Tisztelt Bicskei Vállalkozók!Bicske Város Önkormányzatának Képviselő-testülete BICSKE KÁRTYA létrehozását határozta el.Célja, hogy Bicske város lakosságának kedvezményes…

A rasszista acsarkodástól a tudományos igényű információkig terjedő széles skálán szóródik az internetes hozzászólások (kommentek) stílusa, illetve műfaja. A NOL cikkeihez is naponta…

A nemzetközi sajtó a magyarok dicséretével van tele, hiszen a csapat a legjobb négy közé egyetlen európaiként került be, a negyeddöntőben kiesett az Európa-bajnok Németország, az Eb-2. olaszokat…

Több írott és elektronikus sajtó is azt sugallja, hogy homoszexuális képek készültek a püspökről és a többi sértettről. A Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal…

- A szeretteimnek is az lenne a legjobb, ha nem élnék - mondta a képviselő, aki megyei képviselősége okán lapunknak évek óta minden esetben rendelkezésre áll a megkeresésre. A kórházból már…

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere szeptember 28-án jelentette be, hogy tüntetésre hívják fideszes önkormányzati vezetők a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket, bizottsági tagokat…

Települések tüntetése

2009.10.10. 10:44

Tisztelt Bicskei Polgárok!Az elmúlt időszakban több helyről hallhattunk a 2010 évi költségvetésben tervezett lakossági megszorításokról.A Kormány - sok egyéb megszorítás mellett - az…

1 9 5 6

2009.10.10. 10:37

Márai Sándor:Mennyből az angyalMENNYBŐL AZ ANGYAL -- MENJ SIETVEAz üszkös, fagyos Budapestre.Oda, ahol az orosz tankokKözött hallgatnak a harangok.Ahol nem csillog a karácsony.Nincsen aranydió a fákon,Nincs más, csak fagy,…

A kormányszóvivő kiemelte az ünnepi programok közül, hogy öt helyszínen szabadtéri fotókiállítás, térinstalláció, sátrakban dokumentumfilmek vetítése lesz, esténként…

Ezért is írok róla, mert a Petőfi Művelődési Központban és a Nagy Károly Városi Könyvtárban segíteni szokták a bicskei tehetségeket. Fiatalos, formabontó, egyszerre régi és mai,…

Felajánlásként köszönettel elfogadnak süteményt, valamint apróbb tárgyakat a "bolhapiacra", és értékesebbeket az aukcióra. A tárgyak átadása az igazgatói irodában…

Kaposvár fideszes polgármestere azt mondta: nincs hová tovább hátrálniuk az önkormányzatoknak, amelyek emiatt vonulnak szombaton a parlament elé.Szita Károly elmondta: a költségvetés azért embertelen, mert…

Facsar-Veszeczky Andrea óvónő és bábművész, Facsar Mihály katonai emlékeket, militáriát gyűjtő jogász közös kiállítása a Petőfi Művelődési Központban szeptember elején…

A hivatalos nevén VII. Országos Tűzoltó Szakmai és a III. Országos Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportok Szakmai Vetélkedőjének országrészi selejtezője 2009. október 7-én, Dunakilitin került…

Ha minden a terv szerint halad, akkor a Zsámbéki-medencében a Szilícium-völgyhöz hasonlatos tudásalapú központot létrehozó Talentis program jövő év tavasszal bioerőművet, valamint Közép-Kelet…

Az érdekképviseleti vezető, a Fidesz országgyűlési képviselője az újságíróknak átadta Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnökének levelét, amelyben a volt miniszterelnök azt…

Karai Csaba 2007-ben Az év természetfotósa címet nyerte el Magyarországon, miután Londonban a BBC és a londoni Természettudományi Múzeum Shell - WPY2007 (Wildilfe Photographer of the year) címen meghirdetett nemzetközi…

Barangolás a Naprendszerben

2009.10.07. 11:24

A vetítéssel egybekötött előadásra szeretettel vár mindenkit a bicskei könyvtár.

A településőrök figyelnek

2009.10.06. 12:23

Az IRM-től kapott információk szerint Bakonycsernye, Iváncsa, Lajoskomárom, Velence, Úrhida, Martonvásár, Polgárdi és Sárosd önkormányzatának támogatási igénylése érkezett meg…

A város ma 18 órakor tart ünnepséget a művelődési központban. A bicske.info pedig a vértanúk utolsó mondatait közli.http://www.unnepi-idezetek.hu/Aradi-v%E9rtan%FAk/

Gyertek a pályára vasárnap!

2009.10.05. 14:18

Ezzel a győzelemmel csapatunk a 2. helyre küzdötte fel magát. Ellenfelünk most vasárnap az első helyen álló Pálhalma SE kiváló csapata lesz, mely ebben a szezonban még egyszer sem kapott ki. Pontosabban mindenkit…

A Bicskei Rendőrkapitányság nyomozói eljárást folytatnak egy bicskei lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2009.09.17. napon 10.30 és 10.45 közötti időben Bicske LIDL áruházban…

Volt pad, nincs pad

2009.10.05. 11:45

Csak egyet lehet látni belőlük a szabad ég alatt. Meddig?A 8ker blogon egy fotósorozat mutatja be, hogyan oldották meg ezt a problémát a Józsefvárosban: padok lecsavarozva, láncra…

A verseny teszi agresszívvá a gyerekeket, minél élesebb a versengés egy általános vagy középiskolai osztályban annál inkább erőszakosabbak lesznek a gyerekek egymással és a felnőttekkel –…

Pintér Nándor és Kovács Norbert fehérvári tűzoltók ma is ott dolgoznak Indonéziában, Padang városának déli részén. Egyre fogy a remény, vasárnap délutánig csak holtakat…

süti beállítások módosítása