Durvul a helyzet Fejérben

2009.12.03. 01:40

Székesfehérváron és környékén drasztikusan megugrott a felsőlégúti, egyértelműen influenzás tüneteket mutató betegek száma. Kedden újabb öt oktatási intézményt zártak be egy hétre, a kórházban és egy szociális otthonban teljes látogatási és kijárási tilalmat rendeltek el. A megyeszékhelyen több beteg esetében már kimutatták a H1N1 vírust.

Dr. Almási Ferenc Székesfehérvár-Aba-Enying-Gárdony kistérségi tiszti főorvosa javaslatára keddtől egy hétig oktatási szünetet rendeltek el a Kistelek utcai bölcsődében, a Sarló utcai Viziváros Óvodában, a Napsugár Óvodában és a Füleki Óvodában. Hétfő óta a Comenius Általános Iskolában is kényszerszünet van.

Korábban a Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnáziumban és a Hétvezér Általános Iskolában szünetelt a tanítás. A tiszti főorvos az FH-nak elmondta, a városban és a kistérségben rohamosan nő a megbetegedések száma. Elvégezték a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat, és több esetben kimutatták a H1N1 vírust. Egyes oktatási intézményekben már a gyermekek harmada hiányzott - ezért látták indokoltnak az oktatási szünetet, melyet az ÁNTSZ javaslatára el is rendeltek az intézményvezetők.

Teljes látogatási tilalom van a Fejér Megyei Szent György Kórházban, illetve látogatni sem lehet és kijárási tilalom is van Polgárdi-Tekerespusztán, az Integrált Szociális Intézményben. Itt a 241 lakóból máig több mint hetvenen betegedtek meg.

A Független Hírügynökség kérdésére a helyileg illetékes tiszti főorvos elmondta, hogy hatáskörzetükben 3 oltópont működik, egy Enyingen és kettő Székesfehérváron. Az enyingi oltóponton, és Fehérváron a kórházban délután 4 óráig 10 alatt maradt ma is az oltásra jelentkezők száma. Az ÁNTSZ épületében van a másik oltópont, itt pénteken még 80-an kapták meg a vakcinát, kedden már csak 53-an jöttek oltásért. A várandós kismamáknál viszont növekedett a hajlandóság, egyre többen hiszik el, hogy a vakcina hatékony és veszélytelen - mondta dr. Almási Ferenc.

Fehérvár Online


A tárlat többek között az egészség területén, a sebészetben, a diagnosztikában és a hétköznapokban hasznosítható tárgyakat, ötleteket vonultat fel. Célja, hogy az élet minden területét lefedje az evés-ivástól a játékon és a lakberendezéseken át a környezetvédelemig - mondta Pistyur Veronika, a tárlat egyik szervezője. A kiállítás anyag összetett, és a megtekinthető tárgyak nem egy távoli jövőt körvonalaznak, hanem 20-30 év távlatába tekintenek. 

kiállított tárgyak között szerepel egy megvalósítási stádiumban lévő fejlesztés, amely a könnyebb szülést segíti majd elő: a szülés megkezdése előtt a csecsemő fejéhez rögzítve az eszköz biztos választ ad a császármetszés szükségességét illetően.

Az érdeklődő megismerkedhet a gyümölcskávéval is: a szőlő, a szeder és egyéb gyümölcsök magjaiból készített főzet a "zöld teához hasonló, a kávénál kiegyenlítettebb hatást" biztosít. A látogató kipróbálhatja az alvásriasztó kormánykerék-huzatot, a mágnesfalat és a papírbútorokat, megtekintheti a sebészetben használatos jedi kést, a mobil EKG készüléket és az érprotézist. A találmányok mellett fel van tüntetve, hogy kinek ajánlott és mire jó.

Ránctalanító és bőrfiatalító hatású organikus kozmetikumok is szerepelnek a kiállításon, a feltaláló a sütőtök, a rozmaring, a mandula, a sárgabarack, a kakaó és a máriatövis jótékony hatását aknázta ki. A táskává alakítható kabát mellett papírbili, hibridautó és robotrepülő is a száz magyar csoda közé került az automata vizeletlaboratórium, a lépcsők akadálymentesítésének terve és a zöld sör mellett. A tárlat február 28-ig látogatható.


 

 


MTI

 

Csak az első félévben 12 százalékkal csökkent az utasok száma a székesfehérvári buszokon, így az éves veszteség elérheti a 210 milliót. Az önkormányzatnak kell helytállnia?

Amíg 2007-ben öt és fél százalékkal, 2008-ban nyolc százalékkal csökkent az Alba Volán székesfehérvári utasainak száma, addig idén közel 13 százalékos csökkenést mutatnak az adatok. Ráadásul az árkiegészítés mértéke 2006 júliusa óta változatlan, így az elmúlt években történt tarifaemelések sem tudták ellensúlyozni a bevételkieséseket. Mindez együtt vezetett oda, hogy idén több mint kétszáz milliós vesztesége lesz a cégnek - írja a Fejér Megyei Hírlap.

A városi szolgáltatások bizottságának keddi ülésén hosszasan foglalkoztak ezzel a problémával, ugyanis az Alba Volán tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. előírta, hogy a helyi tömegközlekedési szolgáltatást csak pozitív eredmény mellett lehet végezni, azaz a székesfehérvári önkormányzatnak kell ezt a veszteséget fedeznie. Amennyiben ez nem történne meg, a cég felmondhatja a szolgáltatást, és akkor közbeszerzést kellene kiírni. Ez azért nem célszerű - hangzott el -, mert jelenleg nincs versenyhelyzet, ráadásul az Alba Volánnal 2014-ig szól a szerződés.

Orosz István, a bizottság elnöke javasolta, hogy az önkormányzat "ne automatikusan tervezze be ezt az összeget a jövő évi költségvetésbe, hanem előtte készüljön egy pontos eredmény-kimutatás arról, mire mennyi megy el, s mik a veszteség pontos okai". Farkas László bizottsági tag emlékeztetett arra, hogy az Alba Volán minden évben jelezte, hogy nagyobb tarifaemelésre lenne szükség, de a városi közgyűlés ebbe soha nem ment bele, most ennek a levét isszuk.

Összevonhatják a Volánokat

Regionális autóbusz-konzorciumokat hozna létre a Volán társaságokból a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő - írja a Független hírügynökség.

Regionális autóbusz-konzorciumokat hozna létre a Volán társaságokból a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő - értesült a Világgazdaság. Az erről szóló javaslatot várhatóan december közepén nyújtják be a vagyongazdálkodási tanácshoz. A tervek szerint, hét Volán társaság vezérigazgatóját kérik majd fel, hogy jövőre koordinálják a buszok közlekedését a konzorciumok élén. A következő lépés pedig a Volánok összevonása lenne, a részletekről azonban még nincs döntés. Az egyik elképzelés szerint a kisebb társaságok a hét vezető társasághoz kerülnének, értelemszerűen regionális besorolás alapján. Elképzelhető az is, hogy a busztársaságok régiónként létrehoznának egy közlekedésszervező társaságot vagy egyesülés formájában alakulna meg a térségi közös cég. Szakértők szerint a Volánok csak az előnyét látják majd az együttműködésnek.

fehervaronline.hu

 

 

 

A Nagy Károly Városi Könyvtár

szeretettel hívja és várja

az érdeklődőket,

2009. december 8-án (kedden) 17 órára a könyvtárba, ahol

 

TV HELYETT

címmel

Pálffy István

író, újságíró, szerkesztő-riporter

mutatja be könyveit.

 

 

 

 

 

 

A szerző írásai a helyszínen megvásárolhatók,

a beszélgetést követően dedikálásra kerül sor.

 

Találkozzunk a könyvtárban! Bicske Kisfaludy u. 29.

 

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy miniszteri tisztségéről le kíván mondani - közölte a tárca sajtóosztálya. A közleményben szereplő indoklás szerint a tárcavezető azért döntött így, mert "az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd". Draskovics Tibor decemberben távozik a kormányból.


Bajnai Gordon miniszterelnök a lemondást sajnálattal vette tudomásul. A kormányfő közleményében megköszönte Draskovics Tibor munkáját, amit „az ország közbiztonságának megerősítéséért tett, a mindennapok biztonságának fenntartásában elért”.

Bajnai Gordon szerint a miniszter felügyelete alá tartozó rendőrség hatékonyan lépett fel a szélsőséges szervezetek ellen, sikeresen indította be a Rend és biztonság programot, amelynek része a közbiztonság további erősítése, a rendőrség állományának bővítése és a településőri rendszer kialakítása. A Draskovics Tibor vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium jogalkotási munkájának köszönhetően hatékonyabbá vált az állami közigazgatás. Miniszterként sikeresen vitte véghez a Büntető Törvénykönyv szükséges szigorítását a többség szabadságjogainak védelmében, és a Polgári Törvénykönyv módosításait, amely korszerű elemeivel tovább erősítette a modern magyar jogrendet – tartalmazza Bajnai Gordon közleménye. Draskovics Tibor utódlásáról a későbbiekben születik döntés.

A Fidesz szerint végig tekintve Draskovics botránykrónikáján, bőven itt volt az ideje távozásának. Az ellenzéki párt frakcióvezetője Navracsics Tibor szerint ugyanakkor az egész Gyurcsány-Bajnai kormánynak már régen ugyanezt kellett volna tennie. Távozásukkal újabb öt hónapnyi kilátástalan vergődést spórolhatna meg Magyarország – közölte a Fidesz politikusa Draskovics Tibor lemondása kapcsán.

MTI/MR Online



Elszállítják a pénzszállítót autót a gyilkossság helyszínéről
Fotó: MTI


A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészség vádirata szerint négy hasonló korú barát még 2007-ben tervezte el, hogy erőszakos úton fognak pénzt szerezni, kihasználva, hogy egyikük egy biztonsági cég sofőrjeként dolgozik. A kérdéses éjjelen, 2007. március 27-én Nyíregyházáról indult útnak Borsod megyébe, majd Tokajt elhagyva befordult egy földútra, azzal az ürüggyel, hogy a szükségét kell elvégeznie. Ott már várták társai, akik megölték az őrt és elvitték a kocsiban lévő pénzt. Később a végrehajtók visszatértek a helyszínre, ahol színleg megkötözték a sofőrt, és az úttól kissé távolabb kirakták a kocsiból; itt talált rá később egy autós, aki értesítette a rendőrséget.

Az azonban hamar gyanús lett a nyomozóknak, hogy a sofőr alig sérült meg a rablásban - melyben a kísérője elhunyt -, ezért már pár nap után gyanúsítottként kezelték. Feltételezett bűntársai közül az a fiatalember bukott le elsőként, akinek fő feladata - a hatóságok szerint - az volt, hogy Miskolcról figyelje az eseményeket a médiában és a rendőrségi beszámolókban.

A több mint 150 milliós rablás két végrehajtója - köztük a rendőr vádlott - viszont hónapokig rejtőzött egy Bács-Kiskun megyei erdős területen álló tanyán, ahol 2007 augusztusában kerültek rendőrkézre.

STOP
Forrás: STOP/HavariaPress

 


Az Uspenski katedrális

Az Academica nevű informatikai szolgáltató szerverterme nem csak a felesleges hőmennyiség hasznosítása miatt lesz a különleges, hanem azért is, mert a város egyik fő turisztikai látványossága, az Uspenski katedrális alá költözteti a gépeket - írja a Reuters. Amellett, hogy a székesegyház alatti második világháborús bunker biztonságos helyet biztosít a gépeknek, a szervertermet kényelmesen rá lehet kötni a helyi távfűtési hálózatra, és az általa termelt hőmennyiség több mint ötszáz lakás fűtésére lesz elegendő.

"Tökéletesen elképzelhetőnek tartom, hogy a város fűtéséhez szükséges hőenergia jelentős részét számítógépes szervertermek állítsák elő a jövőben" - nyilatkozta a Reutersnek Juha Sipila, a Helsinki Energia projektmenedzsere a tervvel kapcsolatban. Az Academica gépterme várhatóan januárra készül el, így az idei tél hátralevő részében már be tud kapcsolódni a város fűtésébe.

Az IT-cég számára a környezetbarát megoldások is fontosak, de ami még lényegesebb, az új megoldással évi 375 ezer eurót faraghat majd le a géppark üzemeltetési költségeiből az Academica - nyilatkozta a vállalat értékesítési vezetője, Pietari Paivanen a hírügynökségnek. A géptermek által felhasznált energia 40-45 százalékát ugyanis nem a számítási kapacitás, hanem a gépek hűtése viszi el, ami az üzemeltetők költségeinek átlagosan egyharmadát teszi ki.

Az Academica viszont a Helsinki Energiának köszönhetően vissza tudja nyerni a hűtés költségeinek egy részét, ami az egyre emelkedő energiaszámlák mellett egyre fontosabb kihívás a hasonló szolgáltatók számára. Az energiatakarékos megoldások már csak azért is fontosak, mert a számítógépes szerverparkok működtetéséhez köthető széndioxid-kibocsátás már most egyharmada a légiközlekedésének, vagyis lassan olyan mértékű, mint Argentína vagy Hollandia kibocsátása, és minden évben 10 százalékkal növekszik. Eközben a szerverüzemeltetésből származó bevételek is egyre nehezebben tartanak lépést a növekvő energiaszámlákkal - írja a Reuters.

origo.hu

Hazánkban egy zala megyei véradó kezdeményezésére, 1989 óta, minden év november 27-e, a Véradók Napja. Ennek alkalmából több országos szakmai vezető köszönte meg, a térítésmentesen vért adók semmivel nem pótolható áldozatvállalását és a véradásokat szervezők munkáját.

A köszönő szavak és a soponyai általános iskolások műsora után, kitüntetések átadására került sor. Városukból illetve a körzetből a következő többszörös véradók vehették át elismerésüket:

60 véradás után:

Homoki Lajos - Vértesacsa
Montz Ferenc – Szár

70 véradás után:

Dömötör László - Csákvár
Láposi Zoltán - Csákvár
Krupánszki Mihály – Szár

80 véradás után:

Polgár József - Bicske
Kóczán János - Bicske

90 véradás után:

Bukó József - Bicske
Sóvári József - Csákvár
Lukács Zoltán – Csákvár

A véradásszervezésben végzett munkáját tárgyjutalommal köszönték meg Dr. Bölcskey Károly alpolgármesternek, a Bicske Körzeti Vöröskereszt Vezetőség elnökének, és Farkas Istvánnénak, bicskei véradószervezőnek.

A véradó mozgalom támogatásáért elismerő oklevelet adományoztak a bicskei Petőfi Művelődési Központ kollektívájának.

bktvweb – D. Gy.

A város költségvetésének eddigi felhasználásának értékelésekor megállapították, hogy az összegészében az idei évre tervezett keretek között maradt. Néhány intézmény azonban kismértékben ugyan, de túllépte, a számára meghatározott költségkeretet. Van olyan intézmény, amely egyes, ez évre meghatározott költségkeretét már felhasználta. Ennek fő oka, hogy a számukra a város büdzséjében biztosított összeg alultervezett volt. A testület többsége úgy döntött, hogy vizsgálóbizottságot küldenek azon intézményekbe, melyek túllépték a keretüket. Megfogalmazták, hogy ezzel nem az a céljuk, hogy fejek hulljanak, hanem képet akarnak kapni arról, hogy az adott intézmények takarékos gazdálkodása ellenére mi az oka a túllépésnek.

Döntöttek a jegyzői pályázat kiírásáról, amire Dr. Orbán Ferenc jegyző – aki utoljára vett részt a testület ülésén -, november 30-i hatállyal történt lemondása miatt volt szükség. A pályázati kiírás a bicske.hu oldalon olvasható. A pályázat elbírálásáig a jegyzői feladatokat – mint korábban is -, Vakánné Petrovics Ildikó aljegyző látja el, aki egyébként szeptemberben szintén pályázott a jegyzői posztra.

A Jobbik Bicskei Csoportja kérvényt nyújtott be, melyben az adventi időszakban a Vértes Takarékszövetkezet előtti téren egy kettős kereszt felállításához kértek közterület-foglalási engedélyt. Tessely Zoltán polgármester tájékoztatta a testület tagjait, hogy előzetesen tárgyalt az egyházak helyi vezetőivel is, akik nem emeltek kifogást a kereszt felállítása ellen. Ennek ellenére a többség úgy döntött, hogy nem engedélyezi közterületen a kereszt felállítását.

Döntöttek a jövő évi szemétszállítási díj emelésének mértékéről. Ennek alapján 2010. januárjától, a jövőre várható infláció mértékével kell többet fizetnünk a hulladék elszállításáért és kezeléséért.

A közel hat órás testületi ülés szünetében a képviselők részt vettek a katolikus templom előtt felállított városi adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásán is.

bktvweb – Dancsi

Ma a kelet-európai szélsőjobboldali pártok egy része a kapitalizmust, a globalizációt, és ebből következően az Amerikai Egyesült Államokat, valamint az Európai Uniót tekinti a legfőbb ellenségnek, és az „ellenségem ellensége a barátom” elv alapján egyre közelebb kerülnek a Nyugattal rivalizáló orosz vezetéshez – írja elemzésében a Political Capital. A politikai elemző cég szerint a kelet-európai szélsőjobboldal oroszbarátsága annak ellenére is erősödik, hogy Putyin vezetése alatt a birodalmi nosztalgia felerősödésével párhuzamosan a kommunista rendszer pozitív „újraértelmezése” is megindult Oroszországban, ami pedig magától értetődően nincs összhangban a kelet-európai államok érdekeivel. A sajtóban legelterjedtebb magyarázat szerint a szélsőjobb azért vonzódik Moszkvához, mert onnan kap anyagi támogatást. 

A PC szerint ideológiai okai is vannak a közeledésnek. A sok vonásában autoriter, tekintélyelvű és nacionalista jegyeket mutató orosz politikai berendezkedés, a lakosság túlnyomó többsége által támogatott erőskezű vezető, a nagyhatalmi retorika, az alapvető szabadságjogok háttérbe szorítása, a stratégiai szektorok feletti állami kontroll, a piaci mechanizmusokat felülíró „nemzeti érdekre” való permanens hivatkozás, a nagytőkét kordában tartó irányított gazdaság mind politikai, mind gazdasági értelemben követendő mintát nyújt a szélsőjobboldal számára – vélik az elemzők. A nemzetközi politikai színtéren is észrevehető a közeledés. Az orosz-grúz konfliktus idején például a kelet-európai szélsőjobboldali pártok többsége támogatta az orosz beavatkozást, hangsúlyozottan Szakasvili grúz elnök határozott Amerika-barát politikájának ellenében. Hasonlóan állnak hozzá a régió egyes jobbszélen elhelyezkedő pártjai az orosz energiapolitikai aktivitáshoz: legtöbbjük az uniós és az orosz gázvezeték-tervek közül nyíltan az utóbbit támogatja – jegyzi meg a PC.

Jobbik: ellensúlyozunk
A Jobbik azért közeledik Oroszországhoz, hogy ellensúlyozza az Európai Unió túlzottan erős befolyását – mondta a hvg.hu-nak Király András, a Jobbik szóvivője. Szerinte a Jobbik erősödését jelzi, hogy egy olyan nagyhatalom, mint Oroszország, számol a párttal. Hangsúlyozta: a Jobbik csak addig lesz nyitott Oroszország felé, ameddig az nem sérti a magyar érdekeket. Király tagadta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a Jobbik Oroszországtól vagy Irántól kapna anyagi támogatásokat.

Az oroszbarát politika aligha nevezhető népszerűnek Magyarországon, az egyébként populista Jobbik programjában és politikusainak megnyilvánulásaiban mégis egyértelműen tetten érhető. A PC szerint ennek első látványos jele a grúz-orosz határvita idején volt látható, amikor a Jobbik politikusai az orosz fél mellett foglaltak állást, a Jobbik-közeli sajtótermékek pedig – rövid ideig tartó tanácstalanság után – Grúziát bírálták. A Jobbik közeledése Oroszországhoz ezt követően egyre egyértelműbbé vált. Vona Gábor legalább két alkalommal járt Moszkvában. A párt gazdaságpolitikai terveinek egyik alapvetése, hogy Magyarországnak nyitnia kell a keleti piacok felé, és az Európai Unió helyett inkább Oroszországban, Kínában vagy akár Iránban kell értékesíteni a magyar termékeket. Hasonlóan egyértelmű a párt álláspontja energiapolitikai kérdésekben. Bár a Jobbik szerint is fontos kérdés az energiafüggetlenség növelése, melyet a vélhetően szintén orosz részvétellel történő paksi atomerőmű bővítésével érnének el, a két vezeték közül csupán a Déli Áramlat gázellátását tartják megoldottnak, így a párt szerint Magyarországnak az orosz projekt mellett kell elköteleznie magát. Ebben a kérdésben Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője többször is megszólalt az Európai Parlamentben, a Déli Áramlat mellett foglalva állást. A képviselő szerint Oroszországot az uniónak sokkal inkább a partnereként kellene kezelnie, mint eddig, és nem a feltételeket diktálni számára.

Oroszbarát szélsők
Bulgáriában az oroszbarát orientációjú szélsőjobboldali pártok közül az Ataka a 2005-ös parlamenti választások előtt alakult, és egyből a harmadik legnagyobb parlamenti erővé vált.  Folyamatosan felmerül az a gyanú, hogy működését jelentős részben orosz pénzekből finanszírozza. A párt retorikája kisebbségellenes, nacionalista, EU-ellenes. Szerbiában az oroszbarát törekvéseket legmarkánsabban szintén a szélsőjobboldal képviseli.  Szlovákiában – Szerbiához hasonlóan – a pánszlávizmus ideológiája és az oroszbarát politika erős társadalmi támogatottságot élvez. Robert Fico 2001-től kezdve többször személyesen járt az Orosz Föderációban, és kezdettől fogva politikai modellként, példaként emlegette a putyini orosz rendszert – jegyzi meg a PC.

A Jobbik markáns energiapolitikai álláspontjával meglehetősen egyedül maradt a hazai politikában: a Fidesz elkötelezte magát az uniós vezeték mellett, hasonlóan nyilatkozott az MDF és az SZDSZ is, és bár a Gyurcsány-kormány elkötelezettsége közel sem volt egyértelmű, a Bajnai-kormány már jóval határozottabban állt ki elődjénél a Nabucco ügyéért. Ezt a képet legfeljebb Orbán Viktor legutóbbi oroszországi látogatása árnyalja, a Fidesz elnöke ugyanis ezt követően – élesen ellentmondva saját korábbi nyilatkozatainak – a Magyar Televíziónak adott interjújában kijelentette: „az oroszok segíteni fognak az energiafüggetlenség elérésében”, ezzel utalva arra, hogy a nukleáris kapacitásbővítésben az orosz szakemberek és vállalatok komoly szerepet kaphatnak a jövőben. A PC szerint e nyilatkozat után nem kizárható, hogy a Fidesz álláspontja a Nabucco kontra Déli Áramlat vitában is árnyaltabbá válik. 

Korábban a Jobbikra nem volt jellemző ez a fajta oroszbarátság – emlékeztetnek az elemzők. Sőt, a Nabucco-gázvezetéket övező viták kapcsán Oroszországot például erőszakos birodalomépítéssel, a kormányt pedig szervilis oroszbarátsággal, a szuverenitás részleges feladásával vádolták a magyar szélsőjobboldalon. Még látványosabb volt a sok szempontból anakronisztikus antikommunizmusra épülő oroszellenes retorika a két évvel ezelőtti, orosz-észt viszonyt feszültté tevő tallinni zavargásoknál: a zavargókat „kommunista csőcseléknek” kiáltották ki, és sürgették a Szabadság téri szovjet emlékmű mielőbbi eltávolítását is, tekintet nélkül ennek a magyar-orosz kapcsolatokat érintő hatására – emlékeztetnek az elemzők. A változást ebből a szempontból szerintük egyértelműen a Jobbik 2007 utáni látványos megerősödése eredményezte. A párt stratégiájának fontos részévé emelte a keleti kapcsolatok erősítését, miközben hatékonyan szervezte maga alá a szélsőjobboldal egyre szélesebb alternatív nyilvánosságát, így álláspontja – az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében is – az egész szélsőjobboldalon meghatározóvá vált.

 

hvg.hu

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama: vezetői megbízás határozatlan időre szól

A munkavégzés helye: Fejér megye, 2060 Bicske, Kossuth tér 14.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 36. §-ában foglaltak szerinti, valamint a Ktv. 45. §. (6) bekezdésében hivatkozott körzetközponti jegyzői feladat- és hatáskör ellátása.

A munkakör betöltője irányítása alá tartozó szervezeti egységek megnevezése: Bicske Városi Polgármesteri Hivatal, Irányítása alá tartozó személyek száma: 78 fő

Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint a Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
- magyar állampolgárság
- cselekvőképesség,
- büntetlen előélet
- főiskola, igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés és jogi vagy közigazgatási szakvizsga vagy az OKV elnöksége által a teljes körűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés illetve a szakvizsga kinevezéstől számított egy éven belüli megszerzésének vállalása, és közigazgatási versenyvizsga vagy az alól jogszabály alapján mentesség
- vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása
- legalább kétévi közigazgatási gyakorlat

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- egyetem, állam- és jogtudományi,
- közigazgatásban eltöltött legalább 1-3 év vezetői tapasztalat,
- felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások)
- társalgási szintű idegen nyelvismeret, letelepedési szándék, helyismeret

A pályázat részeként benyújtanó iratok, igazolások:

- részletes szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget, szakvizsgát, versenyvizsgát tanúsító okiratok másolata, szakvizsga egy éven belüli megszerzését vállaló nyilatkozat, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseket tartalmazó program, nyilatkozat, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról, adatkezelési nyilatkozat arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázat tartalmát megismerhetik. 

Munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2009. december 14.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Sebőkné Ungvölgyi Szilvia szervezési irodavezető nyújt, a 06-22-566-522. telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

- Postai úton, a pályázatnak a Bicske Városi Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (2060 Bicske, Kossuth tér 14.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: SZ-403-49/2009., valamint a munkakör megnevezését: jegyző.

- Személyesen: Sebőkné Ungvölgyi Szilvia szervezési irodavezető Bicske Városi Polgármesteri Hivatal, Fejér megye, 2060 Bicske, Kossuth tér 14. II. 21.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatot elbírálás előtt az Ügyrendi, Gazdasági és Környezetvédelmi Bizottság vizsgálja. A kinevezésről a Képviselő-testület az elbírálási határidőben dönt. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázat elbírálásának határideje: 2009. december 31.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www.bicske.hu – 2009. december 1.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.bicske.hu honlapon szerezhet.

2009. november. 30. hétfő | Szerző: MTI


 


A közösségi közlekedés 40 milliárd forinttal kap kevesebbet 2010-ben, 29 és fél vonalon megszűnik a vasúti közlekedés (Fotó: FMH-archív)

A költségvetés 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol. A szavazás után Bajnai Gordon miniszterelnök gratulált Oszkó Péter pénzügyminiszternek.
Warvasovszky Tihaméren kívül szintén nemmel voksolt négy szabad demokrata képviselő - Béki Gabriella, Gulyás József, Ikvai-Szabó Imre és Velkey Gábor -, 13 független képviselő, valamint a Fidesz-KDNP frakciószövetség összes jelenlévő tagja.
A büdzsé elfogadását 185 szocialista és 13 szabad demokrata képviselő, valamint a független Császár Antal támogatta.
A "válságköltségvetés" 150 milliárd forinttal csökkenti jövőre a minisztériumok által felhasználható forrásokat, 40 milliárd forinttal a MÁV-támogatását, és hozzávetőleg 70 milliárd forintot von el az önkormányzatoktól, biztosítja a forrást a távhőáfa-csökkentéshez, miközben csupán a rendőrség és az Út a munkához program kap plusz támogatást.
A büdzsét "rekordgyorsasággal" alkotta meg a kormány: a szokásosnál három héttel hamarabb nyújtották be, és december vége helyett novemberben fogadták el.
A kormány menet közben módosította a makropályát, de ez már nem érintette a büdzsé tételeit. Jövőre a korábban tervezett 0,9 helyett 0,6 százalékkal csökken a GDP, az infláció pedig 4,1 helyett jövőre 3,9 százalék lesz.
Az elfogadott büdzsé 2010-ben 12.662,680 milliárd forint bevétellel, 13.533,026 milliárd forint kiadás mellett 870.346,2 millió forint hiánnyal számol; a kormány a büdzsé vitája alatt végig tartani tudta a "kőbe vésett" 3,8 százalékos hiánycélt.
Jövőre az Egészségbiztosítási Alap bevételi főösszege 1.376,095 milliárd forint, míg kiadása 1.445,503 milliárd forint, a tervezethez képest 18 millió forinttal nagyobb, 69.408,3 millió forintos hiányt vár az alapban a kabinet.
A Nyugdíjbiztosítási Alap egyenlege nullszaldós, mivel a bevételi főösszeg azonos a kiadási főösszeggel, azaz 2.934,401 milliárd forint.
A büdzsé a júniusban meghozott, jövőre életbe lépő adóváltoztatásokkal csökkenti az összadóterhet, és hozzávetőleg 700 milliárd forintot csoportosít át a munkát terhelő adók irányából a fogyasztást és a vagyont terhelő adók irányába; a kormány úgy számol, hogy 2010-ben 400 milliárd forinttal kevesebb folyik be az adóbevételekből az állam kasszájába a gazdasági visszaesés, a vállalkozások veszteségessége és a fogyasztás visszaesése miatt.
A költségvetés 18 milliárd forintos fedezetet biztosít jövőre ahhoz, hogy a távhő-áfa az 5 százalékos kulcsba kerüljön.
A költségvetés jelentős megtakarításokat is tartalmaz, ezek egy részéről szintén júniusban hoztak törvényt, ide tartozik egyebek között a nyugdíjrendszer átalakítása, a 13. havi nyugdíj, a közszféra 13. havi bérének megszüntetése, a lakásépítési támogatás, a táppénzkiadások átalakítása, a gáz- és távhőtámogatás fokozatos kivezetése.
A központi költségvetés, azaz a minisztériumok - amelyekben továbbra is életben van a létszámstop - jövőre körülbelül 150 milliárddal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint idén; de megmarad az Út a munkához program és 13 milliárd forintos plusz támogatást kap, a rendőrség pedig kétmilliárd forintos többletforráshoz jut.
A közösségi közlekedés 40 milliárd forinttal kap kevesebbet 2010-ben, 29 és fél vonalon megszűnik a vasúti közlekedés; az önkormányzatok pedig nettó 70 milliárd forinttal kevesebb pénzt kapnak. 
Bár a kormány 120 milliárdos önkormányzati forráskivonást jelzett az IMF-nek nyáron küldött szándéknyilatkozatban, az MSZP-vel való egyeztetésekben végül ez az összeg nettó 85 milliárd forint lett, végül pedig - a gyermekétkezetés normatívájáról szóló megegyezés miatt, amely 17 milliárdba "került" - 70 milliárd forintra csökkent, amelyből 50 milliárd forintot tesz ki a kizárólag hazai forrásokból álló fejlesztések leállítása.
A Magyar Televízió (MTV) jövőre - az elfogadott költségvetés szerint - nem kap egy fillér céltámogatást sem, szemben az idei 9,4 milliárddal forinttal.
A 2010-es költségvetés 98,6 milliárd forintos stabilitási tartalékot tartalmaz - ez mintegy 20 milliárd forinttal több, mint az eredeti előterjesztésben volt -, az általános céltartalék 57,3 milliárd forint lesz jövőre, ez 10 milliárd forinttal lett több az eredeti elképzeléshez képest, a kamatkockázati tartalék 50 milliárd forintot tesz ki jövőre.
A céltartalék 33 milliárd forint lesz - ez az összeg az eredeti előterjesztésben 125 milliárd forinttal szerepelt -, ennek rovására könyvelték el a különféle, a parlamenti vita során lezajlott megállapodásokat, közte a gyermekétkeztetés eredeti normatívájának megtartását, a kórházak finanszírozását, illetve ez nyújtott fedezetet a jövő évi távhőáfa-csökkentéshez is.
A büdzsé egyetlen nyitott tétele a vagyonadó maradt, mert az Alkotmánybíróság csak jövőre dönt arról, hogy ez a lépés összhangban van-e az alaptörvénnyel.
A kormány a vita egésze alatt azt hangsúlyozta, hogy a szigorú költségvetési gazdálkodással már a válság utáni időszakra készül, a több száz javaslatból nem támogatott egyetlen Fidesz-KDNP-s indítványt sem.
A Fidesz jelezte: ha kormányra kerül, visszavonja, átdolgozza a 2010-es büdzsét.

Az év utolsó két hónapjában még több járőr lesz az utcákon



– Az utóbbi években mindig volt a rendőrség számára betervezett támogatás a költségvetésben. Idén a térfigyelő rendszerre tettek félre a bicskei képviselők, de azt sajnos egyelőre nem sikerült megvalósítani. Közterületi állományunkban létszámhiány van, és ebben az időszakban különösen fontos, hogy minél több helyen járőrözzünk. A támogatásból plusz 200 óra jelenlétet tudunk finanszírozni a városban – mondta dr. Bazsó László bicskei rendőrkapitány.

Dr. Bazsó szerint a statisztikák alapján is kimutatható, hogy fokozottabb jelenlétük visszaszorítja a betörések és a lopások számát. Az év utolsó két hónapjában jóval több gyalogos járőr lesz minden napszakban, a település minden pontján. Civil ruhás nyomozók is lesznek kinn az utcákon, főleg a karácsonyi vásárok idején. Bicskén egyébként az első fél évben 60 százalékkal, a kapitányság egész illetékességi területén pedig 40 százalékkal csökkent a bűnesetek száma az előző év hasonló időszakához képest.

– A kormány már régen levette kezét a társadalomról, mindent helyben kell megoldani. Nincs pénzünk, de a felmerülő problémákat orvosolnunk kell. A rendőrkapitánnyal havonta egyszer értékeljük a város bűnügyi helyzetét. Legutóbb derült ki, hogy üres a kasszájuk. Azóta érezhetően megnőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma, ezért is kellett lépnünk – hangsúlyozta Tessely Zoltán polgármester, aki szerint a biztonság, főleg az ünnepek közeledtével, mindennél fontosabb.

Helyi Téma

A döntést hosszú szakmai egyeztetés előzte meg, a korábban megfogalmazott társadalmi és szakmai javaslatok jelentős része bekerült a módosítások közé. Az új szabályozás elsősorban a védtelen közlekedők – gyalogosok, kerékpárosok – biztonságát javítja. A módosítás szemléletváltást alapoz meg a hazai közlekedésben, így a jövőben többek számára jelenthet valódi alternatívát a kerékpározás a tömegközlekedéssel vagy az autózással szemben.


 


I. Új szabályozás a gyalogosok és a kerékpárosok védelme érdekében

Az új szabályozás pontosítja a gyalogos átkelőhely forgalmi rendjére vonatkozó szabályokat. A jogszabály a korábbinál nyomatékosabban rögzíti, hogy a zebra felé tartó autósok csak olyan tempóban haladhatnak, hogy még az átkelőhely előtt képesek legyenek megállni. A KRESZ módosítása a villamos-megállóhelyek közelében kötelező fokozott figyelmet más, menetrend szerint közlekedő járművek és az iskolabusz megállóhelyeire is kiterjeszti a gyalogosok védelme érdekében.

A módosítás részletes sebességhatárokat vezet be a kerékpárosok közlekedésére a gyalogosokkal közösen használt útszakaszokon is. Az eddigi általános 40 km/órás sebességhatár lakott területen lesz érvényes, azon kívül többek között a helyszíntől és az útviszonyoktól is függően további négy esetben vezet be eltérő sebességhatárt. Így például a sisakot viselő és utast nem szállító kerékpárosok lakott területen kívül 50km/h sebességgel is mehetnek, míg a gyalogosokkal közösen használt gyalog- és kerékpárúton legfeljebb 20 km/h sebességgel haladhatnak.

 

A kerékpárosokat érintő változások

Az új szabályozás pontosítja a kerékpárutak kötelező használatára vonatkozó rendelkezéseket, meghatározza a „nyitott kerékpársáv” fogalmát, használati szabályait, a hozzá kapcsolódó burkolati jelet és jelzőtáblákat. A „nyitott kerékpársáv” az úttesten útburkolati jellel a kerékpárok számára kijelölt forgalmi sáv, amelyet különleges esetekben egyéb járművek is használhatnak egyirányú közlekedésre. Autók akkor hajthatnak rá, ha erre előzéshez, szemből jövő jármű előli kitéréshez van szükség. Ezen túl a jobbra kanyarodáshoz is a nyitott kerékpársávot kell igénybe venniük.

 

A módosítást követően a kerékpárosok a kiegészítő táblával jelölt egyirányú utcában kerékpársáv hiányában is a megjelölt forgalmi iránnyal szemben haladhatnak az úttest jobb széléhez húzódva. Az új szabályozás pontosítja az előretolt kerékpáros felálló helyre vonatkozó rendelkezést. A felálló helyre a balra kanyarodásra készülő kerékpárosok piros lámpánál sorolhatnak előre.  Ide a kerékpárosok nem csupán kerékpársávon, hanem az út jobb szélén kijelölt kerékpáros nyomon is megérkezhetnek.

 

Bevezeti a kerékpáros nyom fogalmát – amely a kerékpárosok részére az úttesten történő haladásra ajánlott közös útfelület –, és rögzíti a jelölésére alkalmas burkolati jel formáját. Az így megjelölt úttesten fokozottan számolni kell kerékpárosok közlekedésével. Megszűnik a kerékpárok szoros jobbra tartási kötelezettsége, a továbbiakban csak a lassú járművekkel (pl. kézi kocsi, állati erővel vontatott jármű) kell közvetlenül az útpadka mellett haladni. A jogszabály ezzel egyidejűleg megerősíti az általános jobbra tartási kötelezettséget lakott területen kívül és a főútvonalakon. A módosítások azt is lehetővé teszik, hogy a forgalmi okokból álló járművek mellett a kerékpárosok jobbról előre haladjanak. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy az előrehaladáshoz elegendő hely álljon rendelkezésre, és az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban a kerékpárosok ne akadályozzák.

 

II. Az autósokat és motorosokat érintő változások

Az új szabályozás pontosítja a hatósági jelzésre vonatkozó rendelkezéseket, a rendszám nélküli közlekedés visszaszorítása érdekében. Míg korábban a KRESZ csak azt írta elő, hogy a járműnek rendelkeznie kell rendszámmal, most már arra is figyelni kell, hogy a rendszám jól látható helyen és módon legyen elhelyezve, meglétét és állapotát indulás előtt ellenőrizni kell.

 

További fontos változás, hogy a korábbi 2500 kilogramm helyett a jövőben 3500 kilogramm össztömegig lesznek egységesek a sebességhatárok. Egyszerűsödnek a vasúti átjáró megközelítésére vonatkozó szabályok. A vasúti átjárók előtt kötelezően betartandó, rögzített mértékű legnagyobb sebességet általánosabb megfogalmazás váltja fel, amely fokozott óvatosságra inti a járművezetőket. Korábban lakott területen belül legfeljebb 30, lakott területen kívül legfeljebb 40 km/órára kellett lassítaniuk az autósoknak. Ahol a választható legnagyobb sebesség meghatározása változatlanul szükséges, ott ez tábla kihelyezésével megvalósítható.

A motorosokat érintő változások

Az új szabályozás minden sáv használatát lehetővé teszi a motorkerékpárok számára a kettőnél több sávos utakon. Eddig a harmadik és további sávokat - a balra kanyarodás esetét kivéve – csak a személygépkocsik használhatták. A módosítás megengedi a buszsáv használatát is a kétkerekű motorkerékpárok és kétkerekű segédmotoros kerékpárok számára. A kerékpárokhoz hasonlóan a motorkerékpárosok is előre sorolhatnak az álló járművek mellett, illetve azok között.

 

III. Táblák, jelzések és egyéb változások:

Új jelzőtáblák kerülnek bevezetésre, ilyenek például a torlódást, illetve a magánút kezdetét jelölő táblák. Szintén új tábla jelöli majd a telepített sebességellenőrző rendszerek „helyét”, illetve az új szabályozás rendelkezik az autópályákon használt (ún. változtatható jelzésképű) információs táblák jelzéseiről is.

 

A módosítások bővítik a gyermekszállítás biztonsági követelményeit. Így például a táblával megkülönböztetett iskolabuszok környezetében a fel- és leszállás mindkét oldali irányjelzővel jelzett ideje alatt más járművek csak fokozott óvatossággal, lassabban közlekedhetnek.

 

 

Forrás: Kormányszóvivői Iroda

 

Ahogyan az Ön címére közel egy hete elküldött, tájékoztatást kérő levelemből is kiderülthetett  - a bicske.info szeretne  immár arról is  hírt adni,  hogy a térfigyelő-ügyben érdemben mit sikerült elérni.

Hogy áll a bicskei térfigyelő-rendszer különben kiváló tervezete első éves születésnapján? Ez a (valóban helyi) téma valószínűleg minden Bicskéhez kötődő szerkesztőséget és minden Bicskén élő olvasót édekel az eredményesebb bűnmegelőzés érdekében. Ha érthető is, mégis  elég szűkös kis híradás egy évvel a bicskei térfigyelő lehetőségének választói köztudatba ívelése után az, hogy nincs rá pénz. Ezt tudjuk. Pénz nincs. Vagy mégis?

Az itt élők ma már nem túl gyakori, de rendszeresen visszatérő kérdése a jelen állapotokról szóló beszélgetések közben: "Nem tudod, mi újság a térfigyelővel? Lesz ebből valami?  Mi ez a csend körülötte? Csak ígéret volt?"

Várom szíves válaszát, minden Olvasónkkal együtt.

Köszönettel:

Izing Antal

Bicske, 2009. november 30.

Illegális zebra Zsámbékon

2009.11.30. 01:41

G. Juhász Judit
Gyermekeik biztonsága érdekében másodszor festett egy társaság illegálisan gyalogátkelőt Zsámbékon a Mányi út egyik veszélyes szakaszára szombaton. Az ügy 2007 októberére nyúlik vissza, akkor kezdeményezték először a közútkezelőnél, hogy tegye biztonságosabbá a közlekedést. Több levelet is küldtek, felajánlották, hogy megveszik a festéket, elvégzik a munkát, mindeddig azonban nem sikerült egyezségre jutniuk – mondta lapunknak az egyik zebrafestő. Idén nyáron megelégelték a várakozást, családok vonultak ki a Mányi útra, és zeneszó mellett felfestették az átjárót oda, ahová egyébként állítólag a közútkezelő is tenné. Még javában dolgoztak, amikor valaki feljelentette őket, és rendőrt küldött a helyszínre, tőle tudták meg, hogy megrongálták az utat – fűzte hozzá a férfi.
Egy hónappal később az önkormányzat embere, az átjárót festők egyike, egy járókelő és a közútkezelő cég képviselője bejárta az említett útszakaszt, és megpróbált megegyezni. Megállapították, hogy a távolabb lévő, gyógyszertár előtti zebra csíkjai lekoptak, és hogy a civilek engedély nélkül vették a saját kezükbe a sorsukat. Október végén egy rozoga járművel három férfi vonult a Mányi útra, és miután a fehér csíkokat nem tudták lekaparni, feketére festették át őket, így tüntetve el a törvénytelen átkelőt. A gyógyszertár előtti, árokba torkolló és jó ideje láthatatlanná kopott zebrához nem nyúltak. A történet itt már-már bohózattá fajulna, ha nem a járókelők biztonsághoz való joga lenne veszélyben, és nem számláztak volna ki a társaság egy tagjának a „megrendelt munka elvégzéséért”, azaz a zebra eltávolításáért 104 ezer forintot. Az illető természetesen nem rendelt és nem vett át semmit. A közösség tagjai szombaton újabb polgári engedetlenséget szerveztek, és visszaesőként másodszor is felfestették az illegális zebrát.
Hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mit szól az újabb polgári engedetlenségi akcióhoz, illetve hogy ebben miként látja a saját szerepét, tegnap nem tudtuk kideríteni, reményeink szerint ma választ kapunk kérdéseinkre.

Magyar Nemzet

Mányi gazda az ECHO TV-ben

2009.11.30. 01:22

http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=147&v_id=953

A szeretet himnusza

(1 Kor 13,1 – 14,1)

 

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.
Osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek,
S vessem oda testemet, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszűnik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik.
Tudásunk csak töredékes,
Töredékes prófétálásunk is.
Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Véget ér az, ami töredékes.
Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek.
És amikor felnőttem, elhagytam a gyermek szokásait.
Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.
Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük legnagyobb a szeretet.

 

Írta: Akli Imre
Utoljára frissítve: 2009. november 27.
Keresünk olyan vállalkozókat vagy magánszemélyeket, akik tudnának segíteni.

Az óbarki Akli család kér segítséget mindenkitől, aki erre hajlandó. A családban két kislány és két kisfú él majdnem teljes nyugalomban, amit sajnos beárnyékol az a tény, hogy a két fiú, Miklós aki 15 éves és Bence aki 11 éves, egy súlyos izomsorvadásos betegségben él, kerekes székben tudnak csak közlekedni.

A családi ház tetőtérbeépítéses, a 4 gyerekszoba a tetőtérben található. A ház kialakítása miatt az egyetlen lehetőség a két mozgássérült fiú feljutására, ha egy lépcsőliftet szerelnek fel. Ennek a lépcsőliftnek az ára sajnos 2.5 millió forint körül van ami meghaladja azt az összeget, amit a család ki tudna gazdálkodni. Kérjük, segítsen aki tud!

Adományokat gyűjtünk a Gyógyító Jószándék Alapítvány javára ( http://www.duchenne.fw.hu/ ), akik vállalták, hogy ezekből a célzott adományokból lépcsőliftet vásárolnak a fiúk részére.
Adományaikat hálás szívvel köszöni az egész család!
Az adományozók nevét - beleegyezésük esetén - közzétesszük a honlapunkon, a közleményeinkben, felolvassuk a jótékonysági rendezvényeken.

Technikai adatok:
Az alapítvány neve: Gyógyító Jószándék Alapítvány
Az alapítvány számlaszáma: 10300002-20162043-00003285
Az alapítvány adószáma: 18109726-1-41
Közlemény: A közlemény rovatban kérjük mindenképpen tüntessék fel, hogy “Lépcsőlift” és vállalkozók esetén az adószámot illetve magánszemély esetén az adóazonosító számot.
Ezen kívül kell egy pontos cím is ahová az alapítvány postán el tudja küldeni az adományozást igazoló, adókedvezményre jogosító igazolást.
Igazolást a befizetésről mindnkinek adunk - jövő évben is - csak sajnos a jogszabály változása miatt azokra az adományokra tudunk adókedvezményre jogosító igazolást kiadni,
amik 2009. december 27-ig megérkeznek a számlára.




















U20: Számunkra szent a haza

2009.11.29. 22:21

Index/MTI

"Ha nincs bennünk tartás, önbecsülés, ha akadnak köztünk, akik hajlamosak meginogni bizonyos külső hatásokra, akkor... De erről ne is beszéljünk! Ilyen nem volt és nincs is!" - írja nyílt levelében az U20-as válogatott több tagja.

A közelmúltban kirobbant bundabotrány kapcsán már a magyar U21-es válogatott is a képbe került, [1] miután Vass Ádám a Nemzeti Sportnak adott interjújában elismerte, egyik válogatottbeli társát is megkörnyékezték tavaly a vesztegetők.

A lap "A haza sem szent..." címoldallal jelent meg, amire öt világbajnoki bronzérmes U20-as játékos, Debreceni András, Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián reagált az Magyar Labdarúgó Szövetségnek eljuttatott nyílt levelében.

"A legfontosabb, s ezért tartottuk fontosnak, hogy megszólaljunk: visszautasítunk minden sanda gyanúsítgatást. A leghatározottabban kijelentjük: számunkra szent a haza!  Kevésbé ünnepélyesen: címeres mezben nem ismerünk tréfát!" - írják az U20-asok, akik érintettek voltak gyanúsnak vélt találkozókon: a Szerbia elleni 8-0-ra elveszített U21-es Európa-bajnoki selejtezőn, illetve két 4-1-es vereség alkalmával Szlovákia és Wales ellen.

A fiatal játékosok megjegyzik, "Eszünk ágában sincs belemélyedni a sok-sok országban dúló fogadási botrány részleteibe", de azt kiemelik, hogy "hogy soha, semmilyen körülmények között nem hoztunk szégyent a címeres mezre, a válogatottságra".

Komanék emlékeztetnek, hogy az egyiptomi világbajnokságon elért bronzérmükkel az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar futballsikerét aratták, és nem szeretnék, ha "mondvacsinált okból" elfordulnának tőlük a szurkolók.

"Lehet rosszul játszani, előfordul, hogy akadnak feszültségek egy-egy vereség után az öltözőben, de hogy mindig minden meccset meg szeretnénk nyerni, azt - főleg azok, akik láttak minket Egyiptomban futballozni, s tudjuk: sokan vannak! - nem vonhatja kétségbe senki" - zárják levelüket az U20-as játékosok.

A nyílt levél a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján, mlsz.hu [2]-n megtekinthető.

Ablonczy Bálint, uzlet@hetivalasz.hu

Az egész világra kiterjedő válság ellen a helyi kezdeményezésekkel lehet a legtöbbet tenni. Így gondolkodnak azok, akik ma Magyarországon új pénzek, illetve pénzhelyettesítő eszközök bevezetésével próbálkoznak. A közösségi bankók abban különböznek a hipermarketek hűségkártyáitól, hogy az előbbieket nem üzleti hasznot remélő cégek, hanem társadalmi célokat is maguk elé tűző szerveződések bocsátják ki. A közösségi fizetőeszközök - melyek kézzelfoghatóan vagy virtuálisan, elszámolóegységként is megjelenhetnek - abban hasonlítanak egymásra, hogy az állam pénzével párhuzamosan használják őket, tehát nem a társadalomból való kivonulás jelképei.




Csak marketingfogás?

Az Értékmegőrző Üzleti Hálózat (ÉrMe) bankója, a pilisi korona vagy a soproni kékfrank előzményei évekre nyúlnak vissza, ám a pénzügyi válság tavalyi kezdete óta megnőtt az érdeklődés a lokális gazdasági válaszok iránt. A mozgolódásra a politika is felfigyelt: november elsejével hatályba lépett a törvény, amely a közösségi pénzek használatát szabályozza.

"A bankó legalább annyira társadalmi kísérlet, mint gazdaságélénkítési vállalkozás" - mondja lapunknak Salzmann Zoltán, az ÉrMe hálózat vezetője. A keresztény szemléletű, etikus üzleti magatartást vállaló szervezet első embere szerint ma Magyarországon minden területen olyan mértékű a bizalomhiány, hogy komoly elszánás kell egy bizalomra épülő kezdeményezés elindításához. Sokan ugyanis a közösségi fizetőeszköz hallatán a multilevel-marketing egy újabb fogására gyanakodnak, mások pedig egyszerűen azt fejtenék meg, a kezdeményező hol okoz kárt a többieknek.

Az ÉrMe-bankót (ami valójában meghatározott körben igénybe vehető kedvezményre jogosító eszköz) csak a hálózathoz tartozó cégek használják, s a "pénz" még kézbe is vehető. Vállalkozások meghatározott köre kapta meg az "ÉrMe-bankó-elfogadóhely" címet. Ők azt vállalták, hogy termékeikből, szolgáltatásaikból legalább tíz százalék kedvezményt adnak a hozzájuk fordulóknak. Másodsorban az ennél szélesebb kört lefedő ÉrMe Klub tagjai, valamint azok kaptak a bankóból, akik önkéntes munkát végeznek a hálózaton belül - ez is a "pénz" közösségszervező vonásait erősíti. A tízbankós címletek tíz eurónak (majdnem háromezer forintnak) felelnek meg; ez azt jelenti, hogy a kedvezmény harmincezer forint értékű vásárlásnál használható fel. Az ÉrMe-bankó egy éve működik, s kitalálói még nem döntötték el, akarnak-e léptéket váltani. Ez ugyanis komoly kérdéseket vet fel: a rendszer akkor működik, ha tagjai megbíznak egymásban. Márpedig ha néhány tucat cég helyett több százan vesznek részt benne, az általános bizalom aligha tartható fenn.

Koronázás Piliscsabán

A bankót egy üzleti közösség indította el, a koronát viszont Piliscsabán és környékén élő lokálpatrióta értelmiségiek találták ki. A világválságot ez nem oldja meg, igaz, nem is ez volt az ötletgazdák célja - hiszen már öt éve gondolkodnak a maguk pénzhelyettesítőjén. Mint Ugrin András piliscsabai önkormányzati képviselő, a korona egyik kezdeményezője mondja, elsősorban közösséget, értéket akartak teremteni, a gazdasági szempont másodlagos volt. Ezzel együtt eleinte sokkal szabályozottabb rendszerre gondoltak. "Amikor elkezdtük hirdetni a korona megszületését, valaki megkérdezte: ez újfajta piramisjáték? Ekkor döntöttünk úgy, hogy bedobjuk a gyeplőt a lovak közé, és egyesületi tagságtól függetlenül mindenki számára elérhetővé tesszük a kifejlesztett szoftvert, s nem kérünk licencdíjat sem" - meséli Ugrin.

A pilisi korona csak virtuálisan létező pénz, valójában egy csereklub elszámolási eszköze. A rendszer tagjai Piliscsabán és környékén élő magánszemélyek, akik a koronák gyors forgásában érdekeltek; felhalmozni nem érdemes, mert a felhasználatlan koronák havonta elveszítik értékük egy százalékát. Egy munkaóra legfeljebb száz koronát ér, s minden tranzakció - például egy bicikli eladása vagy egy kert felásása - alku tárgya eladó és vásárló, illetve megrendelő és szolgáltató között.

"Az óvoda játszóterének betonját a balesetveszélyesség miatt gumitéglára akartuk cserélni. A nemes célra adakozó szülő koronát kapott cserébe, amivel szolgáltatást vagy terméket vásárolhatott" - hoz egy példát a közösség segítésére az önkormányzati képviselő. A helyi pénzrendszert kitaláló egyesület már egy raktár nyitásán gondolkodik.

Míg az ÉrMe-bankó vállalkozások közötti tranzakciókra szolgál, a pilisi korona pedig csak virtuális pénz, egy térség reálgazdaságára a legnagyobb hatással a soproni kékfrank lehet. Legalábbis ezt várják a "leghűségesebb város" pénzének megálmodói a jövő januári indulástól. Derűlátó becslések szerint a kékfrank Sopron és térsége készpénzforgalmának akár 15-20 százalékát is kiválthatja - márpedig ez már milliárdos nagyságrend. A kékfrank születését a gazdasági kényszerrel is magyarázza Perkovátz Tamás közgazdász, a kezdeményezés mögött álló, 123 tag 38 ezer eurónyi befizetésével létrehozott Ha-Mi Európai Szövetkezet elnöke. "Amit a köznyelv válságnak hív, az a csereeszköz - azaz a pénz - elégségesnél kisebb mennyiségéből és drágaságából származik. Ezen akar segíteni a kékfrank" - mondja.

Jut is, marad is

Az utalványként, csereeszközként használatos soproni pénz lehetővé teszi majd a forint nélküli tranzakciókat. A szövetkezetbe való belépéskor vásárolt kékfrank ellenértékét az illetőnek 1:1 arányban kell befizetnie a magyar tulajdonú rajkai takarékfiók számlájára. Ezzel a pénz megkettőződik, hiszen a bankban elhelyezett összeg megmarad, s a szövetkezeti tag a kékfrankokkal is vásárolhat az elfogadóhelyeken. A cél elsősorban az utalvány forgása, ezért az nem is kamatozik. Így - a pilisi koronához hasonlóan - nem éri meg felhalmozni.

A szövetkezet európai jelzője nem véletlen, a tervek szerint ugyanis a kékfrank még jobban összeköti majd a történelmileg összetartozó nyugat-dunántúli régiót. "Szövetkezetünk alapítói között van a neves borász, Franz Weninger és más, Sopron ausztriai vonzáskörzetében élő osztrák állampolgárok is. Igazgatótanácsunkban pedig képviselteti magát a Járai Zsigmond vezette CIG Pannónia Biztosító és a soproni ipartestület is" - hoz példát a kezdeményezés komolyságára Perkovátz. Így már csak néhányat kell aludni, hogy a többek között Liszt Ferencet és Esterházy Pál nádort ábrázoló kékfrankkal fizethessünk Sopronban a jófajta kékfrankosért.



Wörgl élni akart

A helyi pénzek, pénzhelyettesítő csereeszközök megálmodóinak kedvenc példája az ausztriai Wörgl. A tiroli kisvárosban 1932-ben, a nagy gazdasági világválság idején helyi pénzt (tulajdonképpen egy utalványt) vezettek be, mely nemcsak áruvásárlásra, szolgáltatások kifizetésére volt alkalmas, de még a települési adókat is leróhatták vele. Fedezetül a helyi takarékban elhelyezett összeg szolgált - a wörgli valutát sem volt érdemes felhalmozni, ugyanis havonta egy százalékot veszített értékéből. A Silvio Gesell német közgazdász elméletére alapozott ötlet annyira bevált, hogy számítások szerint a helyi pénz tizenháromszor gyorsabban forgott, mint a schilling. Emellett Wörglben jelentősen csökkent a munkanélküliség és nőtt a gazdaság.

A kezdeményezésnek hatósági szóval vetettek véget 1934-ben, az osztrák nemzeti bank ugyanis pénzkibocsátási monopóliumának elveszítésétől tartott. Máig létezik viszont a wörgli modell lezárásának évében létrejött svájci szövetkezet. A WIR 60 ezer közép- és kisvállalkozó tagja Svájc-szerte használja a közösség pénzhelyettesítőjét.

A helyi gazdasági élet fellendítése mellett a civil társadalom támogatását és a szolidaritás erősítését tűzte ki célul a bajor Prien am Chiemsee gimnáziumának tanára, amikor 2003-ban diákjaival útjára indította a chiemgauer elnevezésű pénzhelyettesítőt - jelenleg háromezer tag és hatszáz üzlet vesz részt a rendszerben. Ma már Kanadától Dél-Afrikán át Japánig 2500 helyi, közösségi pénzhelyettesítőt tartanak számon, s elterjesztésük néhol politikai stratégia lett. A fenntartható fejlődést zászlajára tűző angol Zöld Párt például a helyi pénzek minél szélesebb körű alkalmazását szorgalmazza.

Pokolgép maradványait találták Oroszországban azon a helyen, ahol kisiklott a Moszkva és Szentpétervár között közlekedő expresszvonat - közölte szombaton az orosz ügyészség. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Alekszandr Bortnyikov tájékoztatást adott szombaton Moszkvában Dmitrij Medvegyev elnöknek a történtekről, és elmondta, hogy a pokolgép hatóereje 7 kilogramm TNT (trinitro-toluol, ismertebb nevén trotil) robbanóanyagnak felelt meg.

A Combat 18 elnevezésű szélsőjobboldali szervezet vállalta a felelősséget egyes orosz honlapok szerint a Nyevszkij Expressz ellen pénteken este elkövetett robbantásos merényletért. A Combat 18-at a Vér és Becsület elnevezésű neonáci szervezet katonai szárnyának tekintik, 91-ben alakult, s azóta a nyugat-európai országokban folyamatosan fellépnek tagjai ellen a hatóságok.
A jelen ismeretek szerint Nagy-Britanniában, Belgiumban, Németországban és Oroszországban működik szervezete - ez utóbbit szombaton orosz jogvédők megerősítették. Az orosz szervezet tagjait erőszakra különösen hajlamosnak tartják. Tagjai már számos esetben öltek meg muzulmánokat, cigányokat és antifasisztákat, de csak néhány esetben kerültek bíróság elé.

A tragédiának az utolsó hivatalos közlés szerint 26 halálos áldozata van. Feltehető azonban, hogy a roncsok közötti további áldozatokra bukkannak.

Korábbi írásunk:
A szerelvényen csaknem 660 ember utazott. Egy egyméteres bombatölcsért fedeztek fel a vasúti sín közelében, utasok pedig fültanúi voltak egy nagy csattanásnak a baleset előtt.


Több képért kattints a fotóra

A hírügynökség meg nem nevezett forrása szerint ez merényletre utalhat.
A baleset helyszínére érkezett a rendkívüli helyzetek minisztériumának két repülőgépe egy tábori kórház felszereléseivel, valamint több mentő, rendőr és orvos. A helyszínre menesztettek egy mentesítő vonatszerelvényt. E vonattal hajnali négy órakor minden utas elindult Szentpétervárra, a sérülteket pedig mind kórházba szállították.
A mentés még tart, és félő, hogy négy-hat utas még a roncsok között van - jelentette az ITAR-TASZSZ.

 

A szerencsétlenség a Tveri és Novgorodi terület határán, Moszkvától mintegy 400 kilométerre, Szentpétervártól mintegy 250 kilométerre történt.
Szergej Sojgu szombat reggelre rendkívüli tanácskozásra hívta a belügy- és az egészségügyi minisztert.
A washingtoni Fehér Ház részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak.
A Szentpétervár és Moszkva között közlekedő járat ellen 2007-ben már követtek el pokolgépes merényletet, akkor 27-en sérültek meg.


Halálos kimenetelű vonatrobbantások 2000 óta

 

2000. július 15. - Szélsőséges muzulmán vahabiták levegőbe röpítették az orosz belügyminisztérium páncélvonatát Csecsenföldön. A lázadók Gudermesz és Argun közötti vasútvonalon négy távirányításos pokolgépet helyeztek el a sínpálya alatt. Egy orosz katona életét vesztette, hatan megsebesültek.

2000. július 16. - Nagy erejű pokolgép robbant egy zsúfolt személyvonaton a dél-pakisztáni Haidarábádban. A merényletben kilenc ember életét vesztette, huszonöten megsebesültek.

2001. július 16. - Pokolgép robbant Izrael északi részén, Benjámina településen egy vasútállomáson. A merényletben három ember - köztük az öngyilkos palesztin merénylő - életét vesztette, négyen megsebesültek.

2002. október 30. - Robbanássorozat volt a dél-afrikai Johannesburg Soweto elővárosának vasútállomásán. A legkevesebb kilenc robbanásban egy ember meghalt, egy pedig megsebesült.

2003. szeptember 3. - Robbantásos merényletet hajtottak végre Dél-Oroszországban, a Csecsenfölddel határos sztavropoli területen: a helyiérdekű villamosvasút vonalán egyidejűleg működésbe hozott két pokolgép öt embert megölt, harmincnégyet megsebesített.

2003. december 5. - Negyvennégy halálos áldozata volt annak a terrorista robbantásnak, amely egy helyi érdekű vonaton történt az Oroszországhoz tartozó Észak-Kaukázusban. A robbantást öngyilkos merénylők hajtották végre.

2004. március 11. - Madridban 10 pokolgép robbant a város pályaudvarain: három pokolgép az Atocha főpályaudvaron (Madrid központjában), négy e pályaudvar közelében, egy a Santa Eugenia pályaudvaron és kettő a Pozo pályaudvaron. A merényleteknek 191 halálos áldozata és mintegy 1500 sebesültje volt. Az áldozatok között a spanyolokon kívül 16 ország 48 állampolgára volt.

2005. július 29. - Az indiai Uttar Prades állambeli Dzsaunpurban vonatrobbanás történt. Tizenketten meghaltak, Legalább 52-en megsebesültek, közülük 20-nak az állapota súlyos.

2006. július 11. - A nyugat-indiai Mumbai (korábbi nevén: Bombay) elővárosaiban csúcsidőben követtek el robbantásokat öt vonaton és két vasútállomáson. A halálos áldozatok száma 186, a sérültek száma 661 volt

2007. február 19. - Hatvannégyen meghaltak, amikor robbanás következtében tűz ütött ki az India és Pakisztán között közlekedő Barátság Expressz vonaton.

2008. május 26. - Heten életüket vesztették, 67-en megsebesültek a Srí Lanka-i főváros külterületén miután csúcsidőben robbanás történt egy vonaton.

2008. december 2. - Legkevesebb két ember életét oltotta ki, harminc másikat megsebesített egy személyvonaton elkövetett pokolgépes merénylet India északkeleti részén található Diphú vasútállomásán. A szerelvény éppen a detonáció előtt érkezett meg az állomásra.

blikk.hu

 


 

A pártok érdekében mozgatott pénzek alig húsz százaléka jelenik meg a könyvelésben  becsli Juhász Gábor újságíró, aki hosszú évek óta foglalkozik a pártfok finanszírozásának visszásságaival. 
A pénzhordás módszerei egyébként igen változatosak, időnként a bőrönd is előfordul, de a kamuszámlák gyártása, a párt kampányköltségeinek részleges átvállalása, árengedmények adása sokkal gyakoribb. Visszatérő trükk, hogy közbeiktatnak egy alapítványt, ez gyűjti a pénzt, majd átutalja a pártnak, s ezzel az igazi adományozók háttérben maradhatnak.
Juhász Gábor szerint a legtöbb nagy cég igyekszik minden politikai táborral jóban lenni, megtalálják a módját, hogy ha az egyik oldalt  támogatják, jusson valamennyi a másiknak is. Van persze sok olyan cég, amelyik dupla vagy semmit játszik, de ezek tulajdonosai többé-kevésbé nyíltan elkötelezik magukat valamelyik párt mellett, mondjuk belépnek annak vállalkozói tagozatába, esetleg politikai pályára lépnek, párttisztséget, képviselőjelöltséget vállalnak, pártsajtót támogatnak. Az átlátható pártfinanszírozás a politikai erőknek is jó lenne, ám ehhez első lépésként emelni kellene az  évi 2,5 milliárd forintos  párttámogatási keretet...


- A választási törvény módosítása, a jól elkülöníthető kampányszámla bevezetése nem most került napirendre, ám a módosítást még most sem sikerült megszavazniuk honatyáinknak. Kinek jó ez az állapot?

- Senkinek sem. Rövid távon egyik-másik pártnak ugyan kedvezhet a rendezetlenség  mindig éppen annak, amelyik jobban meg tudja tömni a kasszát így, s ezzel előnyt szerezhet , hosszabb távon azonban senkinek sem jó. Egyrészt négy-öt választás átlagában kiegyenlítődnek az előnyök-hátrányok, másrészt a kampányfinanszírozás mai rendszerével az egész politikai elit lejáratja magát. A pénzhordás módszerei egyébként igen változatosak, időnként a bőrönd is előfordul, de a kamuszámlák gyártása, a párt kampányköltségeinek részleges átvállalása, árengedmények adása gyakoribb. Visszatérő trükk, hogy közbeiktatnak egy alapítványt, ez gyűjti a pénzt, majd átutalja a pártnak, s ezzel az igazi adományozók-támogatók háttérben maradhatnak.

- Választási győzelem esetén elvileg működik a 70-30 arány, a nyertes párthoz közeli cégek kapják a megrendelések 70 százalékát. Vajon a kampány illegális finanszírozása esetében is működhet hasonló mechanizmus?

- Ez az arány ismert városi legenda, ahogy az is, hogy a nagy cégek ilyen arányban osztják el a pénzt a politikai oldalak között. Annyi alapja mindenesetre van, hogy a mamutvállalatok  kevés kivételtől eltekintve  nem kötelezik el magukat egyik vagy másik politikai oldal mellett. Különösen nem a multik. Éppen ezért megtalálják a módját, hogy ha az egyik tábort támogatják, jusson valamennyi a másiknak is. Van persze sok olyan cég, amelyik dupla vagy semmit játszik, de ezek tulajdonosai többé-kevésbé nyíltan elkötelezik magukat valamelyik párt mellett, mondjuk belépnek annak vállalkozói tagozatába, esetleg politikai pályára lépnek, párttisztséget, képviselőjelöltséget vállalnak, pártsajtót támogatnak.

- Egy-egy kampány alatt simán le lehet követni, melyik párt illetve képviselő milyen nagyságrendű pénzeket locsolt bele a harcba, ha összesítjük, hány plakáton, szórólapon, kiadványban szerepelnek. Amikor azonban az újságírók megpróbálják ezzel szembesíteni őket, kijelentik, hogy kijöttek a legálisan rendelkezésre álló pénzből. Nyilvánvalónak tűnik a turpisság, ám mégsem történik semmi.

- Amíg ilyen gyengék az Állami Számvevőszék jogosítványai, addig a pártemberek csak mosolyognak az ilyen összesítéseken, cikkeken, tanulmányokon. Az adóhivatal  időnként a számvevőszékkel együtt  minden más társadalmi szervezet, cég vagy éppen magánszemély pénzügyeit ellenőrzi, csak úgy bemondásra nem fogadnak el mérlegeket, adóbevallásokat. A pártok senki máshoz nem foghatóan kivételezett helyzetben vannak. Valóban ma senki sem ellenőrzi gazdálkodásukat, csak akkor buknak le, ha könyvelési hibát vétenek, s akkor sem éri őket komoly hátrány. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a társadalom tehetetlen lenne. Az adó- és elszámolásmentes parlamenti képviselői költségtérítésekről is számtalan leleplező cikk jelent meg korábban. Mi is közöltünk évekkel ezelőtt a HVG-ben írást például arról, hogy még a települések Budapesttől való távolságát is meghamisítják egyes törvényhozók, hogy több pénzhez jussanak. Sokáig semmi sem történt, de a folyamatos nyomást látva idén februártól bevezették a költségtérítés 18 százalékos adóját. Ez néhány éve még elég lehetett volna, ma  a mindennapos megszorítások idején  azonban már kevésnek bizonyult, jön is a népszavazás a költségtérítés sorsáról, hacsak addig a képviselők el nem törlik a csak nekik szóló előnyöket. A módszeres szembesítés, tudatosítás tehát nem eredménytelen. Legfeljebb lassú.

- Nem egy tényfeltáró újságíró látja úgy, hogy a jelenlegi bírósági gyakorlat nagyon nem kedvez az igazi tényfeltárásnak. Ha nincs papír a kezében arról, hogy a visszaosztás miatt lett mondjuk egymilliárddal drágább egy állami vagy önkormányzati beruházás, akkor a pert elveszti az újságíró...

- Az önmagában helyes, hogy egy cikk állításainak megalapozottnak kell lenniük, ami persze nem azonos a bíró előtti bizonyíthatósággal. Gyakori eset, hogy a pereskedők arra játszanak, hogy az újságíró nem fedi fel informátorát vagy az nem kíván tanúskodni. Ráadásul tény, a magyar jogrend és a bírósági gyakorlat nem pártolja a tényfeltárást még a nyilvánvaló közügyekben sem. Ma mindennapos, hogy lényegtelen apróság miatt elmarasztalják az újságírót, még akkor is, ha nyilvánvalóan jóhiszemű volt, ráadásul egyre többen kapnak rá arra, hogy kártérítési követeléssel, sőt büntetőeljárással (rágalmazás, üzleti titok megsértése, személyes adatokkal való visszaélés ) fenyegessék az újságírókat. Az pedig nem egyszerűen elszomorító, hanem már-már alkotmányossági aggályokat vet fel, hogy a bírák milyen szigorral lépnek fel az újságírók ellen közügyek firtatása kapcsán, sokszor a sajtó szakmai szabályaira hivatkozva, azt saját szájízük szerint értelmezve. Olyan bírák egyébként, akik esetében gyakorlatilag semmiféle következménye sincs annak, ha valamely ügyben teljesen megalapozatlan ítéletet hoznak, még akkor sem, ha a felsőbb bíróságok állapítják ezt meg, megsemmisítve a hibás döntést. Annak ellenére így van ez, hogy az utóbbiak gyakran olyan jelzőkkel illetik a törölt alsóbb fokú ítéleteket, amelyekért egy újságíró börtönbüntetést kapna.

- Becslésed szerint milyen a pártköltéseken belül a legális és az illegális pénzek aránya?

- Nehéz megítélni. Amikor a Pénzképviselet című könyvemhez először gyűjtöttem adatokat, akkor egy pártpénz-ember az mondta, csak annyit folyatnak át a pártkasszán, amennyi mindenképpen kell. Kell, mert az alkalmazottaknak fizetés jár, a villanyszámlát se dobhatják a kukába és így tovább. A kilencvenes évek közepén úgy tűnt, a pártok érdekében mozgatott pénz mintegy harmada megjelenik a mérlegekben. A helyzet azóta romlott, a mostani becslésem inkább 20 százalék, választási évekre még ennél is kevesebb. Vagyis egyre nő az illegális forintok aránya.

-  Miként lesz egy párton belül valakinek a pénzszerzés a feladata?

-  Kisebb pártokban általában akad önként jelentkező ember e feladatra, akit aztán megtesznek mondjuk gazdasági igazgatónak. A nagyobbaknál ez a feladat a pártelnök vagy a pártvezetés valamelyik bizalmasáé. Pénzgyűjtés közben nyilván csurran-csöppen a közreműködőknek is, ám parlamenti pártok esetében nem nagyon mernek leszedni a pártnak szánt összegből. Más kérdés, hogy a pénzgyűjtésnek vannak költségei, a hordókat is ki kell fizetni, s utóbb a pénzadományozók egy részét is. Győztes párt esetében ez megy esetleg állami megrendelésekhez való juttatással. Az átlátható pártfinanszírozás a politikai erőknek is jó lenne, ám ehhez első lépésként emelni kellene az évi 2,5 milliárdos párttámogatási keretet  ami a pártalapítványok pénzével együtt sem több 4 milliárdnál , mert a pártok nem képesek magukat eltartani, kevés a tagdíj, alig van nyílt adományozó.

- A rövidebb kampányidőszak, a megjelenések számainak limitálása lehetne-e arra megoldás, hogy a kampány ne legyen ilyen drága?

- A rövidebb kampány segíthetne, de megoldást nem jelentene. Minden párt győzelemre tör, s ha van pénze, akkor megtalálja a módját, hogy elköltse azt a választási siker érdekében kampányon kívül is. Például még a kortesidőszak kezdete előtt hatalmas irodahálózatot épít ki, szatellit-szervezeteket támogatva újságokat, propagandakiadványokat jelentet meg. De már az is nagy eredmény lenne, ha a kampánypénzek többsége ellenőrizhetővé válna.

Házi Péter (fmh.hu)


Kutyákból származó 52 mintát vizsgáltak be a kínai mezőgazdasági egyetem állatorvosi főiskolájának klinikáján, s ezekből kettőnél lett pozitív a teszt - közölte az agrártárca. A mintákban talált vírusok genetikai összetételének elemzése után a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy azok az emberekben talált vírusokkal 99 százalékban homológok, vagyis hasonló tulajdonságúak és azonos szerkezeti képletűek.

A minisztérium figyelmezette a helyi hatóságokat a megelőzés és ellenőrzés megszigorítására, továbbá az állatoknál jelentkező fertőzések kivizsgálására, az állatok esetében az esetleges mutációk megjelenésének azonnali jelentésére.

Senhszi (Shaanxi) tartományban napokkal ezelőtt az A/H1N1 vírusfertőzés veszélyére hivatkozva lezárták a látogatók elől a helyi óriáspanda kutató bázis korábban szabadon látogatható részlegét. A döntésre azt követően került sor, hogy a térségben hirtelen lehűlt a hőmérséklet és gyakoribbak lettek az influenzás megbetegedések.

 

 


MTI

Folytassa, Danubius!

2009.11.28. 12:13

Múlt szerdán távozott - 12 év után - az éterből a Danubius Rádió, miután az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által kiírt pályázaton a Class FM nevű adóval pályázó Advenio Zrt. nyerte el az általuk használt frekvenciát. 
Az addig a másik országos hullámsávon működő Sláger Rádió amerikai tulajdonosa a múlt pénteken jelentette be, hogy kivonul Magyarországról; az adó addig is az interneten sugároz.

süti beállítások módosítása