Hogy később mi lesz, azt nem tudom. Ha tényleg baj van, akkor várhatóan fél- háromnegyed évig is eltarthat a felújítás. Akkor viszont mindenkinek össze kell fognia.
Tehát egyelőre nem gyűjtünk. És pánikot sem keltünk.

Ha tényleges károsodás van, akkor persze azon is el kell és lehet gondolkodni, hogy mi okozhatta.
Csupán találgatás szintjén: Előfordulhat, hogy a nagyon száraz nyár alatt annyira mélyen kiszáradt a talaj, hogy ennek következtében mozdult meg a torony. Lehet, hogy a megnövekedett járműforgalom tesz kárt a templomban. (Tudomásom szerint nagyon sok templom "szenved" az országban ettől.)

Lehet, hogy arra vezethető vissza, hogy annak idején (1600-as évek vége) különböző időpontokban épült a templom hajója, szentélye, tornya, sekrestyéi, és nem történt meg a teljes összehangolása a statikai elemeknek, és/vagy valamelyik anyagösszetevő most fáradt el. Lehet, hogy valamilyen földmozgás okozta a változást. Bármire lehet gondolni, de mindez egyelőre csak laikus találgatás.
Tehát eddig ennyi a történet a templommal kapcsolatban.

Viszont az élet nem áll meg. A templom kiváltása, szentmisék és egyéb rendezvények biztosítása megoldást kívánt és kíván. Ebben segítségünkre sietett a város, amikor kérésünkre jó szívvel felajánlotta a Művelődési Központot, hogy legalább a hétvégi szentmiséket megtarthassuk. Tartósabb, huzamosabb megoldást keresve, mivel nem szerettünk volna túlságosan terhére lenni a városnak, egy "kisebb forgalmú" helyben egyeztünk meg, ahol biztosabban össze lehet egyeztetni a mi programjainkat más eseményekkel. Így jutottunk el a Fiatalok Házába.
És itt is megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem a város vezetőinek szíves segítségét."

Varga Imre címzetes esperes, plébános 

Szár, Élni jó jó ház. Ahol szállást is lehet találni. Mind a házban, mind a kertben, ahol jurták állnak. Egy jó gazda hosszú háza. A másik telekhatáron egy kisebb, alatta pince.

Vonattal érkezem Bicskéről vasárnap 11 órára, csak azért nem bringával jövök a gyönyörű útvonalon, mert Pestre megyünk és este, már sötétben visszafelé Bicskén kiszállok majd az autóból. Plusz vasárnapi lustaság. Most elém jön Edit, a házigazda. Kívüle senkivel sem találkoztam még, hatan a konyhában ténykednek a nagy asztalt körülállva. Gyors és kedves bemutatkozás. Hilda, Anikó, Erika, Ildikó és János. Szár, Tatabánya, Budapest. Megyek a dolgomra.
Az udvaron álló üstház tűzterébe kell tüzet raknom. Jó nagyot sikerül, mivel attól tartok, hogy kicsi lesz, s mivel Edit sürget: nincs sok időnk a babgulyás megfőzésre. Egy nagy tál apróra vágott hagyma olajon. Olyan szaporán alkalmazom a nagy fakanalat és oly nagy a tűz ereje, hogy a közeli kerti csapról szaporán hozogatok rá vajling vizeket. A sok babot is rátesszük, sok sóval együtt. Később zöldséget, répát, pár üveg házi lecsót is kap, valamint fokhagymát. A piros paprika olyannyira besűríti, mintha rántást kapott volna. Ezért is jövögetnek bele a vízadagok a csapról.

Jánossal dolgozunk az üstnél, de Edit a tekintetes asszony, órára pontosan megmondja, mit mikor. Komolyan és odaszántan tudja mondani, ellenvetésnek helye nincs. Jánossal a kertben megbeszéljük a világ dolgait, ki hogy kerül ide, s hogy egyféleképpen látjuk. És ezt nem úgy kell érteni, hogy politizáltunk volna. (Alig volt szó a hazugságokról, mert azokat szívünkből utáljuk.) Egyedül sokkal nehezebb lett volna kinn.

Aztán a 6 kg hús is megérkezett és végül a burgonya. Az üst tartalmát két nagy fazékba mertük és öntöttük. Az edények az autó hátuljába gumipókos módon rögzítve.
Visszamentünk mosogatni. János nagyon katonásan állt neki az üstnek. Mint gép. Csak asszisztáltam. Kérdeztem, honnan ez a tudás? Eveznek a Dunán és ott szabály, hogy aki megelőzi a vezérhajót, ő mosogat este bográcsot. És ő ritkán tudott ellenállni a vezérhajó lehagyásának. Esztergomban, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett majdnem 35 éve.
A Gát utcába visszük a gulyást 16 órára. A hölgyek odabenn három féle sütit sütöttek, amit a remek leves udvari bekanalazása után - fajtánként ellenőrzök. Különösen jól sikerültek.
Mi jó dolga van Antalnak - mondom is magamban a "Mi jó dolga van Attilának" verssort idézve.

Célpontunk, a Gát utcai Kaníziusz Szent Péter templom, József Attila születési helyének szomszédságban van.

De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni, kelni,
S öt forintér kuglert venni.

Míg a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek, fának,
Mi jó dolga van Attilának.

(Alap ez pár egyszerű sor, mint a lakóhelyem szerint legközelebbi utcasarok. Igazán azzá azonban akkor lett, amikor kiskorában, rettentő komoly és megilletődött arccal megmutatta nekem ezt a verset a saját fiam is. Hogy olvassam el. Hogy ismerem-e.)  

A misét Koroknai Zoltán jezsuita szerzetes mutatja be.
"Legyen békesség köztünk mindenkor!" - utána "Békesség!" köszöntéssel fognak kezet egymással a hívek. Egy mögöttünk ülő olasz hölgy azt kérdezi olaszul - még én is értem - a mellette állótól: hogyan mondják magyarul a békét? Béke, békesség. Lehet, hogy alapvetően túl sokat jár a fejemben az Utas és holdvilág című regény, de ebben a templombelsőben eleve volt valami "regénybelső".   
A római alapítású Szent Egyed közösség rendszeresen, hetente kijárt a város különböző pontjaira adományaival  és emberi odafordulásaival. A Kálvin téri aluljáró volt a heti célpont. Ha jól értem, szerdai. Most, hogy ki lettek tiltva az utcán élők a közterületről, összejövögetnek, közös underground imára, de jóval nehezebb lehet a nyomorban élők elérése. Havonta egyszer pedig itt, Ferencvárosban látják vendégül szegény testvéreiket.
Edit Száron rendszeresen főz és süt ebből a célból önkéntesekkel, havonta egyszer. Az üstnyi babgulyást és a sütiket a nagy közösségi teremben tálalják a gimnazista lányok. Edit meri a levest, én a sekrestyében találtam helyet jó néhány kiló kenyér szeletelésére. Félbe. A két fél hosszában félbe. Majd szeletek. Szemben velem az oratórium falán az első cigány szent régi képe látható. Giménez Malla Boldog Ceferino (Ceferino Giménez Malla; cigány nevén El Pelé (Kopasz). Aki ugyan még nem is szent, csak boldoggá van avatva.
Attól tartottunk, mise közben is sugdolóztunk röviden, hogy nem lesz elég a két nagy fazék leves, mert jönnek a templomba, folyamatosan jönnek. Mert annyian jöttek. Végül elég lett. Elfogyott mind. Volt aki éthordóval jött és vitt tartalékba. A teremben Tamás, a Zeneakadémián zongorát tanító fiatalember zongorázott. Előtte egy kedves és vidám verset mondott el egy hölgy, aki vagy irodalomtanár vagy színész. A Gát utca szülöttjéről, József Attiláról elnevezett jó hírű gimnázium tanulói, mind lányok, a tanárukkal érkeztek és nagyon sokat segítettek a vacsoránál. Ötven főre kérte a főzést Márta, aki a közösség vezetője férje segítségével. Mivel többször is előfordult, hogy muszlim testvérek, rászorulók tértek be a templomba, ezért a sertéshús és sertészsír, szalonna teljes mellőzését kérte Márta, hogy mindenkit meg tudjanak vendégelni, aki nem vegetáriánus. Aki vega, mint például Edit, a főszakács, neki jut süti. Hat kiló pulykahússal dolgozott az öreg szári "gulyáságyú" az Élni jó ház udvarán, a Vértesben.
A Szent Egyed közösségről a Székely János által bemutatott püspöki misén hangzott el:

"...tagjai minden szegényben testvért látnak, akinek arca, története van".

Szándékuk szerint a nehéz sorban élőknek a jó szó legalább annyira fontos, mint a forró étel. A közösség tagjai fehér asztalnál együtt étkeznek és beszélgetnek gyakorlatilag utcán élő családokkal, vagy éppen lakásukban nélkülözőkkel. Olyannyira tele volt az osztályteremnél is nagyobb helyiség, hogy leülni sem tudtam. Ettem még egy tányér levest a folyosón és itt-ott állva, majd visszamentem a templomba az első sorban leülve megpihenni, mert sok volt nekem mára az állás.
Egy fontos beszélgetésből kiderült, hogy ennek a közösségnek a legnagyobb erénye a nyitottság, s hogy nincs bennük semmiféle dogmatikusság. A Szent Egyed közösség (olaszul Comunità di Sant'Egidio) olyan katolikus lelkiségi mozgalom, melynek tagjai a római katolikus egyház tanítását vallva a mindennapi munkájuk és családi életük mellett segítenek a rászoruló, beteg, szenvedő embereken, és együtt imádkoznak.
Egy vélemény szerint a hajléktalanokkal kapcsolatos tiltó törvény miatt nehezebb őket megtalálni azok számára, akik segíteni szeretnének. Mert az itteni vacsorán kívül a közösség tagjai számára felosztották a város területeit. Itt adományokkal a megszokott időben megjelennek. Utcára került testvéreiket és a környéken lakásokban nélkülöző szegényeket is várják. Fontos számukra, hogy ők nem csak ételt osztanak, hanem vendégül látnak és a vendégnek kijáró tisztelettel fogadtak mindenkit.
Tamás nagyra értékeli Edit munkáját és azt a képességét, mennyire jól átlátja a dolgokat. Havonta egy főzést és szállítást vállalt, amit két éve végez. A sütik készítését saját forrásból állja, ennek egy jelentős részének megevését is vállalnám, ha nem lenne oly udvariatlan/önző stb. folyamodvány.  A gulyás és logisztika érdekében a Szent Egyed közösség gyűjtést végez a hívek között, Edit bevásárol, megfőzi csapatával, beszállítja és elszámolnak.
"Fogadja el az Úr kezünkből az áldozatot..."

ia

A bicskei kötődésű zenész család az Óbudai Társaskörben is fellépett.   Így ír róluk a parlando.hu, ami egy közel hatvan éve alapított zenepedagógiai folyóirat.  

A bicskei nagymamának itt is lehet gratulálni.   

A Zöld Újság cikkét olvasónktól kaptuk.  Eddig hasonló információnak nyomát sem láttuk. Fenntartással kell kezelni, azonban reméljük, igazolja majd az alábbiakat az, hogy mindenhonnan ezt a tájékoztatás  halljuk igen rövid időn belül.

Sajnos azonban ezt a módosítást kaszálta el a nyáron az AB, vagyis ez egy korábbi, és dátumában ellenőrizetlen cikken alapul. Szerintem. Jó lenne, ha önkormányzatunk csipkedné magát és tájékoztatást adna ki. 

(Az olvasói hozzászólások tartalma sajátos és sok mindent kifejez. Valaki például azt állítja, hogy ez a téma egy gumicsont, ami eltereli a figyelmet a valódi problémákról, pl. a kilakoltatásokról. Erre így kontráznak: fele sem igaz a kilakoltatásoknak. A harmadik így zárja: a fele is sok.)     

"A szabályozás egyelőre kizárólagosan a házi vízellátásra, kerti öntözésre és háziállatok itatására szolgáló fúrt kutak engedélyezéséről, engedély alóli felmentéséről és esetleges illetékek, már eddig befizetett összegek visszafizetéséről rendelkezik."

80 méteres talpmélységig nem kell engedélyt kérni a kutak fúrásához!

 Az új szabályozás szerint nem kell engedély, illetve bejelentés nélkül létesíthető a 80 méter talpmélységnél nem mélyebb, a házi vízigényt meg nem haladó vízkivételt biztosító kút. Továbbra is engedély kell viszont a hideg és a termálkarszt készletekbe történő beavatkozáshoz, valamint a gazdasági célú vízkivételekhez!

Fontos változás, hogy meghosszabbították az illegálisan létesített, továbbra is engedélyköteles kutaknál a bírságmentes engedélyezés moratóriumát, idén december 31. helyett 2028. december 31. lesz a határidő.

A rendelet alapvető célja, hogy egyértelművé tegye a már meglévő, nem engedélyezett fúrt kúttal rendelkező gazdák számára mi a teendőjük vízi létesítményük ügyének jogszerű rendezésével kapcsolatban. Továbbá olyan szabályozás kialakítása, amely lehetőséget biztosít arra, hogy egyes vízhasználatokhoz, vízi létesítmények megépítéséhez és üzemeltetéséhez ne legyen szükséges sem engedélyezési, sem bejelentési eljárás lefolytatása.

Akárhogy áll is a dolog, gondoskodnunk kell a szegényekről. Mert ha valaki tiltja a koldulást, és ily módon nem alamizsnálkodik, olyan mintha elmetszené a szükséget szenvedő torkát. Nem, el kell látnunk a szegényeket, és aminek híjával vannak, azt meg kell adnunk. ... Ha ezt megtesszük, akkor helyesen vetünk véget a koldulásnak, nem puszta tiltással, mondván, hogy nem szabad többé koldulni, miközben a szegények nélkülöznek, éhen és szomjan halnak.

(Forrás: Marilynne Robinson: A gondolkodás szabadsága: kálvinista tűnődések, Kálvin kiadó, 2018, 113-114. o.)

Először is megnyerték a Magyar Államvasutak pályázatát. 

Ők a Vajda János Gimnázium  kreatív csoportja, ugyanazok a SZIGET-elők, a SZIGETesek, aki PET-ből építenek nagy sárkányt évek óta. A performance nemzetközi közönségsikere igen nagy. Erre is pályáztak és nyertek. Nagyszerű, hiszen blogunk is előtérbe hozta olykor annak a "zárt szelvénynek" az aktuális belső állapotát.  A munkát november 31-ig kell befejezni. A MÁV előkészíti a felületet. 

ia

 Lényeg, hogy fedél van a fejünk fölött. Néhány hete jelent meg először egy olyan írásunk, ami a csípőprotézis műtétre előjegyzett, nemrégiben vese-transzplantált beteg és családjának lakásgondjáról szólt. Felszólították ugyanis őket arra, hogy hagyják el eddigi, magántulajdonú albérletüket. A férfi fiatal korától az építőiparban dolgozott, ezt megbetegedése után is folytatta, ha nem ment Tatabányára dialízisre, akkor például járólapot rakott, csempét  vagy falat. Protézisével ennek vége. 

Bicske Város Önkormányzata gondoskodott arról, hogy a Losonczi utcában kapjon átmeneti lakáslehetőséget az ötfős család. Pénteken Németh Tibor képviselő adta át a mindössze egy szobás, átmeneti szállást, de ezt is köszönettel fogadták. "Jobb itt, mint a szabad ég alatt". Mint mondták, véglegesnek a kicsinysége miatt sajnos nem tekinthető, de legalább fedél van a fejük fölött.

ia

Október 23-án a Bicskén élő Kisvári Gyula tanár vehette át Csabdi díszpolgári címét. Kisvári Gyula művésztanár 1978 óta, négy évtizede tanít a Petőfi Sándor Általános Iskolában.

Festményeinek meghatározó motívuma a fa és az erdő. Erdőjáró ember lévén olyan közösséget teremtett az iskolában a természetjáró csoport vezetőjeként, hogy neve igazi védjegye lett annak. 

"Vár a Kisvári-erdő a Művházban" címmel írtam néhány éve kiállításáról. 
Kisvári Gyula - Csizmadia László karnagy úr által megnyitott kiállítása előző este már fenn volt, s mivel dolgom volt az intézményben, sikerült szép nyugodtan megnézni. 

Bicske, népes magyar m.város, Székes-Fejér vmgyében, Fejérvártól keletészakra 5 mfd. 1394 kath., 2363 ref., 5 evang., 3 óhitű, 7 zsidó lak., kath. és ref. anyaszentegyházakkal. A Győrből Budára s Fejérvárról Esztergomba vivő útak itt vágnak össze. Házai csinosak és jól épültek. Nevezetesek köztük: az urasági nagy kastély, melly azonban kiépitve nincsen, egy szép virágos, zöldséges, gyümölcsös és fáczányos kerttel; több gazdaságos épületek, vizimalmok és tavak; boltok s vendégfogadók. Határa szép buzát terem; bora jó; erdeje derék, s tavakkal bővölködik. Az uraság kitünő gazdálkodást folytat, s az ujabb czélszerű gazdasági találmányok és eszközök itt épen nem ismeretlenek. F. u. gr. Batthyáni Kázmér zártömege.

Ezt a szép bicskei szó(cikk) szöveget ajánlom 2018. október 25. alkalmából.  Fényes Elek leírása. A 1800-as évek első feléből való.

Forrásom, ahol a környező települések is megtalálhatók a Magyarország geográfiai szótára címet viseli. 

ia

 A kerékpárút elágazásától Vasztély gyarmatpusztai kijáratáig, elkerülve a lakott részt. 

Tükörsima aszfalt, a fotóink a két végéről készültek.
Igaz, hogy az odavezető út kicsit rázós, kicsit szűk, de ismét van egy rövid szakasz, ami kényelmesen járható.
Feltűnt, hogy murvát raknak a kerékpárút elágazása mellé
Aztán a nagy része eltűnt, de volt helyette gyönyörű aszfaltcsík.
Még nincs kész, a padka hiányzik, és az árok sincs még befejezve, de a burkolat, egy kitérővel már kész.
Nem tudom a forrását, a megrendelőt, a kivitelezőt, de még az igazi célját, a beruházót sem, de van. És ezzel ki lehet kerülni a lakott területet, ahol jelenleg is súlykorlátozás van.
A bicskei blog próbál további  információt szerezni és még visszatérünk rá.

Máshol  ez működik. 

Miért ne működhetne Bicskén is?! 

Szia!

Nálam betelt a pohár a temetői szeméthelyzet miatt! Kép mellékelve, cikk alább.
Ha gondolod tedd fel a bicskei újságba.
Köszi, üdv: név, cím 

Hogy adja meg a tiszteletet, a halottainknak, „Zöld Bicske Kft”

Sajnálatos és egyben felháborító az a tény, ahogy Bicskén a „Zöld Bicske Kft” ellátja a katolikus temető hulladékgyűjtését, tárolását. A kihelyezett konténer a szüleink nagyszüleink elhunyt szeretteink sírjától 2 méterre helyezi le. Ami önmagában is a tiszteletlenség nemtörődömség jele.

A temető számos helyén van rá lehetőség kulturáltan a síroktól távolabb elhelyezni a konténert. De az elhelyezésnél  a szállítás gyakorisága (ritkasága) az, ami inkább a felháborító! Idén néhány alkalommal történt csak szállítás eddig. Pedig szezon van, rengeteg hulladékkal. A szolgáltatásokat az igényekhez kellene igazítani, nem fordítva. Az így felhalmozódott szemét lekerül a földre, ahol zsákhegyek kezdenek el kinőni… a következő szállításkor csak konténer csere történik, a földön lévő zsákok már nem kerülnek bele, így a kupac csak nő és nő. Gyakran mi magunk kezdünk el karitatív módon bepakolni (már amikor elbírom a nehéz zsákokat) de sajnos a kivágott bokrok, fák is ott végzik a kuka körül, amit vagy elvisznek vagy nem. 

Több alkalommal történt jelzés a temetőgondnokság, illetve Bálintné alpolgármester részére, mert azt gondolom, hogy ez az állapot már tarthatatlan és a türelmünk elfogyott! Szüntessék meg ezt az áldatlan helyzetet! Minden döntéshez szükséges információ és a felügyelet, utasítási jog náluk van. Érthetetlen a városvezetés nemtörődömsége… Persze, mit várjunk, ha az élőkkel sem foglalkoznak emberségesen, akkor a halottainkkal miért tennék. 

 - Szia! Köszönöm bizalmad, leveled. Nem von kétségbe állításom semmit a Tieidből, de október 16-án délben, három napja  ültettünk árvácskát nagyszüleink sírjára a képeken látható kukától úgy 6-8. sorban és amikor a szemetet beledobtam három napja, akkor ez még üres volt, az alján koppant. Szezon van. 

- Én csak kétszer láttam, hogy vitték. De a mellette lévő zsákokat nem tették bele. A nyáron ott volt egy 60 éves néni, akit közmunkásként megbíztak azzal, hogy pakolja be a 20 kilós zsákokat... Ami nem fért bele arra meg az ukázt kapta, hogy égesse el… megpakolta tele lett. De nem vitték el csak 1 hónap múlva. Ezt a képeket ma reggel csináltam. Anyu sírjától néhány méterre. A városgazdásoknak nincs feladatuk ezzel, gazt jöttek nyírni.
Persze viszik, de nem annyiszor, mint igény lenne rá. Heti 1x simán megtelik. Tényleg a tele van velük a hócipőm. Mindig felmegy a pumpa bennem ha kimegyek… Ez heti 2 alkalom infarktus közelébe. 

- Értem. Mindenképpen visszataszító a gyűjtő és környezete, az egyszerűen odatett kissé  leharcolt konténer. Mintha építési területen lennénk. Vagyis az különb mint ez. A szeméthegy a közelében még inkább méltatlan. De ehhez a háztáji dizájnhoz biztos, hogy a látogatók különböző stílusa is jelentősen hozzátesz. Mondjuk eleve jó a hozzáállásunk, ha idáig eljutunk a szemetünkkel. Egy biztos. Gyakorlatilag a sírok elé ekkora kukát betenni egy az egyben ízléstelen és persze, hogy bántja azokat, akik a környékbeli síroknál emlékeznek, imádkoznak.

 Azt is el kell mondanom, hogy annak idején olvasói levelekkel, fotókkal is foglalkozott ez a blog a temetőkerítés, a kapunál lévő kuka stb. állapotával. amikor a reformátusok újjáépítették a maguk alapvetően jobb állapotú kerítését, ezt követően  nem sokkal a katolikusok is. És a kapuban is olyan tároló lett, ami sokkal elfogadhatóbb egy főbejáratnál, mint ami valaha volt.
Nem tudom, ide milyen megoldás kellene. Tudom, hogy voltak, vannak temetőket jól ismerő lokálpatrióták, akik eddig tettek ezért a helyért - sokan önkéntes módon.   Lehet, hogy már tervben is van a megoldás, csak idő kérdése.

Levélváltásunk szerkesztett változatát azért közlöm, hogy a döntéshozókat megerősítsük segítségeddel a változtatás mielőbbi szükségszerűségében. Ez így tényleg nem maradhat. Bizalmad köszönöm.

Mellesleg mindkét temető köztemető, így szól a helyi rendelet róluk.
Az önkormányzat mindkét temetőtulajdonos egyháznak a fenntartásra egyenlően ad támogatást évente majd 3-3 millió forintot.
A reformátusoknak ebből szemmel láthatóan jól megy a fenntartás egy cég által, akik a temető fenntartás költségeit és bevételeit is akceptálják, az nem ismert, hogy ott hogyan szerződtek, de nyilván win-win alapon.

A katolikus oldalon ez nem mondható el. Miközben a pénzügyi támogatáson és sírmegváltásokon  túl a katolikusban a BGSZ beszámolója szerint minden nap dolgozik közfoglalkoztatott is.
A hulladékkezelés is a fenntartás, üzemeltetés része.
Vagyis az önkormányzat kétszer is, közvetlenül és közvetve is oda teszi magát ennél a temetőnél, de valahogy mégsem működik.
Láthatóan valami nem jó, de leginkább a rendszer, mert a támogatások elszámolása minden esetben hiba nélküli, és ellentmond a szemmel látható valóságnak.  Ez szintén látszik a közgyűlési előterjesztésekből, határozatokból, mármint a hiba nélküliség, amit mindenki elfogad. .
A kívülállóban felmerül a kérdés, biztos, hogy jó?

Itt a temetőrendelet.
http://www.njt.hu/njtonkorm.php?njtcp=eh2eg9ed0dr9eo4dt7ee6em3cj0bx3cd4bx5bz2cc5cf0i
Ebből az is kiderül, hogy az önkormányzatnak mi a feladata, sőt, az üzemeltető is látszik benne. Számon kellene kérni? Azt is, aki (nem) finanszírozza, azt is aki közmunkába ellátja helyette a feladatot, és azt is, aki nem ellenőrzi a kötelező feladatellátását.

Rendet kellene tenni, Valamikor 2008 előtt az önkormányzat és a plébános a plébánia (jelentése közösség) tagjaival   a katolikus temető hátsó, alsó, mélyebben fekvő  részében egy bokros-fás illegális hulladéklerakó telepet számoltak fel. Utána mintha egy temetkezési cég vette volna kezébe a gondnoki teendőket. Óriási dolog ez a mai összefogás, az önkéntesség, de a temetőfenntartás nagy feladat. Sosem feledem a cserkészeket, akik a kápolna borzalmas padlását takarították ki vagy éppen a minden szabadidejét temetői önkéntes munkával töltő középkorú, családos, telepi férfiú tevékenységét. 

A mát tekintve, nem lehet, hogy változtatni kellene a minőség javulás érdekében?