A Fejér megyei önkormányzat jövőre 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kap, mint az idén, - mondta el Balogh Ibolya, a közgyűlés elnöke. A normatíváknak ez a csökkentése már az intézmények működését veszélyezteti. Különössen nehéz helyzetben van a Szent György Kórház. A legnagyobb vidéki egészségügyi intézménynél eddig nem szűkítették a szolgáltatást, nem bocsátottak el dolgozókat - mint megtették azt más kórházakban. Most azonban az elnökasszony azt mondta, mindenki készüljön fel arra, hogy sérülni fog a betegellátás, szükség lehet akár a csökkentett munkahét bevezetésére.
Elhangzott, hogy amikor az önkormányzat ingatlant akar értékesíteni bevételei növelésére, akkor nagy erők mozdulnak meg a megakadályozására. Ennek ellenére a jövő évben biztosan lesznek kellemetlen döntések.
A csütörtöki testületi ülésen elfogadott költségvetési koncepció mindenesetre abból indul ki, hogy az intézményeket működtetni kell, embereket nem küldenek el. Viszont tárgyalni szeretnének Fehérvárral az intézmények finanszírozásáról.
Forrás: fmh.hu
A döntésről hivatalosan is tájékoztatták a város jegyzőjét, aki egyben a helyi választási iroda vezetője is. Dr. Bourgla a legközelebbi – várhatóan november 27-én – megtartandó testületi ülésen teszi le a képviselői esküt és válik közel egy évre a a bicskei képviselő-testület tagjává.
Forrás: bktvweb - D.Gy.
Folyik az intézmények működéséhez szükséges költségvetési igények felmérése az adatok begyűjtése. Információnk szerint az idei után a jövő évben is csökkenteni kell az egyes intézmények költségvetési keretét annak ellenére, hogy azok szinte mindegyike ma már csak a kötelezően előírt feladatait látja el. A legnagyobb mértékű lefaragás a szociális ágazatban működő intézményeknél várható, az állami normatíva csökkenése miatt. De átszervezés várható a polgármesteri hivatalban is, ami várhatóan létszámcsökkenéssel is jár majd.
Információnk szerint a Bicske Tv Közalapítvány Kuratóriumának elnöke is már korábban benyújtotta a jövő évre vonatkozó támogatási igényét, melyet a kurátorok a november 19-én megtartott ülésen szentesítettek. 2010-re 13 millió forint támogatást kérnek az önkormányzattól abban az esetben, ha a jelenleg nem regnáló újságot is a kuratórium adja majd ki. Ha csak a tévét kell működtetniük jövőre, akkor az önkormányzattól kért támogatás összege csak 8 millió forint.
A költségvetés tervezetét - a korábbi évek gyakorlata szerint -, vagy a novemberi vagy a decemberi ülésén tárgyalja első fordulóban a testület. A törvény előírásai szerint elfogadására a tárgyév február 15-éig kell, hogy sor kerüljön.
Forrás: bktvweb – D.Gy.
Mint ismeretes, egy Bicskén, májusban történt tűzesetet követően - ahol a földalatti tűzcsapokat nem tudták használni az oltásban résztvevők - felvetődött a tűzcsapok átfogó ellenőrzésének a szükségessége. Az őszi ellenőrzés során megállapításra került, hogy a tűzcsapok mindenhol rendelkeznek a megfelelő vízhozammal, mindössze apróbb hiányosságokat találtak a kollégák, melyeket meg is szüntettek. A tűzoltóság ezúton köszöni meg a Fejérvíz Zrt.-nek az együttműködést és az elvégzett munkát.
Az alábbiakban Bicske Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság felhívását és tanácsait közöljük:
A lakástüzek megelőzése
Már javában tart a fűtési szezon. Az elmúlt hetekben sajnos több lakástűz is történt, ezért ismételten felhívjuk figyelmüket a veszélyekre, illetve tanácsokat adunk a megelőzéshez, és ha már megtörtént a baj, akkor a helyes cselekvésre.
A tapasztalatok szerint a legtöbb lakástüzet az elöregedett, elhanyagolt elektromos vezetékek okozzák. Sokszor a régi hálózatra új, nagy teljesítményű fogyasztó kerül, a hálózat pedig nem bírja el a megnövekedett terhelést. A biztonságos használathoz tudnunk kell a villanyóra kapacitását és azt, hogy hány amperre lesz szükségünk ahhoz, hogy egyszerre működtethessük ezeket a berendezéseket.
A lakástüzek egy része a konyhában keletkezik, ott felejtett, vagy más okból felügyelet nélkül hagyott olaj, zsír, stb. begyulladásától. Fontos, hogy a tűzhely közelében ne legyen éghető anyag (pl. függöny), ami meggyulladva elősegíti a tűz továbbterjedését. A sütőt se hagyjuk égve, vasalót ne felejtsünk a ruhán, illetve a hősugárzó környékéről távolítsunk el minden éghető anyagot. Ezeket a készülékeket letakarni minden esetben tilos.
Közeleg az advent, a karácsonyi felkészülés időszaka. Figyeljünk az adventi és karácsonyi gyertyákra; soha ne maradjanak égve felügyelet nélkül!
Teendők tűz esetén
Ha mégis megtörténik a baj és tűz üt ki, akkor elsődlegesen a tűzoltókat hívjuk! A tűzoltóság hívószáma 105, a bicskei tűzoltóság városi száma 06-22-565-306. Nagyon fontos, hogy ne essünk pánikba. A tűz jelzésekor adjuk meg a tűzeset pontos helyét, mindenképpen jelezzük az életveszélyt, próbáljuk meghatározni a tűz kiterjedését és hogy mit veszélyeztet. A jelzéskor meg kell adni a nevünket és a jelzésre használt telefon hívószámát. Ez nagyon fontos lehet, mert a tűzoltóság további szükséges információk miatt visszahívhat.
Ha magunk kezdjük meg az oltást, akkor legelőször a bent lévő személyeket mentsük ki, illetve vegyük magunkhoz a legfontosabb iratainkat. Amennyiben az épületben gázpalack, vagy egyéb tűz-és robbanásveszélyes anyag található, akkor ennek kimentésére is intézkedjünk. Ha erre már nincs lehetőség, mindenképpen közöljük a tűzoltás vezetőjével a veszélyforrások helyét. A beavatkozók biztonsága érdekében fontos még, hogy az épület ne legyen áram alatt, illetve a gázvezeték el legyen zárva.
Kisebb méretű, szilárd éghető anyagok égésekor vízzel oltsunk, vagy takarjuk le a tüzet vastag és alacsony műszáltartalmú anyaggal. Ha étolaj, vagy zsír ég, semmilyen esetben ne öntsünk rá vizet, inkább takarjuk le egy nem éghető anyagból készült fedővel. Elektromos berendezések tüzénél is tilos a víz használata, vagy csak áramtalanítás/hálózatról való leválasztást követően használható.
Ha füsttel telített helységből kell kimenekülni, akkor maradjunk a padló közelébe, ahol a gázcserének köszönhetően még találunk hideg, friss levegőt. A kilincset és fémtárgyakat puszta kézzel ne fogjuk meg, lehetőség szerint a szánkat vizes ronggyal takarjuk el. Ha kijutottunk az épületből, az ajtót csukjuk be, de ne zárjuk le.
A tűzvédelem közös ügyünk, tegyen Ön is érdekében.
Győrik Szabolcs,
Bicske Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság
A balesetben 18 személygépkocsi és 6 kamion volt érintett. Kettő személy súlyos sérült, az egyiket a tűzoltók emelték ki a járműből.
- A sérülteket a mentők, köztük a bicskei egységek - elszállították. A bicskei tűzoltók 8 óra tájban még a helyszínen dolgoztak – tájékoztatta a bicske.info-t Győrik Szabolcs, a bicskei tűzoltóság szóvivője. A forgalom akkor már egy sávon megindult.
Az egészségügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a 29 oltópont egyelőre tesztüzemmódban működik majd, a jövő péntekig felálló további 170 oltóponttal együtt jövő hét végétől összesen 200 helyen lehet majd pénzért felvenni a H1N1vírus elleni vakcinát. A tárca vezetője közölte azt is, hogy 3 ezer forintban maximalizálták az oltás díját, amiben benne van a vakcina és az oltás ára is.
A tábort Helsinkiben rendezik meg 2010. június 6. és 13. között, 16-19 éves, matematika, természettudományok, informatika és technológia iránt érdeklődő fiatalok számára. A táborban 30 fiatal vehet részt, közülük 10 finn, a többiek a világ bármely részéről pályázhatnak. A részvétel (program, utazás, szállás, étkezés) a nyertesek számára teljesen ingyenes.
A résztvevőket kétfordulós pályázaton választják ki.
Az első forduló határideje 2009. november 30. Végső eredményt 2010. március 15-ig hirdetnek.
A pályázáshoz szükséges nyomtatvány és a tábor előzetes programja a http://www.technologyacademy.fi/millennium-youth-camp-fi.html címen érhető el.
Jelentkezni a tábor honlapján a jelentkezési lapot kitöltve ('Applications' menüben) lehet: alapvető személyes adatok, eredmények listája, motiváció, tudományos érdeklődési kör megadása szükséges. Bővebb információ Raija Huikko szervezőtől (finn Technológiai Akadémia) kérhető (+ 358 40 506 6113, raija.huikko@technologyacademy.fi).
Forrás: Fehérvárihírek.hu
Nézem, amint Csordásék közelednek a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bejárata felé. Nem egyszerűen találkozónk helyszíne ez, hanem a hely, ahol mindannyiszor összeszorul a szívük, amint belépnek. Bár végeláthatatlan küzdelem az övék, ezúttal reménykednek.
- Még bele sem gondoltam, mi vár ránk. Hiszen az esélyeket egyetlen orvos sem latolgatja. Még nem volt Koppányhoz hasonló esetük - vágott bele üdvözlésül Csordásné Szántó Szilvia, az édesanya. Szívbeteg kisfiának, Koppánynak tizenöt hónapja próbálja enyhíteni fájdalmait, boldogabbá tenni mindennapjait. Fáradhatatlanul. Ahogyan teszi ezt Csordás László, az édesapa is.
- Be kell jelentkezni, aztán majd meglátjuk. Talán lesz egy szív MR vizsgálat is, amellyel bármely vetületben ábrázolhatók a szív üregrendszerei és a szívizom. Bár Koppány evett, így nem tudom, tudnák-e egyáltalán altatni. Sajnos semmit sem mondtak, amikor a vizsgálati időpontról tájékoztattak - mesélte a kórház folyosóján Szilvia, miközben László bejelentette gyermeküket. A legtöbbet a hasonló problémákkal küzdő családoktól tanulunk, mert gyakran az orvosok sem tudnak tanácsot adni - tette hozzá az édesanya. Ezalatt visszaérkezett az édesapa azzal, hogy bizonyosan nehéz nap elé néznek, mert a gyermek kezelőorvosa, Ablonczy László főorvos két napig nincs az intézetben, egy konferencián vesz részt.
- Ablonczy László főorvos követte nyomon Koppány életét, fejlődését, a mindennapok nehézségeit. Csupán csak ő ismeri az esetet, így nem tudom, egy másik orvossal mire jutunk majd. Mindenesetre a második emeleten ismét be kell jelentkezni - mondta az édesapa, majd biztos léptekkel elindult a lift felé. Eközben az édesanya arról mesélt, amit eddig megtudott a műtéttel kapcsolatban.
-Jövő hét elején lesz a műtét, a pontos időpontról azonban még mindig nincsenek információink. Függ a vizsgálat eredményeitől, illetve attól is, milyen események lesznek a jövő héten. Gyakran megesik ugyanis, hogy egy esélyesebb gyermeket előrébb helyeznek. Koppánynál sem várhatnak már sokat a műtéttel, mert úgy tűnik, megnagyobbodott a szíve. Az orvos az operáció hosszúságáról korábban sem, most sem tudott még tájékoztatást adni, komplikációk bármikor lehetnek. Például jó volna, ha Koppánynál ezúttal sikerülne az intubálás, nem volna szükség gégemetszésre. De még sosem sikerült, éppen ez az oka annak, hogy nem tudjuk szájon át etetni. Mindenesetre az orvosok szerint a műtét után 10-14 napot töltünk majd a kórházban. Ez mesés volna, eddig ugyanis ha baj volt, hónapokat töltöttünk az intézményben - mondta az édesanya. Aki hozzáfűzte, a szívműtét csupán egy apró lépés a gyógyulás, vagy inkább a fejlődés felé. Elmondta, korrekciós műtétre volna szükség a kicsi fülénél lévő plusz bőrök eltávolítása miatt, de meg kell oldani Koppány anyagcseréjének rendes működését is, a vizelet ugyanis egyelőre nem a megszokott módon távozik szervezetéből, ahogyan a gyomorszonda is nehézségeket okoz. Mindezek ellenére azonban a szívműtét a legfontosabb. Ha az sikerül, akkor gyorsabban fejlődhet Koppány, orvosa szerint a növekedés mértéke bizonyosan látványos lesz - tette hozzá az édesanya.
Csordásék kitartanak, ahogyan lapunk is, nyomon követjük a gyermek mindennapjait a műtétig, s majd az azt követő lépéseket is.
Koppányról és családjáról ide kattintva olvashatnak bővebben!
Felajánlásaikat az alábbi számlaszámra várjuk:
OTP Bank
11736006-20282316-00000000
Forrás: fmh.hu
A sikeres angol nemzeti napot 20-án, pénteken az osztrák nemzeti nap követi, melynek programja az alábbiakban olvasható.
Osztrák nemzetiségi és kulturális nap a Vajdában
2009. november 20. 9:00 – 14:00 óra
Sportpálya: 8:30 élőkép
Aula: 9 órától megidézzük a bécsi Christkindmarkt adventi hangulatát – egész napos vásár
Tornaterem: 9 órától táncház és élőzene egész nap, szári és mányi táncosok bemutatója a Lustige Buam aus Újbarok zenekar közreműködésével, 12:45-től a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tanulóinak bécsi keringője, 13:10-től jódli bemutató
Földszint 6-os terem: 9 órától Cafe Landtmann – a bécsi cukrászda jellegzetességei a gimnáziumban (kávé, kapuccino, melange és még számos kávékülönlegesség valamint sütemények (Sacher torta, almás rétes, császármorzsa, Mozartkugeln ……) Grinzingi borozó: Ausztria kilenc tartományának étel és ital specialitásaival (sültfácán, wiener schnitzel, sültcsülök, salzburgi galuska, sajtos nudli….) várjuk az érdeklődőket
Földszint könyvtár terem: 9 órától fényképezkedés a századforduló korabeli ruháiban
Földszint biológia terem: 9 órától mozi – Sissi, Amadeus, A muzsika hangja
I. emelet kisterem: 9 órától kvízjáték - Ki tud többet Ausztriáról?
I. emelet fizika terem: 9 órától osztrák irodalom német nyelven, német nyelvi játékok
II. emelet 27-es terem előadások:
* Amit a síelésről tudni kell - Gubicza Antal síoktató szakedző előadása az alpesi síről (9-9:45) és a sífutásról (10-10:45)
* 11-12 hegymászás, technikák, felszerelések: Ács Zoltán hegymászó a Magyarok a világ nyolcezresein klub tagja, az első magyar, aki eljutott a Déli sarkra, több nyolcezres hegycsúcs sikeres megmászásával büszkélkedhet (Cho Oyu, Broad Peak, Tiric Mir, Aconcagua) illetve több Mount Everest expedíció résztvevője
* 12:15-13:00 vadvízi túrák, vadvízi evezés Ausztriában: Leskó László a Bicske tv munkatársának előadása
II. emelet 28-as terem: 9 órától Mária Terézia és Sissi kora – interaktív irodalmi előadások
II. emelet 29-es terem: 9 órától az osztrák zene nagyjai
* a klasszikus osztrák zene
* osztrák könnyűzene (Falco, Opus)
* osztrák népzene
II. emelet 30-as terem: történelmi tárgyú előadások
* 9-9:45 pletykák a Habsburg-házról
* 10-10:45 az osztrák – magyar kiegyezés történelmi háttere
* 11-11:45 a dualizmus kori magyar színjátszás
Programjainkra szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Az 5. "Wiking" SS páncéloshadosztály harca Budapest felszabadításáért című írás ide kattintva olvasható.
Az Egyesült Királyság Napja a Vajda János Gimnáziumban - 2009. november 17.
A programok 9 órától fél kettőig tartanak, mind a 14 helyszínen folyamatosan láthatóak.
Udvar:
* angolmezes focibajnokság
* Mini Morris bemutató (5 autóval)
* jobbkormányos autók bemutatója
Földszint tornaterem (az angol sport):
* 9-11 krikett bemutató
* 11-től rögbi bemutató
* előadás a lovaspólóról
Földszint menza:
* angol teaház
* angol típusú reggeli
Földszint aula:
* angol kontratánc tanulás
* Pub hangulat élőzenével (játszik a Csemege Paprika együttes)
Földszint 6-os terem:
* Karaoke–terem(Beatles, Rolling Stones, Queen)
* élőzene (énekel Prokop Barbara)
Földszint biológia terem (az abszurd humor):
Filmvetítés
o 9 órától: Gyaloggalopp
o 11 órától: Brian élete
o utána: Mr. Bean
Földszint könyvtár terem (az angol irodalom élőben)
o angolul, magyarul angol versek szavalása, felolvasása
o Shakespeare-összeállítás (színjátszók)
Földszint multimédia terem (British Council terem)
* 10-től Akli Miklós előadása Anglia éghajlatáról
I. emelet kisterem, II. emelet 29-es terem:
* előadások az angol irodalomról (az angol romantikus líra)
* angol nyelvi játékok
I. emelet fizika terem (az angol mozi):
* 9 órától: A Quantum csendje
* 11 órától: Spíler
* 13 órától: Bridget Jones naplója
II. emelet 30-as terem (az angol történelem):
* Stuart Mária
* VIII. Henrik
* az angol hajózás története
II. emelet 28-as terem (az angol népszokások):
* karácsony
* haloween
* Szt Patrik napja
* Valentin nap
II. emelet 27-es terem (az angol zene):
* klasszikus angol zene
* daltanulás
* musicalek
Programjainkra szeretettel várjuk az érdeklődőket!
A szórólap több manipulatív elemet is tartalmaz: a fotót közelebbről szemügyre véve jól látszik, hogy Băsescu valójában nem Orbán Viktor kezét fogja, továbbá a Fidesz-elnök kijelentésének csupán a második felét idézik. Orbán Tusványoson azt mondta, első fordulóban Kelemen Hunorra szavazna. A szórólapon továbbá kiemelten szerepel az “autonómia” kifejezés, azonban az nem, hogy Székelyföld autonómiát kaphatna.
Az autonómia élharcosa
Kovács Péter kampányfőnök a Transindexnek úgy nyilatkozott, a szóróanyagban több csúsztatás is van: az egyik az, hogy Băsescut az autonómia élharcosaként tünteti fel, noha az elnök több ízben is kijelentette, hogy Székelyföldnek nem lesz területi autonómiája. Kovács emlékeztetett, a helyi autonómia mellett kiálló Traian Băsescu pártja központosítva egyik napról a másikra sok száz magyar köztisztviselőt távolított el állásából.
Az RMDSZ álláspontja szerint a román pártoknak a magyar nyelvű kampányanyagai csak üres szólamok, hiszen a programjaikban nem nyújtanak valós, reális megoldást a kisebbségi kérdésre – így Kovács.
A kampányfőnök szerint egyelőre nem tudni, hány darab készült a szórólapból, mint ahogy arról sincsenek információik, hogy hányan fogják majd szórni ezeket Székelyföldön. A román pártok helyi szervezetei alacsony humán erőforrással működnek, de ha a központi kampánystáb úgy dönt, bármikor lemehet Székelyföldre egy kampánycsapat – így az RMDSZ kampányfőnöke, hozzátéve, egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy román önkéntesek érkeztek volna a székely megyékbe.
Egyértelmű álláspont
Németh Zsolt fideszes képviselő, a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarokkal foglalkozó bizottságának elnöke a Szabadságnak így nyilatkozott a Traian Băsescu legújabb, a Fidesz-elnököt ábrázoló szórólapjairól: Orbán Viktor Tusnádfürdőn világosan kifejtette, hogy a Fidesz az első fordulóban Kelemen Hunort, az RMDSZ jelöltjét támogatja, ilyen szempontból a Fidesz álláspontja egyértelmű.
Németh elmondta, nem is meri feltételezni, hogy kampányában Băsescu ilyen formában merné kihasználni Orbán erdélyi népszerűségét, egy demokratikus politikai kultúrában ez elképzelhetetlen idézi Németh szavait az MTI.
Forrás: Kitekintő
Gyalog már nem kutatnak az eltűnt hegymászók után - adakozni lehet a helikopteres kutatáshoz
2009.11.16. 01:54
Lezárult a Kínában eltűnt magyar hegymászók gyalogos keresése, miután 4150 méteres magasságba jutott vasárnap Mécs László magyar alpinista, hegymászó oktató Szecsuannak azon a hegyén, amelynek megmászására október 7-én indult négy magyar.
A kínai-magyar tényfeltáró csapat vasárnap délelőtt tíz órakor 3100 méteren indította útjára Mécs Lászlót és kínai társát, Kuo Csie-t (Guo Jie). A két hegymászó többszöri egyeztetést követően engedéllyel 4150 méterre jutott, majd a még kővel borított gleccseren Mécs további fél órát haladt előre, de a további mászást egyedül az adott körülmények között veszélyesnek ítélte és visszatért, majd társával 14 óra 42 perckor megérkezett a bázisra.
Az időjárási viszonyok nem kedveztek, ködös, esős, havas idő jellemezte a térséget, a látótávolság 50 méter körüli volt, az alaptábornál is 0 fok alá hűlt a hőmérséklet.
Mécs László visszatérése után úgy nyilatkozott, hogy a terep nem könnyű, s megerősítette, hogy a jelen körülmények között ő maga sem látja esélyét annak, hogy a négy magyar életben van. Ugyanakkor a jelen lévő Pechtol Annával, az egyik eltűnt hegymászó húgával egyetértésben, és a családtagokkal telefonon történt konzultációt követően arra jutottak, hogy kérik a kínai hatóságokat arra, hogy amint az idő megengedi, kíséreljék meg a helikopteres felderítést, a nyomok további keresését.
Vasárnap este ismét összeült a teljes szakmai stáb és megvitatták a kialakult helyzetet. Itt a jelenlévők egyetértettek abban, hogy miután lábon már bejárták azt a területet, ameddig ez a jelen körülmények között lehetséges, a gyalogos keresést nem folytatják. Egyúttal megállapodtak, hogy továbbra is kérik a helikopteres keresést, lehetőség szerint mielőbb és a helikopter személyzetének felkészítésével, amiből mind a kínai mentést vezető szakember, mind Mécs László szívesen vállal részt. A megbeszélésen Pechtol Anna külön is köszönetet mondott a kínai partnerek segítőkészségéért, támogatásáért.
Liu Feng, a mentés irányítója, egyben a szecsuani hegymászó szövetség második embere - az MTI helyszínen lévő tudósítójának - részletesen beszámolt a november 9-i keresésről. Eszerint a négy tibeti hegymászó azon a napon délután fél egykor ért 4800 méteres magasságra, ahol elérték - megfogalmazása szerint - a "jég nyelvét". Ezt követően még egy rövid szakaszon folytatták a kutatást, majd miután találkoztak a jégfallal, négy különböző irányban haladtak tovább. Hágóvasakkal felmentek a jégre és távcsővel megvizsgálták az így belátható terepet. Mivel semmi "színes tárgyat" nem láttak, nem találtak, és erős felhősödés kezdődött, kettő óra harminc perckor visszavonulót fújtak. A kínai mentésvezető még elmondta, hogy 4650 méteren nem találták a magyarok táborának helyét, 4200 méteren találtak egy vizes palackot, a 3900 méteren lévő táborban többek között sátrat, hálózsákot, hegymászó botot, ételt, gázpalackot találtak, amiket, az alaptáborban talált ételféleségekkel és egyéb használati tárgyakkal együtt Csengtuba szállítottak.
Liu végül megismételte azt a korábbi feltételezést, hogy véleményük szerint vagy alvás közben, vagy útközben érhette a magyarokat az a jégomlás, aminek során október 22-én, vagy 23-án mintegy 200 méterről hatalmas sziklákhoz hasonló jégtömbök zuhantak le, több ezer köbméter térfogattal. Valamennyi körülményt elemezve a kínai szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy ez a jégtömeg temette maga alá a négy magyar hegymászót.
Rövidesen elfogadják a felajánlásokat a Kínában eltűnt hegymászók helikopteres kereséséhez - közölte Kollár Lajos hegymászó vasárnap. A helikopteres keresés jelentős költsége meghaladhatja az érintett családok egy részének teherbíró-képességét, ezért úgy döntöttek, hogy mostantól mégis elfogadják a felajánlásokat.
A http://www.expedicio.julianus.hu/ és a http://www.himalajaexpedicio.hu/ honlapokon hamarosan közzéteszik a részleteket és azt a számlaszámot, melyet az OTP Banknál erre a célra nyitottak. A beérkező összeg felhasználásáról tételesen elszámolnak a támogatóknak - mondta el Kollár Lajos. A négy magyar hegymászóról utoljára október 22-én érkezett hír. Expedíciójukról a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyére október 31-án kellett volna visszaérkezniük. Hivatalos keresésüket ezt követően kezdték meg.
Forrás: Dunaújvárosi Hírlap
Erről Tamás most vasárnap, a szentmise utáni közösségi hirdetésben számolt be a híveknek. Arra kért mindenkit, hogy akinek tetszik a gondolat, jegyezze be nevét a bejáratnál elhelyezett füzetbe. Ez az "igényfelmérés" szervezési okokból szükséges. (A református és katolikus szervezők természetesen mindenkit szívesen látnak majd a mulatságon.)
Minden bizonnyal nagy sikere lesz a rendezvénynek, amelynek további részleteiről a bicske.info később is beszámol.
(ia)
A megszépült templomot - melynek ajtaja fölött az "Erős vár a mi Istenünk" kifejező köszöntés áll -, november 29-én ünnepélyesen adják át.
Sarlós József bicskei építész munkájából és a hívek áldozatkészségéből épült meg. Éppen 70 éve, 1939. októberében D. Kovács Sándor evangélikus püspök adta át. A háború nem kímélte a templomot sem. Teljesen kiégett, beomlott. Közadakozásból újjáépítették és 1949-ben adták át ismét a híveknek.
(ia), fotó: csakvar.lutheran.hu
Sokan összeverekedtek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábonyban vasárnap, a rendőrség garázdaság, testi sértés ügyében folytat büntetőeljárást, és a városba vezető utat lezárta.
Az eset vélhetően összefüggésbe van egy szombati lakossági fórummal - mondta Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Borsod Online úgy tudja, hogy romák akarták megzavarni a Jobbik rendezvényét próbálták szombaton, akkor azonban a rendőrség fellépésének köszönhetően nem sikerült.
Vasárnap azonban már történt összecsapás, és a honlap szerint 40-50 ember esett egymásnak, egy autót összetörtek, a rendőrség nagy erőkkel van a helyszínen.
A lap helyszíni tudósítója szerint a környező falvakból roma csoportok, Miskolcról és Budapestről pedig a Jobbik szimpatizánsai indultak a faluba.
A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. Jelentős létszámú egység érkezett Miskolcról, tudtuk meg a városi rendőrség ügyeletesétől.
A rendőrség teljesen lezárta Sajóbábonyt, oda sem gyalog, sem autóval nem lehet bejutni.
A rendőrkordonnál mintegy tucatnyi olyan férfi is tartózkodik, akinek zubbonyán a Magyar Gárda felirat olvasható. A helyszínen van Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya, aki későbbre ígért tájékoztatást a történtekről.
A rendőrségi szóvivő sérültekről nem számolt be.
Forrás: Index
Összesen 17 embert vittek kórházba enyhe szén-monoxid-mérgezés tüneteivel a budapesti Allee bevásárlóközpontból vasárnap délután, mindegyikük az épületben dolgozott - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Feltehetően az autók mélygarázsból felszivárgó kipufogógáza okozta a mérgezést.
Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője elmondta: a szén- monoxid valószínűleg a nagy kocsiforgalom miatt halmozódott fel a napokban nyitott, XI. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában, és onnan szivárgott át az Interspar vásárlótérbe. Többen fejfájásra és hányingerre panaszkodtak. A tűzoltók az épület több pontján végeztek méréseket. A mélygarázst és a föld alatti bevásárlóteret kiürítették, az elszívó-berendezéseket pedig magasabb fokozatra kapcsolták. A legutolsó mérések már csak olyan szénmonoxid-szintet mértek, amely egészségügyi károsodást nem okozhat.
Molnár Péter közölte, a történteket feltehetően az okozta, hogy nem működött megfelelően a szellőzőrendszer. Hozzátette: azt egy vizsgálat fogja kideríteni, hogy miért nem működött jól ez a rendszer.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője elmondta: mindenkit kórházba vittek, aki rosszullétre, fejfájásra, hányingerre panaszkodott. Egyikük sincs életveszélyes állapotban. Várhatóan hétfőn mindenkit hazaengednek az Erzsébet Kórházból. A kórházba kerültek mind a tizenheten az épületben dolgoztak, ez egyben azt is megmagyarázza, hogy miért lettek rosszul: mindannyian hosszú ideig tartózkodtak a szén-monoxid hatása alatt.
A színtelen, és - bármilyen töménységben - szagtalan szén-monoxid rövid idejű belégzése enyhébb mérgezést vált ki, amelynek tünete a zavartság, fejfájás, hányinger és szédülés. Hosszabb belégzésekor tudatvesztés, halál következhet be.
Forrás: Híradó
A Fidesz elnöke konkrét számokat egyelőre nem mondott, mert ahhoz ismerni kell az ország valós pénzügyi helyzetét és állapotát. Megjegyezte, "minél nagyobb az adócsökkentés, annál jótékonyabb hatású".
A beszélgetés során felhívta a figyelmet arra, hogy a politikai élet baloldalán már csak túlélési ösztönök munkálnak. Abban gondolkodnak, hogy legyen meg a költségvetés, akármi is van benne, és menjenek el a választásokig. A "célfüggvény" számukra, hogy függetlenül az ország valós helyzetétől nem akarnak gyors változást. Aláhúzta, a költségvetésben semmi nincs, ami a jövőt szolgálná. Egy blöff, mert mintegy 1300 milliárd forinttal több a hiány, mint amennyit bevall.
A Fidesz elnöke az Európai Bizottság véleményére hivatkozva elmondta, annak iránya ugyanaz, mint a Fideszé. Eszerint, nem lehet úgy megtakarítást elérni, hogy átmeneti intézkedésként pénzeket vonnak el, mert a következő évben azok nagy részét vissza kell majd adni. Arra a felvetésre, hogy amennyiben megkapják a bizalmat a választóktól, meg szeretné-e valósítani a három éves költségvetést, kifejtette, a biztonságot adó költségvetési tervezés híve, és ehhez keresi az eszközöket.
Amennyiben a jobboldal alakít kormányt, előrelátható, kiszámítható büdzsé lesz. Az, hogy ez hány éves, másodlagos, technikai kérdés. A műsorvezető kérdésére, miszerint miért nem hisz a hitelminősítőknek, Orbán Viktor úgy fogalmazott, "magamnak hiszek". Elmondta, a magyar kis-és középvállalkozások első problémája, hogy a meglévő piaci lehetőségeiket nem tudják kihasználni, nem jutnak friss forrásokhoz. Másrészt rámutatott, ha az elvonás mértéke azonos lenne a velük versenyző nyugat európai társakéval, meg tudnák állni a helyüket, és lennének piacaik.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a Fidesznek ki az igazi ellenfele a 2010-es választásokon, a Jobbik vagy az MSZP, elmondta "nekünk nincsenek ilyen nevű ellenfeleink", mert azokat úgy hívják, hogy szegénység, munkanélküliség, eladósodottság, a közrend felbomlása, hivatallal való visszaélés. A Fidesz-kormány romaprogramjáról úgy vélekedett, jó irányokat jelöltek ki. Emlékeztetett arra, hogy négy éves kormányzásuk után 12 ezer roma diák volt Magyarországon. Kiemelte azt is, lesz munka a roma emberek számára.
A futball huliganizmussal kapcsolatban aláhúzta, nem akar olyan országban élni, ahol nem lehet a gyerekeket bármely napszakban rendezvényekre biztonsággal elengedni. Ehhez törvényességre és rendre van szükség. Az egész államot a szétcsúszás állapotában lévő közösségnek látja. Ennek egyik brutális megjelenési formája a futball huliganizmus. A Fidesz elnöke elmondta, a kiszámítható törvényes rendhez jó jogszabályok, háromezerrel több rendőr, kirendeltségek, körzeti megbízottak szükségesek.
Forrás: Fehérvárihírek.hu
Személyesen adták át az RMDSZ képviselői Sorin Apostu kolozsvári polgármesternek a város multikulturális jellegének felvállalásáról szóló javaslatcsomagot. Apostu a legutóbbi tanácsülésen hivatkozott arra, hogy mostanig nem kapott javaslatokat a magyar közösségtől erre vonatkozóan.
A polgármester mosolyogva, jó kedélyűen vette át a javaslatokat, megköszönte a dokumentumot, és ígéretet tett rá, hogy a következő tanácsülésen ismertetni fogják annak tartalmát - mondta el a Transindexnek Czika Tihamér, aki az RMDSZ városi tanácsosai mellett kezdeményezőként szintén aláírta a dokumentumot.
A péntek reggel véglegesített lista, amellyel megalkotói szerint a városvezetés a politikai nyilatkozatokon túlmutatva valóban felvállalná Kolozsvár multikulturális múltját és jelenét, a következő pontokat tartalmazza:
1. Háromnyelvű (román, magyar, német) helységnévtáblák a város bejáratainál, a városi tanács 2002. március 7-ei, 99. számú határozata értelmében; az orosz vagy a kínai nyelv mellett magyarul is üdvözöljék a városba érkezőket "Üdvözöljük Kolozsváron!" felirattal.
2. A műemlékek magyarázó táblácskái magyar szöveget is tartalmazzanak, utalva arra, hogy a város épített és kulturális örökségéhez nagyban hozzájárult a magyar közösség; arról, hogy ez lehetséges, a Művelődési Minisztérium is tájékoztatta a polgármestert.
3. Olyan magyar nyelvű tájékoztató anyagok, turisztikai szórólapok és hivatalos térképek kiadása, amelyek bemutatják a város magyarságának épített és kulturális örökségét is. Tegyenek említést erről az örökségről a román és más nyelvű tájékoztató kiadványokban is.
4. A polgármesteri hivatal rendezvényei legyenek magyar nyelven is meghirdetve. A fordításokban szívesen segítenek a dokumentum benyújtói.
5. A polgármesteri hivatal honlapjának legyen magyar verziója; ez nem csak a város magyar lakóinak, hanem az évente a városba látogató több tízezer magyar turistának is szólna. A hivatal hírlapja tartalmazzon közérdekű információkat magyarul is.
6. Az új utcanevek adásakor (és a régiek átnevezésekor) vegyék figyelembe a lakosság etnikai összetételét, az utcák egyötödét nevezzék el ismert magyarokról; vonják vissza a Dsida Jenő utcát átkeresztelő határozatot.
7. Hívjanak meg magyar zenekarokat és énekeseket is a hivatal által szervezett/társszervezett rendezvényekre. Kolozsváron él az ország legnagyobb magyar közösséges (60 000), ők is szeretnék kortárs zenéjüket hallani az eseményeken; ezt lehetne a szilveszteri koncertsorozattal kezdeni, ahol az első vagy második fellépő lehetne magyar.
8. Az ünnepek idején sugározzanak magyar karácsonyi dalokat is a köztereken.
9. A tömegközlekedési eszközökön karácsonykor és húsvétkor kívánjanak kellemes ünnepeket magyarul is.
10. Cseréljék le az etnikai gyűlöletre uszító táblácskákat, tegyenek olyan eseményekre emlékeztető táblákat, amelyekben a két közösség együtt dolgozott a közös jóért. Arra emlékezzünk, ami összeköt, ne arra, ami elválaszt.
11. Egyeztessenek a magyar közösség képviselőivel a Főtéren szervezett események, rendezvények műsoráról (az első ilyen egyeztetésre a tér decemberi kulturális programját illetően kellene sor kerüljön).
A javaslatlistát László Attila, Csoma Botond, Irsay Miklós, Molnos Lajos, Somogyi Gyula és Czika Tihamér írta alá.
Forrás: Kitekintő
Két és fél hónap alatt - október 31-ig - több mint húszezer érdeklődő érkezett Budapestről, és több mint tízezren jöttek vidékről, hogy megnézzék a megváltás és a messianizmus témakörével foglalkozó műalkotásokat. Az irányítószámok alapján vezetett statisztika szerint a látogatók 44 százaléka fővárosi, 28,5 százaléka debreceni, 24 százaléka pedig vidéki. A vendégek 3,5 százaléka külföldről, egyebek mellett Romániából, az Egyesült Államokból és Ausztriából utazott Debrecenbe a kiállításra - közölte Koroknai Edit, a MODEM munkatársa.
Az ötvenezredik látogatót, a bicskei Tóth Istvánt, feleségét és lányait Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója köszöntötte.
A Messiások című tárlat augusztus 13-án nyílt meg. A kiállításra 15 ország magán- és közgyűjteményeiből körülbelül 200 alkotás érkezett. A művek biztosítási értéke összesen 100 milliárd forint. A szervezők előzetesen 80-100 ezer érdeklődőre számítottak. A tárlat év végéig látogatható.
Forrás: hirtv.hu
"Az év művészei – Ausztria, 2009.”
Műsor
J.S. Bach: Ciaccona
D. Schostakovitsch: Trio
Szünet
N. Paganini: Mózes fantázia
P. Sarasate: Carmen-fantázia
P. Sarasate: Zapateado
N. Paganini: 13.és 5.capriccio
H. W. Ernst: A nyár utolsó rózsája
P. Sarasate: Zigeunerweisen
A. Bazzini: A manók tánca
Zongorán közreműködik: Falvai Katalin
A belépés ingyenes!
Szervező: Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház
1151 Budapest, Énekes u. 10/b.,
Tel./fax: 306-6812
ciganyhaz@t-online.hu, www.ciganyhaz.hu
Partner: Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezet 1052 Budapest, Deák tér 4.
További információk: Fris E. Kata - 06-70/429-6351
Minden kategóriában sikerült a képzelt dobogó valamelyik helyét elfoglalniuk.
A bicskei csapat az önkéntes/létesítményi tűzoltóságok kategóriájában összesítésben a II. helyet szerezte meg. A győztes a meghívás alapján, "versenyen kívül" induló Paksi Atomerőmű létesítményi tűzoltósága lett, akikről tudni kell, hogy az ország legjobban képzett és fizetett tűzoltói közé tartoznak.
A köztestületi önkéntes tűzoltóságok között így is Bicske az első! Egyéni indulóink közül Czirkelbach Viktor első helyen végzett a gépjárművezetők között. Beosztotti kategóriában Havai Róbert harmadik, irányítói kategóriában Győrik Szabolcs szintén a harmadik helyen végzett. Rajtuk kívül a megyei, az országrészi, illetve az országos versenyen a csapatban részt vettek: Jakab Sándor, Molnár Péter, Szabácsik Tibor, Lugosi András és Magyar Balázs.
Megyénket képviselte a versenyen a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportja, három fővel. Udvardi János pv. fhdgy. gépjárművezetőként, Geiger Zoltán tű. őrgy. a technikusok mezőnyében állhatott a dobogó legfelsőbb fokára. A csapatversenyben is Fejér megye lett az első.
Gratulálunk valamennyiüknek a szép eredményhez! A felkészülésben a csapat segítségére volt a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Farkas Tünde, a bicskei Orvosi Rendelő munkatársa és Kutenics Péter a Bicskei Mentőállomás vezetője. Köszönet a hatékony segítségért!
Győrik Szabolcs
A nő elmondta, hogy lakásán bántalmazta egy férfi. A bántalmazót a bicskei rendőrök elfogták, kihallgatását követően őrizetbe vették.
23.45 perckor Bicske, Táncsics utcából folyamatban lévő boltbetöréshez riasztották a járőröket. A tettesek dohányárut készítettek össze, egyikőjüket a helyszínre érkezett járőrök a bejárati ajtó és a rács közé szorulva érték tetten. Társa vagy társai elmenekültek. Felkutatásuk nem járt eredménnyel. A közel száz doboz cigaretta, negyven öngyújtó, 100, illetve 200 darabos cigarettahüvely pakettek így megmenekültek. A rongálási kár 150.000,-Ft.
Friss kommentek