A baleset egyik halottja, az autó vezetője 1996-ban született - Négy fiatal halt meg
Címkék: rendőrség gyász baleset tűzoltóság mentők gyermekotthon
2015.12.15. 09:29
Martin Bicskén járt általános iskolába és Bicskén élt. Jogosítványa néhány napos volt, éppen egy hetes. Az autót barátnője édesanyjától kapta kölcsön, Martin barátnőjének családja Budakeszin élt.
Fotó: Lakatos Péter MTI
A másik autóban közlekedő autóvezető egyedül utazott a Volvo-ban, sérülése súlyos. Személye és lakhelye még nem ismert. Mindkét autó égett, mint azt ma hajnalban már közreadtuk, a bicskei tűzoltók oltották el a tüzet.
Közszeretetnek örvendő növendékre emlékeznek, kőművesnek tanult, felnőtt jogú fiatal volt. Párjával házasságot terveztek. A fiút Bicskén dédnagyanyja nevelte fel. A dédanyja halála után került a Gyermekotthonba
Tegnap Tatabányán jártak, vásároltak.
Tegnap este kilenc óra tájban megint elhagyták a Gyermekotthont, utasként velük tartott Zoltán, aki szintén gyermekotthoni növendék volt. A másik két utas szintén bicskei kötődésű fiatal. Attila Tatabányán élt, és a balesetben meghalt egy Zrínyi utcai fiatal is: Patrik.
A Gyermekotthonban megkezdődik e hatalmas közösségi trauma feldolgozása. Fekete zászló leng az épületen és döbbent csend honol. Fekete karácsony. Srácok.
A baleset sérültjének mielőbbi maradéktalan gyógyulást kívánunk. A fiatalon életüket vesztett embereket Isten nyugosztalja és adjon vigasztalást mindenkinek, akik ismerték és szerették őket.
Vigyázzunk magunkra és egymásra az utakon, ne okozzunk elképzelhetetlenül nagy fájdalmat se a saját családunknak, se másénak.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bicskei-Szó 2015.12.16. 23:20:06