A lakossági összefogás révén megépült Város Kemencéje mellé bő két hét munkával kiváló közösségi teret építtetett meg jó városunk Bicske, a Bicske Szíve Parkjának civil megálmodóinak javaslatára.

A testület jelenleg vizsgálja azt a szintén lakossági kezdeményezést, annak írásos előterjesztését, ami egy igényes bicskei játszótér felépülését kéri - szintén az uszoda mellé.  

A város részint szintén lakossági kezdeményezésre újított fel igen forgalmas járdaszakaszokat Bicske központjában. Nagyon szép munkát végeztek az építők egyszer 80 méteren, míg a másik szakasz kb. 50 méter lehet - mindezt a kánikulában. Mint azt olvasónk több csatornán keresztül jelezte, van pár kilométer járhatatlan járda és egyik olvasónk azt kérte: ne csak a központig lássanak el, hanem azon túl is. 

Egy telepi olvasó a járdafelújítás hírére reagálva személyesen mondta el: a Telep legbotrányosabb, talán legforgalmasabb járdaszakasza a Táncsics-Aradi között húzódó etap - az Akácfa utcában. A gyerekkocsit toló anyukák az út szélén kocognak. Nem családbarát. Lefagyva balesetveszélyes. E járda mentén nemzeti ünnepünkön térdig érő gaz.       

Információnk szerint a napkollektoros pályázatot, amivel a megújuló energiát használták volna fel a tanuszodán - sajnos nyeretlenül dobták vissza Bicskére a Hősök terére - a feladónak.  Pedig bizony megtakarítást jelenthetett volna és fog is, mert egyszer biztos elkészül. De addig pörög a villanyóra és az elvesztegetett hónapok, évek.

Az uszodában elegáns, az elsőnél jobbnak tűnő új padozatot és eddig nem volt háttámlákat kapott a finn szauna. A fapadlózatot sajnálatos módon talán könnyebben koszolódó és nehezebben takarítható műanyag aljzatra cserélték a fatalpazat helyett. Mindegy. Meglátjuk milyen lesz. Arra vigyázzunk, hogy magas a küszöb. Kifelé jövet figyeljünk léptünkre, mert míg a fapadló a küszöb felső vonaláig ért, a műanyag jóval laposabb. Szóval ne rugdaljuk nagylábujjal szegény szauna küszöböt. Nem tehet semmiről.            

A nemzeti ünnepre és a jövő évi választásokra készülve beindított kiváló fejlesztések egyetlen hátulütője az az igen makacs tény, hogy ezek a maradandó újítások nem, nem, nem Bicske város vadonatúj, a jelenlegi vezetők által ellenzékben  öblös hangon követelt, hatalmon negédesen megígért önálló, folyamatában megmaradó bevételéből születtek meg, hanem kiegészítő állami támogatásból, amit egy olvasat szerint az intézményeik és autonómiájuk elveszítésének kárpótlásaként kaptak meg a magyar önkormányzatok az alul-finanszírozási társasjátékban.    

Az emlékezés virágai körüli díszkertecskében továbbra is egy-két kóró a nemzeti ünnepen - hamarosan kiveszem. Kamillának látszó ebszékfű. A T-Mobil előtti betonvirágtartók belappadt föld, virág nincs benne. Egy olvasónk írta: a Prohászka hivatali oldalán gyalogszerrel ment hazafelé és fölszedte más szemetét. A legközelebbi kukát az Árpád utcában találta meg az ovinál. Az utcai szeméttárolók egy nemzeti ünnepen hogyan lehetnek szeméttel teliek?   

Nemzeti ünnepünkön a Szent István úton, szemben a Gondozási Központtal - kötésig érő gaz a közterületen.

A Felcsúton szerkesztett Bicskei Újság munkatársa hiányos hírt írt a Nagyállomás megújított parkolójáról. Ha valóban körülnézett volna a helyszínen Bicskére látogatva, azt is megírhatta volna nagy merészen: Bicske vasútállomásának épülete mellett és előtt derékig érő gaz mindenfelé.

Hogy mondja a bölcs hajós? Olyan a város, amilyen a kikötője? 

Idekívánkozik: a bicskei városgazdák gyors-reagálású alakulata mindössze hat főből áll. Ők azok a férfiak, akiknek a kezébe gépet lehet adni. A közmunkásoknak nem. Ennek következtében láthattam hármukat két-három napja már reggel hét körül lengő-motoroskaszáikkal a Kisfaludy utcán berregésben nyomulni, míg a másik arcvonal valahol máshol hajtott végre műveleteket. Készültek az ünnepre, mint a hadsereg.

Kabinet- és titkárságfejlesztés, alpolgármester főállásúvá tétele és saját kis cafetéria megszavaztatás  - jusson is maradjon is - mellett Bicske Csabdin élő polgármesterének - talán a hétköznapi életre is figyelnie kellene. A GESZ azon kis egységét, akiknek gép is adható kezébe, bővíteni illene és sokkal jobban megbecsülni őket. Titkár sem kell nekik. Csak egy kis rendes hátország, ami támogatja őket Bicskéért végzett munkájukban.  

Felcsút és Csabdi között félúton - sétálj egyet néha Bicskén.

Szolgálati séta.

Közszolgálati.

Jó a szervezetnek. Ennek is, annak is.

Nézz körül, elegyedj szóba bátran - itt élőkkel is. Nem harapunk. Ne delegációval menj, mert attól a fejünket fogjuk. Ne kamerával, mert nagyon átlátszó. Ketten-hárman. Szép csöndben. De legjobb lenne bátran: egyedül. Ők sokat tudnak segíteni neked. Ugyan nem az egyre szűkebb hízelgői köröd hangján intonálnak majd, de talán tartalmasabb mondatokra képesek. Csak egy lépést kellene tenni feléjük. "Itt az idő." Vagy már késő? "Nem tudhatom". 

 

Izing        

Utózöngék avagy tartalmas olvasói hozzáfűznivaló érkezett: Az Akácfa utcai szakasz járdája mellett inkább 1 méteres a gaz. A legrosszabb járda a telepen inkább a Táncsics utca járdája (ezen közlekedni már egyáltalán nem lehet). Árpád utcától ki a végéig méteres. Kétméteres gaz az OVIT előtti Akácfa úton a másik oldalon, ahol a telken sem vágják stb.  Ez a dolga többek között a képviselőnek: felügyelet, szervezés.  Még mindig veszélyes a telepi híd korlátja, ami kidöntve van több, mint féléve. A GESZ vezetője és kb. három képviselő jár arra naponta. Senki nem veszi észre! 

A 2010-es választás előtt tavasszal és ősszel is Tessely Zoltán személyesen ígérte meg a Táncsics utcai járda felújítását.

Ott élő idősek mondták az életében kb. először ott járó Tessely Zoltánnak, hogy ne az utat javítsák, mert az nem rossz, hanem a járdát! A tévé is ott volt az utat átvevőkkel együtt. körülállták őket a nénik a járda miatt, meg, hogy miért emelik meg az utat, így magasabb lesz mint a járda és befolyik a víz - szóval elég gyorsan elhúztak onnan. 
A telepi utcáink, a mi utcáink - ahol keresztezik az Akácfát (Kerecsendi, Aradi) vagy ahol csak addig érnek (Nefelejcs, Diófa) építettek anno mély betonárkokat talán a nyolcvanas évek első felében. Azt sohasem takarítják ki, eléggé begazosodott és földes azok előtt, akik idősek és már nem tudnak/mernek lemenni a mély árkokba - soha senki nem jön a várostól és nem teszi rendbe.

 

    

    

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudok én ugyanolyan botrányos, csak sokkal hosszabb járdaszakaszt is mondani a telepen: a Losonci utca Kerecsenditől a Bihariig végig balesetveszélyes, egyszer menjen már végig azon is valaki! Mert pár éve a Kerecsendi kampánycélú felújítását a Losoncihoz érve valahogy hirtelen abbahagyták, oszt' jónapot, úgy is maradt. Egyszerűen felháborító, arról nem is szólva, milyen derékig érő gaz van az utca mentén a padkán és a vasútparton (ami a MÁV és a város dolga lenne).
@szmoli: Legjobb tudomásunk szerint a MÁV és a város között létrejött egy megállapodás, miszerint évi 1 millió Ft körüli összegért Bicske város végzi el pl. a gazkaszálást vasúti szakaszokon. Ezt a MÁV részéről tőlünk megrendelt munkát nem végezzük el még egy nemzeti ünnepre készülve sem? Akkor mit várhatunk hétköznapokon? Egyedüli megoldásként nagyon fontos lenne a GESZ megbízható, kétkezi munkát végző állományának megbecsülése, erősítése. Továbbá a Losonci járda és útszakasz állapota - ahogy mondod - tényleg borzalmas. azért bátorkodtunk mégis az Akácfa utcai (Táncsics-Aradi közötti) két telek hosszúságú gyalogjárdát kiemelni, mert a legforgalmasabbak közül való. De kommentedtől teljesebb képet kaphatnak a testület tagjai, akik egyébként szorgalmas olvasóink :)
Igen, az a bizonyos Akácfa utcai szakasz valóban botrányos. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a két telek tulajdonosai télen egyáltalán nem takarítják a járdát évek óta. Persze ettől még felújíthatta volna a város, amikor egyébként az Akácfa teljes hosszán kicserélték a járdát (nem értettem akkor sem, hogy az a szakasz miért maradt ki), csak úgy mondom, hogy a járda leromlásához a téli szétfagyás is hozzásegíthetett. Volt rá eset, hogy téli estéken a vonattól csapatosan meneteltünk az úttesten, mert a járda járhatatlan volt a rájegesedett mindenféle miatt, és a rendőrautóból ránkszóltak, hogy ne az úttesten közlekedjünk. :(( De azt már nem vizsgálták, hogy ugyan vajon miért megy az a sok marha az úttesten? Az meg, hogy netán figyelmeztessék a két ingatlantulajdonost a kötelességére, hát az fel sem merült.
minden háztulajdonos a házának főhomlokzata előtti járdaszakasz tisztán tartásával, a járda melletti terület/árok fűnyírásával tartozik a köznek. vagyis saroktelkek mellett futó járdák esetén teljesen egyértelmű, hogy annak rendjéért nem az ott élők felelnek, hanem a település. a bicskei Akácfa utca estén is a területileg illetékes képviselő figyelmét érdemes felhívni a balesetveszély megszüntetésének avagy a gaznyírás szükségességére.
néha a közmunka is elvetődhetne ezen utcák utak felé...nemcsak a látványos főtér és környéke legyen milliószor átsöpörve.....minden ut utca EGYENLŐ BICSKÉN VAGY VAN V.I.P is ezekszerint....
süti beállítások módosítása