A cikk forrása és eredetije a magyar Csillagászati Egyesület Csillagászati hírportálján, a Csillagászat.hu-n olvasható.

Napfordulótól napfordulóig

Nyári napforduló, téli napforduló – tanultunk róluk az iskolában. De valóban, hogyan térül-fordul égboltunkon a Nap? Megtudhatjuk, ha egész éven át fényképezzük égi helyzetét.

Bajmóczy György, Bicske

Az égbolt eseményei lassan történnek, a mai rohanó világban kinek van ideje estéről estére, avagy hajnalról hajnalra figyelni, hol nyugszik, hol kel a Nap, hogy pontosan megállapíthassa, mikor történik a legészakibb vagy a legdélibb napkelte/napnyugta? Szerencsére nincs is erre szükség, az emberiség alaposan kitapasztalta a Nap és az égitestek járását az elmúlt évezredek során.

Mégis érdekes látni, egyetlen felvételen pedig még szemléletes is, milyen hihetetlenül szélsőségesen “viselkedik” Napunk az égbolton, milyen széles utat jár be évről évre egünkön, napfordulótól napfordulóig. Ilyen felvételt rögzített kamerával érdemes készíteni, amely az égboltnak pontosan ugyanarra a részére néz, és szigorúan ugyanabban a pillanatban kell exponálni, hogy sikerüljön megörökíteni az Nap éves égi útját. Az én felvételem egy éven át készült egy halszemobjektívvel és  ASI 120 kamerával, 14:00 UT-kor fényképezve. Megfigyelhetjük, hogy hazánkban a Nap télen délnyugaton nyugszik (mint tudjuk, nagyon korán), nyáron pedig északnyugaton (későn). A felvételen a két hosszú csík a Nap égi útját mutatja a nyári napforduló (jobbra, ez a hosszabb ív) és a téli napforduló (balra, a rövidebb ív) napján.

A felvételen azt is jól láthatjuk, hogy a Nap valóban “visszafordul” a két napfordulókor, de honnan a nyolcas alakzat? A jelenség oka Földünk tengelyferdesége (a Nap körül keringve emiatt változik egy év során a Nap magassága egy adott földrajzi helyről nézve), és az, hogy bolygónk nem tökéletes körpályán kering a Nap körül. Ha így lenne, akkor nem nyolcast látnánk, a Nap képei egy függőleges vonalat rajzolnának ki. Azonban Földünk elliptikus pályán kering, ezért a téli félévben gyorsabban, a nyári félévben pedig lassabban halad pályáján. Ennek következtében a Nap delelése hol siet, hol pedig késik az egyenletesen járó órához képest. Ezt a nyolcas alakzatot nevezzük analemmagörbének.

Meglepő, de ilyen, a Nap egész évi útját és az analemmagörbét bemutató fotó csak 1978-79-ben készült először. Dennis di Cicco felvétele annak idején szenzációszámba ment, és ma sem könnyű megismételni, még digitális technikával sem. Hazánkban először Ladányi Tamás készített analemma-felvételt 2009-2010-ben, példáját azóta többen is követték.

Szép zöld. A villanyautók abrakoltatását, vagyis töltését szolgáló villanykútról a kép elkészülte előtti percekben távozott egy autós. Villámkutaknak is nevezik őket, utalva ezzel a gyors feltöltésre és a villamosságra.

villanykut.jpg

 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának segítségét kérte a bicskeiek blogja,  mert az elmúlt héten történt egy olyan közúti baleset, aminek egyik résztvevője a bicskei polgármester Suzuki s-cross típusú hivatali gépjárműve volt.

Az első értesülés szerint Bicske és Felcsút között történt. Nem a polgármester vezette. Az utas nélküli, Bicske városából - utasításra - a felcsúti autómosó felé (pedig Bicskén is van ám kettő is!) igyekvő járművet az önkormányzat dolgozója vezette, aki sajnálatos módon súlyos betegséggel küzd és él együtt. Reméljük, hogy állapota javult, reméljük, hogy sérülései nincsenek vagy ha mégis, akkor nem súlyosak. Jobbulást! Jó, hogy nincs több sérült.

Mentők és a rendőrök is dolgoztak a helyszínen. De egyetlen  hírsor sem jelent meg az ügyben sehol. Miért? Ezért és ezekkel az alapinformációkkal kértük az FMRFK tájékoztatását, hogyan történt ez a baleset, hol, mikor és miért?

Az FMRFK Kommunikációs Szolgálata rövid időn belül válaszolt:

"Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. június 18-án 9 óra 45 perckor Felcsúton, a Fő úton. Egy Suzuki típusú személygépkocsi 63 éves bicskei vezetője a Fő úton az 1-es számú főút irányából Alcsútdoboz felé közlekedett, azonban haladása során – feltehetően rosszullét miatt – elvesztette uralmát a gépjármű felett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd az úttestről lehaladva az azt szegélyező kibetonozott vízelvezető árokba csúszott. A gépjármű vezetője a baleset következtében - az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett."

Autóbusz és személygépkocsi ütközött június 24-én, vasárnap reggel Csákváron.

06_24_csakvar_buszbaleset18.JPG

A Kossuth utca és a Berényi utca kereszteződésében az autó a járdán állt meg, a menetrend szerinti busz pedig az árkon túl két fának is nekiütközött, amelyek közül az egyik kidőlt. A személygépkocsi vezetője és utasa súlyosan sérült, őket a csákvári önkéntes és a székesfehérvári hivatásos tűzoltók a mentőkkel közösen emelték ki a járműből. A busz hét utasa közül öten – köztük három gyerek - könnyebben sérültek. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a tűzoltók daru csörlőjével vontatták ki az autóbuszt az árokból. A fa, amelynek a távolsági járat nekiütközött, veszélyesen megdőlt, ezért a székesfehérvári hivatásos tűzoltók a létraszerről motoros láncfűrésszel visszadarabolták és kivágták.

06_24_csakvar_buszbaleset07.JPG

Fotó: Katasztrófavédelem

 

Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagy
Fejér megyei katasztrófavédelmi szóvivő

Hulladék, szag, zaj - ezen megtapasztalt környezeti terheléseket lehet regisztrálni ezen az oldalon, amit olvasónk ajánlott figyelmünkbe.  A porszennyezést itt sem lehet regisztrálni, de használjuk, ha kell, hátha jó lesz valamire

 

 

 Gratulálunk életmentéséhez a Bicskei Szó olvasói nevében. A hősies cselekedetet végrehajtó Anna, a Velencei-tó partján egy hatvan éves, szívleállás miatt a klinikai halál állapotába került beteg újraélesztését kezdte meg. Az életmentő fiatal hosszútávfutóként is komoly eredményeket ért már el. Száron él. Maratonok, félmaratonok fűződnek nevéhez.  Anna a bicskei Vajda János Gimnázium idén ballagott diákja négyes-ötös érettségi vizsgát tett. Minden jót kívánunk!  

A TV2 beszámolója....

33710549_1354213238058519_6722607494599802880_o.jpg

Ez egy Londonban íródó blog, húzós bicskei tartalommal, egy élettel teli poszt. Bicskei fényképek a múltból. Horváth János blogja. Ez az, amit titokban olvasgatni kezdtek a Mácsai Pál vezette Örkény Színházban, hogy színpadra vigyék a blogerrel aztán egyeztetve. Bemutatták Pesten, Londonban a szintén bicskei helyszínekkel teli darabot, ami ma is telt házzal megy Epres Attila főszereplésével.Hogy mikor érhet Bicskére? Ki tudja.Nem lenne nagy dolog. Nyitottak rá. A színen majdnem végig csak a főszereplő, néha fia és felesége. A játszó asztalt és széket és munkavédelmi sisakot hoznák ám. Csak szólok :)  A darabban a bicskei moziról külön szó esik. Mekkora dramaturgiai pillanat lenne, ha az európai pályázat révén megújult hajdani Mozi helyén lévő Fiatalok Házában menne a darab! 

De most nem a darabról van szó, hanem Janiról és Bicskéről. Az, ahogy engem és az én nagycsaládom ennyire megdicséri benne, jólesik és jót is nevettem rajta, mint amolyan public enemy. (Valamikor volt egy ilyen feliratú pólóm is, de sajnos elnyűttem.)

Javaslom, hogy ne itt, hanem az első sorban található linkre kattintva, az eredeti helyén olvassátok az eredetit. Ezt azért tettem ide, mert nem bírtam ellenállni. És ha ott olvassátok, figyeljétek a kommenteket és mondjátok el a szerzőnek, ami eszetekbe jut. Nagyon fog neki örülni.

Fatornyos kisfalum

2018.06.17. 18:33 diggerdriver

Ez a poszt egy bicskei barátom tiszteletére íródott. Izing Tóni egy igazi tősgyökeres bicskei família valódi lokálpatrióta sarja. Az Izing család egy régi, nagy köztiszteletnek örvendő család Bicskén. Nincs ember aki ne ismerne legalább egy Izinget. Tóni a család azon kiválósága aki szívén viseli Bicske sorsát, aki tesz Bicskéért, akivel jó Bicskéről beszélgetni. Van egy kiváló blogja amiben minden történés naprakészen dokumentálva van, és mindenki minden friss hírről onnan értesül. Időnként mikor hazamegyek összeülünk némi serital társaságában és megbeszéljük a világ dolgait.

Tónikám csak így tovább:   http://bicske.blog.hu/  

Na szóval....

A cím hamis. Se nem fatornyos, se nem kicsi, se nem falu.  A több mint harminc éve városi rangot kapott tizenkétezres lakosú Bicske nekem mégis fatornyos kisfalum marad. Ez az írás nagyrészt Bicskének állít emléket. 

Miért mondom azt hogy nekem mindig falu marad? Nem vagyok szociológus így a saját szavaimmal próbálom megfogalmazni a falusi lét ismérveit.Mivel a gyerekkoromat a 70-es években ott töltöttem arról a korszakról írok most. A falusi ember a közösségi ember tipikus megformálója. A szomszédok, az utcabeliek mind ismerik egymást és nagyrészt háztartásbeli feleségek orális hírközlő mechanizmusa kiválóan tette a dolgát. Magyarul ment a pletyka ezerrel és fent említett női hölgyek előtt semmi sem maradt titokban. Az utcában csak a mi házunk előtt volt kispad és az ott összegyűlt élő térfigyelő kamerarendszer egyedei hatékonyabb hírforrások voltak mint a BBC, Szabad Európa, és Petőfi  rádió együttesen. Néha én is ott voltam de hamar elhangzott hogy "menjél játszani ne hallgasd itt a szót" . Az a közösség nem azért járt temetésre hogy leróják tiszteletüket, hanem hogy megfigyeljék és másnap a kispadon kibeszéljék hogy ki volt ott, de leginkább hogy ki NEM volt ott. Anyám naprakész volt mindennap hogy ki halt meg miért halt meg vagy miért nem halt meg. Persze előfordult hogy mondta nekem hogy a Brenner szabóhoz se visszük többet a nadrágszáradat felvarratni mert meghalt, viszont a tisztelt úriember másnap jött velem szembe a Bóza presszóból. Aztán délután három körül oszolj volt mert mire jöttek haza a férjek a munkából akkorra minden háziasszony a tűzhely mellett tette a dolgát hogy a férfiember mindennap más és friss vacsorát kapjon. A falusi lét a szoros emberi közösségi lét esszenciája. A férfiak kispadja a kocsma volt amivel a község minden része bőven el volt látva, és hát ott beszélték meg hogy ki kihez megy disznóvágáskor lefogni a disznót, vagy szüret előtt hordót mosni esetleg bort fejteni, cefrét levinni a pálinkafőzőbe. A 70-es években szinte az egész ország építkezett. Természetesen családi és baráti munkahelyi közösségek kalákában húzták fel a házakat és este a kocsmában öblítették le a légutakon megtapadt port. Mert ugye egy sör nem sör, két sör az fél sör, négy sör az EGY sör, de EGY  sör az nem sör...

Mint ahogy fentebb írtam minden utcának megvoltak a hírcserélő gócponjai, magyarul pletykafészkei, na de ez a sok kicsi információs központ hol cserélte ki híreit? Természetesen a heti piacon. A piac a falusi ember emblematikus találkozási pontja. A falu különböző pontjain lakó rokonok, barátok gyerekkori társak, kispadközösségek szóvivői ott cseréltek információt. Két melltartó és három alsónadrág megvétele között pontosan tudták kinek volt a lakodalma a Kertvárosban, és mire hozzácsaptak öt zoknit addigra a friss házasok el is váltak.

Mi gyerekek iskolából hazamenve bebasztuk a táskát a sarokba(másnap reggel a lecke az eminens tanulókról lemásolva az iskolában) és irány az utca. Alaphangot megadva kiültünk az árokpartra egy- egy nagy szelet zsíroskenyérrel lekvároskenyérrel, aztán foci. Az én anyai nagyanyám előbb meghalt mint nagyapám és az ő haláláig három éven át én hordtam neki az ételt. Este öt óra felé anyám kiállt a ház elé és egészen sajátos módon szólított haza. Jaaniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!! az "a" betüről mélyen indítva az "í" betűt egészen a magas C-ig húzva hosszan kitartva mint Maria Callas. A mozdonyfütty ehhez képest halk távoli suttogásnak hatott. Na akkor hazaballagtam ahol már várt egy kis fekete táska benne egy tejeskannában a leves, és mellette lábosban pörkölt nokedlival, Biciklire fel és irány nagyapám ha fújt ha esett. Nagyapám nagy galambász volt, néha szólt hogy eredj hátra az ólban van két idegen galamb ami beült az idevalókkal vidd el csináljátok meg levesnek. A galambok kivégzése az én feladatom volt de nem írom ide a széplelkek kímélése okán.

A mi utcánk járda felőli oldalán hatalmas vastagtörzsű akácfák sorakoznak. Minden ház elé esik két-három amiket minden évben visszavágnak a törzséig. Aztán újrasarjad és következő évben megint visszavágják. Így nem nő meg akkorára hogy kidőléssel a házakat fenyegesse mégis dús zöld lombot ad.

Viszont még van egy járulékos haszna. A újrasarjadt ágak tövében az odahulló levél elrothadva kiváló táptalaja a laskagombának. Na nem annak a hibrid, se íze se bűze foszlott szélű zsákos tenyésztett laskának, hanem az igazi vadon termő gombának.oyster-mushroom-landscapes-nature-autumn-wood-natu-4420.jpg

Na mi minden évben végigjártuk a fákat és szatyorszámra vittük haza a laskát. A vad laska szinte sötétlila feszes rugalmas húsú, nem foszló hanem befelé hajló szélű kiváló aromájú gomba.

Ebben az utcában, ebben a házban nőttem fel. A házat apám építette sajátkezűleg. Azóta új gazdája gyönyörűen felújította. 

A mi kis falunk földrajzilag kiváló elhelyezkedésű település. Nincs túl közel a fővároshoz de még  olyan távolságra van ahonnan mindennap be lehet járni. Ellenkező irányba indulva még közelebb van Tatabánya ami akkoriban virágzó bányászváros volt. Valamint helyben a faluban is volt munkalehetőség bőven. Faipari KTSZ. VÍV, MMG, és az elmaradhatatlan TSZ. Aki nem talált helyben munkát az feljárt Budapestre. A Bicskeiek általában Kelenföld állomáson szálltak le és az állomás nem túl nagy körzetében helyezkedtek el. A Csokigyár, a Zamat, a Keltex, a Tejgyár, a Gamma, a Kábelgyár tele volt Bicskei dolgozókkal.

A kofák a tatabányai piacra hordták a baromfit és a tojást mert a bányászfeleségeknek semmi sem volt drága. Néhány műhelytitkot elárulok ne mondjátok senkinek. A libát téglaporral kevert kukoricával kell tömni mert akkor nagy lesz a mája. Ha nem elég sárga a csirke azon egy kis padlósárgító segít. Ha a kipréselt szőlőtörkölyt felöntöd vízzel és az mégegyszer kipréseled majd megtámogatod néhány mázsa répacukorral abból piacképes őstermelői bor lesz. Csaxólok.

A falusi ember mindennek és mindenkinek nevet adott. Legnagyobb sajnálatomra ezek a nevek kivesztek és a hálátlan utókor a politika eszementségével megtámogatva elfogadja ezt. A ló másik oldala szindróma a rendszerváltás utáni kor sajátossága. A bicskei fő utcának ami valami csoda folytán megmaradt egy nagyon széles gyönyörű virágos utcának a végén templommal, régen Sárköz volt a neve.

Aztán mi más lett volna mint Lenin út. A rendszerváltás után Leninből Szent István út lett. Miért kellett beállni a sorba? Miért jó az hogy mi lettünk a hárommilliomodik Szent István nevét viselő főutcájú település? A nép ad egy nevet amit a szájhagyomány továbbvisz. Ha a Sárköz jelző igaz volt valamikor de már nem igaz akkor a nevet is ki kell dobni? Ahol én felnőttem az Egysor utca volt. Merthogy egyik oldalon voltak csak házak. Aztán beépítették a másik oldalt is és már a neve sem Egysor utca. Folytathatnám. A Kistószeg nem Kistószeg. A Hegyi köz nem Hegyi köz. A Bika kút nem bikakút. A Szél utca nem Szél utca. Ez egy teljesen értelmetlen gyakorlat. Rengeteg ember kapott valamikor családnevet a foglalkozása alapján.  Na most ha a valamikori Szabó Géza utódai nem szabók lesznek hanem asztalosok akkor a nevüket változtassuk meg Asztalos Jenőre mert hiszen a valamikori ük-ük nagyapja volt szabó foglakozású és arról kapta a nevét de ez a helyzet már nem áll fenn? Utcaneveknél miért nem lehet követni ezt a gyakorlatot?


Térjünk vissza néhány szó erejéig a bikakútra. A falusi ember a gyakori családneveket jelzőkkel látta el. Például volt Csúzi kovács, joszti Kelemen és vörös Kelemen. 

Valamint volt csordás Horváth. Ő volt az én apai nagyapám.

A kisgyerek én vagyok a képen.Azt tudni kell hogy én késői gyerek vagyok. Az én szüleim 1926-ban születtek, nagygyszüleim mind az 1800-as évek végén. Nagyapáim az ELSŐ világháborúban harcoltak. Aktív munkás éveik a két világháború közötti időszakra esnek. Nagyapámnak öt gyereke született, a legidősebb Feri nagybátyám elesett a második világháborúban.   A másodszülött Laci bácsi megúszta néhány év orosz hadifogsággal. Az öt testvérből már csak a legfiatalabb Pityu bátyánk él aki a háború utáni korszak kiváló labdarúgója volt a helyi focicsapatban.

Abban az időben Bicske község elöljáróságának, vagyis magának a községnek saját hízómarha csordája volt. Az adóbevételek mellett ennek a haszna is a község pénztárába folyt be. Ez kétemberes állás volt de az én nagyapám elvállalta egyedül, dupla fizetésért. Szolgálati lakás is járt az állással ami egy helyen volt a csorda istállóival, ezt a mai napig Pásztorháznak nevezik az idősebbek. Az én nagyapám csordás volt nem pedig gulyás. A szarvasmarhákat őrző gondozó embereket nevezik csordásnak vagy gulyásnak, de a két tevékenység különbözik egymástól. A csordát mindennap hazahajtják, míg a gulya kint éjszakázik úgynevezett szabadtartásban. Az én gyerekkoromban a tanári szolgálati társasház előtti téren még volt maradványa egy gémeskútnak. Ehhez a gémeskúthoz hajtotta nagyapám mindennap a hízóbika csordát itatni. Ezért nevezték azt a teret Bikakútnak. Ma már emléke sincs annak a kútnak. Ott állt ahol ez az út elágazik.

A falu gerincét tősgyökeres köztiszteletben álló iparos és mezőgazdász családok alkották. A Pálffy kádárok, a Csúzi kovácsok, A Göllner patikusok, a Gaszt és a Szomolányi pékek valamint hogy gazdálkodókat is mondjak az Izing és Perbai családok.

A Gaszt pék az én anyai nagyapám volt. Hét gyereke született, három fiú négy lány. Anyám volt a legidősebb. Ezen a képen még csak öt gyerek van, a középső pöttyös ruhás az anyám.

A falú főutcáján volt a Gaszt pékség és kenyérbolt. Egy nagy kapun kellett bemenni a belső udvarba, ahol jobboldalt volt maga a pékség kemencékkel, és elől az utcára nyíló bolttal. Baloldalt a lakóépület volt hosszan hátranyúlva. Nagyapámnak volt 4-5 alkalmazottja valamint a nagyobb gyerekek segítettek be a vállalkozásba. Az egyik fiú és az egyik lány a pék szakmát kitanulva pékként mentek nyugdíjba. A hét gyerekből már csak ő a nyugdíjas pék Irén néni él. Jómódú iparos család volt akihez napszámosok jártak a hatalmas kertet gondozni. A saját boltjukban árulták a kenyeret és lovaskocsikkal hordták a környező falvak boltjaiba még a többi kenyeret, pékárut.  Nagyanyámnak mosókonyhája volt, külön épület a spájznak, és személyre szóló csak ő általa látogatható zárható WC-t használt. Nagyapámnak hatalmas mély borospincéje volt nagy baromfiudvar ás hidas látta el a családi gazdaságot. A hidas az olyan fedett fából készült disznóól ami lábakon áll. Módos gazdáknál volt olyan. Mindez a jólét nem akadályozta meg őket abban hogy anyámat fiatal lányként felküldjék Budapestre zsidó családhoz szolgálni. Ez volt abban az időben rend. Így néz ki ma a Gaszt ház, a főutcán.

Mikor apám udvarolni kezdett anyámnak hát hogy úgy mondjam az iparos família nem repesett az örömtől. Az ő lányuk egy csordás fiával? Na ne... Apám azért volt olyan tökös legény hogy amit akart megszerezte így sok választást nem hagytak Nagyapáméknak.beolvasas0055.jpg 

A háború után ment tovább a pékség amíg két bőrkabátos elvtárs belépett az üzletbe és emigyen szólott "Gyula bácsi ezt a pékséget mától a magyar állam használatba veszi. Maga holnaptól itt dolgozik mint alkalmazott de a mai bevételt már ne vegye ki a kasszából".

Nem, nem államosították. Kevesen tudják hogy kétféle eljárás létezett. Amikor államosítottak valamit, vagyis egyszerűen állami tulajdonba vették, valamint volt az állami használatba vétel mikor a tulajdonjogot meghagyták az eredeti tulajdonosnak de az üzemet az állam használta tovább. Ez utóbbi volt az enyhébb eljárás mert a tulajdonos halála után az örökösök eladhatták az ingatlant.

A sors nem volt kegyes a Gaszt gyerekekhez. A legfiatalabb állítólag belekeveredett az 56-os forradalom eseményeibe és 57-ben öngyilkos lett. Lehet hogy segítettek neki. Két fiú és egy lány alkoholproblémákba halt bele. A többi három lánytestvér élete békésebb volt. Anyám, apám halála után még 22 évet élt és utolsó éveit nővérem gondozása alatt töltötte.  Jóval nyolcvan éven túl azon a héten halt meg mikor mi indultunk ide Londonba. A másik lánytestvérük köztiszteletnek örvendő boltvezetőként ment nyugdíjba Szárliget községben és szintén hosszú nyugdíjas évek után nyolcvan évnél idősebben halt meg. A harmadik testvér még ma is él.

Én viszonylag sokat jártam Gaszt nagyszüleimhez. A 60-as években apám a KOMÉP-nál dolgozott mint kőműves ,anyám a bicskei malomban.

Arra emlékszem hogy reggel négy órakor keltettek, feltettek egy bicikli csomagtartójára és eltoltak nagyapámékhoz. Ott aludtam fél nyolcig majd átsétáltam a néhány száz méterre lévő óvodába. Mikor vége volt az óvodának akkor visszamentem de először felnéztem a malom ablakába. Ha kint volt egy ceglédi kanna akkor mentem nagyapámékhoz mert a kanna azt jelentette hogy anyám dolgozik és majd jön értem. ha nem volt kinn a kanna akkor mehettem haza mert már otthon volt.

Anyám becsületes neve Gaszt Margit volt. Fiatalnak csak Micike. Késöbb Manci, majd Manci néni. Mindenki így ismerte. Minden bicskei történést tudott és még annál is többet. A képeken élete három szakaszában látható.beolvasas0002.jpgbeolvasas0030_1.jpgbeolvasas0110.jpg

Most lássunk néhány képet Bicskéről és a családról. Ez a malom aminek legfelső emeleti ablakában ceglédi kannával jelezték hogy hova menjek óvoda után.

Bicskének van egy központi főtere egy gyönyörű parkosított résszel sétálóutakkal és a tér közepén egy nagy kör alakú virágoskerttel. Így nézett ki régen. A képen anyám, a nővérem és én vagyok úgy 1965 környékén.iuz.jpg

Itt szintén az a virágoskert van apámmal és velem.m.jpg

Ma ugyanúgy megvan az a kőfal. Egy Kossuth szobor van a közepén.

Néhány kép még Bicskéről. Ez a ház a város legjellegzetesebb és egyben legszebb épülete a Göllner ház. Bicskének ez a központi része ahol a templom áll a főut végén a domb tetején és jobbra a fent bemutatott park van. Viszont a szocialista korszakban elkövettek egy hibát. A templom és a Göllner ház közé felépítettek egy Áruházat. Ezt még súlyosbították egy mellé épített Kék Csillag nevű étteremmel. Mindkét épület a kor legocsmányabb szocreál stílusában épült betonförmedvény. Szerencsére az éttermet már elbontották, állítólag az Áruházat is nemsokára eldózerolják. Nem kár értük egy fekély volt mindkettő  a városképen.

Végül bemutatok néhány képet a családunkról. Ez a fotó 1969-ben készült apai nagyszüleim aranylakodalmi ünnepségén. A mi családunk látható rajta. Egy proli család. Már csak ketten élünk, a nővérem és én.k.jpg

Itt én és az unokatestvérem látható apai nagyszüleinkkel. A labdát tartó gyerek én vagyok.beolvasas0034.jpg

Ez egy hasonló kép, csak anyai nagyszüleimmel és másik unokatestvéremmel.

Ez itt apámról egy munkaszüneti kép.beolvasas0016.jpg

Ez pedig egy idősebb kori fotó.beolvasas0072.jpg

Végül pedig rólam egy néhány napos....liu.jpg

....és egy 37évesen készült kép. A képen mellettem álló úrhölgy a mostani feleségem.

Szóval innen indultam. Ebből a fatornyos kisfaluból és még ma is oda térek vissza. Ott van a házam a családom a gyerekkorom, az emlékeim. Ha Isten is megsegít akkor talán a nyugdíjas éveimet is ott fogom tölteni.

Végezetül még egy érdekességet elmondanék. Az idősebbek emlékeznek a Zárai-Vámosi énekes házaspárra. A Wikipédiában a Bicske szócikknél is szerepel hogy vámosi János Bicskén született. Na pontosan azon a telken ahol most a házam áll. Mikor odaköltöztem egy öreg parasztházat vettem meg amit úgy ahogy lakhatóvá tettem apámmal és abban laktam amíg a telek másik felén építkeztem. Na abban a parasztházban született az énekes és tudtommal az anyai nagyanyja nevelte fel. A ház Babosa Károly tulajdona volt és a felsége akit Babosa néninek szólítottak nevelte Vámosit. Érdekes hogy bicskei gyerekkoráról, szüleiről sehol semmi írást nem találtam az interneten. Nem tudni hogy miért a nagyanyja nevelte.

2018feher-m.jpg

 

2018rose.jpg

 

2018voros.jpg

Rangos díjjal ismerték el „Renk” és „Boszorkány” munkáját a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Kántor, a híres nyomozókutya halálának évfordulója alkalmából 2018. június 21-én a rendőri szakmai munkát segítő feladatellátásuk elismeréseként két szolgálati négylábút részesített jutalomban Székesfehérváron.

A „Szolgálatban négy lábon” elnevezésű rangos elismerést idén Izsányi Tibor címzetes rendőr főtörzszászlós és kutyája, Renk, a Gárdonyi Rendőrkapitányság képviseletében vehette át a főkapitánytól.  Renk, az ötéves belga juhászkutya eddigi szolgálatban töltött évei alatt 136 eredményes nyomkövetéssel segítette a rendőri munkát, ebből 27 esetben egészen az elkövetőig vezette el gazdáját.

Az idei esztendőben - a korábbi évek gyakorlatától eltérően - a „Szolgálatban négy lábon” posztumusz díj átadására is sor került, melyet a Bicskei Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály, Közrendvédelmi Alosztály körzeti megbízottjával, Márton Sándor címzetes rendőr főtörzszászlóssal szolgálatot teljesített Boszorkány nevű német juhászkutya kapta. Boszorkány, a kiemelkedő fizikai teljesítő képességgel rendelkező négylábú pályafutása során jelentős segítséget nyújtott a határszolgálati és a napi feladatok ellátásában.

A „Szolgálatban négy lábon” díjat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2013-ban alapította azzal a céllal, hogy a rendőrség szolgálatában álló rendőrkutyák közül az arra legérdemesebb elismerésben részesüljön.

Üdv,
Kicsit pontosítanám a vonatos sztorit:
23:20-kor elindultunk a Déliből, de Kelenföldön jött a bemondott infó, hogy 20 perc késés lesz műszaki okok miatt (felsővezeték-szakadás valahol Törökbálint környékén). Oké, elfogadtuk, megvártuk, de ahogy az lenni szokott, a késési idő módosult 40 percre - amit szintén nem tudtak tartani. Reménykedtünk, hogy majd jön a 00:20-as is, összegyűlünk egy vonatra, és mehetünk is, de ez nem így volt. Küldtek az utasokért 1 darab pótlóbuszt, amire át kellett szállnunk.
00:45 körül indultunk el az Etele-térről. Nagyjából 1:15-kor érkeztünk meg Biatorbágyra, ahol bent állt egy vonat, nyilván az ment volna Pest felé, de nem tudott, erre kellett átszállnunk, és indulhattunk is volna Tatabánya/Komárom felé. Igen ám, de volt egy kis gond: Törökbálintra nem mentünk be a várakozókért a busszal, akiket nem lehetett otthagyni. A pótlóbusz elindult visszafelé, hogy a Biatorbágyon rekedteket elvigye Törökbálintra, Budaörsre, stb, majd ha ez megtörtént, akkor a Törökbálintról Tatabánya felé közlekedőket meg elhozza végre Biatorbágyra, ha már az első körben nem sikerült. Ezt kellett megvárnunk, és végül 03:00-kor indultunk el a vonattal.
A vonaton terjedt egy olyan hír is, hogy a buszból közben kifogyott az üzemanyag, mert egész nap járta a várost, és emiatt is volt késés (de ezt nem a kalauztól hallottuk, nem tudom hogy mennyire hiteles). Belegondolva igaz lehetett, mert a Biatorbágy -> Pest (nem tudom hogy Déli vagy csak Kelenföld) -> Biatorbágy szakaszt több mint másfél óra alatt járta meg...

A dühös SMS 1 óra 58 perckor érkezett. 4 órakor ébredtem, így csak most tudom közzétenni:

"Toncsikám, ha akarsz botránykrónikát, szívesen tudósítok Neked az éjféli vonatról, ami még most is Biatorbágyon vesztegel"  

Persze, hogy nem akarok botrányt, de ez ez tényleg botrányos. Ez az éjféli vagy színházvonat a menetrend szerint ekkor indul Kelenföld-Bicske alsó között és 23 perc a menetideje. Megengedhetetlen. 

23:28 23:51   0:23

A MÁV honlapján ezzel kapcsolatos hír vagy magyarázat még nem látható. Itt találtam néhány hamarosan aktuális vágányzári hírt   jó, ha tudjuk rovatunkba.

Nem tudom, hogy az utasok végül mikor értek haza.

Aki nekem ezt megírta, abban úgy megbízom, hogy nincs kérdés. Amit olvasnak, az sajnos nem vicc. Egy hat órája megjelent civil sorban ez olvasható: Törökbálintnál felső-vezeték szakadás a vihar miatt.

Szia Anti!
Ne haragudj hogy zavarlak.
Elkeseredésem miatt írok, segítségedet kérném, mivel nagy az ismeretségi köröd.
Szia Éva, ha tudok, segítek.
Én itt a Tölgyfa utcában lakom albérletben 2013 óta a fiammal. Ő még tanul, de idén végez a tanulmányaival.Sajnos a lakást eladták, ki kell e hónap 30-ával költöznünk. Albérletet keresünk, egyszerűen reménytelen eddig.
Egy jövedelemből élünk, Budaörsön dolgozom 5 éve mint takarítónő.
A cég igazgatója felajánlotta hogy munkát biztosít a fiam részére, ha befejezi a sulit.
Az albérlet kauciójába besegítenek kamatmentes kölcsönnel. De mivel rövid az idő, kezdek félni, nem akarok utcára kerülni a fiammal. Ha lenne valahol egy 2 szobás lakás vagy ház, ha ebbe segítenėl, sokan olvasnak, sok az ismerősöd... Itt megosztottam, de senki nem tud.
Meglesz. Esetleg az ingatlanközvetítőket keresd meg. Látnak a pályán. Ami pedig a cégvezetőt illeti, megbecsüli a munkádat. 
Igen. Igyekszem. Holnap megyek be önkormányzathoz családsegítőbe.
Szükséglakás, ez most nagyon kell remélem, nem utasítanak el egyből....
Biztos, hogy nem utasítanak el, szerintem amit tudnak és lehet, azt megtesznek. Nyilván korlátozottak a lehetőségeik. Jól értelek? A: albérlet keresése B: ha nincs, akkor szükséglakás.
Igen az albérletet kb. 3 hete keresem, nincs
Értem.
Bármi van, most próbálok belekapaszkodni, nincsenek nagyszülők, akik segíthetnének rajtunk. Sajnos.
Közlöm beszélgetésünket így ahogy van és kérek egy telefonszámot, amin elérhetnek Téged. Nem tudnék most pár napig semmilyen üzenetet közvetíteni vagyis nehezebben. Kérlek, zárjuk rövidre. 
Köszönöm szépen előre is

06/202408635

Leendő tűzoltókat vár a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A felvételi első lépéseként Székesfehérváron június 19-én tartják a fizikai szintfelmérőt, amelyen a kétezerméteres síkfutás mellett, fekvőtámaszban, hajlított karú függésben, fekvenyomásban, négyszer tízméteres ingafutásban, távolugrásban és hanyattfekvésből felülésben is bizonyíthatnak a jelentkezők. Tűzoltónak jelentkezhet, aki elmúlt tizennyolc éves, büntetlen előéletű, magyar állampolgár és legalább szakiskolai végzettséggel vagy érettségivel rendelkezik. A szeptemberben induló tűzoltó szakképzés öt hónapig tart. A képzés ideje alatt havonta nettó 150.000 forint támogatásban részesülnek a hallgatók.  A részletes felvételi követelményekről a fejer.katasztrofavedelem.hu honlapon tájékozódhatnak.



Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagy
Fejér megyei katasztrófavédelmi szóvivő


FEJÉR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG
8000 Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 2.
http://fejer.katasztrofavedelem.hu

Szia! Ne haragudj a kései zavarás miatt, de csak most van időm írni! Ha nagyon szépen megkérlek, írnál pár sort a következőről?  A paplak előtti aszfaltbontás szörnyű körülményeiről, nagyon balesetveszélyes, sőt, a reggeli délutáni forgalom így is ellehetetleníti a közlekedést, így meg pláne. Az orvosi rendelő után meg kész borzalom, ki sem lehet kerülni. Ma a suliból jövet majdnem frontálisan belém jöttek volna, alig tudtam elkerülni az ütközést, ott amúgy is mindenki lendületesen kanyarodik be. Félek ebből baj lesz, nekem szerencsém volt de tartok tőle másnak nem lesz. Nagyon szépen köszönöm!

Szia,

elfogyott az emberekből a tolerancia, egyre agresszívabb a közlekedés. Olyan kettő- és négykerekű gépjárművek motorhangjai közelből és távolból, hogy el nem tudom képzelni a sebességhatár betartását.Velem éppen a Prohászkán történt. Mentem kerékpárral a vasút felé. A másik sávban szürke autó, mögötte a nagy fekete türelmetlenül, fontoskodva, rágyógyulva féktávon belül. És az kirúgtat előzéshez, majdnem hárman vagyunk egymás mellett a két sávban - egy sebességkorlátozott szakaszon dönget vígan -iskoláink előtt.

Nagy divat, hogy közösségi alapon korommal, kormos kipufogógáz felhőjével kínálják meg kedves városunkat. BÜNTETLENÜL. Nem állíthatom, hogy sosem hibáztam a közlekedésben, de ami az útjainkon, utcáinkon folyik, az undorító. Sokakat jellemez az a stílus, hogy úgy viselkedik, mintha rajta kívül senki sem létezne az úton. Bicskén erősítést érdemelne a közlekedésrendészet.    
Ha a burkolathibát javítják az a baj, ha nem javítják az a baj :) - idézhetném.
Bár ha egyetlen héttel későbbre ütemezik, akkor a levélíró már nem jár arra, mert vége az iskolának, erre azért valóban gondolhattak volna.
És persze a nagy rohanásban fel sem merülhet, hogy a jó időben kiszáll az ember autóból és gyalogol. Eggyel kevesebb autó. De ha mások is követik a példáját - nem követik, ugyan miért tennék? -, akkor sokkal kevesebb autó, több a mosolygós ember - a járdán. Így vicsorog mindkettő az úton. Neki autózni kell, tehát szálljon ki az autóból a szembejövő. Más nincs, csak ő. A levélíróról pontosan tudom, hogy nem ilyen. Finom, segítőkész, önzetlen, jó ember.  Nem róla beszélek. Az iskolától egyébként sokkal könnyebben is el lehet autózni a Bogya - József Attila utca útvonalon a városközpont irányába. Amennyit sorban áll a templom mögött, azalatt bőven körbe ér(ne).
Az EÜ Központ előtt mindenkinek 30-as sebességkorlátozás van. Annyival a sóderos részen is vidáman áthajthat, nem lesz baja az autónak, de tényleg az aszfalt kell, jogos.

Most úgy tűnhet, hogy túl sarkos a véleményem, de a levél írója másokat hibáztat, miközben ő is tehetne a probléma megoldásáért.
És végül egy megjegyzés. Tényleg minden gyereket autóval kell vinni-hozni az iskolába? Nehogy megsüsse a nap? Nehogy szél érje? Igaz, nekünk kocsink nem volt. De minden gyerek gyalog járt iskolába - nem is olyan régen. Nem lett bajuk. Csak nagy télben - ritkán - hoztunk óvintézkedéseket a sulikkal összhangban. 

 

Az M1-es autópálya bicskei szakaszának felújítása kapcsán az 1-es számú főutat és a településeket sújtó megnövekedett autóforgalom által kialakult helyzet javításáról tartottak szakmai egyeztető fórumot 2018. június 6-án, Bicskén.

A Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP) és Pálffy Károly ((FIDESZ-KDNP), Bicske város polgármestere által kezdeményezett egyeztetésen Fejér, illetve Komárom-Esztergom megye részéről minden érintett szerv (rendőrség, katasztrófavédelem, Magyar Közút Zrt, önkormányzatok, Magyar Vöröskereszt) képviseltette magát.

A megbeszélésen a szakemberek ismertették, hogy az M1-es autópálya sávlezárására annak minőségi állapotából adódóan volt szükség, s mindemellett e javítások egy nagyobb beruházás előkészületei is egyben, melynek nélkülözhetetlen feltétele volt a jelenlegi szakaszon folyó javítási munkák elvégzése. Június végén ugyanis megvalósításra kerül az autópálya 28-as szelvényétől a 40-es szelvényéig terjedő szakaszának felújítása, amely nem jár már a haladó sávok számának csökkentésével. A forgalomterelési tervek alapján - sebességcsökkentés bevezetésével – a bal pályára úgynevezett 2+1-es forgalomkorlátozást vezetnek be, ami azt jelenti, hogy 2 irány marad Budapest felé, 1 pedig Győr felé. Jobb oldalon, ahol a munkálatok zajlanak, még mindig marad 1 sáv, tehát elvileg ott is járható lesz 2 sáv.

A szakemberek a most zajló felújítást megelőzően számba vették a lehetséges alternatívákat a forgalom elterelése kapcsán (forgalomkorlátozás, útelterelés, útdíjkedvezmény bevezetése stb.), de egyedüli megoldásként az időszakos sávlezárást ítélték meg.

A lokálisan kezelt hibák ugyanis nem csak kátyúzásban merültek ki, hiszen több helyen komplett pályaszerkezeti problémákat is kezelni kellett, hogy a későbbiek során a leállósávok is alkalmassá váljanak az autópálya sávelterelésének viseléséhez. A felújítás ütemezetten halad, a nagyobb felületen lezajlottak már a felújítások, s vélhetően június 25-ével, az újabb szakaszon történő beruházás megindításával konszolidálódik a helyzet.

Mindaddig is több olyan intézkedésben sikerült egyezségre jutnia a feleknek, amelyek csökkentik a torlódás kialakulásának lehetőség az autópályán – például péntekenként felfüggesztik a munkálatokat a teljes sávszélesség biztosításával, az éjszakai munkavégzéshez szükséges technikai eszközök beszerzése folyamatban van, illetve mentesítik az 1-es főutat a kamionforgalomtól a 12,5 tonnás súlykorlátozás visszaállításával. Kritikus helyzetek esetén pedig elrendelik a kamionok elterelését, vagy akár a kamionstopot is.

A lezárult építkezéseket követően az utak túlterheléséből adódó meghibásodásokat természetesen a jövőben korrigálni fogják, már most keresik a módját az 1-es főút felújítására.

Mindezeken túl, előkészítve az M1-es autópálya későbbi, régóta várt 2x3 sávossá építését (2023-2024-ben várható az átadása), folynak a tárgyalások és egyeztetések arról, hogy az alternatív utak hálózatának nagyobb teherbírásúvá tételére milyen megoldások (körforgalom kiépítésekkel, csomópontok átalakításával, szintbeli kereszteződések forgalomirányító lámpákkal való ellátásával, parkolóhelyek és pihenőhelyek kialakításával) alkalmazhatóak annak érdekében, hogy a lakosság és a közlekedők, fuvarozók minél kisebb kellemetlenséget szenvedjenek el az átépítésből eredően, illetve mely módon csökkenthetőek a megnövekedett forgalomból adódó veszélyes helyzetek kialakulása. Ezen beruházások a háromsávosítást követően is szolgálni fogják a helyben élők közlekedésbiztonságát.

Sajnálatos módon havária bármikor előfordulhat, így a nyári szezon kapcsán azt javasolják a szakemberek, hogy mindig legyen a gépkocsiban frissítő víz és elegendő mennyiségű üzemanyag. A katasztrófavédelem és a karitatív szervek képviselői ezen esetekre is felkészültek. A katasztrófavédelem állandó készültségben áll.

Érdemes ellenőrizni különböző módon az útviszonyokat is (és elsősorban az Útinform tájékoztatására hagyatkozni), hiszen gyakran téves, vagy már nem aktuális információk hangzanak el a médiában, szerepelnek a webes felületeken, vagy mobilos alkalmazásokban.

Egyben a szakemberek felszólítják a média szereplőket, hogy nagyobb körültekintéssel, felelősségteljesebben adjanak közlekedési tanácsokat a forgalom szereplőinek, hiszen sokszor a jó szándékú, de életszerűtlen tanácsok tovább rontják a már különben is nehéz forgalmi helyzetet.

Mindezeken túl pedig tisztelettel kérik az érintett települések lakosságának és az M1 bicskei szakaszán közlekedők együttműködését, hiszen az utak felújítása mindannyiunk érdeke.

Bicske, 2018. június 6.

 

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő

Bicske Város Önkormányzata

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Bicskei Rendőrkapitányság

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Magyar Vöröskereszt

Bicske, 1968. szeptember 11. A Bicskei Általános Iskola különleges tanterv alapján működő cigányiskolájának tanulói körjátékot játszanak az iskola udvarán a tízperces szünetben. MTI Fotó: Szebellédy Géza

Ahogyan a közlés utáni napokban egy fotónk körül kialakult beszélgetésben megláttam, az ajtóban Attila bácsi áll. A lánya, Mészáros Katalin mondta ezt. Hitelesebb  forrás nincs is.

 

Furcsán néztem rá kezdetektől. Hogy ez most komoly? Nem, ezt nem véleményezheted - mondtam magamnak, (mert pert indítok ellened, hogy attól koldulsz - fenyegettem meg magam). Több napig hallgattam is. 

Mindent megtettem, hogy ne legyen ellenérzésem. De egy estén a party time után ketten ballagtunk a Bocskain.

Az OTP elé is tettek egy ilyet. A virágok szépek. De maga ez a hasas, batár,  fémből készült virágtartó nélkülöz minden finomságot, már amit minden cserép gondozott virágocska magában hordozhat.

Hatalmas a kontraszt. A szocreál korszak, valamint "a vas és fém országa vagyunk", ez jutott eszembe, s hogy Dzsugasvili azért váltotta a nevét Sztálinra, mert az acélt jelent. Vesd össze: stainless.

El is neveztük ott a helyszínen szovjetszkaja szojuza -nak és Bajkonurnak is szegényt.

Az OTP-nél túl nagy teret foglal. Bármennyire 90 előtt épültek a környező házak, az a kis háromszögnyi parkocska a fehér kérgű, nem őshonos két nyírfájával és fenyőivel jóval cizelláltabb, többet mutat és jelent. 

Ma (vasárnap) előbb a SPAR előtt láttam, amikor kiszálltunk a kocsiból. Kedveseim - biccentettem a polgármesterek felé - ez nem fogja pótolni azt a jó öreg bicskei fát, amit innen csak és kizárólag önkormányzati engedéllyel lehetett eltávolítani, nyilvános indoklás, magyarázat nélkül! Aztán tekeregtünk autóval régi bicskei baráttal, aki régen nem itt él. És Felcsúton láttam még több ilyen állványt.

Minden tiszteletem a fémmunkásé, aki ezt létrehozta. Lerajzolni sem tudnám rendesen ezt a vázat. De hogy ez bicskei közterületen gáz, ez biztos. 70-es évek hurrá-virágtartója. Vagy még az is bőven finomabb volt. Hogy hol ebben a bicskeiség és a hagyomány? Hol ebben a természetes organikusság? Hol a mezővárosi motívum? Nem telefúrni kellene egy négyzetmétert  minél több darab virággal, hanem egy cserép jól elhelyezett virág is jobban hatna. Ebben van valami nagyzás. Valami megalomán. Lehet, hogy egy stadion körül jó mutat térelválasztónak a parkolóban, de a mi megszokott tereink zegjének-zugjának intimitásában olyan ez, mint satupad a nappaliban.  

Sajnos a katolikus templom elé is odakerült három darab, meg a Hősök terén is díszeleg. Előbbi helyen a biciklisek közlekedését (az iskolásokét is) veszélyesebbé teszi, mert nem biztosít ki-belátást. A templom (beálló kocsik nélkül, mondjuk este) engem az Utas és holdvilág című mű tereire is emlékeztető környezetét - lehet, hogy csak azért emlékeztet, mert annyira akarom, mert szerettem ezt a regényt a sosem meg nem jelenő  Ulpius Évával - templomkert, szobrok, a sajnos parkolónak használt viacolorral burkolt tér, a megújult templom stb. Ha valahol idegen és már-már ízléstelen ez a fémszerkezet mutatvány, akkor ott a templomnál feltétlenül az - gondoltam tegnap este a Prohászkán virágzó gömbjuhar (?) illatában tekerve, a látottakon spekulálva. 

Már néztem többször, milyen "jó" szimbóluma Bicskének az a tér: díszkőre futotta, mert mi aztán város vagyunk, meg szépek akarunk lenni, de az igénytelenség még mindig győz. A gigaforgalmú Budapesten, a Bazilikához nem engedik be parkolni az autósokat. Akinek ott az irodája, beballag.  Itt az országgyűlési képviselő is beáll.  

Igen, Felcsútról indulhatott hódító útjára a virágtartó. Ott már tavaly is volt. De alapvetően a széles főútjuk mellett, ott kevésbé zavaró, nincs erős kontraszt a nagy tér miatt.
Ráadásul hozzánk közvetve, így a gyártási árnál drágábban érkezhetett felcsúti, tehát nem bicskei termelőtől. Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent és azt sem, hogy pontosan mennyibe került darabja ennek az ipari zónás hardver illusztrációnak. Nem tudhatom, miért nem találtak bicskei előállítót, ideillőbb méretet, organikusságot, természetességet. 

Azért, mert a szomszéd faluban ilyet láttak nagyjaink, nem lett volna muszáj ebből ide is hozni. Autonóm település vagyunk. Ne uniformizálódjunk. Hagyjuk meg nekik, ha ez nekik tetszik. Ha pedig virágváros szeretnénk lenni - miért ne? -  tegyünk tanulmányi kirándulást Nagyatádra vagy Gyulára, hogy Szegeddel már ne is provokáljam őket, Gyulát olvasónk írja. Nagyatád a leghátrányosabb helyzetű területek egyikén fekszik. Mégis gyönyörű. Igaz, a fiatalok és a középkorúak tömege év közben nincs otthon, ők nyugati rendszámú autókkal ünnepekre járnak haza. Olyankor dugók keletkeznek. Aztán jóféle csönd.        

Az hiszem, ezekhez az állványokhoz hasonló (nagy szabadságharcos) performance lenne olyan virágtartót létrehozni, aminek alapszerkezete egy-egy kordonelem.... Hű, de szeretnénk azt is. Olyan lenne, mint a puskacsőbe tolt virágszál. 

 

ia

Etyeken, a Körpince utcában intézkedtek a járőrök 2018. június 9-én délután egy Honda típusú személygépkocsi 40 éves gárdonyi vezetőjével szemben. A gépjármű sofőrjénél a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök a férfit további mintavételre előállították, vezetői engedélyét pedig bevonták. Az esettel összefüggésben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A felvételt Czverkon László készítette, legalábbis ez az ő alkotói neve. Köszönjük! A fészek közelében lévő házban élő Horváth József is folyamatosan figyeli, filmezi, fotózza a bicskei gólyákat, ír is róluk rendszeresen a saját oldalán, amiből már közöltünk is. 

Jó, hogy a nyilvánosság erejével érvényt szereztünk annak a bicskei blogos kezdeményezésnek, hogy épüljön végre fészekemelő a madarak biztonsága érdekében. Ezt a felvételt látva idéződik fel az is, milyen érdekes lenne megoldani bekamerázását.

Például az önkormányzat hivatalos honlapját ilyen lépésekkel lehetne a város honlapjává tenni.... Számos olyan magyar település is van, ahol ez működik. Hogy hogyan lehetne megoldani úgy, hogy senkit ne bántson, azt egyrészt a környéken élőkkel, másrészt a Magyar Madártani Egyesület és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel folytatott egyeztetésen lehetne kialakítani.     Az EON-nal, a városgazdákkal és a Bicskei Önkormányzati Tűzoltósággal ők végezték el a fészek magasítását. 

Jó lenne, ha elérnék: kapjanak nyomkövetést szolgáló gyűrűzést a Kistószegen született gólyák. Van egy oldal, ahol vándoréletükben látható aktuális tartózkodási helyük, ottani mozgásuk.

Képzeljük el, mekkora dolog lenne ez környezetismeret (már nem ez a neve? elnézést) órán , milyen erővel taníthatná gyerekeinknek, unokáinknak a természet ajándékainak megbecsülését. Sok olyan momentum mellett, ami már régestelen régen megvan vagy éppen tavaly óta. Ez itt helyi érték. Tudjuk, miről beszélünk. Tudjuk, hol van. Tudjuk, hová várjuk őket.  Megtehetnénk, hogy követhessük őket. Bizonyos fokig még közösségépítő is.

(Amúgy ma véletlenül jártam átmenőben egy helyen, ahol a teraszon hosszú ünnepi ebédlőasztalnál több bicskei kisgyerek keresztelőjét ünnepelte több bicskei család. Erre hazaérek, és gólya fészekaljt látok a teljes monitoron. Jól van, madarak. Ha nagyok lesztek, csak cipekedjetek ide Bicskére és környékére mind az öten!)   

Találós kérdés: Tudjátok, hogyan kiált fel a bicskei művészi szépségű gyermeke láttán, akár 23 évvel a születése után?! Válasz: Goya hozta.( Ha-ha.)  

       

Bicske, 1961. június 1. Július 15-én adják át a forgalomnak az országban épülő legkorszerűbb autóút, az új bécsi országút Biatorbágy - Bicske közötti szakaszát. A képen: az Aszfaltútépítő Vállalat bicskei keverő telepe. MTI Fotó: Lajos György

Ez hol volt?

mti-foto-824725.jpg

 

szekely-768x512.jpg

A Felvidék helyére utolsó percben beugró Kárpátalja jutott be a CONIFA labdarúgó-világbajnokság döntőjébe, miután 4–2-re legyőzték az előzetesen esélyesebbnek tartott Székelyföld csapatát a torna elődöntőjében.

Sándor István, Kárpátalja válogatottjának vezetőedzője, a román élvonalban szereplő Sepsi OSK szakmai igazgatója kedden a negyeddöntő után telefonon nyilatkozott lapunknak, akkor leginkább amiatt bánkódott, hogy két fia családi és tanulmányi okok miatt csak a csoportmérkőzéseken tudta segíteni a kárpátaljai csapatot. A nyolcszoros magyar válogatott, kétszeres magyar bajnok középpályás, jelenleg a Csákvárt erősítő Sándor György, valamint öccse, az NB I-et szintén megjárt, egy éve Cegléden focizó István is haza kellett utazzon, akárcsak a Nyíregyházában futballozó Gajdos Zsolt, aki esküvője miatt hagyta ott Londont. A kárpátaljaiak addigi tizenegy góljából hatot a felsorolt trió szerzett, így érthető volt a mester aggálya.

Ritkán adatik meg egy szurkolónak, hogy mindkét pályára lépő csapat himnuszát tele torokkal, tiszta szívből énekelhesse. Londonban viszont ez történt: több mint száz drukker énekelte előbb a magyar, majd a székely himnuszt, a semleges nézők legnagyobb döbbenetére – számolt be a Nemzeti Sport helyszíni tudósítója.

A találkozó székely mezőnyfölényben kezdődött, de a kárpátaljaiak lassan-lassan kiegyenlítették a játékot, s a 36. percben a Cigánd SE-ben játszó Toma György szép egyéni szólóját követően megszerezték a vezetést: 1–0. Székelyföld egyenlíthetett volna, miután a székelyek játékosát felrúgták a tizenhatoson belül, a sértett büntetőjét viszont klubtársa, Fejér Béla nagy bravúrral kivédte! A szünetig mindkét oldalon voltak helyzetek, de azok sorra kimaradtak. Fordulás után hiába rohamoztak a székelyek, a játék képével ellentétben Toma távoli lövését Nagy bevédte, így az 55. percben Kárpátalja már kettővel ment. A 73. percben Kürti Gergely 3–0-ra módosította az állást, ám a mérkőzés még korántsem volt lefutva: a székelyek két perc alatt egy gólra faragták a hátrányukat. A hajrára a székely mezőnyfölény pedig sehogy sem akart góllá érni, sőt, a lefújás előtt Peres Csaba egy kontra végén a kegyelemdöfést is megadta: Kárpátalja–Székelyföld 4–2.

A másik ágon Észak-Ciprus hátrányból fordítva győzte le 3–2-re Padániát, így szombaton magyar idő szerint 16 órakor Padánia–Székelyföld bronzmérkőzést, valamint este héttől Észak-Ciprus–Kárpátalja döntőt rendeznek a CONIFA világbajnokságon, a mieink már most történelmet írtak. A mérkőzéseket a mycujoo.tv élőben közvetíti.

A járőrök Bicskén, a Táncsics Mihály utcában ellenőriztek 2018. június 7-én reggel két helyi lakost - olvasható az FMRFK Kommunikációs Szolgálatának mai hírében.  A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a 36 éves nő és a 24 éves férfi ellen a Bicskei Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, ezért elfogásukat követően előállították őket a Bicskei Rendőrkapitányságra.

Környezettudatos (valamint kedves és csinos) osztálytársam kérdése volt. Mélyen elgondolkodtam, majd meditáltam, mit is mondhatnék.
 
"Bedöglött a televízióm és szeretném kidobni. Van esetleg ötleted hová is lehetne? Köszi"
Feltételezem, hogy Venczel József úr műszerész vagy pályatársa láthatta már és így hozta meg végső döntését a tulajdonos.
Ha beírja a google-ba, azt a választ kapja, hogy elektronikus hulladékot az ilyeneket forgalmazó cégeknek kötelező ingyen visszavenni.
Van aki ezt úgy oldja meg, hogy nem maga veszi vissza és raktározza, hanem szerződik egy gyűjtő szakcéggel, de az eredmény ugyanaz.
Ahol tv-t forgalmaznak, ott vissza kell(ene) venni - ingyen. Nem tudom, milyen tévé, nem tudom, hol vette, de feléjük kellene nyitni. A Prohászkában látható egy utcára kitett tévé, nem ez a civilizált megoldás. 
  • Magánszemélyek részére teljesen ingyenes a települési önkormányzatok által üzemeltetett hulladékgyűjtő udvarokban és elektromos készülékeket árusító kereskedőknél. Az EU irányelv tervezetnek megfelelően biztosítani kell, hogy a forgalomba hozó illetve a gyártó díjmentesen visszavegye, hasznosítsa a termékből származó hulladékot. Egyes veszélyes hulladékok – szárazelem, fénycső, elektromos és elektronikai hulladék – áruházak, üzletek gyűjtőiben is leadhatók.
  • Céges lehetőségek is hasonlóak, de bizonyos tömeg és mennyiség felett a hulladékudvarokban fizetni kell a leadásért - olvastam a Hulladékvadász.hu-n.
 
Bicskén nincs hulladékudvar. Ebben az európai kisvárosban és járási székhelyen, ahol elég régen készülget az ehhez a témához csak közvetetten kapcsolódó hulladékválogató - szólva hulladékudvar Bicskén   nincs, pedig a Nemzeti Együttműködési Rendszerében (NER) óvhatnánk környezetünket, így a célegyenesben, ezerrel  a világvége felé.
Körben, a bicskei határ néha úgy néz ki, mint egy newsroom a rekettyésben.
Mert ott aztán szokott lenni tévé.  Ez csak közvetve, de  összefügghet azzal, hogy a legközelebbi hulladékudvar Csákvár városában található. 

Jó reggelt Toncsikám!

Sajnálatos dolog miatt kérem segítségedet.

Vasztélyon lakik Sanyi, aki tanítványom volt, s Ő van most GYED-en 8 hónapos Léna nevű kisleányával. Felesége Orsi. Kérlek, hogy az Ő levelét mellékelve jelentesd meg írásunkat saját átdolgozásod szerint.


ÖSSZEFOGÁS ORSIÉRT!

Az ŐZIKE ALAPÍTVÁNY - KULCS AZ ELESETTEKHEZ  2017. decemberében került bejegyzésre. Célja: azon beteg gyermekek, felnőttek és családjaik segítése, akik nehézzé vált körülményeikben összefogásra hívunk magunk mellé embereket.

Nem pénzgyűjtést szeretnénk elsősorban, hanem a rendkívülivé vált mindennapok élhetőbb megvalósításához várunk segíteni akaró kezeket, szíveket, eszközöket.

Bicske 20-25 km-es körzetében élő családok számára szerveződünk, a szükséget betölteni szándékozók jelentkezését várjuk.

Alapítványunk bankszámlaszáma:  HU68- 10402001 - 50526874 - 68561010

Bízunk az összefogás erejében, hiszen : EGYEDÜL NEM VAGYUNK MÁS CSAK EGY-EGY KŐ, DE EGYÜTT MI VAGYUNK A HÁZ!


Vörös Györgyi                                                                  Kiss Béláné Marika

alapítvány alapítója                                                            alapítvány elnöke

06 30- 293 4915                                                                06- 20- 886 0154


---------- Továbbított levél ----------
Feladó: Marika Kiss Béláné <kbmbicske@gmail.com>
Dátum: 2018. június 5. 21:28
Tárgy: Re: Leukémia
Címzett: Gergely “SpoonRaven” Sándor <gerysan93413@gmail.com>


Sanyikám, kedves!

Köszönöm soraidat.

Használatra egyeztetek kontakt személyekkel. cserepet már most tudok 1000 db-ot felajánlani, mert 2 hónapja kaptuk. Nagyegyházán van, megoldjuk a szállítást is idejében.

Jelentkezem.

Jó éjt nektek! Minden rendben lesz!

Marika néni

 

  1. június 5. 17:50 Gergely “SpoonRaven” Sándor írta, <gerysan93413@gmail.com>:

Jó napot kívánok pár szóban történetünk: Feleségem áprilisban terhes lett 2017-ben, majd az általános vérvételek egyikével valami nem stimmelt Fehérvárra beutalták, bent tartották egy éjjelre, majd másnap megtudta (az eredeti levélben nem így van leírva - a szerk.), hogy “Leukémiás vagy holnap visznek Pestre”. 20 percre rá értem oda. Másnap Budapesten a SOTE-n voltunk ahol további teszteket csináltak 2 héten keresztül majd csontvelőbiopsziát, ezek után 2 hetente vagy 3 hetente jártunk vérkészítmények,vérvétel,és tesztek sorozatára amikor is 10. hónap 19-én reggel 5 órakor kislányunk késznek érezte jövetelét 35 hetesen. Délután 2-re meg is lett a legszebb és legfontosabb dolog az életemben. 1 hónap múlva folyamatos rosszullétek és hasi fájdalom miatt méhkaparásra került sor.Feleségem édesapját a tél folyamán temettük, ő már több éve küzdött áttétes prosztatarák ellen.Telt múlt az idő és egy gyors időpont egyeztetés után április 10-én egy hónapra kemó és kórházi bent lét után hazaengedték feleségem.
Jelenleg 3 hetes itthon tartózkodás után most a Szent László Kórházban fekszik, újabb kemót kap majd Június 8.-án megkapja a csontvelő átültetést, ami reméljük,hogy a gyógyulást eredményezi.

Azt hiszem,hogy a Bicskei Lapokban a Fejér Megyei Hírlapban és a 24.hu-n is közzétették a történetünket.

Amire nagy szükségünk lenne azok a legalapvetőbb dolgok: Pelenka 8kg feletti (a nagyobba majd belenő) popsitörlő bármilyen márkájú, popsikenőcs, bébiétel 8 hónapos korig, Egy gyermekülésnek nagyon örülnénk az autóba.

Feleségemnek cérnakesztyű a sterilitás miatt, baba szappan egy fali szappantartó esetleg lábtyű,mosópor, öblitő, ágyruha és lepedő illetve törölköző, mert minden nap új és steril huzatot és törölközőt kell használni illetve egy olyan vasaló amivel elég nagy hőfokon lehet gőzölni.Esetleg a nyári nagy meleg miatt egy ventillátor.

Padlástérben a szőnyegpadló cseréje olyan dologra amit könnyen lehet tisztítani (folyékony padlózat/laminált/stb)
Ami a lehető legnagyobb dolog lenne amit nem is kérünk,de ha lenne egy olyan vállalkozó aki az adózás,vagy “reklám” miatt segítene nekünk a tél előtt,  nagyon sok radiátor illetve illesztés csöpög,a folyosó lassan elválik az eredeti házrésztől,beázik penészesedik düledezik, illetve a tetőn nagyon őreg pala van, ami cserére szorulna.

 

kisgazda.jpg

Bicske, 1946. augusztus 11. Jobb kezüket ökölbe szorítva magasba emelő fiatalok üdvözlik a Független Kisgazdapárt (FKgP) Bicskén rendezett nagygyűlését. MAFIRT felvétei, amelyek tulajdonosa a Magyar Távirati Iroda. Nagy Ferenc miniszterelnök beszédet mond a Független Kisgazdapárt (FKgP) Bicskén rendezett nagygyűlésén. 

mti-foto-756413.jpg

süti beállítások módosítása