Mi sem bizonyítja jobban a rendszeres, egyenes önkormányzati  tájékoztatás szükségességét a mányi úti hídépítésről. 

Látható volt állampolgári kérdésként leírva, de olvasható leveleink között is: 

 "Szia. Mondd, igaz a a mányi úti híd félpályás átadása január 15-én lesz?" 

 Nem sokat tudok a hídépítésről, de erről nem is hallottam eddig. 

Mivel hídszerkezet egyben készült, nem is készülhet másképpen - a világon semmi nem indokolná a félpályás sávlezárás megoldást. Mert ha esetünkben az egyik sáv használható, miért ne lenne a másik is?

 

 

"Javaslat a Zöld Bicske vezetőinek. Küldjenek ki mindenkinek egy új cetlit, melyben sűrű bocsánatkérés közepette tájékoztatják a népet, hogy 30 l-re is jogosultak a megfelelő körülmények között és igazolás mellett - írja olvasónk az önkormányzati céggel vívott harcra utalva, amit egy egy bicskei lakos volt kénytelen bonyolítani saját érdekei képviseletében.  

Tény, hogy a fogyasztóvédelem vizsgálata szerint a Zöld Bicske megtévesztette a lakosságot. Tény az is, hogy ennek következtében anyagi előnye származott az önkormányzati cégnek.

- Hogy pontosan kit, milyen felelősség terhelhet - büntető eljárás keretében vizsgálható. Ha valaki feljelentést tenne.
Továbbá, a még jogszerűtlen tájékoztatás sem volt teljeskörű. A lakótelepen élő, közös gyűjtőedényt használók nem kaptak sem cetlit, sem egyéb módon nyújtott tájékoztatást. Hivatalosan, az NHKV számlájának megérkezésekor szembesültek a változással. Remélhetőleg, a cég új vezetői most nem feledkeznek meg róluk - vélekedik olvasónk. 

Azt, hogy az ügyet kommentáló olvasónk szerint bizonyos törvénykönyv mely szakaszait súrolta  vagy merítette ki ez az eljárás - nem jegyezzük fel nyilvánosan, önmérsékletet gyakorlunk  - mert tényleg nagyon rosszul hangzik. 

Mindeközben megtudtuk, hogy a cég új vezetője találkozást javasolt a fogyasztóvédelmi eljárásban igazát elnyerő szerződő féllel. Mindez - a bicskei lakos munkahelyi elfoglaltsága miatt - nehezen valósul meg. Autója nincs, buszjárat a Csákvári útra nincs, ezért legjobb értesülésünk szerint Bicske központjában létrejövő találkozást javasolt. A Zöld Bicske nevű önkormányzati cég városon belüli ügyfélszolgálatának létrehozása időszerű feladat lenne.       

Ezek a képek az ötvenes években készültek Bicskén, a Diófa utcában - különböző időpontban. A fotós - Torma László -, mindkét esetben a vasútvonal felé fordul. A felső képet láttam már gyerekkoromban, abban a házban, amit ábrázol, kb. 1975 körül. 

Még nem voltam iskolás, amikor ebben a házban ajándékba kaptam egy szépen rajzolt verseskönyvet.

Nagyjából már tudtam (lassan) olvasni. Pontosabban ismertem a betűket. A kettő nem ugyanaz :) Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz című könyvét kaptam meg Torma Jánosné Aranka nénitől. Szép és dolgos embereknek láttam őket. 

Ott az a veranda olyan volt, mint egy télikert. Ezt mindig megnézték. Tele virággal. Akkor már megépült a nyárikonyha és garázs is, ahol vagy ami előtt egy jobbkormányos autó állt. Egy Ford Cortina. El voltam varázsolva. Minden oldalról megnéztem,  míg a lányok, asszonyok virágoztak  és ha végeztem, akkor kezdtem újra. Alá is másztam volna, de ennyi önkontrollom azért volt már, hogy elképzeljem mondjuk a helyszínen édesapámat, hogy ezért milyen eligazítást kapnék. Moderáltam tehát magam. De a kormányánál ültem, párnán, kulcs nélkül. Így aztán csak gondolatban tolattam ki a képen látható udvarból - három tükörből.     

A rokoni viszonyokat nem értettem. Most is Anyukám kellett hozzá. Rédei István nagypapám 1901-ben született - ezt tudom. Édesanyja bicskei volt, neve Torma Julianna. Tényleg! Az ő fiútestvérének a fia, az ő unokaöccse  építette ezt a házat a feleségével. Itt nevelkedett Torma Aranka és Torma János - keresztnevüket szüleik után megkapva, de mindenki Huginak és Piktornak ismeri őket. 

A Rédei nagyszüleim a Marx Károly utcában laktak, az Űrhajósból nézve szintén jobb oldalon, de  nem a 2., hanem a 3. házban. Majdnem egyvonalban. A Telepet miattuk nagyon szerettük a húgommal. Mi az Üllői úti  szülészetről  ide letünk hazahozva - csapat csak egy van, ó, a Ferencváros.  Aranka néniékért pláne szerettük. (De itt a mi utcánk lakóinak felsorolásával - például Ica néni - kellene kezdeni.) A Diófa utcai házat építő Torma János szülei a Kistószegen az apai nagyszüleim szomszédai voltak. Kis ország. A távolban a felső képen - látszik a Dobogó.          

Örülnék minden olyan hozzászólásnak, ami gazdagabbá teszi ezt a közlést. Megtudtam például, hogy egy jobbkormányos Zsigulira is emlékezhet az utókor. Az is jó, ha nem a Diófáról, hanem a környező utcákról szól. Vagy éppen a Kertvárosról. Ha további képeket kapok, az pedig fenomenális: izingantal@gmail.com   

 

diofa1.jpg

 

diofa2.jpg 

Micsoda jeges szánkópálya volt az az utca telente... Nagyszüleink háza nem látszik, de balra a nagyfa előtt hozzájuk lehetett bemenni. A fotóssal egyvonalban, szintén balra - ott éltek a fényképet készítő szülei. Torma néni és Torma bácsi, ahogy mi szólítottuk őket. A fehér színű sarokházban nevelkedett Pityu osztálytárs. Mi még éppen nem éltünk a kép születésekor. Nagy András háza fenn, mögötte az Ady utcai nagy épület kontúrja sejlik.  Ott a háttérdomb alatt az úton fociztunk. Egyik kapu majdnem a Dózsa Györgyben, másik pedig nem zavarta a kistószegi kanyarodó járműveket.   Azt, hogy a fogat bakján ki ül... szóval van egy majdnem biztos tippem, de nem merem kimodnani  Biztos vagyok benne, hogy olvasóink meg fogják tudni mondani. 52 éves SZÍNES kép. Akkor ez még csoda volt. Úgy tudom, hogy a fotós akkor még 12 éve az Egyesült Királyságban élt, aminek ma is polgára. Jó egészséget!  

1968kistoszeg.jpg

A bicskei Kutyaovi Állatvédő Egyesület a januári és a februári hónapra IVARTALANÍTÁSI AKCIÓT hirdet bicskei rászoruló családok kutyáinak - olvasható a bicskei állatvédő közösség oldalán.

   A rossz anyagi körülmények között élőket is segítő Kutyaovi a közlemény szerint a műtét teljes költségét finanszírozza. 

"Szeretnénk szükebb környezetünkben, itt Bicskén megelőzni a nem kivánt szaporulatokat. Az ivartalanítás teljes költségét a Kutyaovi magára vállalja és reménykedünk, hogy ezzel kevesebb lesz a dobozban kitett babakutyák és az árokban talált kutyacsaládok száma."

Jelentkezés: 06-20-953-4777
Email: amandakutyaovi@gmail.com

"Jelentkezés után személyes találkozó is szükséges és mindenképp elvárjuk az együttmüködést velünk.

Akciónk kizárólag most bicskeiek vehetik igénybe, kérem a környező településekről ne hívjanak!"

Ezt a hírt - ha segíteni akarjuk, hogy segíthessenek - ne csak megosszuk. Ha például az utcánkban ez bárkinak jól jöhet, vigyük át a nemesszándékú és okos összefogás információját a telefonszámmal. 

Pár napja sokaknak tetszett a holnap 50 éves étlap posztja - ami lehet, hogy a bicskei Kék Csillag étteremből való.   

kek_csillagp.jpg

Kedves olvasónk lefotózta otthoni poharukat és elküldte. Ez biztosan bicskei. Sőt. A csillagot is ugyanaz a stilizált forma jelöli, mint amit az étlapon látunk. De ez is csak valószínűsíti, hogy az étlap bicskei.  A felbontás miatt sem digitális, sem kézi nagyítóval, sem a laptopéval  nem tudom kiolvasni, hogy milyen szó  áll az étlap ÁFÉSZ-os címerében. Szívesen veszem a segítséget. Nem kizárt, hogy egy hosszú településnév. Viszont Kék Csillag Étteremre keresve egyedül Szegeden, az Olajbányász téren találtam hasonlót. Korábban a Balatonon is észleltem Kék Csillagot, ami kikötőminősítés is. Az sem kizárható, hogy a címerben ez állhat: Bicskei Járási Egyesült Áfész. Merthogy biztos nem a hatbetűs Bicske településnév, ez fix.  Ismert valaki a bicskei vendéglátózásban Vitai Zoltánt és Vitai Zoltánnét? Azt hiszem, a szakma nagy öregjeit kell erről megkérdezni.   

Még szerencse, hogy az étlap alján ezt veszem észre ma reggel: FMNYV. Tudom, hogy ez a Fejér Megyei Nyomdaipari Vállalat.   Ez legalább olyan erővel valószínűsít, mint a pohár és az étlap közös logója.   

Marika, kedves olvasónk viszont megtalálta Vitai Zoltánt, aki 1937-ben született, hamarosan 83 éves  és 33 évesen ő állította össze az étlapot. Marika levelezett is  vele. Megtudta, hogy Bicskéről legjobb barátja a Szivar volt, vagyis Horváth János. Horváth János fiával is dolgozott együtt. 

Az alábbi anyag a Fejér Megyei Hírlapban jelent meg. 

 1977. augusztus 3-án írt Gabnai Gábor a bicskei megnövekedett munkáslétszám hatásáról. "A gyorsan fejlődő település a hirtelen létszámemelkedést nem tudta követni. A bicskei járási áfész próbálja megoldani a problémát.
A bicskei erőműprogram, a bányafeltárások, az autópálya építés és a vasúti rekonstrukció miatt jelentkező többlet munkáslétszám már most érezteti hatását a kereskedelemben és a vendéglátóipari forgalomban egyaránt. Egyelőre tavasz óta mintegy 1000 ember, új dolgozó állt munkába a járási székhelyen, már ez a tény is nem kis feladatot jelent a Bicskei Járási Egyesült Áfésznek.

Erről beszélgettünk Gondos Lászlóval, a járási áfész kereskedelempolitikai osztályának a vezetőjével. Elmondta, hogy az említett néhány hónap alatt 12 százalékkal nőtt az élelmiszerforgalom, 11 százalékkal a vendéglátóipar árbevétele, ezen belül 54 százalékkal nagyobb a tavaszi időszakénál a melegétel forgalma.

(Kép nincs)

A bicskei Kék Csillag vendéglő. Itt is megkétszereződött az előfizetéses ételforgalom. Fotó: Fási László

– Van olyan önkiszolgáló boltunk, ahol az eddigi hét végi húsáru szállítás 350 kiló volt, most pedig már a 600 kiló is majdnem kevésnek bizonyul. A Kék Csillag vendéglő tavaly 400 főre főzött délben előfizetéses ebédet, most pedig naponta már nyolcszázan étkeznek ott.

A forgalom növekedése beruházásokat is kíván. Hogy jó színvonalon tudja a megye eme – forgalom alapján jelenleg ötödik helyen álló – szövetkezete biztosítani 3-4 év múlva is az alapellátást, az attól is függ, mit tesznek a dolgozók ma.

(...)

– Egy hónapon belül, augusztus 20-a tiszteletére élelmiszerboltot nyitunk az autópálya főmérnökség bicskei telepén. Ugyancsak az alkotmány ünnepére készül el a piactéren a zöldségboltunk, és az áfész lacikonyhája. A legnagyobb létesítményünk pedig Bicske központjában egy új, 600 négyzetméteres ABC lesz – sorolja az osztályvezető.

A Bicskei Áfész saját erőből nem képes előteremteni a pénzt minden új létesítményhez. A központi szervek – SZÖVSOSZ, VOSZK stb. – összefogására, támogatására is szükség van. Hogy rohamosan javuljon az ellátás, ahhoz a partner vállalatok megértésére, jó hozzáállására is szükség van. Megértette a bicskeiek gondját a Fejér-Komárom megyei Tejipari Vállalat, a sütőipar bicskei üzeme, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, csupán a FÜSZÉRT-tel kell néha hadakozniuk. Az eddigi tíznaponkénti szállítások helyett a vállalat javaslatára néhány üzletbe csak 14 naponként szállítanak nehéz-árut (sót, cukrot, lisztet stb.) de a kéthetenkénti feltöltés is akadozik.

Sajnos, többnyire korszerűtlen az üzlethálózat, kicsi a boltok raktártere. Az előbbre lépés nem megy egyik napról a másikra. Az áfész vezetői azonban időben felmérték a tennivalókat. Még három évük van, hogy erősödjenek, fejlődjenek, „városi ellátást” nyújtsanak a nagyközségben. Úgy látszik, ez menni is fog: összefogással!"

csillagetlap.jpg

Az egyedül élő fogyasztók választhatják a 30 literes edényméret díját. A Bicske Város Önkormányzatának cége tévesen tájékoztatta a bicskei lakost - áll a Fogyasztóvédelem ügyiratában.


Sőt. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatását is m e g t i l t j a a bicskei, önkormányzati cégnek.

A Fogyasztóvédemi Osztály azt kérdezte a Zöld Bicskétől, hogy miért tájékoztatta úgy az ügyfelet, hogy nem választhatja a 30 literes edényméretet. A Zöld Bicske elismeri, hogy valóban tévesen tájékoztatták, majd arra hivatkozik, hogy nem érkezett be igazolás arról, hogy egyedül él.
A fogyasztóvédelem azt kérdezi, igazolás hiányában miért 80 literes edényméretet  közöl számlázandó díjként, a 60 literes edény díja helyett.
Bicske Város Önkormányzatának cége szerint igazolás kell a 60 literre is.  

A fogyasztóvédők arra szólítják az ügyvezetőt, hogy igazolja a hulladéknaptár 2015. tavaszán történt postázását. A válasz szerint ezen a számlán volt a hulladéknaptár, az egyedül élők igazolási követelménye. A cégvezető szerint ezt a bicskei lakos tudomásul vette, mert kiegyenlítette a számlát.

Két héttel később, a december 19-én datált ügyiratban a fogyasztóvédelem kötelezi a Zöld Bicskét (Bicske Város Önkormányzatának cégét), hogy honlapján tegye elérhetővé a díjak mértékét.

A SZÉKESFEHÉRVÁRI JÁRÁSI HIVATAL FOGYASZTÓVÉDELMI OSZTÁLYA A ZÖLD BICSKE NONPROFIT KFT. (...) ÁLTAL A VÁLASZTHATÓ 30 LITERES HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI EDÉNYMÉRETRŐL, A FOGYASZTÓ ERRE VONATKOZÓ JOGÁRÓL, A FOGYASZTÓNAK ADOTT MEGTÉVESZTŐ, VALÓTLAN TÁJÉKOZTATÁSSAL MEGVALÓSÍTOTT TISZTESSÉGTELEN KERESKEDELMI GYAKORLAT FOLYTATÁSÁT MEGTILTJA.      

zb2.jpg  

Amióta a Zöld Bicske a szolgáltató, a csekkek el-elmaradozva vagy régebbi kiállításokra hivatkozva  érkeznek.  (A csekkek rapszódikus érkezése nem a Zöld Bicske hibája volt, hiszen 2016 óta a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (NHKV Zrt.) számláz, azóta mutatkozott  felfordulás.) .Augusztusban 3 ezer körül volt az összeg, amit a bicskei fogyasztó sokallt, mert előtte neki 1 ezer körül szokott lenni. A 30 literes edényméretét felemelték 80 literre. Azonnal e-mail-ben kért magyarázatot a Zöld Bicskétől. Nem kapott választ. Két hét múlva megismételte. De Bicske Város Önkormányzatának cégétől ismételten nem érkezett válasz.  

A fogyasztó akkor környezetében azt hallotta, hogy nagy a baj, a telefont nem veszik fel, az e-mailekre nem válaszolnak, de még automatikus választ sem állítottak be. Ezt követően ajánlott levelet küldött a cégnek. A Tessely Zoltán polgármestersége idején létrejött cég, aminek milliós nagyságrendű a logója (természetesen nem bicskei cég munkája által) erre már válaszolt.

Eszerint 2015-ben kérték, hogy igazolja: egyedül él. Mert ha nem, akkor megemelik 80 literre a díjat. Tájékoztatták, hogy Bicskén a 30 és 90 liter nem választható. A legkisebb űrméret a 60 literes, amihez igazolás kell. Társasház esetében pedig szerintük átlagot kellene számolni a konténer űrtartalma szerint és ebből átlagot vonni.
A válaszadás azért maradt el, mert megnövekedett az ügyintézések száma.

A bicskei fogyasztó nem tartja reálisnak a felemelt űrméretet, 4 évvel ezelőtti hivatkozással.

A fogyasztóvédelem múlt év október 10-én megállapította:   a cég honlapján nem szerepel a 30 literes kukára vonatkozó díj. A 60 literes esetén is hibázott a Zöld Bicske, mert nem tüntette fel a kedvezmények feltételeit.  
A vonatkozó kormányrendelet szerint a lakóingatlant egyedül és életvitelszerűen használó természetes személy ingatlanhasználó részére legalább egy olyan gyűjtőedény választásának lehetőségét biztosítja, amelynek űrmértéke a 60 litert nem haladja meg.
A közszolgáltatást végző vállalkozásoknak a panaszok kezelésére nyitott ügyfélfogadót kell működtetnie. Ez nem áll a bicskei polgár ügyiratában, de a minket esetenként havi milliós vagy aközeli  összegért  képviselők igazán kijárhatnák nekünk, hogy a városon belül működjön iroda - teszi hozzá a Bicskei Szó. 

Az ügyirat viszont tartalmazza, hogy Tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, amelynek alkalmazása során nem ésszerűen elvárható szakismerettel, illetve nem  jóhiszeműség és a tisztesség alapelvének megfelelően jár el.
Még azt is leírják a törvényi hivatkozásban, hogy tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, ami megtévesztő vagy agresszív.    
A tényállás fotója a dokumentumból: 

zb1.jpg


Nagyon fontos adatot harcolt ki földink, amit az ügyiratban is elolvashatunk: A HELYI ÖNKROMÁNYZATI RENDELET AZ EGYEDÜL ÉLÉSSEL KAPCSOLATOSAN A KÖZSZOLGÁLTATÓ FELÉ VALÓ IGAZOLÁSI KÖTELEZETTSÉGET NEM ÁLLAPÍTOTT MEG AZ INGATLANHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. (Úgy vélem, nem is állapíthatott volna meg kötelezettséget, mert az  személyes adat, hogy kinek milyen a családi állapota - a szerk.) De zavarok vannak a jogszabályok értelmezésében, én sem lehetek biztos a dolgomban, mivel nem értek a joghoz   (a helyi jogszabály is lehet zavaros), a 80 literre emelést maga az  NHKV írta elő a szolgáltatónak, saját jogértelmezése alapján.
A helyi rendelet valóban nem ír elő igazolási kötelezettséget, de a magasabb fokú vagy rendű kormányrendelet (amivel nem lehet ellentétes az önkormányzati rendelet) előírja az igazolási kötelezettséget.
Sokkal inkább érdekes, hogy a kormányrendelet szövege 60 és 80 litert NEM MEGHALADÓ kukaméretet említ.)

A hatóság megállapítása szerint a kérelmező által kifogásolt számlát az NHKV Zrt. a közszolgáltató által nyújtott adatok alapján közölte. Nem állapítottak meg fogyasztóvédelmi tárgyú jogsértést az NHKV Zrt. részéről.  
A bicskei kérelmező által burkolt áremelésnek nevezett és kifogásolt 80 literes edényméretre vonatkozó díj tekintetében a hatóság az ügyiratban megállapítja, hogy ez nem az ő hatásköre, mert a közszolgáltató díjemelése tekintetében a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal, így ezt az ügyet a fogyasztóvédelem áttette oda.
Hírt adunk majd arról is. 

zb3v.jpg


December 19-én az ügyet lezárták a fogyasztóvédelemnél. Az ügyfélnek január 31-ig lesz módja arra, hogy az igazolást bemutassa. Amit elért: a Zöld Bicskének hozzáférhető helyen kell közismertté tenniük az ingatlanban életvitelszerűen egyedül elő úgyfeleik "kedvezményesnek" mondott lehetőségeit. (Szerintem a világon semmiféle kedvezmény nincs abban, ha 1 kg kenyeret veszek és 1 kg kenyeret fizetek ki.)  

Az önkormányzati kiadvány decemberi számában az új ügyvezető bemutatkozik. Környezetmérnök, itteni tapasztalattal. A ZB mindkét elődjénél dolgozott. Összehasonlíthatatlanul jobb a szakmai végzettség és tapasztalat alapján vezetőt kinevezni. Ír a gépjárműpark fontosságáról, amit a bicskeiek blogja is sokszor érintett. Látunk az utcákon dolgozni két modern móri szállítóautót. Összesen lehet vagy egy tucat a Csákvári úton, benne kiszolgált járművek. Finoman fogalmaztam. A telephelyen sajnos még mindig brutál hegyekben áll a kezeletlen hulladék. Szégyen. A testületben is van legalább három fiatal környezetmérnök... De arról is ír az új ügyvezető a bemutatkozásában, hogy átláthatóvá kell tenni a Zöld Bicske állapotát. 

Ha a vezetőváltás után kell átláthatóvá tenni egy önkormányzati céget, akkor az elmúlt öt esztendőben  - a negyedéves, féléves, éves beszámolások mellett - nem volt átlátható és transzparens az önkormányzati (!)   cég, a tulajdonos pedig nem reagált rá semmit?!  Különös. 

  Mindeközben a tulajdonos Bicske Város Önkormányzatának képviseletében most is ott ülnek a felügyelőbizottságban valamint a képviselői székekben is - szintén közpénz ellenében. 

 

 

 

   

Január 2-án és 3-án volt Bicskén közterület-felügyelő - értesült a Bicskei Szó.  

Ma, január 6-án már nincs.

Valami nem jó itt.
Azt nem tudjuk, hogy hova valósi munkavállaló volt, csak azt, hogy nem bicskei.

Lehet, hogy meglepetés érte a bicskei közterületek tekintetében?

Telefonon mondta el az olvasó, hogy Kisfaludy utcai tömbjük elől olyan fákat és cserjéket vágnak ki minden előzetes magyarázat nélkül, amit ők maguk ültettek.
Bejegyzésünk végén egy ott élő Facebook-bejegyzésének részlete olvasható. Előtte azonban hadd nyújtsunk 0 Ft +ÁFA/hó szaktanácsot a választott vezetésnek. Bármit építtet az önkormányzat, akár piacot 500 millióért, ám a közelében a sűrűn lakott, belvárosi területen lakótömbök állanak, a bennünket szép pénzért képviselőknek, akik közül többüknek a saját szakmájukban ilyen fizetésük sosem lett volna - kötelességük a változásokról, esetünkben tuják, bokrok, cserjék, fenyőfa kivágásának okáról, idejéről következetes tájékoztatást adni. Mit, mikor, miért. Ennek elmulasztása megengedhetetlen hiba.

Ez akkor is így van, ha a nagy házból kérte valaki a cserjék, tuják és fák kivágását. A lakóközösség előzetes tájékoztatása nélkül ez sem megengedhető. Vegyük már észre, hogy az előzetes tájékoztatás ugyanúgy kötelező, mint ebéd előtt a kézmosás, mint orvosnak-asszisztensnek műtét előtt a bemosakodás.  Tegyük hozzá, hogy akik a kétkezi munkát végezték, ők nem tehetnek erről.  

Rendelkezésre áll az önkormányzat honlapja, az önkormányzat havi kiadványa, pl. a kedves bicskeiek! rovat,  az önkormányzati tévé plusz minden érintett postaládájába el kellett volna helyezni, hogy helló lakók, mit, mikor, miért  teszünk a környező növényzettel, tavasszal lesz helyettük ültetve, mert mi is szeressük ám a zöldet. De ha valaki mondani akar valamit, itt és itt teheti, eddig. Üdv.  

Ezt követően lehet nekiállni. Nem nagy ügy. Tegyük fel, életveszélyes volt az összes cserje vagy minden fényt elfogott a fa. De hogy erről hivatalos magyarázat nélkül nem állhatna neki - egy már nem is olyan fiatal demokrata önkormányzat, ez fix.   Ha ez a közterület nem a központban, hanemegy csöndes szélső utcában lenne, a tájékoztatás akkor is kötelessége az önkormányzatnak.   

"ideküldött a házunkhoz egy csapat melóst, akik kivágták a lakók által annó ültetett szép szál fenyőfát, majd elszállították. Arra a kérdésre, hogy a fa a lakókat illeti, azt mondták, nekik azt el kell vinni ezt mondták nekik. Ez a fa nyáron még adott egy kis árnyékot, ennek vége. Ilyenkor hol vannak a zöldek, a Bicske városért csoport, stb... Sajnos ez egy ilyen város... Itt mindenki a saját szalonnáját sütögeti, a többi meg le van sz.. Va! Veszel egy csemetét elülteted, nevelgeted, majd pár év múlva jön valaki, kivágja, mert neki szüksége van rá, az sem érdekli, hogy az másé! Sajnos ez Bicske! Egy jó kis város lehetne, de ez nem úgy, hanem így működik, sajnos. Rájöttem, már útálok itt élni, volt amikor szerettem, de ezt kiölik az emberből! Mit lehetne az ilyenek ellen tenni?" (via Fb) 

Azt olvasom az ún. Bicskei Újságban, hogy ingyenes önkormányzati wifi van a város több pontján.

free_wifi2.jpg


Az egyik helyszín a felsorolásban a Kisállomás. Igen, itt már régen működik a Bakterház ingyenes wifi-je, de az önkormányzatis  BicskeFREE csakis jelszóval érhető el, amit a kedves utasok meg én (jómagam nem vagyok kedves), nem tudhatunk.

Egyes vélemények szerint ez öt-hat éve nagy dobás lett volna, kértük is, úgy emlékszem, de ma már - pl. a legnagyobb hazai mobilszolgáltatónál - nincs olyan csomag, amihez ne tartozna párszáz mega net. Ez persze, elfogyhat. Az ingyenes wifi talán segíthet jól gazdálkodni.  A Kisállomáson pl. diák létére azon hallgatni zenét vagy a Vonatinfó kiváló térképén reménykedni a következő személyvonatért.   

De Bicskén bizony az önkormányzat hivatalos kiadványának sorai ellenére sincs elérhető, ingyenes BicskeFREE önkormányzati wifi. Bicske alsón biztos nincs és a Kossuth szobornál sem.. A Bakteré persze él alsón, minden külön hivatalos közlemény, határozat, végzés  nélkül is. Már régen. 

A Bicske Szíve Park, a Kossuth tér és a BTC BicskeFREE már működő wifijéről ír a lap.   

Ilyen alapon azt is megírhatták volna, hogy Bicske főterén örökmozgó óriáskerék üzemel a vattacukrostól balra. Vagy  éppen korabeli piramis. 

Amikor Bödőcs Tibor from Búcsúszentlászló a maga teljes, zseniális  valójában a Petfőfi Művelődési Központ színpadára lépett néhány éve, ezzel kezdte a közönség nagy örömére. Itt van végre Bicskén, a fecsúti piramis (vagy piramisok?) lábainál.

  

A bicskei rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetőket - írja az FMRFK Kommunikációs Szolgálata. 

A rendőrök egy Bicske melletti erdőben értek tetten öt férfit, akik engedély nélküli fakivágást végeztek a területen 2020. január 4-én délelőtt. A négy perkátai elkövetőt és a 38 éves előszállási lakost a járőrök a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás bűntett elkövetése miatt.

Ballag a katona

Címkék: diggerdriver

2020.01.04. 13:41

A bicskei-londoni Horváth Jánossal beszélgettünk tegnap az Örkény István Színház Secondhand című előadása előtt. Ő az a Jani, akinek blogjából, az ő munkás életéről, benne bicskei helyszínekkel   nagysikerű kamaradarabot írtak és vittek színre Pesten Epres Attila főszereplésével.

oten.jpg

Február 18-án mutatják be a Diggerdriver című mű 100. előadását.  Többször láttam.  Először három és féléve. Mindig telt házzal.   

Katonaidejéről is beszélt tegnap. Megkérdezte, nem ismerem-e véletlenül Vakán Gyulát, aki (akkor még frissen végzett hadnagyként), Felcsúton az ő kiképzője volt. Elmondtam uszodai ismeretségünket, adriai 5 kilométeres távunkat, amit ők már többször megtettek, neki köszönhetek, azt is részleteztem Janinak, hogy kikből állt a 4 fős "alakulat" a tengeri "bevetésen". 

Jani ugyanis szereti Bicskét. Nem érdekből, pozícióért vagy egy kis mellékesért, hanem tisztán. Ez abból derül ki, ahogy beszélgetéseink harmada abból áll, hogy ismerem-e őt és őt, aki itt és itt lakott. Bicskei maradt, hiába ment messzire.   

A lényeg azonban az, hogy Jani a világ legrendesebb embereként emlegette egykori hadnagyát, mitagadás, a "f@sza gyerek" is többször elhangzott. Megtudhattam, hogy Horváth János honvéd az őrvezetőséget átlépve lett tizedes Vakán Gyula keze alatt.

A Diggerdriver 100. előadására 1 napra hazajön Londonból. Otthonról haza. Az az operatív feladatom, hogy összehozzam őket egy két órás beszélgetésre. Mert Jani a blogjára újabb visszaemlékezést kíván írni, de szerinte ez a találkozás/beszélgetés nélkül nem érne semmit.  Semmi jónak nem vagyok elrontója.  A Horváth János név gyakori. Egy katonatiszt sok embert, sok Horváth Jánost ismerhet. Képet kértem volna Janitól, mire kaptam egy posztot.         

Itt képek is láthatók a katonatársakról.    

Horváth János a szemüveget viselő katona, balról a második.  

Szenzációs, hogy a hazai jazzban az év albuma cím mellett az év együttese címét is Oláh Szabolcs, a bicskei kötődésű jazz-gitáművész  kvintettje nyerhette el, ahogyan ezt a jazz.ma hírül adta. A Bicskei Szó hat éve biztosan ír róluk. Íme egy régebbi, de jó összefoglaló egy szakportáltól. 

 

Mindenki a vendégem. Különösen a régi jó barát, akinek ezt elküldte nekem. A Kék Csillag Étterem étlapja. Mikor épült a bicskei? Szerintem 1970-ben a bicskei Csillag még nem volt meg. Vagy igen? Nagyon kis koromból csak a Kolomp Csárdára emlékszem a mai Báder Fogadó helyén és a Bóza Presszóra a főutcán. A Kék Csillag Étterem Szegeden és a Balatonon is működött. Többen azért szerettük ezt a nevet már tizenévesen Bicskén, mert bár csillag. de legalább nem vörös.  Ez is valami. Mert akkor aztán minden harmadik elnevzés erről szólt.  Egy olyan napon dátumozták az étlapot, amikor már csak hetek kérdése volt születésem az Üllői úton. Ráadásul az üzletvezető neve megegyezik jó barátoméval, akinek megszületéséig a dátumhoz képest több mint félévtized volt hátra.   Azt nem tudom, hogy a fiatalember melyik kórházban született, de az Üllői úthoz ő is kötődik valamiképpen. Üllői út 129-hez.    Nincs meg valakinek a Csillag egykori étlapja? Vagy ha megvan esetleg bármilyen vendéglátóipari - vagy akármilyen helytörténeti emléketek, örömmel közlöm az olvasók nagy örömére  és még csak kölcsön sem kérem. Csak fényképezem vagy a fényképét veszem át.   

csillagetlap.jpg

Mint ismeretes, a Bicskei Járásban hónapok óta nincs endokrinológiai szakrendelés. Ennek okai visszavezethetők a magyar egészségügy közismert állapotára, az orvos és ápolóhiányra is. Csákváron fogadnak, de csakis  pajzsmirigy problémával. 
Olyan országban élünk, ahol az ún. politikai elithez tartozók csillagászati havi jussát duplázzák egyik évről a másikra, miközben az orvosi, ápolói fizetések sok esetben a közalkalmazotti bértábla szerint kerülnek meghatározásra.

És ezekután az ún. politikusoknak még van képük "szolgálatnak" és "közszolgálatnak" nevezni tevékenységüket...

Kétszer aláhúzandó rész: nem az egészségügy nehéz helyzetében, az egyedül több ember munkáját is elvégző szakemberek tehetnek erről. Erre a szakrendelésre tömegek érkeztek.  

Több olvasónk hiányolta már a szakrendelést Bicskéről élőben, levélben vagy telefonon az elmúlt hónapokban. Most azonban lényeges információval is gazdagodtunk:

akik a Bicskei Járásban igénylik ezt a szakrendelést, legjobb, ha Székesfehérváron a Szent György Kórház Rendelőjében keresik Dr. Mezei Piroska endokrinológust. Azt írja róla olvasónk, hogy "Nagyon kedves, türelmes, közvetlen és látszik, hogy érti a dolgát". Időpontot is lehet egyeztetni vele. Kórház köponti szám és kapcsolják. Ezt persze, lehet, hogy párszor meg kell ismételni, hogy sikerrel járjunk - írja olvasónk. 

Köszönjük. Reméljük, hogy jövő héttől vagy jövő hónaptól már Bicskén is működik ez a szakrendelés. 

Szia!

Ezzel a képpel szeretnék Neked, és a blog Olvasóinak Boldog Új Évet Kívánni!
A képek készítési idejét azt hiszem, nem kell mondanom. :)
Körülbelül fél óra van ebbe a képbe sűrítve. Éjfél előtt pedig valakik kínai égi lámpásokat is eresztettek fel, feldobva így kissé a fotótémát.
A képek készítése közben elfelejtettem figyelni az órát, így az addig csak elvétve felszálló tűzijátékok éjfél körül hirtelen szinte felrobbantották Bicske felett az égboltot, majd a nagy távolság miatt több másodperces késéssel a hangjuk is megérkezett. Igazán megkapó látvány volt. De több tíz km-es körzetben, ameddig csak elláttam, percekig szabályosan villódzott a horizont a tűzijátékoktól.
Üdv,
Matyi

 

jpg_v2.jpg

 

Szeitz Zsolt emlékére

Címkék: gyász kistószeg

2019.12.29. 17:30

images_1.jpg

 

Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk a barátokkal, ismerősökkel, hogy szeretett családtagunk Szeitz Zsolt tragikus hirtelenséggel 2019.12.12-én elhunyt.
Drága halottunk búcsúztatója 2020.01.10-én pénteken 13 órakor, a biai református temető ravatalozójában (Biatorbágy, Béke utcai temető) lesz.
Kérjük, hogy kegyeletüket csupán egy szál virággal róják le.
Gyászoló család

Zsolt gyerekkori barátai a Kistószegről valamint iskolatársai és mindannyian, akik ismertük őt, őszinte részvététünket fejezzük ki a gyászoló családnak.  

"Elnézést az év végi zavarásért, de nem hagy nyugodni a következő dolog, gondoltam megosztom veled is. Az ünnepek elött megkaptam meg gondolom mindenki a szemétcsekket. Ami elsőre feltünt, hogy majd 800 ft-tal több mint eddig. megnéztem a számlát és akkor láttam 80 l a fizetendő mennyiség, ez azért is érdekes mert mindenkivel megvetették a 60 l-es kukákat, rajta van a 60 l-es matrica is és mégis 80-at fizetünk?

A családomban, ismeretségi körömben többen jártak igy. Már csak az a kérdés a 60 l-es kukába hogyan is tudnék 80-at tenni vagy a plusszt 20 l tegyem zacskóba a tetejére? Most ez vagy burkolt áremelés vagy jó kis átvágás.Azért ez egy  kicsit bosszantó évkezdésnek. Amúgy a szerződésem is 60 l-re szól, akkor mi ez egyoldalú szerződésmódositás, ami bármikor bármennyi összegre megtörténhet majd?  Köszönöm, hogy elolvastad, Boldog új esztendőt kivánok neked s családodnak"

Szabályokat viszonylag betartó emberként a harmadik-negyedik kukát kellett volna megvennem. Lenne ám belőle nagy közösségépítő látványsport: a facebookon lehetne Bicskén csereberélni, vagy bérbeadni, amelyik éppen kell vagy nem kell.  

A fentiekből látható, hogy a Tessely Zoltán országgyűési képviselő nevéhez fűződő ügyben nagyon nincs minden rendben -  ezen a fronton (sem).

A mányi polgárőrök értesítést kaptak a rendőrségtől, hogy egy betörő banda jelent meg a környéken, általában  késő délutánonként. A rendőrök és a polgárőrök járőröznek, a közlemény elővigyázatosságra kéri a lakosságot.  
A jól ismert tanácsokat is elismétlik: a házon ne látszódjék, hogy üres. Ürittessék a szomszéddal a postaládát a reklámújságoktól. "Inkább hagyjanak égve egész napra lámpákat a lakásban, minthogy az összes értéküktől kelljen megválniuk sötétedés után.
Ha gyanús, ismeretlen autót látnak, jegyezzék fel a rendszámát, típusát, szinét!"

Hozzáteszük, hogy az egész család és minden szomszéd boltokban fémjelzésű időszak - mindig is optimális volt a betörőknek. Ha nem lenne jelen egy banda sem, akkor is érdemes lenne erre felhívni a figyelmet, ahogy a közlemény is teszi. 

Két férfi és két nő (nagymama, két unoka és egy apa), elmentünk nagybevásárolni délután kettőkor a bicskei Tesco-ba. Családunk központjának, a nagymamának bevásárálását segítettük. 

Mi férfiak a második óra végefelé kapituláltunk.  Erre számítottunk. El is mondták  - de mi nem bírtuk tovább. Kijöttünk leülni a Magyar Füstölt Áruk boltja előtti padra, szemben a Takarékbankkal. Lett is étvágyunk a füstöltek és a savanyúságok illatától. Beszélgettünk. 

Amikor a pénztárhoz  értek - hívtak, mentünk. S már kifelé jövet, régi barátokkal beszélgetve vettem észre, hogy nekem nincs meg a lakáskulcsom. Ne. Megnéztem a padnál Semmi. Gondoltam, mielőtt a pultokban és a pénztárnál kérdezek, előbb megnézzem az autóban. Elkértem a kocsikulcsot Rékától (ő tesómék lánya). Már oda is értem, amikor ő hívott: 

- Gyere vissza, mert azt mondja a hölgy a füstöltös boltnál, hogy egy vásárló  hozzáfordult a padnál megtalált kulccsal. A vevőszolgálathoz irányította, ahol le is adta a kulcsodat. 

Bementem. Előbb a biztonsági őrhöz, hogy hol is van a vevőszolgálat. Tudott is a kulcsról. Ott pedig megkaptam. Mekkora érzés. Köszönöm mindenkinek! Az ismeretlen megtalálónak különösen. Meleg helyzet volt. 

Rövid kabátban voltam, amit a padon ülve csak úgy ledobtam a hátamról. Nem szoktam ennek az oldalzsebében tartani a kulcsot. Kivéve  most. Onnan pottyant ki.  

(Rékának azt azért eljátszottam a végén, hogy nem találom a kocsikulcsot. Nem volt jó poén.)     

A poros Orion. Az asztrofotós eszközével Bicskén exponálta ezt - decemberben.

n.jpg

Kértünk egy kis idegenvezetést: 

"Az Orion csillagkép belső része, a róla elnevezett Orion-köddel, és a kissé feljebb található Lófej-köddel. Felül, az egy egyenesben lévő három csillag szabad szemmel is könnyedén megpillantható a téli égbolton. A kép címében a por valójában kozmikus értelemben értendő, főleg hidrogénről van szó, ami a hátterében barna színben jelenik meg" - teszi hozá Szűcs Mátyás asztrofotós. 

1 313 227 642 Ft volt a november végéig befolyt összes adóbevétel Bicskén.  

Ebből 197 196 170 Ft érkezett az önkormányzathoz 2019. nov. végéig - mint építményadó bevétel Bicskén.
19 473 364 Ft a még be nem folyt építményadó.

228 Ft a lakosság 1 négyzetméterre vetített adója  - Tessely Zoltán egykori polgármester nagyszerű intézkedése nyomán, aki a korábbit felszorozta kettővel.

1400 Ft-ot fizetnek a vállalkozók egy négyzetméterért. A kettő átlagösszeg 928 Ft lenne. Erre csak azért van szükségünk, hogy egy kis számítást végezzünk:

Az eddig befolyt 197 196 170 ép.adóosztva a 928-as négyzetméterre vetítetett összátlaggal: 212 495 négyzetméterér után  vámoltak meg bennünket Bicskén. Hozzáteszem, ez az átlagolás nem szerencsés, de az még rosszabb lenne, ha az egészet a 228 Ft-os lakossági adóval számolnánk. Ugyanis 865 ezer leadózott bicskei négyzetmétert dobna a gép, ha a 228 lenne az osztó.

Nem ismert a lakossági/vállalkozói arány vagy  a külterületről befolyó, kisebb díj,  ezért valóban meredek dolog átlagot vonni, valahol, valamilyen módon súlyozni kellene, legalább közelítően. Az lenne az igazi, ha adatokhoz jutnánk ezzel kapcsolatban. Annak is eljön az ideje. 

Vélhetően túl nagy osztót használunk az 1400 és a 228 "közepével", a 928-al.  

A lakossági és vállalkozói díjmérték közötti különbözet érthető, az egyikben élünk, a másik jövedelemszerzést szolgál (jó esetben). Az otthonadó azért különös, mert vételekor illetéket fizettünk, megépítésekor áfát az anyagért, ha örököltük, azt is megadóztatták. Egy kecskéről hét bőrt lehúzni. 

Miközben a céges telekadót kb. egyidőben a 300 hektáros belterületi ingatlanon tulajdonba lépő cég megjelenésével, elengedik minden cégnek. 

Bicskéhez képest a helyi iparűzési adó a környéken mindenütt alacsonyabb - mind százalékban, mind napi általányban - a felsoroltakat tekintve.

De az iparűzési adót nem  szerencsés idekeverni, mert más kategória. Bár adó és érdemes lehet gondolkozni a mértékén, mert látható, hogy amely településen ennek mértéke 0%. ott sok-sok vállalkozás jelenik meg (papíron), de az magával hoz egyéb bevételeket, néha jelentősebbeket, mint az iparűzési adó lenne.

Azon is érdemes elgondolkozni, hogy a külterületi mérték (ahol nem lehet lakás a megnevezés) miért olcsóbb, mint a belterületi, miközben oda van bejelentkezve a tulaj, vagyis egyértelműen lakásként használja. Erre a válasz az lehet, hogy bár tudták, hogy külterületen fognak élni, mégis fejlesztéseket várnak, amik nehezen fognak odaérni akkor, amikor a belterületen is olyan alapvető dolgok hiányoznak, mint a csapadékvízelveztés és övárok.   

Felcsút, Óbarok, Csákvár, Herceghalom nem követel építményadót. Sem bel- sem külterületen. 

Felcsúton és Csákváron 9 és 12 ezer forint/év a kommunális adó, ami a felsorolásban máshol nincs. De ha összevetjük ezt azzal, hogy egy 70 négyzetméteres lakásért 16 ezret fizetünk Bicskén és a házatartás fizeti a hulladékszállítást is - máris látszik a különbség. 

Mányon 75 Forint a négyzetméteres ép. adó.

Csabdin 75, 100, 150-es kategóriák működnek.

Nálunk 19 473 364 Ft a fennálló építményadó hátralék, ami durván 21 ezer bicskei négyzetmétert érint.   

 

5. § (1) Az építményadó mértéke az alábbi belterületi építmények tekintetében:

a) magánszemély tulajdonában álló építmény esetén 228,- Ft/ m²/év,

b) vállalkozó tulajdonában álló építmény esetén: 1400,- Ft/ m²/év.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt adómértékek nem vonatkoznak az egyéb nem lakás céljáró szolgáló belterületi épületre és belterületi kereskedelmi egységre.

(3) Az egyéb nem lakás céljáró szolgáló belterületi épület és belterületi kereskedelmi egység vonatkozásában az építményadó mértéke:

a) amennyiben az adótárgy hasznos alapterülete nem haladja meg a 250 m²-t: 520,- Ft/ m²/év ,

b) amennyiben az adótárgy hasznos alapterülete a 250 m2- t meghaladja: a 250 m² alatti hasznos alapterület után 520,- Ft/ m²/év, a 250 m² feletti hasznos alapterület után 884,- Ft/ m²/év.

 

 

6. § (1) Az építményadó mértéke a külterületi építmények tekintetében:

a) amennyiben az építmény hasznos alapterülete nem haladja meg a 100 m²-t: 208,- Ft/ m²/év,

b) amennyiben az építmény hasznos alapterülete a 100 m²-t meghaladja: a 100 m² alatti hasznos alapterület után 208,- Ft/ m²/év, a 100 m² feletti hasznos alapterület után 520,- Ft/ m²/év.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt adómérték nem vonatkozik a vállalkozó üzleti célt szolgáló egyéb nem lakás céljáró szolgáló külterületi épületre és a külterületi kereskedelmi egységre.

(3) A vállalkozó üzleti célt szolgáló egyéb nem lakás céljáró szolgáló külterületi épülete és külterületi kereskedelmi egysége vonatkozásában az építményadó mértéke:

a) amennyiben az adótárgy hasznos alapterülete nem haladja meg a 250 m²-t: 520,- Ft/ m²/év,

b) amennyiben az adótárgy hasznos alapterülete a 250 m2- t meghaladja: a 250 m² alatti hasznos alapterület után 520,- Ft/ m²/év, a 250 m² feletti hasznos alapterület után 884,- Ft/ m²/év.

Áttekintésünk alapja  a jegyzői  beszámoló "az önkormányzat 2019. évi adóztatási tevékenységéről" valamint a Nemzeti Jogszabálytár www.njt.hu 

 

 

 

Idén második alkalommal rendezték meg a kempo világkupát.

Az év számunkra egyik legfontosabb eseménye ez az november 29-december 1. között  megtartott, mivel értékes kvalifikációs pontok megszerzésére van lehetőségünk. 

9 ország 62 klubjából 550 versenyző 1800 nevezése érkezett be.

szige.jpg

A különböző korosztályok versengtek 3 egymást követő napon. Kempókáinkkal az első és második napon voltunk érdekeltek.

Élményeink, eredményeink fantasztikusak. 

A kőkemény munka, áldozatok, kitartás és türelem valamint az sportág iránt mutatott mérhetetlen alázat meghozta gyümölcsét.

sziget.jpg

 

Pénteken kora reggel indult az első kontingens. A kezdés a 12 év alatti versenyzőké volt.

Egyesületünket Baka Tas és Jurásek Balázs képviselte. Mindketten szerepeltek már világversenyen. Tavasszal Portugáliából szépen csillogó érmekkel tértek haza és ma sem maradtak szégyenben. Felkészítőik - Metzger Antal Mester és Farkas Zoltán Mester - precíz irányításával több esetben is a dobogó felső fokáig meneteltek. Fegyelmezetten haladtak előre, ahogyan arra az elmúlt hetekben folyamatosan edzettek. Az eredményeik magukért beszélnek:

szi.jpg

 

Baka Tas

4 nevezés - 2 érem

Fegyveres formagyakorlat - arany

Point Sparing - arany

 

Jurásek Balázs

5 nevezés - 4 érem

Fegyveres formagyakorlat - ezüst

Point Sparing - ezüst

Gi földharc - arany

No gi földharc - arany

 szig.jpg

Gyönyörű kezdés volt ez az idősebbek nagy napja előtt. A " kicsik" szerencsét hoztak a szombat is sikeresen alakult.

Sokan még a másik oldalukra fordultak mikor kora reggel a 11 évnél idősebb delegáltjaink a verseny helyszínére indultak. Az érkezést követően a még csendes pástok mellett elvégezték hivatalos teendőiket és kialakították a "főhadiszállást". A rutinos Mesterek már látták, ez a nap bizony hosszabb, keményebb és fárasztóbb lesz az előzőnél. 

Benkő Balázs, Krajczár Péter, Lángi Máté Boldizsár, Lábas Roland Márió, Pónya Bálint, Pusztai Panna, Udovecz Zsófia, Vető Csongor József a DHKSE színeiben kezdték meg először a formagyakorlatokat majd a küzdelmi számokkal folytatódott a nap. Délutánra már nőtt a izgalom, pattanásig feszültek az idegek és néhányan sérülésekkel küzdöttek, de még közel sem volt vége a meccsek sorozatának. A Mesterek kitartóan álltak a pástok mellett biztatva, bírálva és instruálva tanítványaikat pedig egy hosszú versenynap már mögöttük volt. Fantasztikus teljesítményt nyújtott mindenki. Bár versenyzőink még gyerekek hatalmas lelki erővel emelkedtek felül nehézségeiken. Időnként Mestereik idegein táncolva, de a kitűzött célt szem előtt tartva és azt elérve szépen feltöltött éremtáblával zárták a napot. 

 sz.jpg

Benkő Balázs - 4 nevezés

Fegyveres kata 4.helyezés

Önvédelem - ezüst

Gi földharc - arany

 

Lángi Máté Boldizsár - 4 nevezés

No gi földharc - ezüst

 

Udovecz Zsófi - 5 nevezés

Formagyakorlat - arany

Fegyveres formagyakorlat - ezüst 

Point sparing - arany

No gi földharc - arany

 

Pusztai Panna - 3 nevezés

Formagyakorlat - bronz

Fegyveres formagyakorlat - bronz

Point sparing - ezüst

 

Krajczár Péter - 3 nevezés

Önvédelem - arany

 

Pónya Bálint - 4 nevezés

Fegyveres formagyakorlat - bronz

Light contact - arany

Gi földharc - arany

 

Lábas Roland Márió - 2 nevezés

Light contact - arany

Full BV - arany

 

Vető Csongor József - 2 nevezés

Full BV - arany

 

Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő Mestereiknek! Fantasztikus eredmények!

 

Hihetetlen napok voltak ezek. Ha csak néhány jól elkapott fotót megnézünk is kiráz bennünket a hideg. Minden pillanatról sugárzik a küzdő felek elszántsága, a koncentráció, és a fegyelem. A pástok mellett készült képek a barátságról és összetartásról, az egymás és Mesterek iránti tiszteletről árulkodnak, nem utolsó sorban pedig a szülők támogatásáról, ami nélkül kevés lenne mind a kempókák, mind a mesterek áldozatos munkája. 

 

Cikkünk végén ezért had gratuláljunk most egyszerre, együtt Mindenkinek. Hiszen ahogy Metzger Antal Mester mondani szokta a hozott eredményekre: "Közös munka volt."

 

Gratulálunk!

 

Bánáti-Hajdú Anikó
DHKSE Média és Marketing referens

Bicske, az EU-s hátterű  Terület- és Településfejlesztési Operatív Pályázatot (TOP) nyert a piac felújítására, ami régóta várat magára.  

piarc.jpg

Az EU-s forrásból megvalósuló beruházással többek között parkolók kialakítására, a burkolt felület felújítására és fedett piactér megvalósítására is lehetőség nyílik, már amennyiben tényleg megvalósul.

Ugyanis az első sikertelenül zárult közbeszerzési eljárást követően az idén elindított második eljárásnál is gondok adódtak. A november 13-i rendes nyílt testületi ülésen már majdnem döntés született a közbeszerzési eljárás eredményéről, miszerint 497.543.695,- Ft+ÁFA ajánlati árral végezheti el a munkát a kivitekező, de az utolsó pillanatban lekerült a napirendről.

A december 11-i testületi ülésen viszont már arról döntöttek a képviselők, hogy harmadszorra is nekifut Bicske a közbeszerzési eljárás lefolytatásának, miután – a korábbi sorok fényében már nem meglepetés – sikertelen volt a második eljárás is. Az előterjesztés szűkszavúan fogalmaz, de kiderül belőle, hogy a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya az eljárásában nem támogató tartalmú tanúsítványt állított ki, eljárási hibára hivatkozva. Ezt követően az önkormányzat eredménytelennek nyilvánította az eljárást és minél gyorsabban újra akarja indítani, hiszen az EU-s költségvetési ciklus a végéhez közelít és ezzel veszélybe került a projekt megvalósulása.

Az ülésen napirend előtt elhangzott a polgármester magyarázata is, miszerint a közbeszerzést lebonyolító cég hibázott és gőzerővel folyik a munka, hogy ne vesszen kárba a pályázat. Képviselői kérdésre, miszerint sikerülhet-e időben lefolytatni az eljárást és a kivitelezést  a határidőn belül, felemás válasz érkezett.

Van rá esély, de közel sem biztos. Mindenesetre a testület egyhangúlag megszavazta a harmadik közbeszerzési eljárás megindítását és bízunk benne, hogy a piac megújulása megvalósul.

(A felelősség viselése nem került szóba
A tanácsadó munkáját a megrendelő nem kontrollálja?

A megrendelő nem ismeri a természeténél fogva nyilvános és elérhető  jogszabályt, ami alapján valami nem passzol az eljárásban?

Az összes kapcsolódó előterjesztésben, de mindegyikben felhatalmazzák a polgármestert  a nyilatkozatok stb megtételére, vagyis átruháznak mindent hozzá. Ez nemcsak formalitás. 

Tényleg senkinek nem tűnt fel, hogy hiányos?

A végén pedig mástól várják, hogy viselje a felelősséget? Nem fogja megtenni.) 

Komárom vasút állomásom lehet érdeklődni. Itt adták le a vonatról. Az inzulin biztosan hiányzik a tulajdonosnak - írja jószándékú olvasónk. A gyógyszert ma reggel találták a Kelenföld-Bicske jegy mellett  vonaton.  Ha Komáromba utazna a gazdája, jól teszi, ha indulás előtt érdeklődik telefonon. Sőt, a közlés utáni frissítés: Bicskén kezdje a keresését  az állomáson, mert Komáromból visszaküldték Bicskére. 
inz.jpg
süti beállítások módosítása
Mobil