Ehhez köthető a 2005-ös megjelenésű  Akikért a harangok szólnak - Bicske a II. világháborúban című döbbenetes és alapos helytörténeti munka Szvák Mihály tollából. A dokumentumgyűjtemény Tabódy István kanonok, Szénási Sándor esperes és Izing  Antal szerkesztő előszavával, Mohainé Fejes Ágnes ajánlásával, Tóth Albert hadirokkant verseivel és Zsohár Melinda újságíró cikkével együtt jelent meg. A könyv borítóján Soltész József bicskei fotográfus  felvétele látható.  Szvák Mihály jegyzőkönyszerű leírással 15  éven keresztül rögzítette a II. világháború katonai és polgári áldozatainak névsorát és erőszakos haláluk sokszor brutális körülményeit - hosszú éveket töltve az adatok gyűjtésével, a források felkutatásával. A mű 250 tömör, szócikkszerű esetleírást tartalmaz és bizony erős idegzetű olvasóknak ajánlott. A  könyvet Bicske Város Oktatási, Kulturális és Kisebbségi Bizottsága jegyezte kiadóként 2005-ben. A természetesen önkéntes munkával íródott és szerkesztett könyv kiadását anyagilag támogatták Báder Antal,  Izing Antal (1945 - 2008),  Szattelberger Árpád és Szvák Mihály (1929 -2006).

A könyvet elolvasva erre jut a háború után született ember: adjunk hálát Istennek , hogy nem akkor éltünk családunkkal Bicskén - vagy bárhol Magyarországon.

 

 

Az este folyamán a fehérvári Alba Plazaból kaptuk a jelzést, ho


Hétfő este kapta a jelzést a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyelete, miszerint egy férfit több személy körbevett az Alba Plaza ételudvarában, és pénzt követelnek tőle. A bejelentést a sértett felesége tette, aki az esetről telefonon keresztül értesült, miután férje családtagjait kérte, hogy pénzt vigyenek neki.

 

 

Mint az az intézkedés során kiderült, a sértett és az őt körülvevő öt személy között anyagi sérelem miatt alakult ki nézeteltérés. A férfi ugyanis osztóként dolgozott olyan pókerversenyeken, amiket jómódú személyek szerveztek. Az öt személy közül az egyik nő is rendszeres résztvevője volt ezen pókerjátszmáknak, amiken sorozatosan nagyobb összegeket veszített el. Összesen húszmillió forintot. A társaság szerint a sértett is közreműködött a nő megkárosításában. Emiatt keresték fel azzal, hogy nekik ötmillió forintot adjon át. Követelésük nyomatékosítása végett gázpisztolyt, illetve kést is elővettek kabátjukból. Az időközben értesített rendőrök azonban elfogták őket.

 

A ruházatátvizsgálás során a személyektől előkerült egy kés, egy baseballütő, valamint egy Flóbert pisztoly és egy rendőrjelvény is. Utóbbiról kiderült, nem hamisítvány, valódi azonosító. A férfi – akinél megtalálták – úgy nyilatkozott, piacon vette. A rendőrök a fenti tárgyak mindegyikét lefoglalták.

 

Kiderült, az a személy, akinél a pisztolyt találták, tartási engedéllyel nem rendelkezik. Azt a nyomozók vizsgálják, hogy a fegyver hogyan kerülhetett a férfihez. Egyelőre vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy a lefoglalt rendőrjelvény honnan és hogyan kerülhetett a személyekhez.

 

A három férfit és két nőt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra történő előállítását követően az önbíráskodási ügyben kihallgatták a nyomozók. Egy 32 éves paksi és egy 35 éves dunaszekcsői férfi, valamint egy 48 éves szekszárdi nő gyanúsítottként, míg egy bonyhádi nő és egy németkéri férfi tanúként szerepel az ügyben.

FM RFK

Lehúzta ügyfeleit a PPO

2010.01.12. 11:19

A PPO elektronikus szolgáltatásokat nyújtó cég 2500 forinttal terhelte meg ügyfelei egy részének számláját éves szolgáltatási díjként. A lapunkat megkereső ügyfelek szerint azonban ők egy ingyenes szolgáltatásra regisztráltak és a cég nem értesítette őket a díjről. A cég szerint jogszerűen terhelték meg a számlákat, az ügyfelek is tudtak erről, amikor aláírták a szerződési feltételeket. A díjemelésről pedig a feltételekben meghatározott módon kommunikáltak.

Délután özönleni kezdtek szerkesztőségünkbe a panaszok, hogy a PPO nevű cég, melynek segítségével többek között telefonegyenlegeket lehetett feltölteni, illetve autópályamatricákat venni, éves díj címén 2490 forintot levont ügyfelei számlájáról. Az érintettek azért háborodtak fel, mert egy korábban ingyenes szolgáltatásról volt szó.

Meglepődtek az ügyfelek

Két éve regisztráltam a PPO oldalra és az ingyenes szolgáltatást választottam – magyarázta az Indexnek az egyik érintett ügyfél. Ma fél négykor kapott értesítést, hogy éves díj címén levontak 2490 forintot. Az olvasó utoljára tavaly augusztusban vásárolt az oldalon, azóta nem is járt ott. Így nem értesülhetett arról, hogy novemberben megváltoztatták az általános szerződési feltételeket, és a fizetős kategóriába tették át.

Egy másik lapunknak panaszkodó ügyfél szerint eleve abszurd, hogy egy online fizetési konstrukciónál a termék (az autópályamatrica) drágább, mintha hagyományos módon venné meg. Ő legalább egy éve nem is használta regisztrációját. Mindketten hangsúlyozták: a cégtől sem emailben, sem egyéb módon semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy a szerződési feltételeket a cég egyoldalúan megváltoztatta.

A panaszok özönéből és a fórumos hozzászólásokból [1] úgy tűnik, hogy panaszosaink nincsenek egyedül ezzel a problémával. A cég nem küldött ki értesítőt ügyfeleinek, a változásról szóló értesítést csak a belső levelezési felületen tette közzé. Így aki nem látogatta rendszeresen a cég oldalát, vagy például három évvel ezelőtt regisztrált és azóta sem használta, az most pórul járt.

hirdetés

A cég honlapja jelenleg elérhetetlen, az ügyfelek nem tudják elérni az ügyfélszolgálatot, és nem tudnak leiratkozni a szolgáltatásról. Kora délután még csak annyi állt az oldalon, hogy épp "éves karbantartást végez 2009. január 11-én 12:00-20:00 óra időpont között". Négy óra körül már azt is kiírták, hogy a megnövekedett beérkező ügyfélszolgálati hívások miatt csak hosszabb várakozási idő alatt jutnak el az operátorokhoz, ezért az ügyfelek inkább emailben küldjék el kérdéseiket. A céget mi is kerestük, de egyelőre nem tudtuk elérni.

Olvasóinktól úgy tudjuk, hogy sokan hívják a bankok ügyfélszolgálatait, hogy érdeklődjenek a levonás jogszerűségéről. Valóban érkeztek ügyfélmegkeresések az ügyben a bankokhoz – erősítették meg lapunknak. A PPO amúgy még a tranzakció megkezdése előtt értesítette bankokat, hogy nagyobb számú bankszámlát fognak megterhelni ma és holnap.

A tranzakciót a bankok nem tudják leállítani, illetve a pénzt sem tudják visszautalni, mert jogszerű tranzakcióról van szó – magyarázta banki forrásunk. Egy az ügy részleteinek ismerete nélkül csak általánosságban fogalmazó jogi szakértő szerint ugyanakkor az a tény, hogy a szerződési feltételeket értesítés nélkül változtatta meg a cég, alapot adhat arra, hogy az érintettek pereljenek - kérdés persze, hogy az eredeti megállapodásban milyen tájékoztatási kötelezettséget vállalt ez ügyben a PPO.

Jogosak a terhelések?

Hétfő este sikerült beszélnünk a PPO honlapot üzemeltető cég igazgatójával. Simén Tamás kérdésünkre elmondta, hogy a PPO már hetedik éve, 2004 óta nyújt elektronikus, kereskedelmi szolgáltatásokat. Elsőkét a három mobilszolgáltató termékeit forgalmazták, később több új termékkel bővült kínálatuk, például: online autópálya-matrica, onlinefax, sms, iq teszt, biztosításkötés és az ezekhez kapcsolódó kényelmi szolgáltatások biztosítása.

Minden elektronikusan zajlik, a szerződéskötéstől kezdve a számlázásig. Néhány év működés után két lépcsőben gondolkodtak a továbblépésen. Addig minden vásárláshoz meg kellett adni a bankkártya adatokat. 2008 novemberében bevezették a PPO bankkártya regisztrációt és hozzá kapcsolódó PPO csomagválasztást. Az ügyfelek a legközelebbi vásárlásokkor a beregisztrált bankkártya terhére tudtak vásárolni – a regisztrációkor megadott jelszóval jóváhagyva a vásárlásokat. PPO-nál alkalmazott jelszóval védett rendszer működik a világelső PayPal fizetési rendszerében is. Tagsági díjfizetés a választott díjfizetési módon és díjszabás szerint automatikus terheléssel kerül kiegyenlítésre.

Regisztrációs időszakkal párhuzamosan 2008. novemberében három különböző szolgáltatási szinthez kötött előfizetői csomagot vezettek be, amelyek a PPO Light, Basic és Prémium szolgáltatás csomagok esetében díjkötelesek.

A most panasszal élő ügyfelek nagyrészt azon bankkártya regisztrációt végrehajtó régi ügyfelek közül kerültek ki, akik a PPO Light csomagra szerződtek 2008 novemberétől 2009. január 20-ig és a PPO oldalán kártyaregisztrációt hajtottak végre és éltek a PPO által kínált egyedi ajánlattal, mely szerint a PPO Light 2009 akciós díjcsomagot 2009. december 31-ig térítésmentesen használják. Ezen időszak után regisztráló ügyfelek már a PPO Light díjcsomagnak megfelelő díj megfizetése után tudták használni a portált.

Simén Tamás szerint minden változást a PPO ÁSZF-ben foglaltak szerint kommunikáltak. Az ügyfelek elektronikus szerződéskor kötöttek – a PPO internetes oldalon klikkeléssel elfogadták ezeket a feltételeket. A közzétételre a törvény időben is kötelezi őket, ennek eleget tettek 2009. november 18-án.

A PPO Light 2009 promóciós és PPO Light díjfizetéses tagságok 2009 december 31-én jártak le, ezen tagságok felfüggesztés, illetve törlési igény nélkül automatikus megújulnak január elsejével és december 31-én járnak le.

Simén Tamás a PPO.hu oldal elérhetőségéről annyit mondott, hogy a mai karbantartás előre tervezett volt. Napközben - látva a fórumokon a panaszokat - igyekeztek reagálni és kommunikálni például azzal, hogy kikerült az oldalra a kapcsolat menüpont és meghosszabbított ügyfélszolgálati renddel dolgoztak.

Simén Tamás annyit még hozzátett, hogy szolgáltató partnereikkel egyetemben átlátható és kiemelkedően színvonalas szolgáltatást nyújtanak, az elektronikusan piactéren pedig előremutató magatartásukkal és nívós szolgáltatás kiépítésén fáradoznak, melyet a PPO-t használó ügyfelek szavazatai alapján „Az Év legígéretesebb internetes kereskedője -2006” címmel is kitüntettek.

Az igazgató azt tanácsolja és javasolja a panaszos ügyfelek részére, hogy első felindulásukban ne töröljék tagságukat, hiszen egy évre kifizették most a díjat, így használhatják a PPO portált a teljes 2010 évben.

Nemcsak a főváros, hanem az egész ország közlekedése megbénulhat kedden. A BKV-dolgozókon kívül a vasutasok is határozatlan idejű szolidaritási sztrájkot hirdettek. Ezt a VDSZSZ elnöke jelentette be. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor és pontosan hol kezdik a sztrájkot a vasutasok, de elsősorban a fővárosra és az agglomerációra koncentrálnak. A munkabeszüntetés az egész országra hatással lesz, hiszen a fővárosi pályaudvarokon is leállhat a közlekedés. Az elégséges szolgáltatásról még délután egyeztetnek a MÁV vezetésével. Ha a BKV sztrájk elhúzódik, a VDSZSZ több szolidaritási sztrájkot is szervez, amihez Gaskó szerint például a légiközlekedési dolgozók is csatlakozhatnak.

Leállnak a buszok, a trolik, a HÉV és részben a villamosok

Éjféltől leállnak a buszok, a trolik és a HÉV, valamint részben a villamosok. A metróközlekedést nem érinti jelentősen sztrájk. Hogy hány járat közlekedik, nem tudni, a munkabeszüntetés alatt nyújtott elégséges szolgáltatásról még folytatják a tárgyalásokat.

A Volán nem segít

A Volán nem segít a járatmentesítésben holnap a BKV-nak. Ez két dolgot jelenthet: vagy nincs felesleges busza a busztársaságnak, vagy attól tartanak, hogy dolgozóik is sztrájkba lépnek. Úgy tudjuk azonban, hogy a Volán-szakszervezetek csak holnap délután döntik el, hogy sztrájkolnak-e a közeljövőben, és ha igen, pontosan mikor. Az érdekképviseletek 4,9 százalékos bérfejlesztést kérnek, ez szerintük a 2010-ben várható infláció plusz 1 százalék. A Volán vezetése viszont csak 0,3-0,6 százalékos béremelést adna.

A rendőrség viszont már kész tényként kezeli a keddi sztrájkot, miután a BKV jelezte nekik a munkabeszüntetést. Arra figyelmeztetnek, hogy a fővárosban várhatóan megnő az autósforgalom, ami miatt jelentősebb dugók alakulhatnak ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a főváros be-, és kivezető útvonalain és a forgalmasabb útszakaszokon folyamatosan ellenőrzik és segítik majd a forgalmat.

hírTV

Van-e élet az MTI után?

2010.01.11. 19:42


Vince Mátyás, az MTI elnöke és Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője természetesen sietve megalapozatlannak, illetve hülyeségnek minősítették az Index értesülését, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ilyen elképzelések valóban léteznek, csak idő előtt kiszivárogtak.

Az első hírügynökségek felállítása 120 éve óriási ötlet volt. Az akkori legfejlettebb technológia (távíró) és a lapoktól független újságírók kombinációja sokáig verhetetlen maradt. A hírügynökségek révén a lapok olyan hírekhez is hozzájutottak, amiket másképpen nem tudtak volna megszerezni.

A XIX. század végén alapított ős-hírügynökségek alapja a technikai monopólium volt.  Az eszközök idővel  korszerűsödtek, a monopólium megmaradt. Az újságoknak, majd a később megjelenő tévéknek és rádióknak kényelmes volt, hogy nem kellett drága eszközökre beruházni és embereket foglalkoztatni. (A hírügynökségek igénybevétele nem más, mint híripari outsourcing.)

A hírügynökség tehát sokáig jó buli volt. Többségük tisztán üzleti alapon működött, de például az amerikai Associated Press (AP) százvalahány lap közös tulajdona és csak a "külsősöktől" kérnek pénzt.

A szocialista országok természetesen sietve államosították hírügynökségeiket, ahol azok új funkciókat is kaptak. Ezentúl a hírek terjesztése helyett egyik legfőbb feladatukká egyes ("nyugati") hírek visszatartása, más ("baráti") hírek felerősítése vált. Szerteágazó munkájuk része volt még, hogy különböző szintű "bizalmas", illetve "szigorúan bizalmas" (vagyis kevésbé cenzúrázott) anyagokat állítsanak elő a pártvezetés meghatározott körei számára. (Melléküzemágként persze még a kémelhárításnak is bedolgoztak.)

A rendszerváltáskor előkészítésekor a pártoknak rendkívül fontos volt, hogy üzeneteik a médián keresztül eljussanak az emberekhez, ezért erősen felértékelődött az MTI szerepe. Az MTI bekerült a közszolgálati intézmények közé, állami apanázst és többpárti kuratóriumot kapott. A médiatörvény megszületésekor persze még senki sem sejthette, hogy jön majd az internet, ami értelmetlenné és értelmezhetetlenné teszi a korábbi hírelosztási monopóliumot.

A XIX. század végén kialakult hírügynökségi modell fenntartására ma már nincs szükség:

  • Az internetnek köszönhetően megszűnt az információk továbbításának és terjesztésének a monopóliuma.
  • A hírforrások nagy száma és a rendelkezésre álló alternatívák miatt értelmezhetetlen a központi hírelosztás.
  • A kiküldött tudósítókra épülő hálózat költség/hatékonyság aránya megkérdőjelezhető.

Vitatható az a rendszer is, ahol egy jórészt költségvetési támogatásokból fenntartott intézmény piaci szereplőket lát el információkkal. Valódi piaci árakat alkalmaz az MTI? Ez nyilván csak akkor derülne ki, ha különválna egymástól a kormányzati/politikai szócső és az üzleti hírszolgáltatás.

A kényelmes és olcsó MTI ma az egyik legfőbb gátja annak, hogy a pártok és a különböző szervezetek normális, hatékony kommunikációs csatornákat alakítsanak ki.  Az olcsó mti-s "hírvatta" kivonása persze komoly csapást jelentene az önálló médiának az önálló tartalmat előállítani képtelen számára is, átláthatóbb piacot az önálló tartalmat előállítók és a hirdetők számára.  Az MTI haszonélvezőinek érdeke az, hogy fennmaradjon a mostani rendszer. Nekünk, akik a számlát álljuk viszont az az érdekünk, hogy ne maradjon fenn.

 

Médiablog




NOL.HU

Sok százezres havi javadalmazásért ad kommunikációs tanácsokat – elsősorban fideszes irányítású –önkormányzatoknak Rákay Philip, a Hír TV meghatározó műsorvezetőjének cége. A Contact Media Tanácsadó Kft.-ben a nyilvános cégadatok szerint Rákay az egyik tulajdonos, mellette Csötönyi Tünde, a szintén Hír TV-s Pindroch Ferenc, illetve Szabó Ádám neve olvasható.

Szabó korábban a hódmezővásárhelyi és szegedi közigazgatásban is dolgozott, illetve képviselő volt a Csongrád Megyei Közgyűlésben 1998 és 2002 között, a Fidesz színei ben nyert mandátumot. A Népszabadság birtokában lévő szerződések tanúsága szerint a Contact Media Tanácsadó Kft. 2008-ban több mint hétmillió forintért adott tanácsokat a fideszes vezetésű Fejér Megyei Önkormányzatnak, amellyel jelenleg is élő szerződése van.

A dokumentáció szerint a Contact Media kommunikációs feladatai közé tartozik az önkormányzat „országos és helyi sajtópolitikájának kialakítása és végrehajtása”, illetve az önkormányzat „országos sajtómegjelenésének elősegítése”. A cég ezért havi hétszázhúszezer forintot számlázott ki. Érdekesség, hogy forintra ennyiért dolgozik (illetve dolgozott 2008-ban, a jelenlegi szerződésben foglalt összegről nem tudni) az APSA Tanácsadó Kft. is, méghozzá hasonló feladatkörben: ők végzik például az „önkormányzat szempontjából releváns kormányzati, politikai történések összegyűjtését és értékelését”.

Az APSA egyik tulajdonosa a már korábban említett – a Rákay-féle Contact Mediában is tagtárs – Szabó Ádám, a másik cégtulajdonos Szabó testvére. További egybeesés, hogy az APSA és a Contact Media ugyanarra a II. kerületi ingatlanra van bejegyezve.

A két cég közösen dolgozik Salgótarján fideszes polgármesterének, Székyné dr. Sztrémi Melindának is. A lapunk birtokában lévő iratok szerint a Contact Media régóta leszerződött az önkormányzattal: 2007-ben például (augusztus és december között) havi egymillió forint plusz áfát számláztak, 2008 májusa óta pedig havi hatszázezer forintot kapnak.

A Fejér megyei rendszerhez hasonlóan Salgótarjánban sem csak a Contact Media, de az APSA is kap megbízást: forintra ugyanannyiért és közel hasonló feladatért. Az APSA tavalyi évre szóló megbízási szerződését is a polgármester Székyné kötötte a céggel; a dokumentum különlegessége, hogy míg a megbízás 2009. január elseje és december 31-e közötti időszakra szól, a szerződést márciusban írták alá.

Tudomásunk szerint Rákay cége, a Contact Media több más fideszes önkormányzatnak is dolgozik, de egyéb piaci megrendelései is vannak, elsősorban kommunikációs tanácsadás. Lapunk megkereste Rákay Philipet is, de ő nem nyilatkozott, ahogy Szabó Ádám sem.

Nyilatkozott viszont Balogh Ibolya, a Fejér megyei önkormányzat fideszes elnöke, aki elismerte: jelenleg is szerződésben állnak mindkét céggel. „Szükségünk van médiaháttérre, mint mindenkinek. Nagyon jó az együttműködésünk, egyre nagyobb erővel fogunk együtt dolgozni. Például azért, hogy a sukorói kaszinóbiznisz ne indulhasson el. Ez bizalmi megbízás, Rákay Philipet korábban ismertem és örülök, hogy vele dolgozhatok” – fogalmazott.

Arra a kérdésünkre, hogy miközben a Fidesz az önkormányzatok nehéz finanszírozhatósági helyzete miatt ostorozza a kormányt, szerencsésnek tartjae évi több millió forintért egy külső PR-cég megbízását, Balogh Ibolya azt válaszolta: demagógiával nem foglalkozik. „Az életben mindennek ára van, a természet törvényeit nem lehet megsérteni. Ha valaki dolgozik, azért pénz jár. E tevékenységre elengedhetetlen szükség van.”

Fenyvesi Gábor, Salgótarján fideszes alpolgármestere a Népszabadságnak azt mondta: a város tanácsadói kerete „nem került feltöltésre”, egy négy-öt fős kabinet foglalkoztatása többmilliós kiadást jelentene, az említett cégek megbízása sokkal olcsóbb. „Nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal. Az idei költségvetésünk még nincs kész, ezért nem tudtunk egyelőre szerződést hosszabbítani velük 2010-re”, tette hozzá. Fenyvesi Gábor kérdésünkre elmondta: nem közbeszerzési eljárás során választották ki a cégeket, ez a polgármester egyéni elbírálása volt.

Nem Rákay Philip vagy Szabó Ádám cége az egyetlen, amely fideszes önkormányzatokkal áll szerződésben. Korábban több sajtóhír szerint a hűtlen kezelés miatt korábban felfüggesztett börtönre ítélt Várhegyi Attila, a Fidesz egykori pártigazgatójának cégét több fideszes önkormányzat is foglalkoztatja, Nógrád megye után ők nyerték el például a hódmezővásárhelyi önkormányzat közbeszerzési, városmarketingre kiírt pályázatát, de a nemrég fideszes irányítás alá került Pécs önkormányzata is hamar szerződést kötött vele.

A Hírszerző.hu legutóbb arról írt, hogy Várhegyi cége Dombóváron is megkapta a marketingfeladatokat. A hírportál úgy tudja: Várhegyi tavaly ősszel alakított másik cége, a Myself Consulting is szerződést köthet a dombóvári önkormányzattal. Patay Vilmos, a település fideszes polgármestere a Hírszerzőnek azt mondta, Várhegyi volt pártpozíciói és a dombóvári megrendelés között semmilyen összefüggés nincs, „a döntésben az egyik fő szempont Várhegyi korábbi városvezetői munkája volt Szolnokon”.

Ehhez kapcsolódik, hogy Várhegyit épp szolnoki városvezetői munkája miatt vitték bíróság elé és ítélték el nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, miután bebizonyosodott, hogy 154 milliós kárt okozott Szolnok önkormányzatának. Várhegyi egyébként korábban az ATV-nek nyilatkozva visszautasította, hogy pénz szivárogna át a Fidesz kasszájába az ő cégén keresztül.

Ettől elkékülsz

2010.01.10. 21:07

Valamikor a XXII. században egy deréktól lefelé megbénult tengerészgyalogos, bizonyos Jake Sully (Sam Worthington) bekerül egy különleges programba: egy távoli bolygón kap egy új testet és azt irányítva beépül a bolygó őslakosai közé. Ez a test, az avatarja, természetesen olyan, mint a bolygólakóké: kék a bőre, sárga a szeme, hegyes a füle, majdnem kétszer akkora, mint az emberi test, izmos és hajlékony és van egy hosszú, vékony farka is. A cél az, hogy baráti kapcsolatot építsen ki a helyiekkel (Na'vi a törzs neve) és minél többet megtudjon a szokásaikról. Nem, igazából nem ez a cél; az a cél, hogy az amerikai hadsereg minél többet kibányásszon a bolygón található varázslatos ércből, ami a haldokló, kizsigerelt Földön remek energiaforrás lenne. A kő fő lelőhelye a Na'vik faluja alatt terül el, úgyhogy hiába a tudósok barátságos kísérletei, hamarosan beindul a katonai gépezet, mert az erőszak talán mégiscsak hatékonyabb, minthogy derűsen virágfüzéreket fonogassunk egymás hajába.

El lehet mondani, hány klasszikus filmből gyúrta össze Cameron a sajátját: van itt Mátrix, Farkasokkal táncoló, Új világ, sőt, District 9. És még tíz másik. De az Avatar olyan okosan, olyan profin van összerakva, hogy nyugodtan megvonhatjuk a vállunkat: és akkor mi van? Cameron fogja az ősrégi építőkockákat, és úgy tapasztja őket össze, hogy abból aztán előbukkan valami, amit eddig még soha nem láttunk. A legjobb bizonyíték arra, hogy mennyire nem untatnak az ezerszer látott klisék, az, hogy 160 perc úgy repül el ebben a világban, hogy észre sem veszem. Azt sem, hogy maszatos a 3D-s szemüveg vagy elzsibbad a lábam. Nem kell vécé, nem tudom, mikor ittam meg a kólát, nem tudom, mikor ettem le magam popcornnal. Nem érdekes. Csak a Pandora van, ami amúgy IMAX-osan, a bujazöld indáival körbefon, felemel és nem enged.

Michelle Rodriguez az Avatar-ban


Annál érdekesebb ez a hatás akkor, ha azt is figyelembe vesszük, mennyire kiszámítható,  ízig-vérig hollywoodi produkciót látunk. Cameron legnagyobb bravúrja nem az, hogy jó film lett az Avatar, hanem az, hogy annak ellenére lett jó film, ami. Egyetlen pillanatra sincs a nézőnek kétsége afelől, merre halad ez a sztori. Ebben a filmmel kapcsolatban, hasonlóan sok másik filmmel ebben a műfajban, nem igazán lehet spoilerezésről beszélni. Itt ez a Sully gyerek, ő a hős. Esetlen pali, annyira, hogy még járni sem tud. De ebben a történetben mégis ő lesz az, aki átugrik rengeteg akadályon. Nincs könnyű dolga, de befogadják az indiánok, aztán ő lesz a legnagyobb indián, minden lehetséges világok hőse. Szerelmes is lesz, mert az ember társas lény. Szomorkodni is fog, mert az élet nehéz. De a végén, na a végén, győzedelmeskedik. Addig viszont lehet érte izgulni, meg lehet őt szeretni, annyira, hogy aztán a végén büszkén húzzuk ki magunkat helyette is.

És ott van persze a látvány. Erről nem nagyon lehet mit írni. El kell menni a moziig, megvenni a jegyet és szépen beülni rá, mert ezt speciel semmi értelme letölteni. Az Avatar ilyen értelemben fontos pillanat a mozi történetében: valami olyat képes mutatni, amit semmilyen más médium nem tud elhozni nekünk. A fények, az árnyak, a mozgó, lüktető valóság olyan szinten vibrál a szemünk előtt, hogy néha azon kaptam magam, hogy azt képzelem, én is egy sci-fi szereplője vagyok, aki éppen valami különleges térhatású moziban ül, valamikor 2154-ben. Nem lehet, hogy ez valóság legyen. Pedig az: James Cameron és 2-300 millió dollárnyi munka, ami ebben benne van, elhozza nekünk azt a látványt, amit eddig még elképzelni is nehéz volt a mozivásznon, nemhogy felrakni rá. A hősszerelmes hős szerelme, Zoe Saldana úgy játssza végig ezt a filmet, hogy egyetlen pillanatra sem jelenik meg emberi alakban. Mégis teljes értékű ez a színészi alakítás. A kék bőr megfeszül, megvillan a sárga, nagy szem és ott az ember a lény mögött.

Sigourney Weaver és Sam Worthington az Avatar-ban


Persze jó volt Sigourney Weavert újra látni és jó ez a gyakorlatilag ismeretlen ausztrál színész is, Sam Worthington, akinek Cameron odaadta Jake Sully szerepét. Jó volt elnézni ezt az új arcot, Jake Gyllenhaal vagy Matt Damon fele ilyen érdekes lett volna a Pandora bolygón. És remek ötlet az is, hogy ez egy tolókocsis, leszázalékolt katona. Nincs mit vesztenie, inkább beleugrik a furcsa, veszedelmesen idegen dzsungelbe. Annál nagyobb az öröme, amikor kék lábujjait belemélyeszti a homokba és nekiiramodik, újra él, újra rohanni kezd.

Az Avatar tele van élettel, ezért olyan mámorító élmény végignézni. Egy szép, idealista mese arról, hogy vigyázni kell a Földre, meg arról, hogy a háború és a helyi lakosok kiirtása úgy általában nem szép dolog. Szinte minden ötödik percben a könnyzacskós pátosz határán egyensúlyoz, de csodával határos módon valahogy mégsem lehet kiröhögni, még akkor sem, amikor kék gúnyájában az amerikai tengerészgyalogos pusztuló Földanyánkról mesél az idegen bolygó titokzatos istennőjének. Szép és felkavar, még akkor is, ha mese. Egy csodálatos, távoli, kékbőrű világ lehengerlő meséje.

Mesterházy Lili

origo.hu

Komjáthy Péter vezető edző irányításával mindössze bő három hónapja kezdte meg felkészülését a maroknyi, hetedikes és nyolcadikos diákokból álló társulat. Köszönet illeti a Gyermekotthon vezetőségét a tornaterem rendszeres, heti egy alkalommal történő használatáért illetve a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolából Sárközi Mónika testnevelőt, aki kölcsönszereléssel segítette a csapat részvételét az idei Ferences Kupán.

Az egyházi iskolák kosárlabda tornáján két négyes csoportban körmérkőzést vívott a 8 csapat, majd a két csoportgyőztes vívta a döntőt. A bicskeiek egy győzelemmel és két, szoros mérkőzésen elszenvedett vereséggel végül a harmadik helyen zártak csoportjukban.

Íme a részletes eredmények.

Szent László Bicske - Szent Imre Gödöllő 34-24 (10-6, 6-4, 12-4, 6-10)

Pontszerzőink: Ballai Zsolt (16), Tóth Kristóf (8), Baranya Flórián (6), Koós Bence (2), Papinóth Levente (2). Szerepelt még: Orbán Tamás, Cseh Barnabás.

Magabiztos és történelmi győzelem a sok kihagyott helyzet ellenére. Utóbb felértékelődött ez a siker, hiszen a Szent Imre igencsak magára talált a folytatásban.

Piarista Budapest - Szent László Bicske 30-23 (9-4, 6-5, 10-10, 5-4)

Pontszerzőink: Baranya Flórián (14), Papinóth Levente (4), Koós Bence (2), Ballai Zsolt (2), Orbán Tamás (1). Szerepelt még: Tóth Kristóf, Cseh Barnabás.

Végig egyenrangú ellenfelek voltunk és 16 (!!) büntetődobást hagytunk ki. Ha csak a fele bemegy…

Ferences Szentendre - Szent László Bicske 31-27 (9-4, 10-8, 7-4, 5-11)

Pontszerzőink: Baranya Flórián (18), Ballai Zsolt (6), Orbán Tamás (2), Koós Bence (1). Szerepelt még: Tóth Kristóf, Cseh Barnabás, Papinóth Levente.

A második félidő elején 10 pontos hátrányt dolgoztunk le 3 perc alatt. Óriásit küzdött a csapat, de az ezúttal 11 kihagyott büntető ismét csak megakadályozta a győzelem kivívását.

Összességében tanulságos viadal volt, rávilágított arra, hogy miben kell még javulni.

 

 

 

Fotók, interjú: Izing Máté

 

Újévi köszöntő

2010.01.09. 11:56

Az újév az a pillanat, amikor egyszerre kavarognak lelkünkben múltunk történései és jövőnk vágyai.

Felidéződnek az óév fontos eseményei. Olyanok, amelyekre boldogsággal emlékszünk vissza, de olyanok is, amelyek szomorúsággal töltenek el bennünket.

Születések, temetések; esküvők, válások; egészség és betegség, jó és rossz döntéseink; sikerek és kudarcok kavarognak bennünk - a múltba rögzülve - visszavonhatatlanul.

Ugyanakkor ez az a pillanat, amikor képletesen a jövőnk kapujában állunk.

A legnagyobb kérdés ilyenkor az, van e elég erőnk és bátorságunk akkora lépéssel belépni ezen a kapun, hogy az új év, az igazi megújulás éve lehessen életünkben.

Ha tanulva mások és a saját magunk hibáiból; felelősséggel, józan ésszel, tiszta hittel és sok-sok becsületes munkával, jó irányba tudjuk kormányozni saját magunk, családunk, városunk és nemzetünk sorsát, akkor boldog évünk lesz 2010.

Hiszem, hogy megvan bennünk az elszántság, az erő és a bátorság ehhez.

Kívánom hát, hogy a 2010-es esztendő, hozza el mindannyiunk életébe a biztonságot és a várt megújulást.

Boldog újévet kívánok!
Tessely Zoltán polgármester

bicske.hu

 

 


 

Az 1951 tavaszán indult, megyénként - így Fejér megyében is - szervezett labdarúgó-bajnokság - a többszöri átszervezés (tavaszi-őszi, egyidényes, őszi-tavaszi) miatt - 2009 augusztusában immár a 61. küzdelemsorozat kezdődött el.

 

A 2009/2010-es bajnokság csapatainak sajátos rangsora (az egyesületek neve utáni szám azt mutatja, hogy a mostanival együtt hány alkalommal vesznek részt a megyei I. osztály küzdelmeiben): Polgárdi (42), Bicske (39), Martonvásár (36), Bakonycsernye (31), Pusztavám (30), Sárosd (29), Sárszentmiklós (15), Csákvár (13, nyolc évig voltak távol a megyei I. osztálytól), Velence (11, egy évi sikeres NB III-as szereplés, ezüstérem után sem vállalták a magasabb osztályt), Baracs (6, a 2005/2006-os bajnokságban szerepeltek utoljára az első osztályban), Dunafém-Maroshegy (6, csak két évig szerepeltek alacsonyabb osztályban), Kisláng (6), Kápolnásnyék (5), Pákozd (2), Pálhalma (2), Káloz (1, abszolút újonc, mert a megyei rendszerben szervezett bajnokság 58 éves történetében most szerepelnek először az első osztályban).

 

Jelentős átrendeződés következett be a mezőnyben:

 

- a 2008/2009. évi bajnok Alba Regia nem vállalta az NB III-ban való indulást, sőt csak a II. osztályban indult.

 

- a 7. helyen végzett Sárszentmihály is csak a II. osztályba nevezett.

 

- a Velence bár ezüstérmet szerzett az NB III. Duna-csoportjában, mégis visszasorolását kérte az I. osztályba.

 

- kiesett a 2008/09-es szezonban 14. Szabadegyháza, 15. Aba-Sárvíz és a 16. Etyek.

 

- feljutottak a II. osztály bajnokai: Csákvár-Publó, Káloz, és a 2. helyezettek: Dunafém-Maroshegy, Baracs.

 

A 2008. évi őszi szerepléséhez képest a Csákvár tette meg felfelé a legnagyobb utat a tabellán, azzal, hogy egy osztállyal feljebb is őszi 2.

 

Jobban szerepelt a Bakonycsernye, 15. volt, most 10.

 

Azonos vagy közel azonos helyezést ért el 8 (!) együttes: Bicske (2-3) Pálhalma (3-1) Kápolnásnyék (5-6) Sárszentmiklós (6-4) Martonvásár (7-7) Polgárdi (9-11) Sárosd (13-14) Pusztavám (14-13).

 

A legnagyobbat a Kisláng (4-8) és a Pákozd (11-15) zuhanta .

 

Az önszántából visszatértő Velence egy osztállyal lejjebb helyt állt, 5. helyével csak a középmezőnyben foglal helyet, de esélyes a dobogó 2. illetve 3. fokára is.

 

A négy újonc közül a már említett bravúros szereplést produkáló Csákvár mellett a további két újonc: a 9. Dunafém-Maroshegy és a 12. Baracs teljesítménye jónak értékelhető, ugyanakkor a 16. Káloznak erősnek bizonyult az I. osztály, és csak bravúros tavaszi szerepléssel menekülhet meg a kieséstől.

Zsurkán Mariann

A Madách Színház igazgatója, Szirtes Tamás zsűritag pályafutása során nem találkozott őstehetséggel - egészen mostanáig. Mikor kezdtél táncolni?

- Tizenkét éves koromban kezdtem a társastáncot, már ott kitűntem a többiek közül, a haladó szinten díjat is nyertem. A kezdő szinten szerintem bunda volt, de túltettem magam rajta, az emberek engem tapsoltak állandóan, még a mikrofonba is kijelentették, hogy én vagyok a közönség kedvence, és közönségdíjként adtak egy aranyzsiráfot. Az akkori táncpartnerem elhívott egy néptáncpróbára, ami nagyon megtetszett, de nagyon alapszintű volt, azt ismételgették, amit valamikor egy tánctanártól megtanultak.

Hogyan képezted magad?

- Egy idő után otthagytam a kezdetleges tánccsoportot, és sokáig videókon fejlesztettem magam. Az interneten rátaláltam a Romafest együttesre, s nézegettem a táncukat. Gondoltam, hú, de jó lenne így táncolni, és szerettem volna még többet tudni.  Letöltöttem a videóanya­got, majd lassított felvételen kockákra bontva néztem, és figyeltem minden egyes mozdulatot, majd én is próbáltam ugyanazt eltáncolni. Később kombináltam, saját mozdulatokat, lépéseket tettem hozzá.

Ezzel az aprólékos módszerrel óriási munka lehetett megtanulnod a tánclépéseket.

- Á dehogy, ez egy hobbi volt, akkor gyakoroltam, amikor kedvem volt. Amikor suliból hazaértem, rohantam a garázsba, és gyakoroltam, tel­jesen a megszállottja lettem. A táncokat sikerült úgy megtanulnom, hogy ez lett a néptánccsoportunk különszáma. Falusi szüreti mulatságon mindig én voltam a záróműsor. Egyedül táncoltam a Marosmenti cigánytáncot (amivel a válogatáson is indultam), s ez mindig hatalmas siker volt. Imádta a közönség, kétszer-háromszor is visszatapsoltak, persze tettem bele mindenféle poénokat.

A saját tudásoddal kerültél be a válogatásba?

- Igen. Teljesen saját fejlesztésű számmal indultam, felkészítő tanár segítsége nélkül. Amennyire tőlem tellett, a tökéletesre törekedtem.

Ki nevezett be a tehetségkutató versenyre?

- A nővérem. Tudtom nélkül nevezett be. Láttam ugyan a toborzó reklámot a tévében, de nem lett volna bátorságom jelentkezni.

Hogyan zajlott a válogatás?

- Kaptunk egy sorszámot. Bementünk egy helyre, ahol egy kamera és egy számítógép volt. Átadtuk a hanganyagot, majd felvették a műsorszámomat. Ez még csak szűrés volt, nem volt zsűri. A végén közölték, hogy majd értesítenek, és mi hazamentünk.

Reménykedtél a továbbjutásban?

- Nem. Nagyon meglepődtem, hogy újra behívtak. Amikor felmentünk a Tháliába, már a zsűri előtt kellett táncolnom. Hú, hogy féltem akkor! Nézőközönség előtt volt élőben, és a tévé is közvetítette. A közönség reakciója után kezdtem reménykedni, ugyanis ha valami negatívat mondott a zsűri, akkor a közönség felzúdult. Ez sokszor megtörtént, különösen akkor, amikor Fáy valakinek beszólt.

Úgy tudom, Fáy Miklós szakmai körökben is szigorúbb zenekritikusnak számít.

- Én örülök, hogy szigorú, és annak örültem a legjobban, hogy adásról adásra egyre több pontot adott. Öt ponttal kezdtem, kétszer kaptam hetet, és legutoljára már nyolcat adott.

Az eddigi válogatásokban eddig én kaptam a legmagasabb pontszámot, két tízest, állítólag azért kaptam, mert nálam látták a legnagyobb fejlődést.

Jól bánnak veletek a műsor készítői?

- Meglepően jól. Maximálisan mindenki segít mindenkinek. Őszintén szólva, egy kis előítéletem volt Stohl Andrással és Nórival kapcsolatosan, de rá kellett jönnöm, milyen szeretetreméltó emberek, mindenben támogatnak. A műsorkészítők kirendeltek mellém egy tanárt, akivel együtt találjuk ki koreográfiát és a fellépőruhát.

Nagyon sokat próbálsz, jut időd pihenésre?

- Reggel hatkor kelek, van, hogy kilencórás egy próba. Sokszor elcsodálkozom, hogy amíg a többi versenyzőnek a felkészüléshez négy-öt nap szükséges, addig mi egy nap alatt, igaz, nagy szenvedéssel, megcsináljuk a két-három perces műsorszámot. Ma délelőtt kilenctől háromig voltam próbán, és ma este tízkor lesz még egy, ami körülbelül hajnali egy-két óráig tart, és holnap reggel már megyek az RTL Klub reggeli műsorába, majd vár a Cool Tv és a Fábry-show felvétele. Hét közben Pesten vagyunk, a felvételek, a műsor után megyünk haza, és anyu finom vacsorával vár minket.

Már tizenhat évesen óriási népszerűségre tettél szert, nem tartasz attól, hogy „bedarál" a média, vagy netán fejedbe száll a dicsőség?

- Régebben annak is örültem, ha két ember megismert az utcán. Amikor bekerültem egy újságba, még ha név nélkül, csak egy képen szerepeltem, már annak is nagyon tudtam örülni. Nagyon jólesik, hogy szeretnek az emberek, hálás vagyok nekik. Mindenki szeretettel fogad. Ha kimegyek az utcára, nincs olyan ember, aki ne ismerne meg. Sokan kérik, hogy küldjek nekik anyukámmal autogramot. Ma például a próba végén két ismeretlen lány meg akart hívni egy italra, de udvariasan visszautasítottam őket. Végső soron nem tudom, mekkora a hírnevem, fel sem fogtam igazán, mi van körülöttem. Még sok idő kell, amíg megtudom, megértem. Nem fogok elszállni magamtól. Megmaradok az, aki vagyok. Nem vagyok vagány, de ijedős fajta sem.

Melyik családtagod kísér el a felvételekre?

- Az apukám. Nagyon nagy támogatást jelent, nem jó egyedül lenni.

Büszke a fiára?

István, az édesapa: - Hogyne lennék. Az első másodperctől kezdve vele vagyok. Igaz, korábban abszolút nem érdekelte a tánc, sokat sportolt, karatézott, focizott, mint a legtöbb gyerek. Nem is hittünk benne, hogy lesz abból a felvételből valami. Aztán egyszer jött a telefon, hogy továbbjutott a gyerek. Először azt hittük, átverés. Azt gondoltuk, semmi nem lesz belőle, akkor hittük már el, amikor postán küldték a következő felvétel időpontját.

Szabolcs: - Apa adta fel a botot az egyik versenyen, olyan büszke vagyok rá, hogy a saját édesapám ott van az élő adásban, és ő is részt vesz a műsorban, együtt csináltuk végig. Mondta is, hogy arra a legbüszkébb, hogy én vagyok az első a mezőnyben, és hogy a profi táncosokat amatőrként megelőztem.

Akkor elmondható, hogy a sikered a családból nőtt ki?

Szabolcs: - Sokan nem tudják, milyen sokat jelent a családi összetartás. A családunk mindent megbeszél egymással. Leülünk, beszélgetünk, akárkinek akármi baja van, megbeszélünk mindent. Nincs hazugság, csak őszinteség. Aki elrontja a becsületét... hát, én már elrontottam egyszer... elhazudtam egy intőt, amit ma is bánok.

Árulja el, miért ilyen szerethető az ön fia? Ezzel a csibészes mosolyával született?

István, az édesapa: - Mindhárom gyerek ilyen vidám. Őértük dolgozom, első a család, annál nincs fontosabb. Mondok egy példát: a feleségem levág egy csirkét, megsüti, leteszi az asztalra. Tudom azt, hogy melyik gyerek a csirke melyik részét szereti: Szabolcs a combot, így azt nem eszem meg előle, hanem neki adom, ugyanígy a többi gyereknél is. Az asszonykával csak két gyereket akartunk volna, apám mindig mondta, hogy kettő nem gyerek, kell egy harmadik, úgy fogják hívni, hogy Szabolcs, úgyis fiú lesz. Nem álltunk jól, és úgy voltunk vele, hogy két gyerek bőven elég, esetleg majd tíz év múlva...

Otthon segíteni kell a gazdaságban?

Szabolcs: - Igen, korábban keményebben dolgoztunk otthon, fel kellett ásni az egész kertet, segíteni ellátni az állatokat, de most egy kicsit kímél a család.

István, az édesapa: - Voltak állatok, malacok, tehenek, bikaborjúk. Ha van állat, akkor sok dolog van. Most csak néhány háziállat van, kakas, csirkék, kacsák... ja és egy nagy liba, Matild, de őt nem vágjuk le, ő már családtag. Akárki közeledik felé, elkezd sziszegni, csak engem és Szabit viseli el.

Nemrég költöztetetek egy nagy családi házba...

Szabolcs: - Néhány éve még egy hosszúkás parasztházban laktunk, és minden este gyönyörködtünk a szemközti gyönyörű emeletes házban. Nagyon szerettük volna, ha mindenkinek lenne saját szobája. Egyszer kirakták az „Eladó" táblát, amikor megláttuk, rögtön kértük apát, hogy vegyük meg. Apu belement végül, mert látta, hogy nagyon szerettük volna, mindenki nagyon örült neki. De azóta már megbántuk...

Hogy-hogy?

István, az édesapa: - Már a gyerekek is rájöttek, hogy mekkora költséggel jár egy ekkora ház fenntartása... egy idő után jöttek a nehézségek. Ötvenháromezer forint fizetésből nehéz egy családot fenntartani, nemhogy még egy ház jelzáloghitelét fizetni...

Gondolom, részmunkaidőben dolgozik...

István, az édesapa: - Nem, dehogy, rendes nyolcórás munka mindennap egy erdészetnél, de már két hónapja nem kaptam fizetést, most pedig a fellépések miatt fizetés nélküli szabadságon vagyok. Eredetileg el is akartak küldeni a munkahelyről, de mondtam, hogy nekem első a fiam. Mondják sokan, hogy ti már annyit kerestek az RTL-nél, milliomosok vagytok. Heti huszonnyolc-harmincezer forint elmegy, hogy fölutazunk Pestre. Manapság nehéz munkát találni, pedig nekem van lakatos, hegesztő, hentes, üzletkötő szakmám is.

Ennyi végzettséggel nem találni munkát?

István, az édesapa: - Kilenc évig voltam egy pékség üzletkötője, akkor vettük a házat, ennek hat éve.

A gondok akkor jöttek, amikor megszűnt a munkahelyem. Sajnos a korommal volt bajuk. Azt kérdezték, hány éves tetszik lenni, majd közölték: majd értesítenek.

Szabolcs: - Apa mindent megtett, még külföldre is készült, Németországba, de az utolsó pillanatban, az indulás előtt lemondták. Apa inkább itt szeretne élni. Nyáron én is elmentem dolgozni, de amikor szabadnapom volt, akkor apuval együtt mentünk az erdőbe. Persze apa kikímélt, és csak könnyebb munkára, zsákhordásra, fahordásra vitt el. Jó volt, sokat viccelődtünk.

Sokak számára óriási példa a családi összetartásuk és a fiával való ritka jó kapcsolata.

István, az édesapa: - Mindegyik gyerekkel ugyanilyen jó a kapcsolatom. Egy apa nem kivételezik egyik gyerekével sem. Mi mindig nagyon összetartóak vagyunk, mindannyiunk telefonjának bejelentkező szövege: „A család az összetartó erő."

Vidéken összetartóbbak az emberek?

István, az édesapa: - Hát nem mindegyik. Az emberek nem egyformák, mint ahogy az embernek az öt ujja se egyforma. A szembeszomszéd annyit se mondott Szabolcsnak, hogy ügyes voltál, fiam.

Szabolcs: - De Imre bácsi megdicsért, mondta, hogy menjek be hozzá beszélgetni.

Úgy tudom, korábban soha nem jártál Budapesten. Milyennek találod a fővárost?

- Nagyon rácsodálkoztam, mennyi minden van itt. Soha nem utaztam metrón, először azt hittem, órákat fogunk vele utazni. Először azt sem tudtuk, hogy jegyet kell váltani, a jegyellenőr magyarázta el, hogyan működik a pesti közlekedés. Most ültem először villamoson is, most már kezdem megszokni. Érdekes, hogy annyi minden van itt, nem úgy, mint Kisdorogon, onnan mindig át kell menni Szekszárdra cipőt vagy ruhát venni. Itt meg egymás hegyén- hátán vannak a boltok. És mennyit vásárolnak az emberek! Örülnék, ha ennyi mindent vehetnék.

Neked túlságosan zsúfolt lenne ez a hely, nem?

- Én nem tudnék így itt lakni, ekkora tömegben, megőrülnék, itt nincs csend, nincs nyugalom. Nem cserélném fel a vidéki életet. Otthon sokat bóklászok, járom az erdőt, szeretem az esőcseppek kopogását.

A szabadidőmben nem járok diszkóba vagy buliba, mert ott annyi részeg van, sok a balhé, a verekedés.

Példa lettél a fiatalok körében, sokan vannak közülük, akik céltalanul élnek, nem találják a helyüket.

- Sokan nem tudják, mi a legfontosabb, nem tudják, mi az igazi szeretet. Most számomra legfontosabb a családom. Engem nem érdekel a drog, az alkohol és a diszkó sem. Azt gondolják, sok barátom van, de nem mindegy, hogy az embernek csak haverjai vannak, vagy barátai. Nekem egyetlenegy jó barátom van, ő még az általános iskolai osztálytársam volt, ő büszke és nem irigy rám.

Jelenleg hol tanulsz?

- Szekszárdra járok, szakácsnak tanulok. Apa azt mondta, olyan szakmát tanuljak, amiből becsülettel meg lehet élni. Most kilencedikes vagyok. Igazán a néptáncban találtam meg a helyemet. Nem bírom ki, ha egy napig nem táncolhatok, és úgy néz ki, van lehetőségem választani,  így abbahagyom a szakácskodást.

A tánc miatt?

- Igen. Kollégista leszek itt Pesten, és hétvégén hazajárok, de ez még folyamatban van. Szeretnék bejutni a táncművészeti főiskolára.

HETEK


 

Életveszélyesen megfenyegette, terrorizálta és bezárva tartotta a családot a lakásmaffia, hogy megszerezzék a 27 milliót érő érdi családi ház

- Életveszélyesen megfenyegettek, hogy a disznók elé vetik a csontjainkat, ha beszélni merünk. A nagyobbik fiamat többször egy zsákba dugták, hiába zokogott szinte az ájulásig. Enni naponta csak egyszer kaptunk, a gyerekek ezért súlyosan alultápláltak lettek - idézte fel az átélt szörnyűségeket D. Kati (23).

Vajon hogy kerültek ebbe a helyzetbe? A férjével, Istvánnal (30) azt tervezték, vállalkozást indítanak. Hitelt akartak felvenni, ezért kapva kaptak az alkalmon, amikor egyik ismerősük ajánlott egy „ügyintézőt". A férfi azonban több „tárgyalás" után a házába csábította őket, és miután felfedték igazi szándékukat, már a család számára nem volt menekvés...

D. Kati és István gyermekeikkel, Jocival és Zolival vidékre menekültek a lakásmaffia elől

- A házunkat akarták! A bankba több alkalommal is nagydarab maffiózók kísértek el. Akkor is ott álltak mellettem, amikor az ügyvéd előtt aláírtuk az adásvételi szerződést. Nem akartuk, hogy bántsák a kicsiket, ezért kénytelenek voltunk engedelmeskedni - vette át a szót István.

A bűnözők végül egy fiatal lány nevére íratták át a házat, ám cserébe persze egy fillért sem adtak a családnak. Szenvedéseik azonban ezzel sem értek véget, közölték velük: Katit 2 nap múlva egy német night clubba viszik prostituáltnak. Hogy a gyerekek addig se maradjanak anya nélkül, Istvánnak egy roma nővel kellett volna házasságot kötnie. A fiatal pár látszólag igent mondott a kérésre, ám amint egyedül maradtak, a Kríziskezelő Központtól kértek segítséget, majd vidékre szöktek. Később úgy döntöttek, beszélnek a rendőrökkel, és végül feljelentést tettek.

- Emberrablás bűntette miatt folytatunk eljárást. Nyomozati érdekből azonban az ügy jelenlegi fázisában egyéb információval nem szolgálhatunk - mondták el kérdésünkre a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. Úgy tudjuk, a magát hitelügyintézőként bemutató férfi azóta egy másik bűncselekmény miatt a rácsok mögé került. Ám Katiék ettől nem kapják vissza otthonukat.

- Kilátástalan a helyzetünk! Jön a karácsony, de ennivalóra sincs pénzünk, nemhogy ajándékra vagy egy új házra. Zolinak rémálmai vannak, pszichológus fogja kezelni. Talán soha nem lesz képes kiheverni a traumát - árulta el Kati, aki lapunkon keresztül kérte, hogy aki segíteni tud nekik akár néhány forinttal is, jelentkezzen.

K. P.

 

Egy, a közelmúltban Dég határában történt baleset három  halálos áldozatot követelt. A hozzátartozók lapunkban olvastak létezéséről, és segítségért fordultak a fehérvári székhelyű Közlekedési Sérültek Alapítványához. Kiderült, az ütközés  okozójának nem volt kötelező biztosítása.
- Ilyenkor az érintett családok nem csak érzelmileg, hanem anyagilag is kikészülnek -  mondta Kolossa József, az  alapító. -  Megvizsgáltuk a dégi tragédia után kialakult   helyzetet és sikerült megoldást találnunk a bajban.  Közhasznú alapítványunkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy a balesetekben súlyosan sérült személyeknek és az árváknak anyagi segítséget nyújtsunk. Egy tragédia után az érintett családtagok helyzete nagyon sokszor kilátástalanná válik.


Kolossa József és munkatársai évente száznál is több ügy kapcsán képviselik a károsultak érdekeit

-  A  mai gazdasági állapotok mellett  egy súlyos balesetre anyagilag szinte lehetetlen felkészülni  - állítja Kolossa József. -  Ha egy többgyermekes családban  a családfő hónapokra elveszíti keresetét, rosszabb esetben sérülései miatt munka nélkül marad, a következmények beláthatatlanok lehetnek. Aggodalomra ad okot az a tény is, hogy évről évre csökkennek a gépjármű- felelősségbiztosítási díjak, miközben a kárrendezési eljárás is egyre bonyolultabbá válik. Gyakran előfordul, hogy a rászorultak csak későn, vagy sohasem jutnak    kártérítéshez. 
Mindez  új, talán szokatlan kezdeményezés Magyarországon, de számos ellentmondásra rávilágít. Hiszen feltehető a kérdés:   mennyi az élet ára? Miközben egy totálkáros autó után   12-20 milliót  fizet a biztosító, halál esetén a hozzátartozó általában 1-2 milliós kártérítésre számíthat.  Az alapítvány az adó egy százalékaiból  igyekszik  gyűjteni.
- Szeretnénk, ha az emberek legyintés helyett arra gondolnának, hogy bármelyik pillanatban  ők is lehetnek rászorultak akár okozóként, akár vétlenként. Áldozatokkal   a vétkes fél oldalán is számolhatunk. Az ilyen hozzáállás, a társadalom segítsége  egyedülálló lehet Európában.
Felkeresték a biztosítókat, de válasz  -  egy elutasítást leszámítva  - eddig  még nem érkezett a cégektől. Ez Kolossa József véleménye szerint ellentmondásos képet mutat a biztosítási piac szereplőiről.


A dégi baleset három halálos áldozata után tizenegy hozzátartozó lehet jogosult kártérítésre

- Ha nem tudunk kellő segítséget nyújtani a  károsultaknak, akkor a kötelező felelősségbiztosítás 19 éves rendszere hibás, hiszen nem tisztázta, rendezte az értékviszonyokat. Az eredeti elképzelés, a károsultak teljes körű kártérítése messze jutott a valóságtól. Még az is megfogalmazódott egykor, hogy a visszamaradt biztosítási összegeket megkapják a befizetők. Ez a tétel az idők folyamán egyszerűen eltűnt, mint ahogyan eltűnni látszik a károsultak érdeke is, az, hogy a rászorultat a balesetet megelőző anyagi helyzetbe hozzák. A felelősségbiztosítás egész rendszerét újra kellene gondolni. 
Az úgynevezett  többszereplős biztosítási rendszer a károsultak hátrányára változott, szögezte le Kolossa József. Szerinte ma már érzelmi, megértési alapon nincs kártérítés, a biztosítók ügyvédek hadával egyezkednek a károsultakkal. Olyan emberekkel, akik tapasztalatlanul, idegileg fáradtan,  laikusként fordulnak a biztosítócégekhez a bajban. Sokan anyagi kiszolgáltatottságuk okán az első felajánlott összeget elfogadják. Arra kértem az alapítót, említsen néhány példát eseteiből a biztosító által megajánlott, majd a segítségükkel végül kifizetett összegek különbségéről. Egy tipikus történet: a balesetben az utas megsérült, a biztosító előbb 1,3 milliót, majd 2 millió forintot ajánlott. A kellő érdekérvényesítés hatására végül 9 millió 300 ezer forintot fizetett a cég,  plusz havi járadékot, további 6-8 milliós összegben. Egy  másik  eset: közepesen súlyos sérülés után 130, majd 200  ezer forintot ajánlott  a biztosító, a  kifizetett összeg mégis 26 millió lett a bírósági eljárás után.
- Arra kellene törekedni, hogy a biztosító  segítse az áldozatot  ahelyett, hogy különböző trükkökkel gátolja, blokkolja az igazolások elfogadását, miközben a terheket az áldozatra, vagy annak családjára hárítja. Ez a meztelen anyagi érdek, amit persze  soha nem vallanak be. Az igazsághoz tartozik, hogy a biztosítók sem egyformák.
Kolossa úr szerint ha az áldozat megválaszthatná, ki üsse őt el, tudnának tanácsot adni, hogy melyik céggel biztosított gázolót válassza. (Három "jobbat"   említett nekünk a szakember, de ez itt nem a reklám helye.) Az autótulajdonosok többsége gyorsan, olcsó kötelezőt köt, nem mérlegelve, mi történik, ha kifizetésre kerül a sor.  Kevesen gondolnak rá, hogy komoly hátrányba hozhatják magukat. Megtörtént, hogy a vétlen  fél verőlegényeket riasztott, s addig el sem engedte az okozót a helyszínről, amíg az nem fizetett. A vétkes biztosítójának annyira pocsék  híre volt.       
Egészen mást gondol minderről Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke, aki tőlünk hallott a károsultakért életre hívott   alapítvány létezéséről.
- A biztosítóknak egészen  pontosan meghatározott felelősségük van, jogszabályokban rögzített módon, törvényi kötelezettségeiknek megfelelően  kell megtéríteniük a kárt.   Tagadom, hogy különbséget lehetne tenni a biztosítók között a kártérítés gyakorlatának  szempontjai szerint, leszámítva az  esetet, amikor csődbe ment egy társaság. Nem értek egyet Kolossa úr álláspontjával a kötelező felelősségbiztosítás kérdésében sem:  valamennyi felmerülő kárt meg kell téríteni, amiért a biztosító felelősséggel tartozik.   Ez azonos  módon  működik egész Európában. 
Az országos  statisztika szerint tavaly kevesebb baleset történt, mint a megelőző évben, tehát logikusan a biztosítók kifizetése is kevesebb lehetett. Mi volna, ha a megmaradt összeg egy része mondjuk egy sérültek érdekében létrehozott alapítvány számlájára vándorolna? - feszegettük a kérdést. Trunkó Barnabás aláhúzta,   egy   biztosító nem jótékonysági intézmény, működésének más, meghatározott keretei vannak.

Fejér Megyei Hírlap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hajócsata az Antarktiszon

2010.01.08. 08:32

A karbon-kevlár szövetből készült, és az amerikai lopakodó bombázó repülőgépre hasonlító, Ady Gil névre keresztelt, szupergyors trimaránt japán bálnavadászhajók felderítésére használták. A hatfős legénységet sértetlenül kimentették. Japán tudományos kutatás címén sorozatosan megsérti az 1986 óta érvényben lévő bálnavadászati moratóriumot, emiatt a környezetvédők és a halászok gyakran keverednek vitába egymással, olykor hajóik is összeütköznek. A tegnapi az elmúlt évek legkomolyabb balesete.

MTI

Egy tányér forró gulyás

2010.01.07. 20:51

Családosok is jöttek. Sok gyerekekkel. És mivel ilyenkor az az első kérdés, hogy  kissebbség?, leírom, hogy nem. Bicskén nagy a szegénység. Ha nem is látják,  ha az éppen aktuális helyi hatalom - nem is akarja észrevenni. A szegénység származásra való tekintet nélkül terjed. Élet egyik napról a másikra. A semmiből. A szegénység egyes embereknek és egész nemzeteknek olyan gazdasági állapota, amelyben a rendelkezésre álló javak mennyisége nem fedezheti a tényleges szükségleteket. Ha ez az állapot egy-egy egész nemzet életében jelentkezik, akkor általános vagy közgazdasági szegénységnek nevezik; ha ellenben csak egyes embereknél fordul elő, akkor magán gazdasági szegénység  a neve. "Egy tányér Ieves  időnként nagyon sokat ér. Mondták már okosabbak is, hogy lé tartja a szolgát s kötél a gazdát." )

Zárójelben véleményem

(Miközben Bicskén a testületi (összesen évi 55 millió körüli tiszteletdíj) határozat értelmében önnellátásra képtelen beteg, többnyire idős emberektől a hétvégi kosztot elvették, mert a város olyan nagy bajban van, hogy csak a munkanapokon tud nekik ételt adni a házukhoz szállítva, miközben a polgmesteri hivatal aulájának alakítgatásrára plusz a polgmesteri iroda felújításra "fussa" azért szépen.  Az irodára állítólag "csak" 150 ezret költöttek. A bicskei polgárok mestere helyében az iroda átalakítását a (nem piskóta) fizetésből álltam volna! Még politikai marketingnek is jól jött volna. Már hallom is, ahogy egyik ember mondja a másiknak elismerő pillantásokkal:  "azt ő a saját pénzéből...bezonyám! Nem olvastad a Helyi Témát? Még fotó is volt benne."

És félreértés ne essék, nem a bicskei városházát hibáztatom az általános szegénységért.  De azt végképp nem értem, ha egy haza, egy szülőfalu szegény, hogyan lehet onnan akkora pénzeket szakítani, mint a politikusok.  Ma egy hétköznapi ember már annak is örül, ha 90 a nettója. Azt kell "megállapítanom" - saját hibáimból is -, hogy a szegény egységek is tudnak pazarlók lenni. Azok teszik pazarlóvá, akik élni akarnak belőle. )

Olyan asszony is eljött akkor a Marcsi Kifőzdébe, aki roma, a Galagonyáson él beteg fiával. S ő azért jött, mert adakozni akart a nálánál is nehezebb sorban élőknek. Sk. finom befőtteket és lekvárokat hozott.

Több szatyor ruha összejött az adventi hírverés határásra - a Szuperinfó és a bicske.info által. Gyerekjátékokat is hoztak az emberek.

Márkusné Szili Marcsi és Márkus Gyula, a kifőzde vezetői elmondták, hogy a megmaradt 10 liter  gulyást egy olyan embernek vitték el, akiről tudják, hogy rászoruló. Egy kiló kenyeret is kapott mellé "csatolt fájlként."

Megköszönte.

Izing Antal

 

Őrizetben a végkielégített

2010.01.07. 18:25

A rendőrség házkutatást tartott a nő lakásán, zárolták a számláján lévő 54 millió forintot. Sz-né Sz. Eleonóra kilencoldalas vallomást tett, és panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen. A rendőrség közölte, hogy a következő napokban újabb embereket fognak gyanúsítottként kihallgatni az ügyben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai szerdán este előállították a BKV korábbi humánpolitikai igazgatónőjét - olvasható a rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közleményben. A nő Gazdagréti lakótelepen lévő lakásán házkutatást tartottak, több iratot és a számítógépét is lefoglalták.

Sz-né Sz. Eleonórát, a korábbi humánpolitikai igazgatót különösen nagy kárt okozó csalás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, a bruttó 86,28 millió forint összegű végkielégítésének ügyében. A rendőrség közleménye szerint a nyomozás során megállapították, hogy az igazgató közös megegyezéssel távozott a BKV-tól, majd rövid időn belül visszafoglalkoztatta őt a közlekedési vállalat. A végkielégítés kifizetése több pénzügyi, illetve munkajogi szabályba ütközött, az összeg utalványozására a nőnek nem volt jogosultsága - áll a közleményben.

A nő két bankszámláján lévő 54,16 millió forintot zárolták a nyomozók, őt magát pedig a gazdaságvédelmi nyomozók őrizetbe vették. A rendőrség közölte azt is, hogy a BKV-t érintő büntetőeljárás során napokon belül több embert gyanúsítottként fognak kihallgatni a korábbi igazgató végkielégítése ügyében.

A BRFK kezdeményezte Sz-né Sz. Eleonóra előzetes letartóztatásba helyezését - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Szalainé kilencoldalas vallomást tett, amelyben válaszolt a nyomozók kérdéseire. A volt humánpolitikai igazgató a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is panasszal él - tette hozzá Tafferner. Azt, hogy mit mondott a nyomozóknak az asszony, nem árulhatta el a szóvivő.

Elsőként a Magyar Nemzet számolt be arról tavaly nyáron, hogy a humánpolitikai igazgató annak ellenére dolgozik tovább, hogy 2008 márciusában közel százmilliós végkielégítéssel távozott a közlekedési vállalattól. A nőt ezután július végén menesztette a BKV.

Később a BKV belső ellenőrzése során kiderült, hogy több korábbi vezető is akkora végkielégítést vett fel távozásakor, amelynek mértéke erkölcsileg megkérdőjelezhető, a végkielégítésekről szóló szerződések és megállapodások pedig súlyosan előnytelenek voltak a BKV számára. A közlekedési vállalat novemberben bejelentette, hogy harmincegy korábbi vezetője esetében munkaügyi pert indít, hogy visszakövetelje a "jó erkölcsbe ütköző" mértékű végkielégítéseket.

Az őrizetbe vétel igazolja a BKV-vezérigazgató intézkedéseinek alaposságát - mondta csütörtök reggel az [origo]-nak Pásztorné Székely Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója. Pásztorné megjegyezte: a korábbi humánpolitikai igazgató  - akit a közlekedési vállalat előző vezetése alkalmazott - elbocsátása mellett átfogó belső vizsgálat zajlott a BKV-ban a nő tevékenységéről, ennek lezárulta után, augusztus 10-én pedig a BKV ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen a büntető törvénykönyv több paragrafusába ütköző bűncselekmény miatt.

Origo, Független Hírügynökég

Torkos Matild

Eszközeik között meghamisított pénzügyi jelentések, manipulált választások, megvesztegetés, erőszak, szex és gyilkosság is szerepel. A birodalmak létével egyidős játékot űznek, de ez a játék most, a globalizáció korában új és ijesztő méreteket öltött.
Én tudom; én is gazdasági bérgyilkos voltam.”
A fenti sorokat John Perkins, az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai című világsikerű könyv szerzője vetette papírra 1982-ben, amikor nekiállt munkája megírásának. Könyvében a résztvevő, az elkövető és a tanú hitelességével ír azokról a tapasztalatairól, amelyeket egy amerikai tanácsadó cég munkatársaként szerzett.
John Perkins a tervezett 1982-es kiadást Jaime Roldósnak, Ecuador elnökének és Omar Torrijosnak, Panama vezetőjének ajánlotta volna, akiket nagyra tartott, és akik szerinte „a CIA által támogatott sakálok” merényletének áldozatai lettek.
Összefoglaló néven John Perkins korporatokráciának nevezi a globális birodalom kiépítésére szövetkező vállalatok, bankok és kormányok rendszerét. (Ha e korporatokrácia érdekei úgy kívánják, törekvéseik megvalósításához számíthatnak a katonai szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok katonai arzenáljára és titkosszolgálatára is.) John Perkins hosszú halogatás után végül 2004-ben szánta rá magát, hogy kiadja művét, amely a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után a tragédia lehetséges okaira is kíváncsi amerikai olvasók körében sikerkönyv lett. Azóta több mint húsz nyelvre fordították le, az elmúlt év végén a Ráció Kiadó Deák Éva fordításában a magyar olvasóknak is megadta az esélyt, hogy megismerkedjenek tartalmával.

„Frank bácsi” közbenjárt

John Perkins titkosszolgálati karrierje elég prózai körülmények között indult: a hatvanas években úgy megriadt annak lehetőségétől, hogy behívják katonának és Vietnamba küldik, hogy egy családi jóbarát, bizonyos „Frank bácsi” tanácsára és közbenjárására szinte az NSA (National Security Agency – az Egyesült Államok főként kódfejtéssel és elektronikus hírszerzéssel foglalkozó nemzetbiztonsági hivatala) karjaiba vetette magát. Miután végigcsinálta a poligráfos mérésekkel ellenőrzött interjúsorozatot, ajánlatot is kapott a cégtől egy fedőállásra, ám ő egy huszárvágással mégis inkább a Békehadtestet választotta, amely az NSA-hoz hasonlóan szintén lehetőséget adott a katonai szolgálat alóli kibújásra. Igaz, alkalmas terület volt arra is, hogy ügynökként tevékenykedhessen; első állomáshelye 1968-ban éppen Ecuador, Roldós elnök hazája lett.

Olajozott pénzszivattyú

Egy napon repülő landolt John Perkins állomáshelyének repterén, és a gépből Einar Greve, a Chas. T. Main Inc. (MAIN) alelnöke – egyébiránt NSA-összekötő – szállt ki, akinek a célja az volt, hogy felvegye a kapcsolatot Perkinsszel, és megkérje, írjon neki felmérő jelentéseket Ecuador gazdasági kilátásairól.
Ez idő tájt fedezte fel a Texaco az amazonasi olajmezőket, ezután építette ki az Andokot átszelő olajvezetéket, amelyből azután félmillió hordónyi olaj szivárgott szét, elszennyezve a környezetet. Óriási területeken kivágták az őserdőt, az arapapagájok és a jaguárok szinte teljesen kipusztultak, a korábban érintetlen folyók szennyvízcsatornává váltak.
„Nekem és EHM-társaimnak köszönhetően Ecuador most sokkal rosszabb állapotban van, mint amikor elkezdtük bevezetni a modern gazdaság, bankrendszer és építőipar csodáinak világába. 1970, vagyis az olajárrobbanás időszaka óta a szegénység hivatalosan elismert szintje 50 százalékról 70 százalékra nőtt. Az alulfoglalkoztatottság, illetve munkanélküliség 15 százalékról 70 százalékra emelkedett, és az államadósság 240 millió dollár helyett már 16 milliárd. Mindeközben a legszegényebb rétegek által birtokolt nemzeti erőforrások aránya 20 százalékról 6 százalékra esett vissza” – írja John Perkins.
Jellegzetes példaként említi a 156 megawattos Agoyan vízi erőművet, amely „a folyóból gigantikus szörnyként mered elő”, és amely a maroknyi gazdag ecuadori család tulajdonában álló gyárakat látja el energiával, miközben környezetpusztításával lehetetlenné tette a környéken élő földművesek életét. Ez az erőmű és a már említett Chevron Texaco által épített olajvezeték beruházása volt az a projekt, amely az EHM-ek, „a gazdasági bérgyilkosok” tanácsadó munkájának köszönhetően valósult meg, általában amerikai mérnöki vállalatok kivitelezésében, világbanki segélynek titulált kölcsönökből, miközben az ország adósságcsapdába került.
John Perkins elmondja, hogy munkájának két alapvető célja volt. Az egyik, hogy elősegítse olyan nagy összegű nemzetközi hitelek kihelyezését, amelyek aztán óriási mérnöki és építőipari beruházásokon keresztül visszajuttatják a pénzt a MAIN és más amerikai vállalatok (mint például a Bechtel, a Halliburton, a Stone and Webster és a Brown and Root) számláira. A másik feladata az volt, hogy fizetésképtelenné tegye a kölcsönöket felvevő országokat (természetesen csak azután, hogy a MAIN-nek és a többi amerikai vállalatnak járó összegeket már kifizették), hogy állandó függésben maradjanak a hitelezőiktől, és könnyű prédát jelentsenek, ha szívességekre – például katonai bázisokra, ENSZ-szavazatokra vagy olajra és más természeti erőforrásokra – van szükség.
Nagy hatást gyakorolt John Perkinsre Torrijos, Panama tragikus sorsú elnöke. EHM-ként tárgyalt vele több alkalommal, és Torrijos világossá tette, hogy nem megvesztegethető, egyedül a népét hajlandó szolgálni, és vissza fogja szerezni az USA-tól a Panama-csatorna tulajdonjogát. (Omar Efraín Torrijos Herrera 1978-ig volt a közép-amerikai ország elnöke, 1981-ig pedig a hadsereg főparancsnoka, amikor is máig vitatott körülmények között vesztette életét egy repülőgép-szerencsétlenségben. 1968-ban Torrijos katonai puccsal került hatalomra, és politikáját a szegényebb rétegek felemelését célzó reformintézkedései mellett az ellenzéki vezetők megfélemlítése, bebörtönzése, és nem egy esetben meggyilkolása kísérte.)

Torrijos átlátott a szitán

Perkins a gazdasági bérgyilkosok receptjével érkezett Panama elnökéhez, és hamar rá kellett jönnie, az elnök tisztában van azzal, hogy a segélyekkel folytatott játék csapda. „Úgy volt kitalálva, hogy ő meggazdagodjon, az országát pedig megterheljék kölcsönökkel – írja Perkins. – Biztos voltam abban, hogy tudja: a rendszer azon alapul, hogy mindenki, aki hatalmon van, korrumpálható, és ha ő nem akarja ezt a helyzetet a saját személyes javára kihasználni, azt fenyegetésnek fogják értékelni, amely láncreakciót indíthat el, és felboríthatja az egész rendszert.”
Torrijos azt mondta a MAIN emberének, Perkinsnek: „Nem az Egyesült Államok ellen dolgozunk, hanem a szegények jogaiért. (…) Elektromosság, igen – de olyan, ami a szegényekhez is eljut, és az állam támogatja. Ugyanez igaz a közlekedésre és a kommunikációra is. És különösen a mezőgazdaságra. Ehhez sok pénzre van szükség – az önök pénzére, a Világbankéra és az Amerika-közi Fejlesztési Bankéra. Tudom, hogy az ön vállalatának több munkára van szüksége, és ezt általában a munkák mesterséges felfújásával éri el – szélesebb autópályák, nagyobb erőművek, mélyebb kikötők. Most az egyszer másként lesz. Adja meg azt, ami a népemnek a legjobb, és én önöknek adom az összes munkát.”
És Torrijosnak sikerült kikényszerítenie az Egyesült Államokból, hogy aláírják a szerződést a csatornáról, hogy visszakerüljön jogos tulajdonosához. Sőt, Carter elnökkel szerződést kötött egy kiképzőbázis bezárásáról is.

Bush érdekében bombázott a CIA

Perkins szerint az bőszítette fel a Reagan–Bush-kormányt, hogy Torrijosnak sikerült enyhítenie a Latin-Amerikára jellemző feszültségeket. Perkins nem kevesebbet állít könyvében, mint hogy ezért az Egyesült Államok merényletet szervezett Torrijos ellen.
Könyvében az ugyancsak diktátor, Carlos Castillo Armas guatemalai elnök is szóba kerül. Ő a CIA segítségével került hatalomra, és elődje, a Washington által kommunistának tartott Jacobo Arbenz Guzmán elnök földreformját igyekezett visszafordítani. Talán ezért mondja Perkins, hogy a hatalmas földeket felvásárló amerikai United Fruit konszern embere volt. Arbenz ugyanis elhatározta, hogy állami kártérítés mellett visszaveszi a földeket a United Fruittól, mivel az felhagyott a művelésükkel, az emberek meg éheztek, se földjük, se munkájuk nem volt. Az amerikai konszern ezt hatalma elleni támadásként értékelte, és kormányától kért segítséget, hogy tegyék el az útból az új elnököt – mindezt korábban is tudtuk Robert Triffinnek, a belga származású amerikai világpolgárnak, az IMF (a Nemzetközi Valutaalap) és a Fed (az Egyesült Államok jegybankja) tekintélyes pénzügyi tanácsadójának elbeszéléséből.
Egyszer Torrijos megkérdezte Perkinst: „Tudja ön, hogy ki a United Fruit tulajdonosa?” Perkins tudta: a Zapata Oil, George Bush ENSZ-nagykövet cége.
„Igen ambiciózus ember” – jegyezte meg Torrijos a későbbi amerikai elnökről, a jelenleg második ciklusát töltő G. W. Bush apjáról.
Ambiciózus család.
Perkins nem ír a szovjet megszállás alól kiszabaduló kelet-közép-európai posztkommunista államoknál alkalmazott receptről. Mi azonban, akik megtapasztalhattuk, hogy miként adósodott el Magyarország az elmúlt negyed században, könynyedén felfedezhetjük a párhuzamokat.

Az EHM-ek minket sem kíméltek

A szocialista rendszer összeomlásának egyik oka éppen a kritikus mértékű eladósodottságunk volt, amelyért felelősséget a szocialista nómenklatúra vezető pénzügyi szakemberei viseltek, viselnek (vagy kellene viselniük). Belőlük alakult ki azután az a hazai milliárdos elit, amelyet a saját praxisában John Perkins a korporatokráciához hűséges, a helyi politikára jelentős befolyást gyakorolni képes dúsgazdag csoportként ír le. Akiknek meggazdagodásához az EHM-ek tevékenysége is jelentősen hozzájárult. Nem csoda hát, hogy ezzel a hazai politikai elittel a magyar adósság kezelése úgy történt, ahogy történt, a magyar privatizáció pedig úgy zajlott, hogy kiszolgálta a külföldi tanácsadó cégek által preferált külföldi befektetők érdekeit. Emlékezzünk csak! Szinte az első lépésként engedtük át bankrendszerünket, majd az agrárágazat termékeit feldolgozó iparágakat a cukoripartól a növényolajiparig, aztán potom áron átengedtük az energiaszolgáltatóinkat is. És eközben az adósságunk nemhogy csökkent volna, hanem mára nyilvánvalóvá vált az adósságcsapda: alighogy visszaszereztük függetlenségünket a szovjet befolyás alól, önként vállaltuk a veszélyes gazdasági kiszolgáltatottságot. Egészségügyi rendszerünket éppen most „reformálják meg” oly módon, hogy kórházaink egy részét bezárják vagy elfekvővé alakítják, vizitdíjjal drágítják az ellátáshoz való hozzájutást, dobozdíjjal a gyógyszert, tandíjkötelessé teszik a felsőoktatást, meggátolva a társadalmi mobilizációt, felrúgva a társadalmi igazságosságon alapuló közmegegyezést, amelyet a gyermekeink esélyegyenlőségére épülő oktatási rendszerünk szolgált. Most ezt is szétverik a társadalmi támogatottsággal nem rendelkező konvergenciaprogramra hivatkozva.
Már mi is a saját bőrünkön tapasztaljuk ennek a „fékevesztett rendszernek a következményeit”. Úgy tapasztaljuk meg, hogy elviszik tőlünk a munkát, a kenyérkereseti lehetőséget, hogy odaadják azoknak, akiket éhbérért foglalkoztatnak ázsiai üzemekben.
Vagyis a korporatokrácia egyszerre lehetetleníti el a mi munkásainkat, és alázza meg ázsiai sorstársaikat.
A világ leggazdagabb országában, a szuperhatalom Egyesült Államokban „12 millió család nem tudja, mit eszik másnap” – írja Perkins. Más helyütt a szerző Joseph Stiglitzet, a Világbank egykori Nobel-díjas vezető közgazdászát idézi: „Úgy tűnik, a globalizáció jelenlegi formájában a nemzeti elitek régi diktatúráját a nemzetközi pénzvilág új diktatúrájával váltja fel.”
Még jó, hogy van nekünk John Perkinsünk, és van Ráció Kiadónk.

Magyar Nemzet

A piaci ár tizedéért jutnak irodához a pártok

Jóval a piaci ár alatt bérelhetnek irodát a pártok Nagykanizsán - írja a zalaihirlap.hu. A piaci díjak kevesebb, mint tizedéért jutnak helyhez: míg a helyiséget bérlő vállalkozók 1200 forintot fizetnek négyzetméterenként, addig a pártok 100 forintot utalnak csupán. Bár októberben a polgármester a közgyűlés elé terjesztett egy, a valós piaci viszonyokat tükröző díjszabást, de ezt a képviselők nem fogadták el.

A lap megkérdezte a helyi politikusokat, hogy mit gondolnak az Állami Számvevőszék által is kifogásolt helyzetről. Böröcz Zoltán szocialista képviselő azt mondta: nem ért egyet a piaci ár bevezetésével, de az ÁSZ-kritikára reagálva egy 50 százalékos áremelést elfogadhatónak tart (vagyis 100 forint helyett 150 forintot is fizetne). Az SZDSZ képviselője úgy nyilatkozott: mivel a civil szervezetek is kedvezmányes áron jutnak helyhez, így ez a pártokat is megilleti, mert nem "profittermelők". Csresnyés Péter, fideszes képviselő pedig csak annyit mondott: a képviselőtestület döntött így.

Dr. Lóránt Zoltán, az Állami Számvevőszék önkormányzati és területi ellenőrzési igazgatóságának főigazgatója azt mondta a zalaihirlap.hu-nak: a képviselő-testületnek kellene túllépni a pártérdekeken, hogy egyszer és mindenkorra megszűnjön a törvénysértő állapot.


hvg.hu

Betekintő

2010.01.07. 00:34

Hermann Hesse (1877 - 1962) német-svájci író, költő, festő.

"Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud."

 

 

 


Krónika.ro

Traian Băsescu államfő egy héttel ezelőtt nyilatkozott arról, hogy a kanadai–román vegyesvállalatnak a Fehér megyei településre tervezett létesítménye esetleges megnyitását illetően a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó testület mondja ki a végső szót. Borbély László környezetvédelmi miniszter megismételte: csak akkor engedélyezi a színesfémbányát, ha meggyőződött a szennyezés lehetőségének kiküszöböléséről.

Hevesen tiltakoznak romániai civil szervezetek az ellen, hogy a bukaresti hatóságok a szaktárcák „feje fölött”, a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) készülnek dönteni a Verespatakra tervezett színesfémbánya ügyében. A Jogi Forrásközpont tizenhárom másik – közöttük számos erdélyi magyar – civil szervezet nevében közzétett tegnapi közleménye felszólítja Traian Băsescu államfőt és Adrian Videanu gazdasági minisztert: vonják vissza korábban tett bejelentésüket, miszerint a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) bányaberuházása kapcsán a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó testület fogja kimondani a végső szót.

A civilek emlékeztetnek, hogy a romániai joggyakorlatba is átültetett európai uniós szabályozások alapján a bukaresti hatóságok kötelesek az illetékes minisztérium útján – esetleg az igazságszolgáltatás fórumai révén – felmérni a projektnek a környezetre gyakorolt hatását, ám semmiképpen sem a védelmi tanács közreműködésével. A közlemény szerint az EU CEE/85/337-es számú direktívája – amelyet Bukarest egy 2002-ben született miniszteri rendelettel, valamint egy 2005-ös sürgősségi és egy 2009-es kormányhatározattal szentesített – értelmében a Fehér megyeihez hasonló projektek környezetvédelmi engedélyének kibocsátása kizárólag a környezetvédelmi tárca hatásköre, az államelnöki hivatalnak, a gazdasági minisztériumnak vagy a CSAT-nak e téren semmiféle kompetenciája nincs.

„Felszólítjuk az államfőt és a gazdasági minisztert, ne avatkozzék bele a verespataki bányatervnek a környezetre gyakorolt hatását vizsgáló folyamatba, ellenkező esetben panasszal fordulunk az Európai Bizottsághoz” – hangzik a civilek fenyegetése. Băsescu az OTV december 29-i műsorában beszélt arról, hogy Európa legnagyobb, 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelését célzó külszíni aranybányájáról a CSAT dönt majd szakértői vélemények alapján. Az államfő határidőt nem említett, de hangsúlyozta: nem személyesen ő fog határozni, hanem a nemzetbiztonsági tanács dönti el, mi lesz a beruházás sorsa.

Tegnap egyébként Borbély László, a zöld tárca új vezetője újfent leszögezte: csak akkor fogja engedélyezni a tervet, ha „101 százalékban” megbizonyosodik arról, hogy a létesítmény nem fogja szennyezni a környezetet. „Jelenleg nem vagyok meggyőződve arról, hogy a bánya ne lenne ártalmas a környezetre. Verespatakon sajnos a beruházók szándéka bizonyos fokig már érvényesült, hiszen házakat vásároltak fel, és mindez akkor is rányomja a bélyegét a térségre, ha esetleg nem valósul meg a projekt” – nyilatkozta az RMDSZ-es politikus.

 

Közlekedési események:

Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során két súlyos és egy könnyű személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt.

06.20 perckor Tác felől Szabadbattyán 7-es főút felé tartó haladása közben egy Chevrolet Spark sofőrje járművével megcsúszott, majd az út baloldalán lévő vízelvezető árokba csapódott, ahol az oldalára dőlve állt meg. Az autó sofőrje és utasa könnyen sérült.

11.31 perckor Etyek Kossuth utcában tolató Skoda Octavia sofőrje tolatás közben figyelmetlenségből jármű mögött elhaladó gyalogost gázolt. A gyalogost súlyos sérüléssel szállították ellátásra.

21.13 perckor Budapest irányából Pécs felé tartott a 6-os főúton egy Nissan Priméra, amelynek sofőrje előtt haladó jármű fékezése miatt szintén fékezni kényszerült. Az autó sofőrje járművével áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba és a szemből érkező Chevrolet-val ütközött. A Nissan sofőrje és egyik utasa könnyen, másik utasa és a Chevrolet sofőrje súlyosan sérült.

Székesfehérvári Rk.:

Kora reggel a Holland fasoron lévő áruházban ellenőrzés alá vontak egy nőt, aki megelőzően húsárut próbált meg eltulajdonítani. A nő nem tudta magát igazolni. Az ellenőrzés közben mellkasi fájdalmakra panaszkodott, elmondása szerint szívbeteg és gyógyszereit otthon hagyta. Mentőt hívtak hozzá, aki további ellátásra kórházba vitték.

Délután a Plaza területén lévő sportáruházban intézkedtek a járőrök lopás miatt egy 21 éves nyírcsohányi férfivel szemben. A férfi egy melegítőről törte le az áruvédőt, majd a melegítőt felvette és úgy próbálta kivinni az üzletből, de a biztonsági őrök észlelték és rendőrt hívtak. A nyomozók a bolti lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit előállítását követően.

Lakásáról vezettek elő egy 41 éves férfit a polgármesteri hivatalba a nap folyamán. A férfi elővezetését a város jegyzője rendelte el. A járőrök az ügy előadójának adták át a fehérvári férfit.

Betörést jeleztek késő délután a Beregszászi utcából. Az ismeretlen tettes a pinceajtót felfeszítve jutott be a házba, könnyűfém tárcsákat, ingaórát, Zsolnay étkészletet vitt el. A betörés a január ötödikét megelőző négy nap alatt történt. A lopási és rongálási kárra vonatkozóan a sértett később nyilatkozik.


Dunaújvárosi Rk.:

Mezőfalvai gyermekotthonból két fiatalkorú eltűnését jelezték a kapitányság ügyeletének. A 16 éves fiú és a 17 éves lány negyedikén iskolába indult, de azóta nem jelentkeznek. A két fiatalt keresi a rendőrség.


Sárbogárdi Rk.:

21.05 perckor bátaszéki mozdonyvezető jelezte, hogy a 831-es INTER Régi vonattal Baja felől Sárbogárd vasútállomás irányába tartó haladása közben, a Sárbogárd Tinódy úti vasúti átjárót elhagyva észlelte, hogy egy személy fekszik a síneken. Az elütést fékezése ellenére nem tudta elkerülni. A sínen fekvő férfi az elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt. Az elhunyt egy 21 éves sárbogárdi lakos fiatal férfi. Rendkívüli halála ügyében közigazgatási eljárás indult.

Az összefoglalóban szereplő időszak alatt egy ittas kerékpárossal szemben intézkedtek járőreink Fejér megye közútjain.

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

 

A kerületi szolgáltatási csoportoknál lehet jelentkezni a reggel 6 órától 14 óráig tartó munkára. A társaság a nyolc órai munkáért nettó 3200 forintot fizet. Horváth László, az FKF helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a fővárosban kedd este nyolc óra körül kezdődött a havazás, és azóta  száz munkagéppel tisztítják a fő- és tömegközlekedési utakat. Ennyi gép elegendő lesz a meteorológiai intézet által jelzett 15 centiméternyi hó eltakarításához.


MTI

A január 10-én, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszelet elején negyedórát játszik a Zeke Brass, majd ugyanennyit a végén. Könnyen kitalálom, hogy nemcsak reformátusok mehetnek oda.

(Volt egyszer egy kisfiú. Aki már nagy. Nem mondom nevét. Vasárnap elindult szentmisére. A havonta egyszer kötelező osztálymisére. Véletlenül nem 11-re ment, hanem 10-re. Hát akkor a bicskei katolikus templom még olyan üres volt, hogy a templom egere sem volt benne, tán szolgálati úton volt. De látta ám a fiú, hogy a református templomba szépen mennek már az emberek. Mit volt mit tenni. Átment oda. Istentisztelet végén a kis könyvét, melyben Tamás atya szokta belevésni kézjegyét igazolásul, ezúttal János tiszteletes úr láttamozta.)

És a zenére térve, hát az  is lehet imádság...Például hálaadó. Mert az Úrnak a hálaadó ima a legkedvesebb. Megírta ezt már a Zsoltáros. És az embernek azért jó, mert  hálát adni szinte mindig van miért.  Most azért (is), mert a Zeke Brass muzsikál református  templomban!(Hopp' a retikül!)

Horváth Zoltán trombitás. Metykó Csaba tombitás. Gyalog Péter trombitás. És szárnykürtös. És gyalogos. Patkó Balázs harsonás. Zeke Zoltán tubás. A rézfúvós együttes szeretettel vár minden szépet szerető embert - az akusztikai térnek is kiváló bicskei református templomba.

IA

 

„ Tisztelt Képviselő Úr!

A 2009. december 14-én megtartott képviselő-testületi ülésen feltett kérdéseire a következőkben válaszolok:

(Kérdés: Milyen plusz költséget jelentett a jegyző (t.i: Molnár Julianna címzetes jegyző) elbocsátása a városnak?)

1. A jegyző elbocsátása miatti plusz költség nem 3 111 e Ft (a költségvetésben tervezett és ténylegesen kifizetett bér és járulék különbözete.

(Kérdés: Mennyibe került a városnak a pénzügyi tanácsadó?)

2. A pénzügyi tanácsadónak fizetendő díjazás 300 000 Ft+ Áfa/hó, 2009.-ben 3 db számla (július-szeptember havi) került kifizetésre 1 125 000 Ft értékben.

(Kérdés: Mennyibe kerültek az önkormányzatnak dolgozó ügyvédek 2009-ben?)

3. Ügyvédi díjat két ügyvéd részére fizettünk:

3.1.Ügyvéd1 400 000 Ft + ÁFA/hó, 2009-ben összesen 5 860 000 Ft

3.2 Ügyvéd2 350 000 Ft + ÁFA/hó, 2009-ben összesen 4 960 000 Ft

(Kérdés: polgármester úr beiktatása óta titkárt alkalmaz, ez milyen összegű költséget jelent?)

4. Polgármester Úr titkárának költségei:

4.1 megbízási díj járulékokkal együtt. 260 520 Ft/hó (3 126 e Ft/év)

4.2 a szolgálati mobiltelefon használatának költsége: átlagosan havi bruttó 9 200

Ft (2008. 11.06-2009. 11.14. közötti időszakban összesen 111 204 Ft)

(Kérdés: Az uszoda szolgáltatási díjának átütemezése milyen összeggel terheli a költségvetést?)

5. Uszoda szolgáltatási díjának átütemezése miatti költség: Az átütemezésről szóló pénzügyi megállapodás kimondja, hogy az átütemezésből az Üzemeltetőnek többletköltsége származik, a kieső bevételt banki finanszírozásból kell pótolnia. A finanszírozás költségeit az Önkormányzat viseli, ezért az Üzemeltetőt finanszírozó bank által kiállított terhelési értesítő szerinti költség összegét köteles megtéríteni az Üzemeltetőnek. Az első számlát decemberben kaptuk meg, mely szerződéskötési díjat és kamatot tartalmazott, összege: 520 059 Ft.

(Kérdés: új portaszolgálat került kialakításra a hivatal földszintjén. Milyen összeget képvisel az átalakítás?)

6. Portaszolgálat kialakításának költségei:

6.1 asztalosmunka. 339 300 Ft + ÁFA

6.2 aula átalakítása: 505 400 Ft + ÁFA

6.3 vitrin üvegezés + képkeretek készítése 79 800 Ft

6.4 ajtó beépítése (szerződéskötés még nem történt, várhatóan 150 e Ft)

(Kérdés: Az Önkormányzat új gazdasági szervezete – GESZ –ugyan még nem működik, de a létrehozásával kapcsolatban már vannak költségek. Ennek nagyságát kérdezem)

7. GESZ megalakítása miatt eddig felmerült költségek

7.1 vezető bére 300 000 Ft + járulék/ hó (szeptember 15-től)

 

(Kérdés: Polgármester Úr elődjeivel ellentétben egy másik irodába költözött át. Az iroda átalakítása mennyibe került?)

8. Polgármester Úr irodájának kialakítása kapcsán felmerült költségek (falbontás, festés)

8.1 munkadíj: 100 000 Ft + ÁFA

(Kérdés: Támogatja-e az Önkormányzat, és ha igen, milyen összeggel a Helyi Téma című heti lapot?)

9. Az Önkormányzat nem támogatja a Helyi Téma c. lapot. 2009. évben 33 345 Ft + ÁFA összeget fizettünk ki hirdetési díjként a kiadónak.

Bicske, 2009. december 21.

 

Tisztelettel:

Vakánné Petrovics Ildikó aljegyző”

 

Eddig a kérdések illetve az azokra adott válasz.

* * *

(Szerkesztői vélemény: Minden tiszteletem Aljegyző Asszonyé. Azonban mint egyszerű választó/szavazópolgárnak az a véleményem, hogy sajnos néhány kérdésre adott válasza újabb kérdéseket generál. Biztos vagyok benne, hogy a kérdéseket feltevő képviselőben is. Csak abban bízom, hogy a közpénzek felhasználása a köz számára továbbra is teljes mértékben nyilvános adat marad. Mindenesetre az legalább bíztató, hogy a képviselő választ kap a felvetéseire, kérdéseire, még ha nem is a város polgármesterétől!

Ma, egyelőre hivatalosan még az is „titok” a képviselők előtt, hogy az önkormányzat hitelt volt kénytelen felvenni a január elején esedékes közalkalmazotti és köztisztviselői bérek kifizetésére, testületi döntés és utólagos  tájékoztatás nélkül. A kényszerhelyzet azért állt elő, mert a Budapest Gate nem utalta azt a 100 milliós részt, amely a múlt év végén lett volna esedékes. Információnk szerint tette mindezt arra hivatkozva, hogy önkormányzatunk nem teljesítette a szerződésben rögzített vállalásai mindegyikét.

bktvweb - Dancsi

// Theme options
theme_advanced_buttons1 : "bold,italic,underline,|,justifyleft,justifycenter,justifyright,justifyfull,|,fontselect,fontsizeselect",
theme_advanced_buttons2 : "undo,redo,|,forecolor,backcolor",
theme_advanced_buttons3 : "sub,sup,|,emotions,|,link,unlink",

theme_advanced_toolbar_location : "top",
theme_advanced_toolbar_align : "left",
theme_advanced_statusbar_location : "bottom",
theme_advanced_resizing : true,

// Example content CSS (should be your site CSS)
content_css : "css/content.css",

// Drop lists for link/image/media/template dialogs
template_external_list_url : "lists/template_list.js",
external_link_list_url : "lists/link_list.js",
external_image_list_url : "lists/image_list.js",
media_external_list_url : "lists/media_list.js",

// Replace values for the template plugin
template_replace_values : {
username : "Some User",
staffid : "991234"
}
});

function MM_findObj(n, d) { //v4.01
var p,i,x; if(!d) d=document; if((p=n.indexOf("?"))>0&&parent.frames.length) {
d=parent.frames[n.substring(p+1)].document; n=n.substring(0,p);}
if(!(x=d[n])&&d.all) x=d.all[n]; for (i=0;!x&&i for(i=0;!x&&d.layers&&i if(!x && d.getElementById) x=d.getElementById(n); return x;
}
// -->

TÉRFIGYELŐ?

2010.01.05. 21:40

Ágika, Mónika

 

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy két szilveszterező csoport összetalálkozott a Skála Áruház előtt. A 7 fős csoporton belül két férfi között nézeteltérés alakult ki, minek következtében egyik férfi bántalmazni kezdte a másikat, ököllel többször az arcába ütött.

A társaságból két személy a bántalmazott védelmére próbált kelni, majd egyikük megkergette a bántalmazót, és ütni kezdte, majd a földön fekvő, magatehetetlen személy fejébe nagy erővel belerúgott, melynek következtében az eszméletét veszítette. A bántalmazás következtében a 20 éves férfi nyolc napon túl gyógyuló, állkapocs csonttörést szenvedett.

A 20 éves H. Zs-t – aki a sértettet megrúgta - a rendőrség a lakásán elfogta, majd gyanúsítottként hallgatta ki súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte.

FM RFK

 

süti beállítások módosítása