A Bicskei Szó kéri a kritikus, építő, végiggondolt, emberséges hozzászólásokat, bennük valódi tartalommal, kérdéssel, információval, érvvel stb. A csoportokat és személyeket bántó, megbélyegző tehát színvonaltalan hozzászólásokat saját belátásunk alapján töröljük. Olyanokat írjunk le, amiket saját nevünkkel is vállalnánk a nyilvánosság előtt. - A szerk.
– 2000-ben vásároltunk Bükkzsércen, a Bükki Nemzeti Park területén található, alig ezer lélekszámú kis faluban egy parasztházat, amit szép fokozatosan felújítottunk. Amikor elkészültünk, arra gondoltam, hogy mennyire jól mutatna itt az a kis néprádió, amit réges-régen a plakátokon láttam – meséli Poczik Zoltán. Az egyik, azóta már az ország legnagyobbá vált aukciós oldalán keresgélt a készülék után. – Első vásárlásommal persze nem ezt szereztem be, hanem hat darab csöves rádiót. Gondolhatja, a család teljesen bolondnak nézett, és azt találgatták, vajon mi lesz ebből – teszi hozzá nevetve.
A gyűjtő ekkor kezdett el szenvedélyesen érdeklődni a különböző gyártmányok iránt. Egyre csak bújta a Kádár-könyveket, amik a rádiógyűjtők Bibliájának számítanak, és egyre jobban megismerte a készülékeket. Mindeközben természetesen gyarapodott a gyűjtemény, Zoltán szinte háromnaponta beállított egy-egy új rádióval. Hamarosan berendezte formálódó gyűjteményének a pincét, itt tisztogatta, rendezgette őket. – Kezdetben azt gondoltam, hogy én, az igazán kifinomult elektronikai képességeimmel képes leszek üzemképes állapotba varázsolni egyik-másikat – magyarázza Poczik, aki geológus végzettséggel bír, és gyakorlatilag soha, semmit sem szerelt még. – Elkezdtem hát buherálni az egyiket. Mondanom sem kell, azonnal levágta a biztosítékot. A feleségem csak annyit kiáltott le a pincébe: Élsz még? – meséli kacagva. Zoltán ettől a pillanattól kezdve lemondott a barkácsolás és a szerelés szőtte álmairól – a gyűjtemény bővítéséről azonban egyetlen pillanatra sem.
Mint minden gyűjtő, Poczik Zoltán is kezdetben az olcsóbb, ’50-es, ’60-as évekbeli rádiókat vásárolta. Idővel, ahogy egyre több készülékkel ismerkedett meg, rájött, mi is az, ami igazán tetszik neki. A figyelme így aztán egyre inkább az Orion és a Standard szériák irányába terelődött, ezzel párhuzamosan pedig a gyűjtemény folyamatos cserélődésnek indult, miközben a készülékek átlagéletkora egyre csökkent. A kezdeti esetlenkedések után ma, ha rápillant egy Magyarországon készült rádióra, már 98 százalékos pontossággal be tudja azonosítani azt.
Miközben lesétálunk a lépcsőn a pincébe, Zoltán beszél arról is, hogy milyen sok jó barátság születik a közös szenvedélyből. – Először csak találkozunk, beszélgetünk, veszünk egymástól készülékeket, később aztán keressük is egymást, végül segítjük a másikat, hogy hozzájusson a hiányzó darabjához – mondja, majd hozzáteszi: – mindig várom, várom a kincseimet. – És hogy melyik az a rádió, amire most a leginkább vár? Azt mondja, nagyon boldog lenne, ha egy Standard Imperatort sikerülne megkaparintania. A készülékért azonban meglehetősen borsos árat kell fizetni, 300-400 ezer forintnál olcsóbban biztosan nem úszná meg a tranzakciót.
A gyűjtő úgy véli, manapság egyre nehezebb a dolguk, mert fogynak a fellelhető, szép készülékek. Zoltán szerint ezek ugyanis vagy gyűjtői kezekben vannak és csak a gyűjtőtárs elhalálozást követően lehet hozzájuk jutni, vagy egyszerűen kidobják azokat. De folyamatosan figyelni kell az aukciós oldalakat, és persze ott vannak a régiségvásárok, a piacok és a lomtalanítások is, amelyek potenciális rádió-beszerző források. Zoltán megjegyzi, kezdetben maga is végigjárta Bicskét, lomizott a rádiók után, ám ebben sem volt túlságosan sikeres. Azt vallja: türelem, idő és szerencse kell az eredményes vadászathoz.
A büszkeségek
A pincében jelenleg két helyiséget foglal el Poczik Zoltán gyűjteménye. A szépen felpolcozott falakon katonás rendben sorakoznak egymás mellett a szebbnél szebb készülékek. – Ezek az én szépségeim – mondja, miközben a rádiók felé mutat. Jelenleg nagyjából kétszázötven darab, és 95 százalékukat a ’30-as, ’40-es évek magyar rádiói teszik ki. Igazi kuriózumnak számítanak a húszas évek hazai telefongyári készülékei is a hozzájuk tartozó hangszórókkal. Annak ellenére, hogy a gyűjtemény jelentős része működőképes, Zoltán számára az a fő szempont, hogy a készülék teljesen autentikus legyen. Az eredeti gombok, a tökéletes hátlap fontosabb számára, minthogy megszólal-e.
– Van egy nagyon jó ismerősöm, akinek a teljes Standard sorozat megvan, az pedig felbecsülhetetlen értéket képvisel! Nyolcvan készüléket ölel föl a kollekciója a kezdetektől egészen az 1944-ben gyártott utolsóig – mondja, majd hozzáteszi, az Orion is hatalmas kincs. A gyűjtőtől megtudjuk, hogy abban az időben Magyarországon rengeteg leányvállalatként működő gyár volt, többek között a Telefunken vagy a Philips is, a meghatározó azonban a legendás Orion volt. Nem véletlen, hogy a márka népszerű exportcikként világszerte ismertté vált.
– Ezek az Orion kápolna rádiók a büszkeségeim – mutat rá egy sor impozáns készülékre. A gyűjtő nyolc évet várt rájuk, és amikor már lemondott róluk, akkor sikerült megszereznie azokat. A sorban a Vatea magyar lámpagyár egyetlenegy hordozható táskarádiója következik. Ritkaságszámba megy, hogy ilyen tökéletes állapotú példány fellelhető legyen. Nem csoda hát, hogy nagyon kívánatos néhány gyűjtő számára, Zoltán azonban semmiképp sem válik meg tőle.
Szól a rádió, szól a rádió...
Annak ellenére, hogy a gyűjtemény zöme magyar gyártmány, megtalálható benne egy-két harmadik birodalmi néprádió is. Igazi különlegességek ezek, van, amelyiken még nem használták a horogkeresztet, így csak egy sólyomfej látható rajta, a következőn viszont már kivehető az önkényuralmi jelkép is. – Nagyon sokan kireszelték belőle a horogkeresztet, a második világháború után ugyanis rendkívül komoly büntetés járt ezért – mondja Zoltán. Kiderült, hogy ennek a különleges darabnak a mintájára terveztük meg mi is a saját, a Horthy-néprádiót. A polcokon ebből is több példány sorakozik egymás mellett, a tökéletes állapotban lévő készülékeken jól látható a koronás kereszt.
Persze vannak táskarádiói is, köztük egy Sonett elektroncsöves, melyből Zoltánnak már három darabja volt, de mindegyiket egy-egy repedés csúfította. Amikor ezt a hibátlan darabot megtalálta, eladta azokat. – Mindig törekszem arra, hogy a lehető legjobb állapotú példányokat tartsam meg – teszi hozzá. Megnézünk egy tranzisztoros Tünde rádiót és több Minoriont is. A sorozat már majdnem teljes. – Egyszerűen megüt a guta, ha nem találok egy Belgament – mondja nevetve, majd hozzáteszi: – Na, látja, ez a gyűjtői szenvedély!
Poczik Zoltán szerint sokan csak kereskedői szemmel tekintenek a rádiókra és kihasználják a lehetőséget, hogy hozzájuthatnak vagy eladhatnak egyet, ő viszont gyakorlatilag függővé vált. – Legutóbb csak azért mentem le Szekszárdra, mert nagyon megtetszett ez a Telefunken fali hangszóró, a maga lapos designjával. Ez 1940-ben abszolút formabontónak számított – húzza alá, majd hozzáfűzi: ahhoz azonban, hogy ezt a darabot megszerezhesse, meg kellett vásárolnia még további tizenkilenc rádiót és két Philips hangszórót, amelyből már öt darab volt neki.
Arra a kérdésemre, hogy mennyire tudja még ezt a csodás gyűjteményt bővíteni, Poczik Zoltán sejtelmesen annyit mond: – A kazánház felé való terjeszkedésemet már rebesgettem a feleségemnek…
Az Orionról
1913-ban alapította meg Kremeneczky János a Magyar Wolframlámpagyárat, mely aztán az Elektromos Művek Váci úti épületében kezdte meg működését. Ehhez a vállalathoz társult be néhány évvel később az Egyesült Izzó. Egy évtizeddel ezután a gyáros újabb céget alapított Kremeneczky Elektromos Művek Rt. néven, és felépítette az abban az időben rendkívül modernnek számító gyárát a Váci út 99. szám alatt. Ez volt az a cég, amely aztán 1924-ben felvette az Orion Villamossági Rt. nevet. A két nagyvállalatot végül 1926-ban egyesítette.
Az Orion márkavédjegy 1925-ben indult világhódító útjára elsősorban a rádiólámpák, rádiócsövek és rádiók gyártásának köszönhetően. A készülékeket a harmincas évek közepétől már olyan iparművészek tervezték, mint például Novák András. Az export elképesztő mértékben fellendült, az 1930-as évek közepén az Orion rádiók 90 százaléka már külföldön talált vevőre.
Az úgynevezett néprádiók gyártásának első kiadását, vagyis a Horthy néprádiókat 1939-ben kezdték el, a másodikat, vagyis a Rákosi néprádiót 1949-ben dobták piacra. 1942-ben a világ rádióexportjának mintegy 25-30 százalékát az Orion biztosította. Később ők készítették az első hazai tévéket is, a rendszerváltást követően azonban csődeljárás indult a vállalat ellen. Úgy tudni, a Jászberényi úti üzemben ma a szingapúri Thakral-csoporthoz tartozó TPL Investments Pte Ltd forgalmazza Orion márkanév alatt a TV-ket.
"Szia" - írta olvasónk - "légyszíves ennek nézz utána, tudjanak róla a nők".
"Augusztus közepén a 60 éves néni este fél 9 körül leszállt a Hegyikastélynál a buszról és ez az ember is leszállt utána és követte és a szántóföldnél (ez a Baboshegy közepén van) leteperte.
De jött egy kocsi és a lámpafénytől megijedt és a néni el tudott menekülni" - írja olvasónk.
Egyes információk szerint a sértett közelebb van a 70. életévhez, mint a 60-hoz.
A sértett feljelentést tett a Bicskei Rendőrkapitányságon.
A féltételezett elkövetőt előállították és olvasónk beszámolója alapján két hétig le volt tartóztatva. Újra szabadlábon van.
Olvasónk küldött két képet az elkövetőről, mert erős felindultságában legszívesebben kiplakátolná a várost a gyanúsított ábrázatával.
A férfi kifejezetten vékony, viszonylag magas. Arcát, tartását, tettét tekintve vélhetően többnyire egyedül közlekedő típus.
Az FMRFK Kommunikációs Szolgálatához fordultunk:: (...) a kérdéses ügyben a Bicskei Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 31 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntett kísérlete miatt. Az üggyel kapcsolatban további felvilágosítást a nyomozás érdekeire való tekintettel nem tudunk adni. (...)
Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a gyanúsítottat ellenőrzés alatt tartják, ezt a hatósági szándékot ez a közfigyelmet teremtő hír is erősítheti. Ha még egy hasonló tettéről tudomást szerzünk, kimaszkolt képét rendőrségi egyeztetéssel közzétesszük ezen a blogon. De akkor már bizonyára feleslegesen, mert akkor remélhetőleg órák/napok óta ismét a Bicskei Rendőrkapitányság vendégszeretetét fogja élvezni.
Földházi Zsófi a hétvégén a szlovákiai Penati pályán állt elütőre szombaton és vasárnap. A USKids szlovákiai versenysorozatában a korosztályos U14 kategória 2. helyét sikerült megszereznie. Legközelebb most hétvégén áll elütőre az ausztriai Golfschaukelben az Ajgt powered by Brend Wiesberger versenyen szombaton és vasárnap is.
Rozgonyi Krisztina tartja az első Veszelovszki Zsolt Emlékelőadást az ELTE Médián. Sokan ismerhettük a családjával Csabdin élő Zsoltot.
Miért fontos a média szabadsága? Mi a médiaszabadság helyzete globálisan? Van-e jelentősége a kommunikációs buborékok létrejöttének? Algoritmusok, tech óriások vagy oligarchák jelentenek-e ma nagyobb fenyegetést a gondolatok és vélemények szabad áramlására? Hogyan vált a közösségi média az Arab Tavasz kirobbantásának vagy a #MeToo sikerének legfontosabb platformjából az álhírek és a propaganda terjesztésének, vagy éppen a személyes adataink biztonsága elleni támadások eszközévé? Ezekről a kérdésekről beszél dr. Rozgonyi Krisztina, az ELTE Média korábbi hallgatója, az Universität Wien oktatója 2018. szeptember 14-én 15.15-től az ELTE Médián az első Veszelovszki Zsolt Emlékelőadáson.
Veszelovszki Zsolt mérnök, médiaszakember 2016 októberében hunyt el. Ő volt a Port.hu alapítója, a Port Computer Zrt. vezérigazgatója és a Cartographia Kft. tulajdonosa, 54 éves korában halt meg. Uj Péter újságíró a 444.hu-ra írt nekrológjában a magyar internet első nagy hőseinek egyikeként hivatkozott rá.
Veszelovszki Zsolt
A nevét viselő első szakmai előadást dr. Rozgonyi Krisztina tartja Kommunikáció, szabadság és a média munkásai címmel. A prezentáció pillanatkép a büntetőjogi és nemzetbiztonsági korlátozásokról, az internethez való hozzáférés akadályozásáról és az újságírók biztonságának fenyegetettségéről. A Veszelovszki Zsolt Emlékelőadást az ELTE Média és Kommunikáció tanszéken mostantól minden évben neves ELTE Médiás alumni vagy alumna tartja majd.
dr. Rozgonyi Krisztina
Az előadás áttekintést ad a médiaszabadság, a médiapluralizmus és a függetlenség globális és regionális trendjeiről és mindennek a következményeiről a média munkásai számára: mi a szerepe és mik a lehetőségei az újságíróknak, kommunikációs szakembereknek ezen folyamatok alakításában? Miért érdemes tevőlegesen részesévé válni a 21. század mindennapjait, az életminőséget alapjaiban meghatározó és átszövő rendszernek? Kik azok az ELTE Média- és Kommunikáció Tanszékének neveltjei közül, akiknek mindez sikerült?
Az első Veszelovszki Zsolt Emlékelőadás az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének Welcome napján hallható, ezen a napon a tanszék köszönti elsőéves hallgatóit. Órabemutatók, tanár-diák találkozó, kampusz-séta, ebéd, kávé, ajándékcsomag, tudományos előadás és buli is lesz! (Helyszín: Budapest, 1088 Múzeum krt. 6-8. 34-es terem.)
A Facebook-esemény itt található.
Programtervezet
9-9:30: Érkezés, regisztráció, az elsőéveseknek szánt ajándékcsomagok átvétele
9:30: Hammer Ferenc tanszékvezető megnyitja az ELTE Média Welcome napot
9:45-11.15: Tanár-diák rapid randi: elsőéves diákjaink kis csoportokban ismerkednek az ELTE Média tanáraival
11.15-11.30: Kávészünet (Vendégeink egy Nespresso kávéra)
11.45-12.45: Bemutatkoznak kedvenc kurzusaink: Kipakol az ELTE Média órabemutató
12.45-13.45: Ebédszünet: közös gulyáslevesezés
13.45-15: Minden, amit ez ELTE Média környezetéről tudni érdemes: egyetemi séta, körbevezetés, titkos és hasznos helyszínek
15-15.15: Kávészünet (Vendégeink egy Nespresso kávéra)
15.15-16.30: Veszelovszki Zsolt Emlékelőadás
Veszelovszki Zsoltot bemutatja Liptay Gabriella, kommunikációs szakértő, közgazdász-szociológus, a KPMG Magyarország marketing és kommunikációs igazgatója. Az emlékelőadást dr. Rozgonyi Krisztina, ELTE Médiás alumna, a Universität Wien oktatója tartja.
16.30-16.45: Szünet
16:45 – 18:15: Hogyan tudósítsunk háborús helyzetben? Filmvetítés és beszélgetés Földes Andrással, az Index.hu újságírójával
20 órától: ELTE Média Welcome DJ-party ELTE Médiás DJ-kkel (A helyszínt hamarosan bejelentjük.)
Két gépjármű ütközött össze Bicske térségében, ezért teljes útlezárás van érvényben - írja az FM RFK Kommunikációs Szolgálat a police.hu-n megjelent közleményében.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. szeptember 12-én 7 óra 15 perckor az 1-es számú főút 28-as kilométerszelvényében, Bicske térségében, ahol két gépjármű ütközött össze.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, a rendőrök a főút forgalmát a 8101-es számú útra terelik.
Kérik a gépkocsivezetők fokozott figyelmét és türelmét!
Egy problémára hívnám fel a figyelmed. Megoldást nem tudom, hol és hogyan lehetne erre találni. A Kölcsey- Szent Imre -Apponyi utcáról lenne szó. Ez a kertváros fő utcája, erre jár a busz is. Ezzel semmi gond nincs, viszont olyan keskeny, hogy alig férni el rajta. A busz, ha szemben jön mondjuk a kukáskocsi, gyakorlatilag a 2 tükör összeérése mellett tud elhaladni. Az út szélén, szabályosan parkoló autók miatt 1 sávra szűkül az út, nehezítve a közlekedést. Mindehhez hozzájárul, hogy a járdák olyan állapotban vannak, hogy a kerekesszékes ember, babakocsi kiszorul az utcára, ismételten veszélyhelyzetet és útszűkítést eredményezve. Az út két oldalán árkok vannak. Szerintem, bár nem értek hozzá), le lehetne fedni az árkot, az utat szélesíteni, járdát csinálni. Valahogy ez a rész, pont a forgalmas, kimaradt. Az Apponyi-Szent Imre kanyar gyakorlatilag 90 fokos. A busz és a teherautók bekanyarodása igencsak nehézkes, főleg, ha szemben jön valaki. Az egész út balesetveszélyes.
"Gondoltam, hogy most már elküldöm Neked is, amit a GESZ-nek majd két hónapja.Ám tőlük sem úgy, hogy a városban látszana érdemi változás az általam jelzett dolgokban, sem úgy, hogy levélben visszajeleztek volna az illendőség kedvéért, válasz nem érkezett - írja olvasónk.
Azóta viszont újabb észrevételeim vannak,amiket megosztanék, de már ezek miatt nem is hívom őket. Biztosan Te is tapasztaltad, hogy a Kisfaludy utcán, a piaccal átellenben lévő két utcai lámpa fényét nagyon leárnyékolják a fák. A megoldás az lenne, hogy a belógó ágakat levágnák a tűzoltók vagy más szakemberek. (nem az egész fát kivágni - ezt csak azért jegyzem meg, mert a túlsó oldalon a kb 20 m-es járdaszakasz megépítését fakivágás előzte meg). A másik, a malom mögötti játszótér játékainak állapota. Konkrétan a kis favár, aminek a malom felé eső oldalán, a korlátok közül az egyik teljesen hiányzik, a másik pedig úgy korhadt el, hogy 3 db 4-6 cm hosszú rozsdás csavar lóg ki belőle, s teljesen kimozdítható a helyéről, tehát a belé kapaszkodás nem egy életbiztosítás. (ezt nem lehet huligánokra fogni, mert egyértelmű az idővasfoga ha valaki közelről megnézi). Közhasznú munkádhoz további sok siket kívánok! Üdv.:
Olvasónk július 20-án fordult a GESZ-hez. Végül a Bicskei Szó kommentárja olvasható.
"Tisztelt Gazdálkodási Szervezetben Dolgozó!
Mint általában a városban gyalogosan közlekedő lakos, van egy-két dolog, amire szeretném figyelmüket felhívni. Ezek autóból nem látszanak, de szégyen a városra nézve.
A tavasszal átadott járási hivatal előtt kialakítottak egy kis rózsakertet, ami szép is lenne, ha RENDSZERESEN gazolnák. Idén csak egyszer húzkodták ki a gazt úgy ahogy, amikor már szinte nem lehetett látni a dísznövényeket. Most ugyanez a helyzet. A közmunkások szépen söprögetik a semmit vagy üldögélnek a Kossuth téren a Kossuth szobort körül ölelő betonon, mögöttük pedig a paprikavirágok kornyadoznak a a gazban, kemény földben, szomjasan.
A Spar mellett futó járda és út között kb 1 m keskeny sávba szintén cserjécskéket ültettek, ám ezek is hasonló állapotban vannak, mint az előzők.
A Hősök tere parkjában levő padok közül az a kettő, amelyik az Arany János utcához esik közel, valahogy mindig gazban áll, egészen az ülőfelület fölé érnek a szálak. Nem tudom kinek lenne kedve beleülni a gazba /nem is látni azokon sosem pihenőket, beszélgetőket/.
Utcai szemetesek:
--a járási hivatal elől eltűnt; --a malom mögötti játszótérre 1 db kikerült - ami jó /be a játszótéren lévő pad mellé/ -, de a Tatai úttól a malom felé vezető gyalogút mentén nincs egy darab sem. A legközelebbi szemetesek: 1, Kisfaludy - Tatai útnál ha a Kisfaludyra kanyarodunk, akkor szinte rögtön baloldalon, ahol gyalogos ritkán jár (szerintem még egyszer sem kellett kiüríteni azt a kukát), mivel akik a kertvárosból vagy a Kisfaludyból mennek a vonatra, nem ott mennek át a volt óvoda oldalára. 2, A malom és állomás között lévő volt óvoda illetve öregek otthona Ezt a járda szakaszt nem kevés ember használja nap, mint nap....Be is lehetne kamerázni, akkor legalább azt is lehetne látni kik vandálkodnak időközönként a játszótéren....
Nem tudom milyen megfontolásból rakták le utcakővel a Kisfaludy u. 25. előtt kb 20 m-en a járdát, de ennek így sok értelme nem volt. A 21. szám 5 lépcsőházas, tehát 2 lépcsőháznyian minimum többen lakják, mint a 25-öt és meg lehet nézni az odavezető "járdát". Vagy sokkal, de sokkal több embert érint NAPONTA a Prohászka utca azon szakasza, ami a temetőnél van, s a hídra vezet fel és még egyenes /?/ rész a temető bejáratáig, mert ott esős idő esetén a járdán közlekedni csak hatalmas tócsákban vagy azokat kerülgetve lehet, de száraz időben is NAGYON a lába elé kell néznie még egy fiatalnak is, nehogy kimenjen a gödrökben a bokája.
Azonban a járda állapota nem látszik autóból....
Mint ahogy az sem, hogy a szépen lerakott térkövek között egyre inkább elburjánzanak a különféle gyomok,s lassan a járda már nem is az, hanem zöld felület, amit célirányos és gazra szabott permetezéssel meg lehetne fékezni. Pl.: nagy állomás és a rozzant felüljáró közötti szakasz, vagy a Kisfaludy - Kossuth találkozásának környéke...
Mivel március óta több alkalommal jeleztem ezeket telefonon kolleginájuknak és érdemi, látható előrelépés nem történt egyik felvetett kérdésben sem (s ez nem csupán pénz kérdés, lásd a gazolást), ezért íródott eme levél.
Néha gyalogolják végig a várost, s akkor lehetne észrevenni a praktikus, felesleges, hiányos dolgokat. Nem olyan nagy, hogy 40 percnél többet kellene megtenni minden irányba. /Báder - nagy állomás 40 perc, Táncsics - Tesco 40 perc, benzinkút - malom 30 perc/
Munkájukhoz sok sikert kívánva, tisztelettel:"
Úgy vettem észre, élő beszélgetéseimben védem a GESZ-t, amikor valaki kritizálja. Most láthatóan nagy türelemmel rendelkezik a kritikus, mert először egyenesen hozzájuk fordult saját nevén, a levél dátuma alapján hónapokat várt, de nem kapott választ. Még olyat sem, hogy köszi, mi jól vagyunk, reméljük Ön is, hamarosan válaszolunk.
Javaslom, hogy a városi weboldalon nézze meg a levélíró, hogy ezek a problémák elvileg "nem léteznek", hiszen a szervezet beszámolói szerint ezek a munkák mindig el vannak végezve. Az önkormányzat képviselő testülete, polgármester, alpolgármester - a kontroll kellene hogy legyen, hogy ellenőrizze, számon kérje az ott leírtakat - elfogadja a beszámolókat. Feladata kellene legyen az önkormányzatnak, megtegyen mindent azért, hogy a jó munkához a feltételeket biztosítsa. Vezesse az önkormányzat a várost, ne a város vezesse az önkormányzatot.
Reagálnék néhány észrevétellel a kedves olvasó által felvetett problémákra:
A malom mögötti játszóteret fogják leghamarabb megcsinálni abban a körzetben, ahol a bányarakodó működik bicskei családi házakkal szemben a Móriczban. Amit meg lehet oldani, azt meg kell oldani :) Amit nem, azzal kapcsolatban, ugyebár, nem történik semmi.
A szemetesekről sokféle levelet kaptunk. Ha nincs, az nem jó, ha van, akkor az nem jó helyen van, ha nincs, miért nincs. Cikkeinkben többször kifogásoltuk, hogy hosszú ideig csak a régi-zöld kukák rúdjai meredeztek a közterületeken - néhány kivétel volt - miközben törvény szerint erről gondoskodni kell.
Ha nincs kuka, lehet az is az üzenete, hogy ne dobd el, hanem vidd haza, nem nehéz, és otthon biztos van kukád - de ezeket még tanulnunk kell.
Kamera tudtommal van a Kölcsey-Tatai sarkon, de nem sok haszna lehet az egész rendszernek sem, miközben már a lakásodon kívül (?) a nagy testvér mindent lát a kamerákon keresztül. (Nem vagyok üldözési mániás. de ettől még üldözhetnek, nem?) Még több kell? - kérdezhetném. Nem a meglévőt kellene jobb minőségűre cserélni? A Kisfaludy 25. járda jó hogy van, de egyetértek a levélíróval. Jövőre tán lesz javulás, hiszen választás jön. Olyan ez mint a búcsú. A gyerekek búcsúkor, és a két nagy ünnepen kaptak mézeskalácsot. Jövőre biztos csurran-cseppen valami a városnak is.
A rendőrök Bicskén, a Bihari utcában ellenőriztek 2018. szeptember 5-én kora délután egy 41 éves helyi lakost - olvasható a police.hu-n az FMRFK Kommunikációs Szolgálat közleménye.
A járőrök megállapították, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatala a nő körözését rendelte el, mivel a jogerősen kiszabott pénzbírságot nem fizette meg és szabálysértési elzárásáról határoztak. Az egyenruhások a nőt elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították.
1. Szeptember 14-én 17 óra 20 perckor indul egy séta Nagy Károly matematikus-csillagász egykori birtokán, a Szülőföldünk Helytörténeti Klub Kulturális Örökség Napjához kapcsolódó programjaként. A program EU-s hátterű, helyi identitást és kohéziót erősítő projekt keretében valósulhat meg.
A hely megközelíthető kerékpárral vagy busszal is, a központból 17 óra 6 perckor induló éppen jó és a 18 óra 43-as lejtmenettel vissza is tud jönni a résztvevő.
2. Mirko Bayerl kutatóval már találkoztam a Nagy Károly Városi Könyvtárban, írtam is arról, hogy Bicske és környéke hadszínterén történtek foglalkoztatják hosszú ideje és könyvet készül írni róla. Október 11-15. között dolgozik Bicskén megint, ezért egyrészt szállást keresett. Természetesen Báder Antal urat hívtam, ki mást. Lefoglaltam, Herr Bayerl pedig később megerősítette.
Itt pedig levélváltásunk olvasható angolul és magyarul. A lényege: Mirko Bayerl idős, bicskei, Bicske környéki emberekkel szeretne beszélgetni háborús emlékeikről, ha kell, tolmács segítségével, ahogy mi is tettük a magunk szintjén (tolmács nélkül) a 80-as évek elején - helyi identitást erősítő honismereti szakkörben, amit Borbély Kati néni vezetett. Kevesen élnek már ebből a kemény időket átélt generációból, az sajnos biztos, többnyire akkori gyermekek maradtak a háborúból hírmondónak, ha van valaki, hozzuk össze beszélgetésüket.
Dear Antal, Hotel Bader is booked. Thanks very much. No to a question: I am always looking for more info on Hegyikastely and I particulary looking for old people in Bicske that has either info or photos. My problem is to find out if some german tank wrecks stood arounf Hegyikastely after the war in 1946. Is there any announcement I can make on any blog, newspaper or anything that I am looking for eyewitness, photos or other info on Hegyikastely. hope to meet you soon, best regards Mir
Dear Mirko, it' s a real pleasure to help you. I am going to publish your question and request as soon as possible.Thanks for your letter,
Kedves Antal, Hotel Bader lefoglalva. A Hegyikastélyról szeretnék több infót, és nagyon kíváncsi lennék az idősebb emberekre, akik információkkal vagy régi képekkel tudnának segíteni. Az érdekelné különösen hogy álltak-e 2. világháborús német tank roncsok a Hegyikastély körül 1946-ban a háború után. Létezik olyan fórum esetleg ahol szemtanúk, fénykép vagy bármilyen infó után kutathatnék a Hegyikastéllyal kapcsolatosan? Remélem hamarosan találkozunk. A legjobbakat.
Kedves Mirko, örülök, hogy segíthettem. Kérdésed hamarosan közlöm. Köszönöm a leveled.
(Azt nem írtam a levélbe, hogy minden háborúról olvasott mondat - különösen, ha szülőföldi harci eseményekről szól - a béke tiszteletét, becsületét erősíti. Bennem legalábbis. Mert hol lennénk anélkül, ami most természetes?)
A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a gyanúsított ellen.
A nyomozás adatai szerint az alcsútdobozi nő 2018. július 26-án az egyik bicskei egészségügyi intézményben hátizsákot tulajdonított el egy alvó férfitől. A rendőrök biztonságikamera-felvételek által rövid idő alatt azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt, aki a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan beismerő vallomást tett.
A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
A szervezet egy bicskei újságírónak segített, aki hálából elutalta a jogvédő szervezetnek azt a pénzt, amelyet az önkormányzattól kapott a perköltségek fedezésére a per megnyerése után.
Több mint tíz éve írja és szerkeszti aBicskei Szóelnevezésű blogotIzing Antal. Korábban újságíróként dolgozott, munkáját több díjjal is elismerték. A bicskei önkormányzat azonban nem rég feljelentette őt két véleménycikke miatt, így Izing a Társaság a Szabadságjogokért egyesülethez fordult, amely segített neki az ügy jogi vonatkozásaiban.
Izing végül meg is nyerte a pert, a bíróság pedig a perköltség megtérítésére kötelezte az önkormányzatot. A pénz – egészen pontosan 105 ezer forint – meg is érkezett Izing bankszámlájára, aki azonban az összeg felét hálából azonnal továbbította a TASZ számlájára.
Az ügy különössége - a jogeseten túl -, hogy a TASZ elvből soha nem fogad el állami, pártoktól vagy önkormányzatoktól érkező támogatást. Ezt most sem tette, de közvetve mégis ilyen összeg került hozzá Izingen keresztül.
Jelentősen javul a Vajda János Gimnázium és a Postahivatal közötti átjáró összhatása, mert a kiszolgált drótkerítést új kerítés váltja.
Az egykori konyha mögötti területre nyíló nagykaput (ami majdnem szemben van az OTP-vel) is valószínűleg kicserélik, mert a régit elszállították.
Ezt a korábban talán gazdasági udvarnak is nevezett területet és a gimipályát (azt hiszem) betonkerítés választotta el a gimipálya nagykapujára derékszögben. Tehát a birtok egyik részéből a másikba nem vezetett birtokon belüli út. Ezt a kerítést eltávolították, egybenyitották a kettőt. Free Vajda grund. Minek nem árt se nap, se szél.
A kisebb részt azért mertem hajdani gazdasági udvarnak nevezni, mert ha jól emlékszem, a Friss&Ropogós Kft. kék színű, ponyvás Robur tehergépjárműve - hajnalonta ide tolatott be hétköznapokon időszámításunk előtt, szóval jó régen, amikor a konyhára meghozták a pékárút. Vagy tévedek?
Ez a terület valamikor árnyas-parkos liget volt, ahol a padokon a gimiközben átbaktató kisiskolás gyakran láthatott köpenyes, hosszú hajú gimiseket, kezükben könyvekkel - azzal a számomra már közelről ismerős testtartással, amikor az ember a nagyszünetben kíván készülni témazáróra.
A gimipályán pedig - akkor minden pad odakerült - hatalmas meccseket lehetett látni.
A gazdasági bejárat körül nyílászárók láthatók letámasztva, tehát cserélnek is.
Meg is fogjuk kapni a mi bicskei középiskolánktól a hivatalos tájékoztatást, amivel szintén nem késlekedünk.
Fájdalommal, megrendüléssel fogadtuk az 1970. januárjában született Vereb Jenő tragikus hirtelenséggel, munkavégzés közben, útközben bekövetkezett halálának hírét.
Iskolatársai, osztálytársai nevében tesszük közzé ezt a gyászjelentést, hogy minél többen kísérhessük utolsó útjára, ezzel is kifejezve együttérzésünket mérhetetlen fájdalmat átélő családtagjainak.
A bicskei golfozó, Földházi-Nagy Zsófia 96-91-94 Lány zárt U16 3. hely kategóriájának harmadik helyén végzett a 29. Magyar Junior Nyílt Bajnokságon!
Zsófi 14 éves, de U16-os mezőnyben érte el ezt a kiváló eredményt!
2018.08.20-22-én rendezték meg a Pannonia Golf&Country Club-ban (Alcsútdoboz, Máriavölgy) a 29. Magyar Junior Nyílt Bajnokságot. 14 kategóriában összesen 13 Pannonia Junior Academy versenyző állt elütőre, egészében a magyarok közül sokkal többen.
Egy-egy virtuális tetszésnyilvánítás gratuláció neki is jól esik, biztatásként további sikerekre. Legközelebb Szeptember 21-23-án az ausztriai Golfschaukelben áll elütőre Zsófi. Az AJGT powered by Brend Wiesberger elnevezésű junior versenysorozat 5. fordulóján a Pannonia Junior Academy versenyzőjeként és a Magyar Junior Golf Válogatott Színeiben.
Megnéztem a helyszínt. Az Áruház, a József Attila u. 1. és a Fidesz-iroda, Szent István út 1. közötti gyalogátkelőről ír az olvasó.
LÁTSZÓ TERET A GYEREKEKNEK A GYALOGÁTKELŐNÉL.
Az ötvenhatos emlékmű kertjében van egy jól megerősödött kis fenyő, aminek legmagasabb pontja már 160-170 cm. Ez ippeg az átkelő kezdeténél van és jelentősen kitakarhat egy-egy gyalogost, gyereket különösen. Szerencsére az Öregtószeg felől jövők a túlsó sávban mennek. Igazán veszélyes ez a kitakarás a bal felén lenne, hiszen a Sárközből jönnek ezen az oldalon. De védő módon, defenzíven azzal is számolva, hogy sokan nagy sebességgel közlekednek, sőt, a gyalogátkelőn történő szabálytalan előzés sem lehetetlen, mindenképpen meg kell metszeni. Nem akarja kivágatni senki, csak alkalmassá kellene tenni méretét és formáját a helyhez.
"Szia! Nem tudom, hogy jelezte-e neked valaki, de a Szent István út 1. és az áruház között lévő gyalogátkelő előtt állókat az útról nem lehet látni, úgy megnőtt a fenyő (vagy nem tudom mi). Szóval aki a Fidesz irodától menne át az úton az sem lát ki az útra, de a nagyobbik baj szerintem, hogy az úton közlekedők nem látják, hogy áll-e valaki a zebránál vagy elindult rajta
Jön az iskolakezdés, egy gyerek meg végképp nem fog látszani, ott hamarosan baleset lesz, ha nem nyírják meg a járda végében lévő növényt. Ha van valami ötleted, hogy kinek lehetne szólni... Tudod, hogy nagyszülő vagyok, láttam már életemben ezt-azt, elkeserít az ostoba száguldozás a városon belül is - féltem a családom és minden gyereket. Kérlek, találd meg valahogy a módját alapvető közlekedésbiztonsági érdekeink képviseletének.
Légy szociális, légy biztonságban. Mielőtt üzeneteket, képeket, filmeket posztolsz győződj meg: Igaz ez? Segít ez? Megihlet ez? Szükséges ez? Kedves ez?
Ezt a képet néhány nappal ezelőtt készítette a bicskeiek blogjának olvasója.
A vásárlók a kánikula elől autóikkal az áruház épületének árnyékába húzódtak és tilosba parkoltak egy nagy parkoló mellett, ahol lehet szabályosan is.
A rendőrök múlt pénteken nem büntettek, hanem figyelmeztettek az éppen akkor helyszínen lévő forrásunk megfigyelése alapján. Az sincs kizárva, hogy ezt a figyelmeztetést nem először helyezték a szélvédőkre. Arról nincs információnk, hogy saját maguk észlelték-e a szabálysértést vagy hívták őket.
Tegnap újabb képet küldött olvasónk ugyanerről a helyszínről. A rendőrök tegnap már valószínű intézkedtek, mert kamerával rögzítették a tilosban álló járművek adatait és helyzetét. Feltételezésünk szerint ez már a jegyzőkönyvi dokumentáció érdekében készült.
Olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk olvasónk kérésének megfelelően, hogy a valódi parkolót használják, már amennyiben a bírság megfizetés helyett szívesebben adnák ezt az összeget például Lidl választékért és minőségért cserébe.
Mivel azonban nem egyértelmű, hogy közvetlenül az épület mellett tilos a parkolás, hívja fel az üzlet erre a vevők figyelmét egyértelmű, minden kétséget kizáró jelzéssel - javasolja olvasónk - vagy egyszerűen menjen szájról szájra, mint a riadólánc.
"Mivel azonban nem egyértelmű, hogy közvetlenül az épület mellett tilos a parkolás"
Már miért ne lenne egyértelmű? Kint van egy megállni tilos tábla, csak a jó irányból kell érkezni... Szembe parkolni az úttesten ezért nem szabályos, mert nem tudni milyen tábla vonatkozik az úttest azon részére..)
@yoshida: Mivel minden egyes sor a parkolóban egy kereszteződés, ezért az a megállni tilos csak az első sorig vonatkozik, azon túl már csak arra kell figyelni, hogy menetirányba álljanak meg. Amúgy jó lenne, ha rendesen jeleznék a megállni tilost, mert elég nagy káosz szokott ott lenni.
A másik, amire érdemes lenne mindenkinek figyelni, hogy a parkoló minden kereszteződése jobbkezes. Szerintem még nem volt olyan, hogy a balról a főút felől jövő autó megadta volna nekem az elsőbbséget. Előbb utóbb ebből is lesz baleset.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatához fordultunk, tájékoztatásukat kérve:
"Elektronikus úton érkezett megkeresésére reagálva tájékoztatjuk, hogy munkatársaink a nevezett helyszínen és időpontban figyelmeztették a megállás szabályait megszegő gépjárművezetőket, a türelmi időszak leteltével azonban a jogsértés tárgyi súlyának megfelelően intézkednek a szabálytalanul parkoló jármű üzembentartójával, illetve vezetőjével szemben."
Következő kérdésünkre ez a válasz érkezett az FMRFK részéről:
A közúti közlekedésről szóló 1/1975. (II.5.) KPM_BM együttes rendelet / KRESZ/ részletesen előírja a közúti jelzőtáblákra vonatkozó rendelkezéseket, valamint ezeken túlmenően meghatározza a járművek megállásának és várakozásának tilalmát, illetve tételesen felsorolja az annak jelzésére szolgáló jelzőtáblákat.
10. § A közúti jelzőtáblákra vonatkozó közös rendelkezések
(1) A közúti jelzőtáblák a járművezetők részére
a) az útvonal típusát jelzik,
b) az elsőbbséget szabályozzák,
c) utasítást adnak,
d) tilalmat, illetőleg korlátozást jeleznek,
e) veszélyt jeleznek, vagy
f) tájékoztatást adnak.
(2) A jelzőtábla alatt kiegészítő tábla adhat útmutatást a jelzőtábla jelzésének értelmezésére.
(3) A jelzőtáblákat - a (4)-(7) bekezdésben említett kivétellel - az úttest mellett, menetirány szerint a jobb oldalon helyezik el. A jelzőtáblát a bal oldalon, vagy az úttest felett megismételhetik. A jelzőtábla jelzése - a (4) és (5) bekezdésben említett kivétellel - a jelzőtáblával szemben közlekedő minden járműre vonatkozik.
(4) Ahol a menetirány szerinti jobb oldalon útburkolati jellel jelölt két vagy több forgalmi sáv van, a forgalmi sáv felett elhelyezett jelzőtábla jelzése az alatta levő forgalmi sávban közlekedő járművekre vonatkozik.
(5) A fényjelző készülékkel együtt (alatta vagy felette) elhelyezett kötelező haladási irányt jelző tábla jelzése azokra a járművekre vonatkozik, amelyekre a fényjelző készülék jelzése irányadó.
(6) A megállási és a várakozási tilalmat, valamint a várakozóhelyet jelző táblát az úttest mellett, menetirány szerint a jobb és a bal oldalon egyaránt elhelyezhetik. E jelzőtáblák hatálya az úttestnek arra az oldalára terjed ki, amelyik mellett azokat elhelyezték.
15. § (1) A járművek megállását vagy várakozását tiltó jelzőtáblák:
a) „Megállni tilos” (60. ábra); a tábla azt jelzi, hogy - a forgalmi vagy műszaki okból szükséges megállást kivéve - megállni, valamint várakozni tilos;
60. ábra
61. ábra
b) „Várakozni tilos” (61. ábra); a tábla azt jelzi, hogy várakozni tilos; a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő táblán levő felirat jelezheti, hogy a várakozási tilalom a járművek meghatározott körére nem terjed ki;
c) * „Korlátozott várakozási övezet” (61/a. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton „Korlátozott várakozási övezet vége” (61/b. ábra) tábláig a várakozás a 113. és 114. ábra szerinti kiegészítő táblán feltüntetett időtartamig, illetőleg feltételekkel engedélyezett.
61/a. ábra
61/b. ábra
(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett jelzőtáblák hatálya a táblánál kezdődik és a következő útkereszteződésig tart, kivéve *
a) ha a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla ennél rövidebb távolságot jelöl meg,
b) ha ellenkező értelmű jelzőtábla a tilalmat előbb feloldja,
c) a (3) bekezdésben említett esetet.
(3) Az (1) bekezdésben említett jelzőtáblák alatt - a tábla síkjára merőlegesen - elhelyezett kiegészítő táblán nyíl jelezheti, hogy a tilalom hatálya a táblától kezdődően vagy a tábláig áll fenn (a nyíl iránya a korlátozás alá eső terület felé mutat, 62. ábra), illetőleg a tábla előtt és után egyaránt fennáll (63. ábra).
62. ábra
63. ábra
(4) Ha az (1) bekezdésben említett jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő tábla időszakot jelöl meg, a tilalom csak ebben az időszakban áll fenn.
(5) Ha az (1) bekezdés b) pontjában említett jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla időtartamot jelöl meg, a jelzőtábla csak a megjelölt időtartamot meghaladó várakozást tiltja.
(6) * Az (1) bekezdés b) pontjában említett jelzőtábla alatt kiegészítő tábla utalhat arra, hogy a várakozás kijelölt rakodóhely szabadon hagyása érdekében tilos. A kiegészítő tábla feltünteti azt az időszakot és távolságot is, amelyen a tilalom fennáll (61/c. ábra). Ilyen helyen az áruszállító jármű a folyamatos fel- és lerakodáshoz szükséges ideig maradhat; más jármű - akár 5 percnél hosszabb ideig is - akkor tartózkodhat, ha a vezető a járműnél marad és áruszállító jármű érkezésekor annak a rakodóhelyre való beállását haladéktalanul lehetővé teszi.
61/c. ábra
(7) * Az (1) bekezdésben említett jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő jelzőtábla (63/a. ábra) az útpadkán történő megállási (várakozási) tilalomra is utal.
63/a. ábra
(8) * Az (1) bekezdés c) pontjában említett „Korlátozott várakozási övezet” jelzőtábla a 14. § (14) bekezdésében meghatározott jelzőtáblával és kiegészítő táblával együtt is alkalmazható. Ebben az esetben a várakozás feltételeire a kiegészítő táblán feltüntetettek az irányadók.
(9) * Az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő tábla (63/b. ábra) azt jelzi, hogy az itt szabálytalanul várakozó járművet elszállítással eltávolíthatják.
63/b. ábra
(10) * A 17. § (1) bekezdés e) pontjában említett jelzőtáblák (113. és 114. ábra) és a 15. § (1) bekezdés c) pontjában említett jelzőtábla (61/a. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő tábla (63/c. ábra) azt jelzi, hogy a jelzőtáblákkal meghatározott várakozási szabályokat megszegő járművet kerékbilincs alkalmazásával rögzíthetik.
63/c. ábra
A KRESZ további előírása értelmében:
40. § Megállás
„(1) Járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik - csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad…”
Az utasítást adó táblák hatálya a mozgó járművekre vonatkozó tilalmak vége tábláig, az ellentétes értelmű tábla jelzésig, vagy útkereszteződésig terjed ki.
A közúti jelzőtáblák kihelyezése és elhelyezése nem a rendőrség hatáskörébe tartozó feladat, a nevezett helyszínen történt elhelyezésükkel összefüggésben, a helyes és egységes értelmezés érdekében célszerű egyeztetni a jelzőtáblák kihelyezőjével.
At MTI híre szerint idén is meghirdeti aluljárófestő pályázatát a MÁV Magyar Államvasutak Zrt., amely 12. életévüket betöltött egyéni alkotók és csoportok ötleteit várja szeptember 26-án éjfélig öt vidéki és egy budapesti gyalogos aluljáró falának kidekorálására.
A vasúttársaság honlapján is közzétett pályázati felhívás szerint Budapesten a Mexikói út, valamint Bicske, Mende, Pilis, Vác-Alsóváros és Vecsés egy-egy vasúti gyalogos aluljárójába elképzelt alkotások látványterveit várják.
A MÁV közleménye szerint a pályázatra egyéni alkotók vagy maximum 15 fős csoportok jelentkezhetnek legfeljebb két darab, színsémákból és mintázatból álló látványtervvel. Az A4-es méretű látványtervet a vasúttársaság honlapjáról letölthető dokumentumokkal együtt kell digitalizált változatban a vállalat honlapján közzétett címre megküldeni.
A beérkezett pályaműveket a MÁV Zrt. aszerint értékeli, hogy azok alkalmasak-e az aluljárók hangulatának javítására és a falfelületek dekorálására. A MÁV minél több alkotó részére szeretné lehetővé tenni elképzeléseik megvalósítását, ezért több pályamű is kikerülhet a falakra.
Az engedélyezett terveket október 1. és november 30. között vasútbiztonsági felügyelet mellett festhetik fel a győztes jelentkezők. A festéshez szükséges eszközöket a MÁV biztosítja.
Bicskéről, a Losonczi utcából érkezett bejelentés verekedésről a rendőrségre 2018. augusztus 13-án este. A helyszínen intézkedő járőrök elfogtak, majd a rendőrkapitányságra előállítottak egy 27 éves, valamint egy 25 éves helyi férfit, akik előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazták egymást. A két férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. (FMRFK Kommunikációs Szolgálat)
"Nem tudom megállni szó nélkül, már az allergiások orra is bedugul a tarjáni karékpárút mentén, és még csak most fog igazán beindulni a parlagfű szezonja. Helyenként már ember magasságú a parlagfű az út mellett, az egyéb gyomokról nem is beszélve. Szép és jó, hogy megépült, de valaki örökbe fogadhatná, hogy az egyéves születésnapján is használható maradjon. Nem itt élek, nem itt dolgozom, de sem gyermekorvosként, sem anyaként nem mehetek el a látottak mellett."
yoshida 2018.08.16. 23:56:17